A célpont bemérve

A film megnézhető itt: A célpont bemérve

„Jézus pedig azt válaszolta: Én vagyok az élet kenyere, aki hozzám jön, nem éhezik meg soha, és aki hisz bennem, nem szomjazik meg soha.
De megmondtam nektek, hogy noha láttatok engem, mégsem hisztek. Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, azt semmiképpen nem taszítom el. Mert azért szálltam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem. (János 6, 35-38)

A nem túl távoli jövőben a mikrochipek ellenőrzik majd az emberiséget, mindenkibe beültetnek egyet, így szatellit-rendszereken keresztül felügyelhetőek és irányíthatóak leszünk. A kódok és ez által az ellenőrzés a CPF Közösségi Rendőri Erők kezében lesz. Az emberiesség és a szabadság csak egy féltett emlék marad. Aki ellenáll, az halott. Brody (David A.R. White), Jerry (Kevin Downes) és Dallas (Eric Roberts) a szabadságot választják, lázadóvá válnak és mint politikai foglyok a kivégzésükre várnak. Amikor Luke (Stephen Baldwin), a titokzatos idegen a kezükbe adja a szabadulásuk kulcsát, még nem is sejtik, hogy a harcuk a CPF ellen nem is annyira célravezető, mint ahogy azt Luke ígérte. És hogy a chip a testükben nem csak egy közönséges eszköz, hanem jóval több annál. A küldetés elindítva, a célpont bemérve.

(Cs)

Be the first to comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*