„De te Belsaccar, aki a fia vagy, nem aláztad meg magadat, bár mindezt tudtad. A menny ura fölé helyezted magad, mert az ő házának edényeit hozták eléd, és te bort ittál azokból főrangú embereiddel, feleségeiddel és ágyasaiddal együtt, miközben dicsőítetted az ezüstből, aranyból, rézből, vasból, fából és kőből csinált isteneket, amelyek nem látnak, nem hallanak, és semmit sem tudnak. De azt az Istent, akinek a kezében van az életed és minden utad, nem dicsőítetted. Ezért küldte ő ezt a kezet, és íratta föl ezt az írást.” (Dániel 5, 22-24)
Belsaccar épp elég megtapasztalást kapott ahhoz, hogy megtanulja félni az Istent. Tudta, hogy az apja Nebukadneccár, az akkori világ hatalmas ura hogyan aláztatott meg, amikor felfuvalkodottan önmagát kezdte dicsérni az élő Isten helyett. Hirtelen megőrült, és a mezőre száműzték a barmokhoz.
Nagy magasságú helyzetéből a legmegvetettebb mélységbe jutott. A hét idő leteltével tisztulni kezdett az értelme, és dicsőíteni kezdte a felséges Istent a hatalmáért. Mocskosan, kócosan, szőrösen, karvaly körmökkel megjelent a trónteremben, és mindenkiben meghűlt a vér, amikor kezdték felismerni, hogy az a „jeti” nem más, mint az ő királyuk.
És magasztalja az Istent. Azt az Istent, aki ide juttatta. Amit nem tett meg ép elmével, azt most súlyos lecke árán kellett megtanulnia. Csoda volt, hogy egyáltalán visszakerülhetett a trónra, és nem vették el tőle véglegesen az uralkodást, sőt még nagyobb lett a hatalma. Emberileg a helyzet lehetetlen volt, csak Isten dönthetett így, hogy a megalázott királyt ismét helyre állítja.
Ennyi példa nélküli esemény után Belsaccar nem félt a hatalmas Istent megsérteni. Azt gondolta, hogy Babilon és a világ uraként mindent megtehet.
A baj a nagy lakomán teljesedett ki. Az Úr ítélete már hamarább megtörtént Babilon ellen, de kellett ez a csúcsesemény ahhoz, hogy minden nyilvánvalóvá váljék, és a bűn teljességre jusson. (Jakab 1,15)
Belsaccar ott ült a „megalakomán” ezer főemberrel és a nőkkel együtt. Mulatoztak és kezdtek ittasok lenni. Tetszeni akart a vendégeknek, és nagy vakmerően behozatta a jeruzsálemi templomból elrablott edényeket, és azokból folytatták az italozást. Milyen rossz tanácsadó a bor! Hányféle tragédia történt már miatta. De még ez sem volt elég. Dicsérni kezdték az összes hamis istent, és még csak véletlenül sem az egy örök Istent, aki megmutatta korábban a hatalmát. Hallottunk már részegektől Istent dicsérő beszédet? Hamarább hallani madárfüttyöt a rigójancsiban.
Nem mindenki vett részt a tivornyán. A királyasszony csak akkor ment be a lakomára , amikor megtudta, hogy a fia igen megrettent a falon megjelenő
írástól. Dánielt kezdte ajánlani, aki megfejtheti a titkos szöveget. Dániel sem tartott a mulatozókkal. Soha nem fertőzte meg magát a babiloni király ételével és italával (Dán 1,8).
Istent tisztelte az idegen országban is, tiszta volt a szíve és az értelme, ezért kapott képességet az álmok és a titkok megfejtéséhez. Teljesen illett rá: „hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek , Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek.” (Fil 2,15-16)
Ott ragyogott hát Dániel az elfajult nép között. Minden képessége ellenére mellőzött volt Belsaccar udvarában. Nebukadneccár a varázslók és az írástudók fejévé tette őt, Belsaccar mégsem őt hívatta először, hanem a babiloni bölcseket. Bennük jobban akart bízni, eszébe sem jutott a júdabeli fogoly, akiben az Isten lelke lakozott. Hamar beigazolódott, hogy nem bölcs dolog az Isten emberét figyelmen kívül hagyni. Dániel pontosan elmondta, hogy mi fog történni. Belsaccaron az ítélet ugyan olyan gyorsan beteljesedett, mint az apján. Az apa kapott még egy lehetőséget, de a fia már nem. Miért olyan nehéz a fiaknak tanulni az apjuk kárán? A hamis istenek nem tudtak segíteni a királyon és a birodalmán. Belsaccar átlépett egy pontot, ami után az élő Isten nem segíthetett rajta. Már csak az ítélet rettenetes várása maradt hátra. Jött a méd Dárius és elfoglalta az országot, őt pedig azon az éjszakán megölték. A nagy magasságból a birodalom a bukás felé tartott.
(Zs)
Vélemény, hozzászólás?