„Amikor aztán az arámok rárontottak, így imádkozott Elizeus az Úrhoz: Verd meg ezt a népet vaksággal! Meg is verte őket vaksággal Elizeus kérése szerint. Elizeus ekkor ezt mondta nekik: Nem ez az az út, és nem ez az a város. Jöjjetek utánam, majd én elvezetlek benneteket ahhoz az emberhez, akit kerestek. És elvezette őket Samáriába. Samáriába érkezve így szólt Elizeus: Uram, nyisd ki a szemüket, hogy lássanak! Az Úr megnyitotta
a szemüket, és akkor látták, hogy Samária közepén vannak. Amikor Izrael királya meglátta őket, ezt kérdezte Elizeustól: Megölessem-e őket, atyám? Ő így felelt: Ne ölesd meg ! Meg szoktad-e öletni azokat, akiket foglyul ejtesz kardoddal vagy íjaddal? Adj nekik kenyeret és vizet, hadd egyenek és igyanak, azután menjenek el urukhoz.” (2 Királyok 6, 18-22)
A történet előzménye szerint az arámi királynak már nagyon elege volt Elizeus prófétából, aki belelátott a titkos szobályában folyó haditanács terveinek minden részletébe. Így az összes támadási kísérlete Izrael ellen rendre meghiúsult. Bosszankodott, mert nem tudott sehol betörni az országba, mindenhol felkészülten várták. Világos lett előtte, hogy meg kell keresni a veszélyes prófétát, aki folyamatosan keresztbe tett neki.
Éjszaka körülzáratta Dótánt nagy sereggel. Arra számítottak, hogy a megrémült város biztos kiadja a prófétát. Mielőtt bármi baj történt volna, Elizeus korán reggel azt kérte az Úrtól, hogy verje meg az Úr az arámiakat vaksággal. A dótániaknak valószínűleg leesett az álluk a csodálkozástól, amikor látták, hogy az erős harcedzett vitézek, akiket nem olyan könnyű becsapni , szép engedelmesen elmasíroztak Elizeussal az élükön, és a város
megmenekült az ostromzártól. Az arámiak teljesen nem vakulhattak meg, mert tudtak menni az úton, hanem valamilyen beszűkült tudatállapotba
esve elvesztették a realitásérzéküket. Félelmetes, és különös lehetett az a látvány, ahogy gépiesen követték Elizeust , mint élő legókatonák, egészen be Samária közepébe.
Az Úr csodálatos módon el tud rejteni az ellenség elől. Mintha ott sem lennénk. Vagy ott vagyunk, de másnak látszunk. Lót egyszer ugyanilyen védelemben részesült. A házát körülvevő sodomaiak különös vakságba estek, és nem találták a háza ajtaját. (1 Móz 19, 11)
Veszélyben kérhetünk hasonló védelmet Istentől. De másképp is megóvhat. Az ellenség terveit Isten megakadályozhatja (Csel 23, 12-35).
Az ellenünk támadók egymás ellen fordulhatnak (Bírák 7,22).
A ránk sújtó gonosz terv visszafordul az ellenségre (Eszter 9,1).
Ellenséget könnyű szerezni. Elég hozzá az irigység és a kívánságok, és máris kész a háborúság (Jakab 4, 1-3 ).
Legjobb, ha az ellenségeinket imádságos szívvel rábízzuk Istenre. Majd Ő hadakozik értünk, csak maradjunk veszteg. (2 Mózes 14,14).
A sereg sikeresen félre lett vezetve, és Elizeus azt kérte az Úrtól, hogy ismét lássanak a vakok. Nagy lehetett a riadalom, amikor rájöttek, hogy csapdába kerültek. A meglepődés csak nőtt, mert nem harc és fogság, hanem étel, ital és vendégség várt rájuk.
„Ha éhezik , aki gyűlöl téged, adj neki kenyeret, és ha szomjazik, adj neki vizet, mert parazsat gyűjtesz a fejére, az Úr pedig visszafizeti , amit adtál.” (Péld 25,21-22)
Az arámiak ezzel teljesen le lettek fegyverezve. Békésen hazakullogtak és jelentették az érthetetlen eseményeket a királyuknak:
– Körbezártuk Dótánt.
– Egy ember azt mondta, hogy rossz helyen keresünk.
– Hittünk neki !
– Elvitt minket messzire, és Samáriában kötöttünk ki.
– Nem értjük az egészet !
– Megetettek, megitattak mindenkit, és most itt állunk.
– És a próféta sincs meg…….
Milyen égő lehetett! Tettek egy nagy kirándulást Izrael földjén, és hazajöttek, mint a jóllakott kisiskolások. Az erős vitézek!
A király eleinte biztos dühöngött, aztán megszégyenült. Így éget az eleven parázs. Kiégeti az indulatokat. Ettől fogva többé nem mentek arámi portyázó csapatok Izrael földjére. Csúfos felsülésük valószínűleg nem került be az arámi krónikákba.
(Zs)
Vélemény, hozzászólás?