„” … Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden igéjével. „(Máté 4, 4)
Üdvözlök mindenkit !
Szokásos helyem a nappali könyvespolcán van. A legfelső sorban porosan ásítozok, és várom, hogy valaki kézbe vegyen. Azért raktak szélre, mert olyan jól megtartom a könyvsort. Ez jó indok, de ettől többre hívattam.
Végre felfedeztek. Sőt, kézről kézre jártam , mert január eleje van, és a családom eldöntötte, hogy az új évben minden nap rendszeresen fognak olvasni. Hurrá!
Sajnos, csak pár hétig tartott a lelkesedés.
A nagyfiú asztalára kerültem utoljára. Veszélyes terep! Folyamatosan körbe rakott kólával, kekszekkel, banánhéjjal és mindenféle szörnyen ragacsos dologgal, amelyek komolyan veszélyeztették a tárgyi épségemet. Alig úsztam meg, amikor felém borult a tejes pohár. Mert mindig azt a képernyőt bámulja. Pedig az értelem nem onnan jön, hanem belőlem.
A családfő mentett ki méltatlan helyemről. Lázasan keresgélt bizonyos igéket, mert nagy vitába keveredett más tudósnak látszó férfiakkal, hogy hogyan kell értelmezni az olvasottakat. A párbeszéd egy hétig tartott. Pro és kontra repkedtek a magvas érvek, mindenkinek igaza volt, de nekem senki sem örült igazán. Lapjaim felborzolódtak a sok forgatásban.
Ezután hosszabban pihentem egy másik asztalon. Könyvek rakódtak rám, és körbe vettek a színes magazinok, amelyek női dolgokról, kertészkedésről és autókról szóltak, de voltak rejtvényújságok és vicclapok is. Ezek információi meg sem közelítették az én kimeríthetetlen tudásanyagomat. mégis állandóan kézben voltak.
Végre megjött a nagymama. Ő az én igazi rajongóm! Szeretettel bányászott ki a kultúráradat aljáról. Elmélyülten tanulmányozott hosszú órákon át a csendes sarokban, és végre úgy éreztem, hogy most kiáradhat belőlem az élet, és a legjobb kezek fognak. Azok a reszkető kezek! Nagyítót fogott, és úgy olvasott. Közben sok fohász szállt fel az égbe, alkotóm, a Teremtő felé. Mama volt az egyedüli, aki nem szamárfüleket hagyott maga után, hanem megajándékozott igés könyvjelzőkkel. Mondta is a családnak, hogy jobban vigyázzanak rám. Aztán hazament, és visszakerültem az unalmas asztalra.
Pár nap múlva, amikor még nem takart be teljesen a magazinok özöne, a család legifjabbja pont engem keresett. Finom lapjaim közé holmi giz-gaz indákat helyezett préselés céljából, mert olyan jó vastag vagyok. Egy hétig súlyos lexikonok fojtogattak, mire Teremtőm is megelégelte mostoha sorsomat, és végre kiszabadultam a nyomás alól. De jaj! Ronda barna foltok estek a drága evangélium oldalain, eltakarva az örök igazságot, hogy:
Úgy szerette Isten a világot…………. Sajnos a többi olvashatatlan lett.
Mi jöhet még ezek után ?
Hébe-hóba előkerültem leporolás céljából, vagy amikor a lelkész jött látogatóba, és dicsekedve mutogatták míves régi borítómat. Igen, az valóban szép, de figyeljetek már a belsőmre is!
Azután jött a nyári vakáció. Magukkal vittek nyaralni, hogy a szabadság alatt végre lesz idő a tanulmányozásomra. Bár ne tették volna! Egy fullasztó bőrönd aljára kerültem stabil oldalfekvésbe, és ott felejtődtem bő két hétre. Sok helyen jártam a családdal, de én csak annyit észleltem az egészből, hogy gyűlnek fölém az áporodott szennyes ruhák és az állott törülközők. Help! Ha így hagynak, hamarosan ellep a penész.
Hazaérve gazdasszonyom bűnbánóan emelt ki a mélységből, és kivitt szellőzni a teraszra. Három napig levegőztem egy hűséges cica társaságában, mire rendbe jött az illatom. A cica ösztönösen tudta, hogy igaz barát vagyok, és éjszaka jól átmelegített puha testével.
Valaki megbetegedett a családban, ezért központi helyre kerültem, a nappali asztalára. Gyakrabban olvastak, és még imádságot is hallottam. Onnan tudom, hogy meggyógyult a beteg, hogy visszatettek a polcra.
Legközelebb Szenteste vettek elő, amikor a családfő felolvasta a karácsonyi történetet. Végre mindenki rám figyelt. Igaz, nem sokáig, mert hamarosan beborítottak az ajándékok csomagoló papírjai. Másnap vendégek jöttek, és egy olvasni tanuló fiúcska nagy igyekezettel betűzte ki a nevemet: SZENT BIBLIA.
Nahát, senki sem szólított még így ebben a családban! Érdeklődve lapozgatott, és hamar rájött, hogy nem képes könyv vagyok. Közben a másik kezével véletlenül leverte a tányérról a süteményt, és a legvajasabb és leghabosabb teteje beborult a Jeremiás könyvére. Lett nagy ováció! A zsírfoltot gazdasszonyom a legnagyobb igyekezettel sem tudta eltávolítani, sőt átterjedt a környező lapokra.
Januárban ismét a polc szokott helyén várakoztam. Számba vettem az elmúlt év viszontagságait, mire Teremtőm megvigasztalt, hogy akármilyen elnyűttnek érzem magam, tartsak ki az őrhelyemen. Jönnek idők, amikor nagy szükség lesz rám a családban. Megbékéltem hát.
Üzenem mindenkinek : Nem nekem kell átmenni mindenféle megpróbáltatáson, hogy jobbá legyek, hanem nektek Azért vagyok, hogy segítsek.
(Zs)
Vélemény, hozzászólás?