A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, és a gonosz ember a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. (Lukács 6,45)
A „Békés harcos útja” című filmben hangzik a felszólítás a főszereplő felé: Dobd ki a szemetet (az agyadból), mert ez a szemét az, ami elválaszt az egyetlen dologtól, ami számít, a jelentől.
Mit is mond az ige? ” Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.” Ha szeméttel van tele a szívünk, a lelkünk, az elménk, nem is tudunk csak a mában élni bizalmi kapcsolatban az Egyetlennel, a Teremtővel.
Hiszen mit csinálunk folyamatosan:
– elcsüggedünk
– türelmetlenek vagyunk
– a test kívánságait helyezzük az előtérbe
– nem bocsátunk meg
– haragszunk
– háládatlanok vagyunk
És sorolhatnánk még azokat a gondolatokat, amelyek minden nap rongálnak belülről.
Szinte nem is hagyunk helyet Istennek. A fenti felsorolás is mutatja, hogy életünk középpontjában saját magunk állunk, pedig az a hely nem nekünk van fenntartva:
„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Máté 6, 33-34)
(Cs)
Vélemény, hozzászólás?