Imakérések 2020

Imakérések és visszajelzések

Sz. Ilona(2020-12-31)
Drága testvéreim.
Már két esetben is kértem erősítéseteket az imádságainkban és hála az Úrnak, meg is hallgatott. A fiatalember aki függő volt felszabadulást kapott és új feleségével boldogan él. Édesanyám 86 évesen idén átment két nehéz műtéten és hála az Úrnak jól van.
Most az Úr újabb próbát adott, ami az eddigieknél sokkal nehezebb. Beteg lett a szeretett férjem,(65) akiről egy hónap leforgása alatt az derült ki, hogy 4 fokozatú lymphoma és vélhetően áttétek vannak a szervezetében. Most kezdődnek a nehéz kezelések. Kérlek Titeket, hogy ugyanolyan hittel imádkozzatok a gyógyulásáért ahogyan én teszem. Sokan imádkoznak érte a gyülekezetből, kérlek,Hogy ti is segítsetek. Itt csodára van szükség a gyógyulásához, de tudjuk, hogy az Úrnál semmi sem lehetetlen Áldja az úr a fáradhatatlan munkátokat.

VE(2020-12-30)
Kedves Imacsoport!
Imát szeretnék kérni egy baráti házaspárért,akik jelenleg nem hazánkban élnek és koronavírus fertőzést kaptak. A feleség egészségügyi dolgozó,a férje nyugdíjas.Korábban hazánkban éltek és itt is dolgoztak, leányuk is itt járt iskolába.Sajnos megbetegedtek és a gyógyulásuk lassan történik.Engem a barátnőm gyógyított meg,amikor megégett a kezem. Aranyszívű ember ő is és a férje is. Mindenkinek segíteni akartak és akarnak. Most pedig nekik van szükségük Isten segítségére,kegyelmére. Alázattal kérem Önöket imádkozzanak értük!
Köszönöm az imát!

KGY(2020-12-29)
Kedves Imacsoport.
Nagyon köszönöm, hogy mindig imádkoztak értünk.
Most is nagyon kérem a közbenjárásukat.
Péter fiam november eleje óta itthon van, nem tud visszamenni dolgozni Ausztriába a vírus helyzet miatt.
Nagyon szomorú a lelkem, hogy újra elkezdett alkoholt inni.
Rengeteget dohányzik.
Kérem imádkozzunk együtt a Teremtőhöz, hogy szabadítsa meg a bilincseitől, a sátán hatalmától.
Isten áldja Önöket küldetésükben, és egyben egészségben és Isten áldásában gazdag boldog Új Esztendőt kívánok Önöknek és szeretteiknek.
Köszönöm az imákat.

Á.Il.(2020-12-28)
Kedves imádkozok! Imát szeretnék kérni két drága fiamért. Kérlek Uram vigyázz rájuk!Segítsd őket jó döntéseket hozni.Kérlek Uram vigyázz a nagyfiamra és a tesóm fiára,hosszú út előtt álnak, segítsd őket át minden akadályon,hogy szerencsésen haza érjenek Angliából. Nagyon várom,hogy újra együtt legyen szeretett családom.Segitsd a családom és vigyázz ránk, védj meg minket minden rossztól.! Legyen meg a te akaratod Uram!Halas vagyok mindenért Uram!Köszönöm .Ámen ????

Cs Réka(2020-12-28)
Szeretnék imát kérni férjemnek ma hét hete lélegeztető gépen van mélyaltatásba Nagyon aggódom érte?Isten áldjon mindenkit ?Hálásan köszönöm

YRY(2020-12-27)
Drága testvéreim kérlek hogy imatkozatok értem elkaptam a vírust kórházba kerültem és a gyermekeim egészséget hogy a drága jó Istent vigyázzon rájuk az édesanyám nagyon sokat szenved kérem a jó Istent gyogyitson meg bennünket védjen bennünket minden bajtol a gonosztol mert csakis ő képes csodákra nagyon szépen köszönöm

J.E.(2020-12-27)
Kedves imacsoport!
Kérlek titeket imádkozzatok a párkapcsolatom helyreállításáért Gáborral!
Depressziós lettem, aludni sem tudok hónapok óta!
Könyörgöm imádkozzatok értünk, hogy tudjuk megbeszélni a dolgainkat!
Hálás köszönettel!

Ibi(2020-12-26)
imát klrek a betegségeim gyogyulássáért

KK(2020-12-26)
Szeretnèk imàt kèrni azèrt, hogy ràm talàljon az a keresztèny jólelkű, vonzó fiú akinek majd a felesège lehetek, ès boldoggà tehetem. Nagyon köszönöm

B M(2020-12-24)
Nagyon szeretem meg köszönni.mindenkinek azt imádomkozik értünk szeretem kérni meg húgom.nagyon szeretek egymást megszult Ösze vesztünk azert mert édesapám meghalt nem akart fizetni azt is kifizetem masik két kicsi testvérem dolgozok azok is mi temetuk el utana ugy volt örökség lett harc mivel húgom ápolta kissebik övé lett házunk kozbe 1.4 rész fent maradt ö el 30 milliós házban boldogság nincsen gyereket sem láthatom ugy volt vita közepette azt mondta ugy volt en is terhes vagyok haljumk mind a ketten szerintem ördög bele bujt vagy nem tudom nem volt ilyen mikor egyszer kórházba voltam sirva jött be ugy volt meghalok kérlek uram tersid visza ot szeret tiszta szívű legyen megint boldog minden szavát meg bocsajtotam Nagyon fájt próbálok bekulni olyan dolgok.utan is halált kívánt ram Nagyon aggódom nem akar jo útra térni Nagyon szépen kerek mindenkit imádkozom erte jó tiszta szívű legyen Nagyon el vagyok keserdve mut tegyek meg imádomkozom erte minden nap kérlek titeket ti is segítsetek úr mutasson utat neki

H. Terézia(2020-12-23)
Szeretnék imát kérni anyukámért 58 éves roszindulatu szarkoma rákja van kérrlek beteneket imádkozatok érte isten áldjon beneteket köszönöm

B M(2020-12-23)
Szeretnék kérni imát hugomert szülési utáni depresszió van nagyon Ösze vesztünk én ram anyja ként nézet nagyon szeretem gyerekeit hugom is közben en drog függő lettem többször kertem imát ezert is mar csak neha csin mikor nagyon magánnyomozó allat vagyok Szeretnék erős támasz alkalmi is el tűnjön.Kertem had lasam gyereket ö kell hoza végleg el hagyam.rosz uton jártam akkor vettem észre mikor lassan egy éve lb 7 szer csináltam azelőtt heti 4 nap alvás nélkül.Eros vagyok tudom imádkoztak ertem nagyon sokat segített úr ebben Szeretnék meg egy imát kérni 2 éve vann egy fiú életemben o viszont jvs ami roszabb bármitol mindig hozam menekül nincsen jo házassága 5 ször jott visza isten mutasa meg neki utat kivel boldog segített neki.is úr le szokjon róla tiszta fejjel döntsön mert nöd emberel nem leszek nagyon szépen köszönöm aki kérem imádkozom értünk

BM(2020-12-21)
Isten áldjon benneteket!
Kérlek, imádkozzatok az unokatestvéremért, aki jelenleg az intenzív osztályon küzd a COVID ellen, lélegeztetőgéppel kezelik. Még csak 37 éves, két kicsi gyermeke és felesége várja haza. Ő maga lelkipásztorként tevékenykedik egy helyi gyülekezetben. Kérlek Benneteket, imádkozzatok érte, a család és a gyülekezet is bzgón imádkozik a testvérünkért! Köszönöm szépen az együttműködéseteket, Isten áldjon meg Titeket nagyon gazdagon!

Éva(2020-12-21)
Imát szeretnék kérni már pár éve copd és aszmámvan fojamatosan használom abefuvókat szeretnék megszabadulni belőlle köszönöm szépen azimátokat Isten áldjon benneteket

Mária(2020-12-21)
Imát kérek a lanyom fiam unokáim vejem testvéreim és jómagam egesegert avirus megszűnését bűneink bocsánataert a mária radio nagy csaladjaert halotaimert. Jézusom bízom benned köszönöm szépen mindenkinek az imát.

B.T(2020-12-20)
Kedves imatkozok szeretnem kerni imaitokat az unokamert,hogy szabaduljon meg a mostani allapotbol es legyen ertelmes es egeszsegesen fejlodjon,Nagyon szepen koszonom Egy aggodo nagymama

Terez(2020-12-20)
Kedves imatkozok,kerem imatkozzatok hogy a fiam kapja vissza a munkahelyet es s fonoke fogadja vissza.Elore is halasan koszonom,

KÁ(2020-12-20)
Kedves Imacsoport! Szeretettel kérem Önöket, hogy IMRE fiamért imádkozzanak, hogy újra le tudja tenni az alkoholt, borzasztóan aggódom érte, egyszer már hosszú időre megszabadult, HÁLA ISTENNEK! Hálás köszönetem! Itthon én is imádkozom, rendületlenül bízom az ÚRBAN!!! Örök hálával egy édesanya!

Magdolna(2020-12-19)
Imádkozzunk együtt testvérem rákból való gyógyulásáért!Uram kérlek gyógyítsd meg őt!

Csaba(2020-12-18)
Meg szeretném köszönni mindazoknak akik Imádkoztak Anyósomért aki 2020.11.29 én 59 éves korába elhunyt.A búcsú szó mi el maradt de hiánya szívünkbe örökre megmarad

Á.Il.(2020-12-17)
Kedves imádkozok! Imát szeretnék kérni két drága fiamért. Kérlek Uram vigyázz rájuk!Segítsd őket jó döntéseket hozni.Vigyázz a családomra, védj meg minket minden rossztól. Legyen meg a te akaratod Uram!Ámen ????

Á.Il.(2020-12-17)
Kedves imádkozok! Imádkozzanak kérem ,hogy a családomban helyre álljon a béke.Kérem imáitokat Zsolti fiamért, hogy tudjon jó döntést hozni és találjon egy hozzá illő lányt. A mostani barátnője csak kihasználja és nagyon ellenünk fordította. Kérlek Uram legyen újra a jó és tisztelet adó gyermekem!Köszönöm!Isten áldjon benneteket!

Noémi(2020-12-16)
Imát szeretnék kérni.
Már régota szeretnék egy egeseges gyermeket es egy nyugodt eletet! Kerlek imatkozatok ertem is ?❤?

Bianka(2020-12-16)
Drága testvéreim
Imát,szeretnék kerni.
Szeretnék egy egéseges gyermeket es egy nyugost életet. Kerlek imatkozatok ?❤?

Sz.Bernadett(2020-12-14)
Kedves Gyülekezet!Imát kérnék családom széthullása, bajba kerülése végett és párom, Péter megtérése iránt, szokjon le a függőségeiről, szerencsejátékról, és sikerüljön rendszeres munkát találnia. Sikerüljön partra jutnunk abból az életkörülményből, amibe kerültünk egy szerencsétlen ingatlaneladás okán, sikerüljön megfelelő új családi fészket találnunk, ahol leányom szívesen él. Sajnos elhagyott engem, az apjához költözött, lelke nagyon fel van dúlva, mindenen megsértődik, és elkezdett a pohárhoz nyúlni. Jézus vigasztaljon meg mindannyiunkat és jöjjön el családunkba a béke, szeretet, és jólét. Hálásan köszönöm isten irgalmasságát és kegyelmé

J.E.(2020-12-12)
Kedves ima söpört!
Kérlek imádkozzatok a párkapcsolatom helyreállításáért.
A párom kinnt van külföldön és nagyon a pénz uralja.
Kérlek imádkozzatok érte, Gáborért.
Depressziós lettem miatta és daganatos beteg.
Imádkoztatok értünk, hogy tudjunk együtt lenni ha hazajön és tisztázni a dolgainkat!
Hálás szívvel köszönöm!!!!!!

Jutka(2020-12-10)
Imát kérnék egy 18 éves lányért,aki rákos és sajnos attetje lett a tüdőre,nagyon nagy banatjuk van a szülőknek gyerekük elvesztéséert,kegyelmet,irgalmat,kérjünk,hogy mindvégig kitartsanak az Úr mellett és erőt kapjanak a nehéz időkre a Jézus Krisztus nevében kérünk hallgassa meg, Ámen

Kné(2020-12-09)
Imát szeretnék kérni unokatestvéremért, rákos daganattal műtötték, ma kapta az első kemót. Ne legyen tőle nagyon beteg, és bírja a továbbiakat.
Még szeretnék imát meghalt férjem lelki üdvéért, az unokák jó tanulásáért és a családunk ne kapja el ezt a virust.

Köszönöm. Mária

Erzsébet(2020-12-09)
Hálás szívvel köszönöm az eddigi kegyelmet és közbenjáró imát szeretnék kérni gyógyulásomért és családom egészségéért is.? Köszönet és Hála mindenkinek az imákért. Mi is imádkozunk minden egyes szándékáért. Jézusom szentséges szíve remélek és bízom benned. Szeretettel és Imával: Erzsébet és családja: ???

YRY(2020-12-08)
Drága testvéreim kérlek hogy imatkozatok értem elkaptam a vírust és nagyon rosszul érzem magam az édesanyám nagyon sokat szenved kérem a jó Istent gyogyitson meg bennünket védjen bennünket a gonosztol vigyázzon a gyerekekre hogy ne legyen bántódásuk fogja a kezüket mert csak ő képes csodákra nagyon szépen köszönöm

Marika(2020-12-07)
A 64 éves Fiú testvéremért kérek imát , hogy jobban legyen a Covid 19- betegségből.Lélegeztető gépen van, nagyon súlyos beteg.

Köszönöm az imacsoportnak!!!

Tisztelettel: Marika

Mária(2020-12-06)
Kérem, mondjonak imát az egészségemért. Gyógyítson meg az Úrjézus a sebeiben, a köhögéstől, a bronhitisztől. Előre is köszönöm, Mária.

Zs(2020-12-06)
Imát kérek fiam testi lelki gyógyulásáért, depressziótól, függőségektől való szabadulásáért, hitéért. Jó döntésèrt. Rendeződjön mihamarabb megnyugtatóan az élete. Köszönöm szépen.

KB(2020-12-06)
Kedves Testvérek! Imákat szeretnék kérni a következő szándékokra:
Péter megtéréséért
P. Gergely megtéréséért
G. Gergő megtéréséért
S. Imre megkeresztelkedéséért
M. Tamás megtéréséért
Köszönöm!

Mária(2020-12-06)
Imát kérek a kapott kegyelmekert a gyermekeim az unokám a vejem a testvéreim a saját egesegemert lányom és mindenkiért Jézusom bízom benned köszönöm szépen mindenkinek az imát

B.T(2020-12-04)
Draga mennyei jó atyám imádkozunk édesapapámért aki orvosi múhiba miatt nembiztos hogy felépül.nagyom keves azideje hátra kérlek tégy csodát a kit kicsi unokàja had lássa

T.j(2020-12-03)
Imat szeretnek kerni mivel kritikus hejzetben vagyok Penn nelkul especially mostszuletet a kisfiam kulfoldon a fonokom pedig nem nagyon akar fogadni acegnel ezelot nagyon jovolt most megvaltozot elore is koszonom !

Zsolt(2020-12-03)
Könyörgöm maradjon velem a feleségem Jézus nevében kérem ne taszítson el boldog szeretnék vele lenni.Nagyon kérem Istenem segíts csak te segíthetsz.Kérem imátkozatok értünk az úrhoz köszönöm mindenkinek Ámen

K.R.(2020-12-02)
A kislànyom egy vesével született és holnap kell visszamenni kontrollvizsgàlatra. Mindenkinek hàlàsan köszönjük, aki Velünk imàdkozik, hogy minden rendben legyen a kontrollon ❤️?

Zsolt(2020-12-02)
Kérem az imacsoportot imádkozzanak a házasságom megtartásáért Zsuzsáért a feleségemért hogy velem maradjon lehessek boldog vele.Köszönöm szépen a közbejárást.Uram kérlek segíts!

&(2020-12-01)
Most már tudom hogy miért veszitettem el Istent a saját hasznomra akartam forditani hogy felfigyeljenek rám ezt nem szabad hogy több önbizalmam legyen szeretettre vágytam azt ki kell érdemelni nem megszerezni kell .Bocsánat kérlek Istenem ne haragudj rám!

R.Sz.(2020-11-30)
Drága Testvérek! Kérem, imádkozzatok azért, hogy az előző munkahelyemre vissza vegyenek. Életmentő lenne.

Drága Teremtő Atyám! Megvallom minden bűnömet. Bűnös emberként állok előtted. De azt is tudom, hogy irgalmad nagyon-nagy. Kérlek, állítsd vissza a volt életemet. Helyezz engem vissza a vágyott munkahelyre. Amen.

KB(2020-11-30)
Kedves Testvérek! Imákat szeretnék kérni a következő szándékokra:
Dávid megtéréséért
Zoltán megtérésért
Júlia megtéréséért
Boglárka megtéréséért
P.Attila megtéréséért
B. Ferenc megtéréséért
Imádkozok a testvérek szándékaira is!
Köszönöm!

Zs m(2020-11-29)
Kedves ima csoport imátkozatok anitaert aki áldott állapotban van és hamarosan szül, hogy könnyű szülés legyen és egeseges kisbabát szüljön köszönöm szépen mindenkinek az imát. Csiksomlyoi szuzanyank takard be családomat védő palastodal.

Mária(2020-11-29)
Kedves ima csoport imátkozatok alanyomert anitaert aki áldott állapotban van és hamarosan születendő unokám ért az ő egesegert. Jézusom bízom benned köszönöm szépen mindenkinek az imát.

gtg(2020-11-29)
Édesapámnak E. Istvánnak szeretnék imát és pozitív energiát kérni. Tüdőgyulladása van kórházban fekszik, máshogy nem tudunk rajta segíteni.
Köszönöm mindenkinek aki ily módon segít!

E. I(2020-11-28)
Kérem, Testvérek, imádkozzatok beteg feleségem gyógyulásáért, és hogy kislányom ne kapja el a fertőzést! Kérem, mondjatok imát értem is! Köszönöm közbenjárásotokat!

Erzsébet(2020-11-28)
Hálásan köszönöm az eddigi kegyelmet és kérek szépen továbbra is imát teljes gyógyulásomért és családom egészségéért is. Köszönet és Hála érte.??? Köszönöm a hitet Uram, erősíts meg benne. Hálás szívvel köszönöm az imákat.? Erzsébet és családja. ????

Hálásan köszönöm az eddigi imákat és továbbra is kérnék közbenjáró imát teljes gyógyulásomért és családom egészségéért is. Köszönet és Hála érte. Szeretettel Erzsébet és családja.????

VT(2020-11-28)
Drága férjem anyukája covidos lett, mentő vitte kórházba, tüdőgyulladása van, lélegeztetik. Kérlek, titeket foglaljátok imáitokba a gyógyulását.Imádkozzunk a családért, hogy egészségesek maradhassunk.

Fénysugár(2020-11-27)
Imát kérek a kislány unokámért, az édesanyjáért, a fiamért, mert nagy bajba kerültek. Jézus nevében kérem, köszönöm. ámen

L M(2020-11-27)
Imàt szeretnek kerni a ferjemert , valahogy szabadulna meg az alkohol fogsagatol. Koszonom a lehetoseget

Erzsébet(2020-11-24)
Imát szeretnék kérni magamért és családom egészségéért is. Köszönet az eddigi imákért. Én is imádkozom minden szándékáért, ami a szívünkben van. Köszönet és Hála érte. Az Úr áldja meg önöket. Szeretettel: Erzsébet és családja. ????

Szné(2020-11-22)
Nem magamért,hanem a lányom lelki üdvéért kérném a közbenjáró imátokat,aki nov 8-án halt meg 55 éves korában,sajnos szentségekkel nem megerősitve.
Imátkozzunk érte!

Bogi(2020-11-22)
Kedves Imádkozók,

Köszönöm az imáitokat a Nagymamámért/H. Kamillóné, Nanáért. Isten meghallgatott minket, Nana jobban van, már beszél is. 🙂

Kérlek imádkozzatok, a további gyógyulásáért.

Isten áldjon Titeket.

NGA(2020-11-22)
Kedves Imacsoport! Kérem, imádkozzanak Ákos fiamért. Isten segítségével bekerült egy fantasztikus középiskolába és nem akar tanulni. Mintha egy titkos erő gátolná ebben. Úgy tűnik, hiába volt minden eddigi küzdelem. Se motivációja, se kitartása nincs. Kétségbe vagyok esve. Hálás szívvel köszönöm, hogy imádkoznak érte.

KB(2020-11-22)
Kedves Testvérek! Imákat szeretnék kérni a következő szándékokra:
Ádám megtéréséért
V. Attila megtéréséért
B. Tamás megszentelődéséért
K. Tamás megszentelődéséért
Köszönöm!

Csaba(2020-11-22)
Imát szeretnék kérni Anyósomért aki 59 éves cukor beteg szív vese és ízületi pénteken volt egy hete hogy a mentő kórházba vitte kétoldali tüdőgyulladással és elkapta a vírust most lélegeztetőn van és altatásba a szervezete nem akarja felvenni a kezeléseket kérlek benneteket imádkozzatok érte hogy a szervezete vegye fel a kezeléseket és gyógyuljon meg az Úr Jézus Áldjon meg és őrizzen meg mindenkit és hallgassa meg mindenki imáját

Mérleg1023(2020-11-21)
Kedves hívő társak! Abban kérem a segítségeteket, hogy imádkozzatok értem, hogy a különösen nehéz munkahelyi problémáimat meg tudjam oldani, úrrá tudják lenni a felmerült nehéz problémán. Köszönöm szépen a segítségeteket!Ámen

Bogi(2020-11-21)
Kedves Imádkozók,

Kérlek Titeket, hogy imádkozzatok drága Nagymamámért/Nanáért.
Kórházban van és már második napja nem iszik, nem eszik és nem beszél, eddig nagyon sokat imádkozott, hangosan beszélt Istenhez, de sajnos már két napja csöndben van.
Nem mehetünk be hozzá, pedig nagyon megölelgetnénk Őt.

Légy szíves imádkozzatok a gyógyulásáért.

Köszönöm.
Isten áldjon Titeket.

Saci(2020-11-21)
Imát kérek , kedves testvéreim az Úrban, lányomért. Kérjük az Urat, adjon mellé egy megfelelő társat, akivel szeressék egymást, családot alapitsanak .30 éves, még mindig egyedül van . Isten áldjon mindnyájunkat ! Békesség Istentől !

KGY(2020-11-21)
Kedves Imacsoport!
Kérem imádkozzunk együtt Péter fiamért, hogy le tudja győzni a sátán támadásait, Jézus szabadítsa meg őt a bilincseitől, függőségétől.
Isten áldja meg Önöket küldetésükben.

KGY(2020-11-21)
Kedves Imacsoport!
Ismét nagy szükség van az imáikra.
Kérjük együtt Jézus nevében Mennyei Atyánkat, hogy szabadítson meg bennünket ettől a pusztító korona vírus járványtól.
Védje meg szeretteinket és családjainkat, városunkat, hazánkat és a világot ettől a sátáni pusztítástól.
Isten áldja meg Önöket küldetésükben, és jó egészséget kívánok mindannyiuknak.

Klára(2020-11-21)
Tisztelettel kérem az imát a gyógyulásomért mert csak a Jóisten segíthet rajtam. Illetve kérném azért hogy fel tudjam nevelni a gyermekem erőben egészségben hogy mellette lehessek és a gyermekem egészségéért is köszönöm. Isten áldjon titeket!!

F. E.(2020-11-21)
Békesség Istentől. Én szeretnék imatámogatást a családomért,öcsém Nándor és bátyám Dénes családjáért hogy befogadják az Urat az ők szívünkbe, megtérjenek az úrhoz. Én tesrvérként is sokszor könyörgök azért hogy ne vesszenek el.Még egy kérésem lenne Dénes térdét megműtötték, fájtassa és az ő térde gyógyúlásáért. Köszönöm szépen, az Úr álldja önöket.

Cs. I.(2020-11-21)
Békesség Istentől.Szeretném ha imátkoznának értem, erdélyi fiatal ember vagyok, aki prosz-pata rákkal szenvedek, van egy nagy daganat a végbélen, kemóterápiára járok amit nehezen viselek. Úgy gondolom hogy csak egyedül Isten tud rajtam segíteni,megkérem szépen imátkozzanak értem.Az Úr álldja önöket és munkájukat.

K. Boglárka(2020-11-21)
Kedves Imádkozók,

Szeretnék imát kérni H. Kamillónéért/Nanáért, Ő a csodálatos Nagymamám, aki nem eszik és nem iszik már második napja, régebb óta van kórházban, folyamatosan imádkozott értünk, magáért, sokszor hangosan beszélt Istenhez, de most két napja nem teszi. Nem engednek be hozzá minket, pedig nagyon megölelgetném Őt.

Kérlek Titeket, hogy imádkozzatok a gyógyulásáért, hogy kevesebb fájdalma legyen és meggyógyuljon.

Köszönöm.

Isten áldjon Titeket.

YRY(2020-11-18)
Drága testvéreim kérlek hogy imatkozatok az egész csáladert a gyermekeim egészséget és a drága jó Istent gyogyitson meg a vírusból mert csak ő képes rá nagyon szépen köszönöm

KGY(2020-11-18)
Kedves Imacsoport!

Nagyon köszönöm az értem mondott imákat. Istennek legyen hála, van munkahelyem.
Kérem imádkozzunk együtt Böjte Csaba és József testvéreinkért,Jankáért,Piroskáért, hogy az Úr gyógyítsa meg őket .
Kérjük együtt Mennyei Atyánkat, hogy mentsen meg bennünket ettől a korona vírustól.

Isten áldja Önöket küldetésükben.

Ildy(2020-11-16)
Szeretnėk imát kérni egy kicsi nyugodt munkahelyért. Köszönöm.

P.A.(2020-11-16)
Kedves imádkozók, akik olvassátok ezt. Megbántottam valakit akit nagyon szeretek és most nem beszél velem. Nagy fájdalmakat élek át, nagyon hiányzik. Kérlek benneteket imádkozzatok, hogy megoldódjon a helyzetünk és erősödjön a kapcsolatunk. Imádkozzatok, hogy visszajöjjön hozzám.
Hálás vagyok.
Amen

Ica(2020-11-15)
Dicsertesék ! Imát szeretnék kérni édesapám gyógyulásáért,aki tüdőgyulladásos(korona) ! Én is imátkozom mindenkiért ! Úram hallgasd meg imáinkat ! Ámen

Se(2020-11-15)
Kernem,hogy a lanyom Csilla tavola hazajatol mihamarabb felepuljon az autobalesetbol amit elszenvedett.20201014 en.Azota agyhozkotott,ujabb mutetre is szuksegvolt.Imadkozzunk a felepuleseert,es a mihamarabbi talaljozasunkert.Az Imat elore is koszonom.

Timea(2020-11-14)
Munkahely nelkül maradtam es férjem nem tud szabadulni az alkohol fogsagabol

N Jné(2020-11-14)
Kedves Imacsoport! Gyermekemért szeretnék közös imát kérni, hogy Mennyei Atyánk segítse őt haza és tudjon itthon gyógyítani. Köszönöm! Maradok szeretettel!

Senki(2020-11-12)
Áldás Békesség!
Ti akik imát kértek és kétségbeesésetekben ide fordultok ahogy én is…kérem az Urat hallgasson meg titeket , áldja meg életetek .Hiszem, hogy az Úr él,itt van velünk van.Romokban van a lelkem olyan terheket cipelek amit úgy érzem már nem bírok el, elfogytam. Kérlek imádkozzatok értem,a sok probléma miatt és a házasságom miatt, a családomért.Istenem hozzád kiáltok,Drága Jézusom ne hagyj magamra,ne hagyj magunkra!Ámen

M. Attila(2020-11-12)
A nagybatyam koronavirusban szenved sulyos allapotban van, leallt a veseje. B. Sandornak hivjak 47 eves. Budapesti lakos. Az ur jezus neveben Kerem imadkozzanak erte.

T.T.(2020-11-11)
Drága testvéreim! Kérlek imádkozzatok a testvéremért Tibiért , akinek holnap lesz tárgyalása. Legyen ott Isten akarata és a szentlélek töltse be a bírókat védőket testvéremet . Segítő szándék és a szemük előtt a jó útra való terelés legyen a cél. Ha Isten is úgy akarja elvonóra vagy pszichiátriára kerüljön .Együttműködés legyen . Köszönöm draga testvéreim . Áldottak legyetek .Dicsőség az Úrnak Jézus nevében. Ámen . Tímea

&(2020-11-11)
Igen miért is félek én lehet én is bután viselkedtem mindenki örül ha felfigyelnek rá nem szeretnék már olyan gondolatokat csak tiszteletet barátságot és megértést és jó lelki tanácsot az életemben enyit sértődésnek helye nincs mindenre fel kell nőni köszönöm!

Dávid(2020-11-11)
Kedves Imacsoport!
Kérlek imádkozzatok, hogy munkával áldjon meg az Úr engem, és ebben a nehéz időszakban is felvegyenek engem valahova dolgozni, illetve mindenkit aki hasonló helyzetben van.
Köszönöm, Áldjon az Úr Titeket a Jézus nevében. Ámen.

YRY(2020-11-11)
Drága testvéreim kérlek hogy imatkozatok az édesanyám nagyon sokat szenved a nyelve nagyon ég és nagyon sokat fáj a háta 5 hatgerinc serve van a gyermekeim egészséget hogy a drága jó Istent vigyázzon rájuk és védje meg a gonosztol mert csakis ő képes rá hogy meg védjen bennünket minden bajtol nagyon szépen köszönöm

Sr(2020-11-10)
Aldjon ur Jezus mindenkit gazdagon !
Imat szeretnek kerni csalad tagjaim reszere . Anyukam egy hete ment el kozulunk .Erika testverem azota is sirat,megvigasztalhatatlan .Monika testverem remeg fel a halotaktol,ferje Geza is az utolso ideit eli .Monikànak nagy szuksege van hogy megerosodjon hogy eltudja viselni a mostani es a elkovetkezo idoket ..Matyi batyam azota is depreszios …..
Melinda unoka testverem edes anya 3 eve elment kozulunk es Melinda azota is gyaszol .3 eve az o elmondasa szerint egy csöd tomeg semi nem sikerul hiaba probalkozik .Azon kivul mindenkinek akit felsoroltam szukseguk van megismerni isten kegyelmet es josagat ideje volna megterniuk .
Imat elore is koszonom

L Zs(2020-11-09)
Kedves Olvasó!
Rajtam csak az ima segíthet!
Én egy 4 gyermekes anya vagyok igaz a nagyfiam már 19 éves , nagyon sokat segít nekem . A kisebbek 16 , 12 , 10 . 3 fiú és egy lány . Nagyon sokat dolgozom hogy eltudjam tartani őket,nem panasz …. évek óta egyedül nevelem a drágáimat anyósommal . Sosem panaszkodtam megdolgoztam mindenért becsületesen , de most azt hiszem az erőm végére értem. Egy éttermet próbáltam vezettem amit februárban bezártam és elkezdtük az újat még a vírus elött, nem volt visszaút . Minden pénzem itt van benne … Ezt a helyet a munkatársaimmal együtt raktuk össze mindent a saját kezünkkel csináltunk a járólaptól a festésig mindet . Az idén már minden pénzem elment hogy nyitva tudjak maradni és a dolgozóimat is el kellett bocsátani . Alkalmi bejelentéssel járnak csak visszadolgozni. Most már ott tartok hogy a hely rezsijét a dolgozók bérét , a járulékokat sem tudom fizetni az otthoni elmaradásaimról nem is beszélek már. Be kell zárnom , el kell adjak mindent amim csak van , hogy kitudjam fizetni a rezsit és az elmaradott béreket . Már nem tudom mihez kezdjek , ezt a pár sort végső elkeseredésemben írom . Most ha végeztem ezzel a levélírással készítek egy önéletrajzot és fogalmam nincs hogy hova fogom elküldeni.42 éves vagyok és a vendéglátás volt az életem a rendezvények a konyha és most minden összeomlott. Fotóztam is , de ebben a helyzetben az is leheltelen . Sosem voltam ennyire nehéz helyzetben és sosem voltam ennyire elkeseredett és tanácstalan mindig volt ötletem ami kimentett. Már elfogyott minden erőm.

Nem kérek segítséget mert annyi lett a problémám hogy egyenkét is túl sok lenne. fogalmam nincs mihez kezdek holnap reggel , hogy nézek gyerekeim a kollégáim szemébe , úgy érzem cserben hagytam őket. az én imám kevés volt már egyedül , nem pénzért nyereményért imádkoztam hanem hogy legyen munka hogy dolgozhassak hogy kitudjam fizetni az alapvető dolgokat, de jelen esetben már nem megy. Köszönettel Zs

Zs D(2020-11-09)
Nagybeteg fiamért kérek imát, testi lelki gyógyulást adjon neki az Úr, családomnak megnyugvást, békességet. Köszönöm.

HA(2020-11-08)
Kérlek titeket imátkozzatok unokámérz 2 éves beteg lázas a Jézus Krisutus Nevében

KB(2020-11-08)
Kedves Testvérek! Imákat szeretnék kérni a következő szándékokra:
Keserű család élő és elhunyt tagjaiért
Pánczél család élő és elhunyt tagjaiért
Faragó család lelki és testi gyógyulásáért
B. Tamás megtéréséért
Köszönöm!

Erzsébet(2020-11-02)
Imát szeretnék kérni teljes gyógyulásomért és családom egészségéért.Köszönöm szépen az eddigi imákat. Hiszem, hogy a kegyelmi ajándékot is elnyerem és mindenki, aki szívből kéri. Köszönet és Hála. Szeretettel: Erzsébet ???

G.(2020-11-01)
Kedves Imacsoport!
Fiatal házasként írok most ebbe a csoportba! Azt szeretném kérni,hogy imádkozzanak a házasságomért,kisfiáért,páromért…értünk kis családért! Kérem az imát azért,hogy a férjem végre tiszta látást kapjon,az ördög vakításától megszabaduljon. Hozzánk,a családjához,tudjon szeretettel teljes indulattal viszonyulni,felelősség teljes életet élni!
A kisfiúnkért, hogy minden sebet amelyet rajta ejtünk a Kegyelmes Isten gyógyítson be .
Imádkozzanak Értem,kétségbe esett anyáért,feleségért,hogy legyen békességem,szelídségem;türelmem az Isteni szabadítást kivárni.

Etelka(2020-11-01)
Dicsértessék Jézus Krisztus Kérek szépen imát a húgomért ,hogy gyógyuljon meg a betegségéből.Isten fizesse.Etelka

KGY(2020-11-01)
Kedves Imacsoport!
Kérem imádkozzunk együtt Péter fiamért és Bence kollégájáért, hogy szerencsésen hazaérkezzenek, és ne legyen semmi probléma.

Isten áldja Önöket küldetésükben.

&(2020-11-01)
Te szeretsz engem mindig is szerettél tudom néha kételkedtem elveszitettelek de újra itt vagy a szívemben többé nem akarlak elveszíteni adtál egy esélyt amiért hálás vagyok amit érzek ez félelem nélküli ezen az úton járok szeretlek Istenem!És hagyom hogy szeressenek!

KB(2020-11-01)
Kedves Testvérek! Imákat szeretnék kérni a következő szándékokra:
Szent Anna réti engesztelő kápolna megépüléséért
hazánk lelki megújulásáért
Kecskemét város lelki megújulásáért
Rózsafüzér társulatokért
Szeretetláng kiáradásáért
Köszönöm!

medina(2020-10-29)
Kedves Imacsoport!
Nagy örömmel tudatom Önökkel, hogy hála imáiknak, Isten adott nekem munkát.
Kérem imádkozzanak értem, hogy meg tudjak felelni az elvárásoknak.
Adjon az Úr erőt és egészséget hozzá.
Kérem imádkozzunk együtt Péter fiamért és Bence kollégájáért is.
A jövő héten utaznak haza, és szerencsésen megérkezzenek otthonaikba.
Isten óvjon bennünket minden bajtól és betegségtől.
Köszönöm áldozatos munkájukat.
Isten áldja Önöket küldetésükben.

medina(2020-10-27)
Kérlek imádkozzatok értünk. beteg férjemért, közüzemi számláink befizetéséért, házunk eladásáért az utolsó pillanatban vagyunk a végrehajtás előtt…már nem tudom mi a jobb, ha megmenekülünk, vagy ha meghalunk mert 8 éve küzdünk ….legyen meg Isten akarata. Döntsön ő, ebben kérjük imasegítségeteket.
köszönöm egy idősödő család egy gyermekkel.

Krisztina(2020-10-25)
Laborvizsgalat előtt állok a napokban kérlek benneteket hogy imádkozzatok értem , hogy minden rendben legyen és negatív eredménnyel záruljon a vizsgálat, ne találjanak semmit?? Jézus nevében!!

KT(2020-10-25)
Kérekszépen egy imàt az unokahugomért, vesebeteg, és most COVIDOS lett. Csak a mi mennyei atyánk segíthet rajta. Köszönöm

B. E., S. B., S. Á.(2020-10-25)
Kedves Imacsoport!
Kérlek Imádkozzatok Kisfiamért, Bálintkáért, hogy meggyógyuljon.
Kérem imátokat, hogy a Jó Istent segítsen, hogy a párom munkát találjon!
Adjon nekünk egészséget, szeretet, boldogságot!
Köszönöm segítő szándékotokat!
Isten Áldása rátok!

Kné(2020-10-23)
Imát szeretnék kérni unokatestvéremért, müteni kell rosszindulatú daganata van, ne legyen áttét. Imát szeretnék kérni még férjem, és szüleim lelki üdvéért, és az én hallásom visszaállitásáért. Köszönöm. Mária

m cs(2020-10-23)
Immát kérek kissebikfiam családjáért,hogy legyen békesség szeretett ésegyetértés a családba .Változanak meg mindaketten hogy együtt tudják felnevelni gyermeküket.Imátkozzunk együtt a családi békéért.Kőszőnőm az értünk elmondott imát.

KGY(2020-10-22)
Kedves Imacsoport!
Kérem imádkozzunk együtt Janka gyógyulásáért.
Agydaganatot diagnosztizáltak nála a gyógyszer túlzott szedetése miatt.
Kérjük együtt gyógyítónkat Jézus Krisztust, hogy segítsen rajta.
Dicsőség a Mennyei Atyánknak, Jézus Krisztusnak, Szentlélek Úr Istennek.
Éljen a kegyelem anyja Szűz Mária.

KGY(2020-10-22)
Kedves Imacsoport!
Kérem imádkozzunk együtt Vilmos lelki üdvéért.
60 évesen trombózis következtében az éjjel elhunyt.Imádkozzunk azért is, hogy családja fájdalmát enyhítse Urunk Istenünk.

KGY(2020-10-21)
Kedves Imacsoport!
Kérem imádkozzunk együtt Palikáért.
Nagyon rossz egészségi állapotban van, távol a szüleitől, akik sajnos nem látogathatják meg a koronavírus járvány miatt.
Ajánljuk őt és szeretteit a Mennyei Atyánknak, Jézus Krisztusnak és a vigasztaló Szentlélek Úr Istennek.
A Szűz Anya oltalmazza őket.
Isten áldja Önöket küldetésükben.

KGY(2020-10-21)
Kedves Imacsoport!
Kérem imádkozzunk együtt Barna lelki üdvéért.
15 évesen költözött az égi hazába.
Imádkozzunk szüleiért és hozzátartozóiért,barátaiért, hogy a Teremtő adjon nekik lelki békét, gyógyulást a szívük sebeire.
Dicsőség az Atyának, Jézus Krisztusnak, Szentlélek Úr Istennek és Szűz Máriának.

Valter(2020-10-20)
Hogy a hónap végéig találjak megfelelő albérletet.

Sz(2020-10-19)
Szép napot
Dolgoztam 2 vallás tanárnak! Hajtottam magam hoggy halagyanak és a végére értem és nem fizetek ki 4 gyerekes apa vagyok ebbe az esetbe vesz a gyerekeimnek kajat vagy hogy lessz? Ki fizeti az albérletett?

ABI(2020-10-18)
Kérlek imatkozatok értem hogy a héten minden révén menjen és hogcx fel tudjak készülni a dolgozatokat és hogy legyen seiker élményem,
És kérlek imatkozatok értem hogy rám talajon a szerelem 3s hogy férjhez tudják menni az igazi hoz akki egész élet én keresztül szeretne fog akinekajd gyermeket születettek, és kereslek imatkozatok hogy oszetudjam magam szedni és hogy eltudjam végezni ezt a sulit és hogy legyen kitartasom erőm.

Zsuzsa(2020-10-18)
Kedves Testvérek!
Imát kérek fiam testi lelki gyógyulásáért, depressziótól,függőségektől való szabadulásáért, hitéért rendeződjön mihamarabb megnyugtatóan az élete. Köszönöm.

D.R(2020-10-18)
Kedves imacsoport! Imát szeretnék kérni anyagi helyzetem javulásáért. Hálásan köszönöm önöknek.

L.J(2020-10-18)
Kedves imacsoport! Imát szeretnék kérni, egészségem javulásáért, Hálásan köszönöm a segítségüket. Isten áldja magukat

KB(2020-10-18)
Kedves Testvérek! Imákat szeretnék kérni a következő szándékokra:
napi áldozókért
engesztelőkért
virrasztókért
tisztítótűzben szenvedő lelkekért
veszélyeztetett magzatokért
Köszönöm!

Zoltan(2020-10-18)
Nagyon szeretek egy lányt és ő is engem de mivel szekszuális problémám van ,nem tudunk barátok lenni Kérem imadkozzannak értem a gyógyulásomért Köszönöm szépen

Kitti(2020-10-18)
Kérem imadkozzatok értem hogy kapjak férjet mert már elmúltam 40éves de még nem találtam meg az igazit Nagyon köszönöm

B.I(2020-10-18)
Imát szeretnék kérni a testvéremért hogy, anyagi gondjai rendeződjenek. És
édesanyámért(agydaganatra van) enyhítsd Uram a fájdalmát! Isten áldjon benneteket!Köszönöm

Etelka(2020-10-17)
Dicsértessék a Jézus Krisztus.Imát kérek a testvéremért akit kedden temettünk ,de elhunyt szüleimért is testvéremért is .Isten fizesse.

B.I(2020-10-17)
Kedves imádkozok .Imádkozzanak kérem ,hogy a családomban helyre álljon a béke.Kérem imáitokat Zsolti fiamért, hogy tudjon jó döntést hozni és találjon egy hozzá illő lányt. A mostani barátnője csak kihasználja és nagyon ellenünk fordította. Kérlek Uram légyen újra a jó és tisztelet adó Zsoltika!Köszönöm!Isten áldjon benneteket!

Kinga(2020-10-16)
Kedves Imacsoport! Kisfiamért aki 3,5 éves kérném az imát, még nem beszél és ezért akadnak gondok, nehézségek az életben, mint pl óvodába való beilleszkedés, elutasitották az óvónők pedig nagy szüksége lenne a gyerek közösségre,emiatt most itthon van velem, Kérjük a mennyei atyát hogy a továbbiakban is legyen velünk és segitsen nekünk. Köszönöm ?

Erzsebet(2020-10-16)
Imát szeretnék kérni teljes gyógyulásomért. Hálásan köszönöm mindenkinek, hiszem hogy a közös ima megsegít mindenkit, aki szívből kéri a kegyelmet. Szeretettel Erzsebet ???

Erzsebet(2020-10-15)
Kedves ima csoport! Testi-lelki gyógyulásomért kérem imáitokat, hiszem, hogy a közös ima megsegít.Hálásan köszönöm mindenkinek.Szeretettel: Erzsebet ???

Lgya(2020-10-14)
Kérlek imatkozatok értem hogy rám talajon az igaz szerelem, egy férfi aki nőként tekint, akki szeretni fog és én leszek számára a lég fintossban akinek majd gyereket szülhetek és kérlek imatkozatok hogy fel tudjak zarkozni és ősze tugyam szedni maga és még tudják mindent tanulni és hogy legyen kitartasom.
Köszönöm

E.E.(2020-10-1314strong>
Kerem az imacsoportot. Imadkozzunk edesapamert. Elvesztette a munkajat es mar eleg idos nem tesz jot neki az hogy idegeskedik emiatt. Sziv es vernyomas problemas. Imadkozzunk hogy megnyugodjon es tudja konnyen tultenni magat ezen! Koszonom!

P.T.(2020-10-14)
Anyukámért! ❤?

&(2020-10-13)
Semit nem szeretnék kérni csak önmagamat megtalálni Istenben

M I(2020-10-13)
Kedves Ima csoport!
Szeretném segítségeteket kérni egy szellemi harcban! Régebben jógáztam és meditáltam és felébredt bennem a kundalini szellem. Legutobb egy keresztény témájú irást posztoltam és éjjel démoni támadassal kellett szembe néznem! Szeretnék tőlük már megszabadulni mert nem hagynak aludni és a kundalini szellemét erősítik bennem! Félek hogy magukkal rántanak! Az Úr erősítje meg az ima csapatot a szolgálatukért! Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek!

TE(2020-10-13)
Kedves Ima Csoport! Áldott állapotban lévő Petra lányom és születendő unokám egészségéért kérem az imáitokat, hogy 7 hónap múlva megszülessen közénk egészségben a pici. Dicsértessék a Mindenható. Nagyon köszönöm

Mária(2020-10-13)
Tisztel! Imacsoport! A mindennapok nehézségein segítsen a mennyei Atya , hogy a családi béke helyre álljon, és egymásra tudjunk figyelni.

Lgy(2020-10-12)
Kérlek imatkozatok eremt hogy a tanulásban kitartó legyek legyen sikerelmemyem. És hogy aram találjon a szerelem és hogy valaki szervesen és hogy madj el egyén akinek gyermeket tudok szülni akivel lehet egy romantikus állom kapcsolatunk.
Köszönöm

T.E(2020-10-12)
Kedves Csoport imádkozzunk, Hogy lányom egészséges gyermeknek adjon életet 7 hónap múlva. A gondviselés kísérje őket.Köszönöm???❤️

?(2020-10-12)
Unokatestvéremért, aki 59 évesen csont rák betegségben sokat szenved, kérek segítséget a teremtő től az ima segítségével hogy fel épüljön.

Vali(2020-10-11)
Uram könyörülj rajtunk, szüntesd meg a covid járványt, védd meg Szűzanya országát.
Ne haljon meg több ember, szünjön meg rettegésünk családtagjainkért. Térjen vissza az élet a rendes kerékvágásba és az átélt szenvedés tegye jobbá az egész világot AMEN

Ntkerti@gmail.con(2020-10-10)
Tisztelt imacsoport mivel több problémám is van,így áldást szeretetnek kérni imaban és így az úr azt fogja nekem megadni ami szükséges. Köszönöm.

ED(2020-10-10)
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Imát szeretnék kérni a testvéremert, hogy. anyagi problémái rendezodjenek. Köszönöm

Erzsébet(2020-10-08)
kedves ima csoport
kérem imáitokat én értem és a családom minden tagjáért gyógyulásunkért.
gyermekeim jó munkahelyéért, és hogy nedohányozzanak.

köszönöm szépen.

Mária(2020-10-08)
Kedves imacsoport.imát kérek Péter fiamért még csalàdunk nyugalmáért.Köszönöm.amen.

MM(2020-10-08)
Kedves hívő Társaim!
Kérem, imátokkal segítsetek, hogy a környezetemben levő rosszindulat, írígység, elégedetlenség, állandó szitkozódás, másokkal való „harc” megszünjön.
Empatikus, megértő, szerető, csendes emberek társaságát keresem, akik nem azt hiszik magukról, hogy ők a tökéletesek.
Szeretném szerető családommal egészségben, nyugodtan élni az életemet, és minél több boldog időt tőlteni velük.
Köszönöm.

KGY(2020-10-07)
Kedves Imacsoport!

Kérem Önöket, hogy imádkozzunk együtt István szomszédom gyógyulásáért.
Kérem közbenjáró imádságukat volt szomszédom Jankáért, és az új lakótársáért Barbaráért, hogy a sátán ne bántsa őket.
Álljon helyre a lelki egyensúlyuk, és ne legyenek betegek.

Isten áldja Önöket küldetésükben.

KGY(2020-10-07)
Kedves Imacsoport!
Nagyon köszönöm az értünk mondott imákat.
Örömmel tudatom, hogy a férjem és kollégái nem kapták el a vírust beteg kollégájuktól.
Viszont holnap fogat huzat, pénteken és szombaton pedig segítenünk kell nővéreméknél szüretelni.
Kérem imádkozzanak, hogy ne legyen semmi probléma a foghúzása miatt.
Le tudjunk rendben szüretelni.
Isten áldja Önöket küldetésükben.

Éva(2020-10-06)
Kisfiamért imadkoznák hogy ne érje semmi baj

sz m(2020-10-05)
Imátkérek kétgyermekemért,hogy minden károsszenvedélyüktől tudjanak megszabadulni és a rosszbarátoktól.Egésszséget,békességet családunk minden tagjának.Kőszőnőm at értünk elmondott imát.

K Erzsebet(2020-10-04)
Kedves ima csoport! Kérem imáitokat gyógyulásomért. Én is imádkozom minden kedves testvérért. Hiszem, hogy a közös ima még több erőt ad mindenkinek. Hálásan köszönöm mindenkinek.???

SZM(2020-10-04)
Kedves imacsoport
Megkérlek imádkozzatok a lányomért aki ßzerelmi csalodottságtól szenved és félek hogy igy megbetegszik,köszönöm.

K Erzsebet(2020-10-03)
Kedves imacsoport! Kérem imáitokat gyógyulásomért én is imádkozom minden kedves testvérekért.Hálásan köszönöm mindenkinek. Szeretettel ???

T.T.(2020-10-03)
Drága Testvéreim! Kérlek iratkozzatok a testvéremért Tibiért , hogy a bíróságon ne rossz helyre küldjék legyen ott a szentlélek pszichiátriára vagy elvonóra . Köszönöm .Áldottak legyetek . Áldott legyen az Úr Jézus . Ámen

Tünde(2020-09-30)
Kedves Imacsoport! Imát szeretnék kérni anyukámért,hogy az Isten gyógyítása meg őt,hogy a csonttörése után újra tudjon járni,és a kézremegése megszünjön,és az elméje ép legyen,hogy a Jóisten tegyen csodát vele ,mert nagy szüksége van rá,hiszem,hogy Istennel minden lehetséges.Hálásan köszönöm az imájukat érte.

L.K.(2020-09-29)
Kedves imacsoport!
Èn,egy Kàrpàtaljai hàrom gyermekes anyuka vagyok,akiket egyedül nevelek.Eddig Magyarorszàgon dolgoztam,de hètvègenkènt haza jàrtam.A vìrus kitörèsekor,oda ragadtam ès hàrom hònapig nem tudtam haza jönni.A gyerekek èdesanyàmmal voltak.(szörnyû helyzet volt)Most màr itthon vagyok hàrom hònapja,de az a helyzet,hogy nincs munkàm ès ez ìgy egyre nehezebb.
Azèrt ìrtam le mind ezt mert szeretnèm megkèrni önöket,hogy imàtkozzanak èrtem,hogy sikerüljön munkàt talàlnom,meg talàljam itthon a helyem,mert sokszor csak a kilàtàstalansàgot làtom.De tudom,hogy Istennek mindenre hatalma van!
Köszönöm!

N.T.(2020-09-28)
Kedves Imacsoport!

Drága papámnak nagy szüksége van minden segítő imára, hogy súlyosbodó betegségeiből felgyógyuljon.
Előre is köszönünk minden segítséget!

KGY(2020-09-28)
Kedves Imacsoport!
Kérem imádkozzanak férjemért, hogy ne legyen korona vírusos. A munkatársa sajnálatos módon megbetegedett.
Ma derült ki hogy fertőzött.
Kérjük együtt a Mennyei Atyánkat Jézus nevében, hogy a férjem ne legyen beteg, és imádkozzunk munkatársa gyógyulásáért is és családjáért.
Isten áldja Önöket küldetésükben.

K Erzsébet(2020-09-28)
Kedves import! Továbbra is kérem imáitokat gyógyulásomért és nagyon köszönöm mindenkinek. Én is imádkozom kedves testvérekért.
Hálásan köszönöm mindenkinek??? Szeretettel: Erzsike

Lgy(2020-09-28)
Imát szeretnék kenrni
Tanulasomaert hogy kitartó legyek légyen energiám magabisztosagom és türelmem hogy végig jarjam ezt az évet és hog, legyen sikerelmemyem

Attila(2020-09-27)
A párom orrpolipban szenved, és szeretném ha a közösség imádkozna érte. Neve Kiss Andrea, kora 45 év Orosházán lakunk. Köszönettel Attila

KB(2020-09-27)
Kedves Imacsoport!

Alábbi szándékokra kérek imákat!
Én is imádkozok szándékaitokra!

Péter megtéréséért
P. Gergely megtéréséért
G. Gergő megtéréséért
Imre megtéréséért
M. Tamás megtéréséért

K.M.(2020-09-26)
Kérem imádkozzanak értem és páromért,hogy kapjunk egy szociális lakást,vagy találjunk egy olcsóbb albérletet,mert a drága kauciókat nem tudjuk fizetni.Három éve rossz körülményekben lakunk.Lakásunkat elvitte végrhajto tartozás miatt.Azóta kinlódunk.Én egy autóban alszom egy telephelyen,ahol nincs fütés,sem melegviz.Három éve hidegben alszom,fagyokban télen,nagyon fel is fáztam alsõtestben.Mindennap fáj.Nagyon depressziôs vagyok,és testileg is fáradt,nincs reményem már,hogy tudunk rendes lakhatást találni.Ami lett volna mwjdnem,mi d kudarcba fulladt.Mindig a negativ dolgok történnek velünk.Ezért nem tudok pozitiv lenni,es faradt is vwgyok mindig.Nincs életkedvem már.Júliusbwn igérte önkormányzat,hogy megjelennek szociá,is lakáspályázatok,de azóta sem jelentek meg.Itt a hideg megint,egyre inkabb gond lesz a fürdes a hidegviz,fütéshiány miatt.Az õnbecsülésem is tõnkrement,mert az emberek kritizáltak,üldöztek az utóbbi években.Fóbiáim lettek a tömegtõl,nagy forgalomtól azôta.Félek nagyon az emberektõl,nics kedvem közéjük menni már.Nem segitenek semmit.Lassan feladom a harcot.

Kne(2020-09-25)
Imát szeretnék kérni unokatestvéremért, csütörtökön megy kórházba, ne legyen komoly a baj. Szeretnék még kérni unokáim jó tanulásáért, és az én hallásom visszanyeréséért. Mária

Éva(2020-09-25)
Ma megyünk orvoshoz a kislányommal neki kérek imát köszönöm.

Kgy(2020-09-24)
Kedves Imacsoport!
Kérem imádkozzunk együtt Ilona testvérünkért.
8 napja kómában van.
Kérjük együtt az Urat, hogy ébressze fel mély álmából, s kapja vissza az egészségét.
Isten áldja Önöket küldetésükben.
Dicsőség a Mennyei Atyának, Jézus Krisztusnak és Szent Lélek Úr Istennek.
Mindörökké
Ámen

Kgy(2020-09-24)
Kedves Imacsoport!

Köszönöm az értünk mondott imákat.
Kérem imádkozzunk együtt a Teremtőhöz, hogy a világban pusztító járványt fékezze meg.
Ne engedje, hogy a sátán és bukott angyalai pusztítsanak a világban.
Isten áldja Önöket küldetésükben.

Mónika(2020-09-23)
Imát kérek Róbert fiamért, hogy megszabaduljon alkohol problémájáról. A most felmerült munkahelyi problémája jól oldódjon meg

Évi és Bálint(2020-09-22)
Kedves Imaközösség!
Hiszünk a közbenjáró Ima erejében,ezért megkérünk Titeket,hogy imádkozzatok az életünkért.
Volt már az életünkben olyan tragikus mélypont,amikor majdnem mindhárman meghaltunk és Jézus szó szerint a legutolsó pillanatban mentette meg az életünket,jószivű embereken keresztűl.
Most is Isteni csodára van szükségünk.
Mert ahová költöztünk nem tudunk munkát vállalni,mert teljesen autó függő a hely.
Mivel a nulláról kezdtük az életünket,nem maradt annyi pénzünk,hogy autót vegyünk.Sőt sajnos a munkanélküliség miatt,minden tartalékunkat feléltük.
Az az Imakérésünk,hogy a Láthatatlan Mennyei Hatalom tegyen olyan csodát,hogy legyen autónk,amivel munkába tudunk járni.
És egyúttal kérünk Titeket,hogy imádkozzatok az egészségi állapotunk miatt is,mert olyan betegségekkel küszködünk,ami miatt korlátokba ütközünk a munkavállalás területén.
(Nem csak a saját életben maradásunk miatt van szükségünk,hogy munkánk legyen,hanem hogy továbbra is tudjunk az Úr ügyének szolgálni).
Az Úr áldjon benneteket.Évi és Bálint

Vali(2020-09-22)
Imát kérnék testvérem műtétje miatt ami 22.én lesz.
3 gyermekem, menyem és kicsi unokám egészségéért és hogy 2 lányom állása rendeződjön.
Imádkozzunk, hogy Szűzanya védje meg a magyarokat a covidtol és ne haljon bele senki. Isten fizesse ?

Szabó(2020-09-21)
Imát szeretnék kérni súlyos beteg édesapám gyógyulásáért! Hálásan köszönöm!

V. Ágnes(2020-09-21)
Kedves Imaközösség, Testvérek!
Szeretném ha támogarnátok imában, hogy ne szűnjön meg a munkahelyem és a kollegák munkája is megmaradjon. Legyen megrendelés cégünknek! Köszönöm. Isten Áldjon benneteket! V. ÁGNES

Ancsa(2020-09-20)
Drága utolsó stadiumban lévő rákis nővéremért Mariáért kérek imát,megtéréséért,hogy halála előtt megtisztìtsa lelkét. Nagy fájdalmai vannak,a gerince teljesen elrákosodva,3 csigolya spontán törött,már a máján is van. Családjáért is kérek imát,hit nélkül élnek. Köszönöm.

Zs S(2020-09-20)
Dávid fiam testi lelki gyógyulásáért, depressziótól,függőségektől való szabadulásáért, hitéért kérek imát. Rendeződjön mihamarabb megnyugtatóan az élete. Könyörülj rajta és a családomon Uram. Gyógyítsd meg Őt. Köszönöm.

Zs.Linda(2020-09-20)
Szeretnék kérni egy imát a férjemért semi nem sikerul neki munka téren és bármenyire is szeretné sehogy nem jön össze valmi nagyon hátráltat ara is gondoltam valmi átok lehet de bizzok az ur jézusban hogy meg szabadittya etől ezért kérlek titeket segicsetek imával köszönöm

Szabó(2020-09-20)
Imát szeretnék kérni édesapámért aki nagy beteg,hogy gyógyítsa meg a drága jó Isten! Köszönöm!

Sz k(2020-09-19)
Nagyon nagy szükségem van rátok hogy imadkozzatok értem. Tavaly nagyon nehéz évem volt mikor azt hittem vége a krízisben megismertem vkit egy társkeresőn. Azt hittem életem párját. Depressziós volt és korábban volt egy agyvérzése. Én Ausztriában lakok, nagyon jól élek, van egy jól fizető munkám, jó körülményeim, sportolok, 3 nyelven beszélek, mindig megálltam a saját labamon. Ő hozta fel hogy eljönne hozzám és szeretne családot alapítani. Aztán egyszercsak letiltott minden közösségi oldalról. Így fejezte be. Hónapokig imádkoztam érte, hogy hadd nentsem meg. Mindenem megvan amire vágyik amire szüksége lenne. Eldobott mint egy kutyát az út szélén. Pár hónapja egy tíz évvel fiatalabb csajjal van. Ő miért tud többet adni mint én? Azt kérem az Úrtól, hogy szolgáltasson igazságot! Nem azt kérem hogy legyek vele!!! Csak hogy ne legyek a kutya, akin át kell taposni. Soha nem látta a jó szándékomat. Imadkozzatok. Köszönöm!

Erika(2020-09-19)
Megkérem, imatkozzanak szandekomert. Van egy ferfi az életembe és ha Istentől van gördítsen félre minden akadályt Isten ,de ha nem tölle van akkor békében tudjuk elengedni egymást köszönöm.

V.D.(2020-09-17)
Kérném, hogy imádkozzanak értem állandó orrdugulásom, rossz fogaim és ekcémából való gyógyulás miatt!
Köszönöm

SI(2020-09-17)
Kedves Imaközösség!

Súlyos beteg férjem gyógyulásáért, hitéért valamint lányom, lelki egészségéért, békéjéért, boldogságáért 13 év lelki bántalmazásból való szabadulásáért kérem az imatársak közbenjárását Urunk Jézus Krisztusnál és Szűz Máriánál. További életünkre áldást kérünk Jézus nevében.
Áldjon meg az Isten minden beteget és rászorulót, valamint a segítőket is.
Szerettel, köszönettel és hálával a szolgálatért! I

KGY(2020-09-16)
Kedves Imacsoport!
Kérem imádkozzanak Péter fiamért.
Ausztriában dolgozik pincérként, és nagyon sokat dolgozik, szabadideje szinte egyáltalán nincs.
Kérjük az Urat együtt, hogy küldjön segítségükre pincéreket, és a főpincérüknek is segítséget.Már nagyon fáradtak.
Isten áldja Önöket küldetésükben.

KGY(2020-09-16)
Kedves Ima csoport!

Kérem imádkozzunk együtt Jutka testvérünkért, egészségi állapotának javulásáért, és családjáért.
Köszönettel

CSZS(2020-09-16)
Ma megtudtam, hogy egy kedves rokonom bement a kórházba gerinc fájdalmainak enyhítésére. A neurológián infúziós kezelést kapott. Már hétfőn haza kellett volna jönnie. Látogatás nincs. Telefonon beszélt vele a lánya és mondta, hogy alig lehet megérteni, hogy mit mond. Megtudakoltam, hogy az intenzíven van, mert kálium hiány lépett vel. Valamit elrontottak az biztos. Kérem, hogy segítsetek imátkozni a felépülésért. Köszönöm!

KB(2020-09-14)
Dávid megtéréséért
Zoltán megtérésért
Júlia megtéréséért
Boglárka megtéréséért
P.Attila megtéréséért

KE(2020-09-14)
Kedves Ima csoport, továbbra is kérném imátokat gyógyulásomért. Hiszem, hogy a közös ima megsegít. Hálásan köszönöm. ♥?♥

K.É.(2020-09-12)
Autista fiam egy dührohamában járóbottal több helyen rámütött, és csúnyán megsérült a hüvelykujjam, nem tudom mozgatni, azonban nagyon nehéz lenne orvoshoz eljutnom, mivel izombeteg vagyok, nem tudok járni, csak mentővel tudok kimozdulni, ám ez nagyon nehézkes. Nagyon szeretném, ha magától javulna, vagyis Isten segítene és meggyógyítaná. Kérlek Benneteket, imádkozzatok értem! Köszönettel: Éva

DE(2020-09-12)
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Imádkozzanak testvéremert, aki a sok anyagi nehézség után, most fel akarja adni. Imádkozzanak, hogy legyen hite, és lássa a fényt, higgyen abban, hogy minden jóra fordulhat! Köszönöm szépen!!!

N.H.(2020-09-10)
Kerlek imadkozzatok hogy meglegyen a lakas

TN(2020-09-09)
Imadsagukat szeretnèm kerni gyogyulasert, 4 gyermekemnek van ram szuksege, es gyogyithatatlan betegsegben szenvdeek.
Koszonom szepen!

erzsebet(2020-09-09)
Imat szeretnék kérni a 6 éves Hannácska unokám lelki meggyogyulásáért hogy tudjon megszabadulni a sátán mindenféle cselszővésének amelyel megprobája néha behálozni és áldás legyen rajta .előre is nagyon szépen köszönöm

H.J.(2020-09-09)
Kedves Imádkozó Testvérek Társasága!

Szeretném megkérni Önöket a közös imádságra. A terhességem elején járok, pajzsmirigy beteg vagyok, így vannak komplikációk, melyek sokszor aggodalommal töltenek el. Imádságban fordulok az Úrhoz, hogy segítsen rajtunk és hálát adok neki, hogy eddig is mellettünk volt. Imádkozzanak velem a Mennyi Atyához, hogy egészséges, okos gyermekem születhessen, szépen fejlődjön és Isten akarata szerinti életet éljen majd. Imádkozzanak velem, hogy a betegségem miatt is, a terhességem alatt szedek gyógyszerek megfelelően támogassák a gyermek fejlődését, mert a gyógyszerezés beállítása elég nehezen megy.
Hálásan Köszönöm Önöknek a szolgálatukat! Köszönöm az imákat! Istennek legyen hála a szolgálatukért!

„Azt is mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” Máté,18

K.É.(2020-09-09)
Kedves Imatársaim!
Kérlek, imádkozzatok autista kisfiamért, aki az utóbbi időben az iskolában nagyon tiszteletlenül viselkedik a tanítókkal, és több szabályt is súlyosan megszeg. Hálásan köszönöm!

YRY(2020-09-08)
Drága testvéreim kérlek hogy imatkozatok a gyermekeim egészségért hogy a drága jó Isten gyogyitsa meg őket és védjen meg a gonosztol és ettől a járványtól szabadison meg mindenkit mert csakis a drága jó Isten képes csodákra nagyon bízom benne nagyon szépen köszönöm

K.J.(2020-09-08)
Kedves ImádkozóK! Férjemért kérem az imát, akinek tüdődaganata van, és súlyos Parkinson kórban szenved.Hálás köszönet.

Lgy(2020-09-08)
Kérlek imatkozatok a testi és eleki gyógyulasomeert

Anikó(2020-09-07)
Kérem imádkozzanak értem, hogy meggyógyuljak az arcfájdalmamból és szorongásból!

KB(2020-09-07)
Szent Anna réti engesztelő kápolna megépüléséért, kérem imáitokat! Köszönöm!

csalad(2020-09-07)
Hiszek a közös ina erejében, ezert kerem imádkozzunk ferjem gyogyulasaert és egészségéért, hogy mihamarabb kerüjön ki a kórházból.
Amen!

Mária(2020-09-06)
Kedves Imacsoport!
Nagyon szépen kérlek imádkozzatok a fiam meg gyógyulásáért és szabadulása ért a kényszer gyógykezelés alól .
Nagyon kérlek segítsetek
Köszönöm Jézus Krisztus nevében
Isten segítsen mindenkit
Mária

R Gy(2020-09-05)
Imát szeretnék kérni,férjemért,hogy a gége daganata jó indulatú legyen.Köszönöm.

Kné(2020-09-04)
Kedves Imacsoport! Kérem imádkozzatok gyógyulásomért, hiszem a közös ima nagyon sokat segit. Hálásan köszönöm.?♥?Szeretettel Erzsike.

R.K.(2020-09-04)
Szeretnék imàt kérni a terhességemre. Még csak a 4. hònapban vagyunk és komplikàciòk miatt kòrházban fekszem tegnap òta. A kisfiam jòl van, de az egész helyzet kiszàmíthatatlan (vérzések/ méhnyakrövidülés). Mindenkinek hàlàsan köszönjük az imàkat ?❤️

GE(2020-09-03)
Imádságot szeretnék kérni önmagamért: testi-lelki gyógyulásért! Nagyon szépen köszönöm! (Erzsébet)

KGY(2020-09-03)
Kedves Imacsoport!
Nagyon köszönöm az eddigi imáikat.
Most is nagyon nagy szükségem van az Önök közbenjárására.
Istennek legyen hála tavaly sikeresen megműtöttek csípőprotézis beültetésével.
Isten áldja Dr. Bárdos Tamás doktor urat,családom tagjait és mindenkit, aki segítségemre volt gyógyulásomban.
Most újra szeretnék dolgozni.
Imádkozzunk együtt, hogy egy nekem megfelelő munkahelyet kapjak, és még a nyugdíjig hátralévő éveket le tudjam dolgozni.
Dicsőség a Mennyei Atyánknak, Jézus Krisztusnak és a Szentlélek Úr Istennek.
Isten áldja Önöket küldetésükben.

F O(2020-09-03)
Beteg unoka gyogyulasaert mutet elott

Erzsike(2020-09-03)
Kedves imacsoport! Kérem imáitokat testi lelki gyógyulásomért. Hiszem, hogy ahol többen imádkoznak Jézus, Mária megsegít mindenkit. HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM. ♥?♥

Andrea(2020-09-02)
Kedves Ima közösség!Szeretném ha imádkoz nának értem és családomért, hogy sikerüljön megmenteni ingatlanunkat az árveréstől sikerüljön segítséget találni a pénzösszeg összegyűjtésére.Nem szeretnék két kis unokámmal, az utcára kerülni.Az ima eddig is sokat segített a családunkon a kisebbik unokám 7 hónapra 1100 grammal született a sok imádság és az úr kegyelmével ma már egy nagyon ügyes értelmes 1,5 éves kis tünemény.Sok küzdelem után most ingatlanunk megmentése a tét.Kérem imádkozzanak hogy meg tudjuk menteni jöjjön össze még a hiányzó összeg hogy végre rendeződjön az életünk.Köszönöm az imákat!Bízom, remélek és hiszek!

Ricsi(2020-09-02)
Imát szeretnék kérni egy barátomért , aki szülni fog hamarosan és hogy rendben menjen a szülés.
Köszönöm imáikat ! Istennek legyen hála !

Zsi Mi(2020-08-31)
Szeretnék imátkérni a férjemért gyogyuljon meg és áldás legyen rajta es a sok akádájokat letugya kuzdeni kérlek titeket imátkozatok érte segicsetek köszönöm

K.Erzsike(2020-08-31)
Kedves imacsoport! Kérek imát gyógyulásomért, hiszem, hogy a közös ima még több erőt ad nekem és minden testvérünknek aki szívből kéri. ♥?♥Hálásan köszönöm! ♥?♥

MM(2020-08-31)
Kedves imatarsaim!Kerlek,imadkozzatok velem ‐‐‐ ERTUNK!a ferjem megtereseert mert paraznasagban el mar tobb eve.
Draga,Jo ISTENUNKET arra kerem veletek,
hogy minden megoszto ero amely bennunket Janossal szetfeszitett,szetvalasztott,megosztott, az JEZUS neveben dicsosegedre valjon,minden szenvedesunkre es gyotrelmunkkel egyutt!AMEN.
Köszönöm az imakot.Hiszem,hogy ISTEN mar meghallgatta imainkat.AMEN.

Zs(2020-08-30)
Kedves Testvérek! Imát kérek fiam testi lelki gyógyulásáért, depressziótól, függőségektől való szabadulásáért, hitéért rendeződjön mihamarabb megnyugtatóan az élete. Köszönöm az imákat.

K.Erzsike(2020-08-30)
Kedves imatársaim!Gyógyulásomért kérem az imát, hiszem, hogy az Úr Jézus és Mária megsegít, aki szivből kér.? Hiszek, bizok és remélek.Hálásan köszönöm. ♥?♥

F.M(2020-08-30)
Udv.Egy édesanya fiamert kérek imát súlyos függőséget ok rossz társaságtól való szabadulás ért.Betegsegbol gyógyulásért munkahelye megteremtéséért kérek imát E. K. Istvanert. Hálával az Úrnak.koszonettel F.M. édesanya.

B. László(2020-08-29)
Imát kérek szépen a Jézus nevében!Szklerozis Multiplex távozzon tőlünk örökre,elég volt 2006 óta K. Iringó 42 és B. László 39!Noémiért 17 éves és daganat van a forgójában!Köszönjük a Názáreti Jézus nevében Székelyföldről!Ildikó 42 fűll zúgása teljes gyógyulásáért és az összes rákos sejt távozzon örökre a testéből!Köszönettel a Jézus nevében Pécsről!

Marika(2020-08-28)
Gyönyörű napot kívánok nektek.aldott legyen a mai munkások is.
Imatokat szeretném kerni a következő gondokra:Haz eladásában vagyok és úgy tűnik boszorkány okkal kerültem össze . A szerződés írása előtt közöltek nincs pénzük mert nem tudják eladni a házukat.de ok az enyémet nagyon akarjak.berleti alternatívát ajánlottak feL kilátástalan fizetési határidőre.termeszetesen nem fogadtam el.igeretet tetteM hogy 2hetet várok hogy hitelt tudjanak intézni.De sajnos azóta éjszaka olyanokra ébredek hogy a vevő fölöttem ül töröküllesben és rám meditálnak.,másik éjjel rengeteg kopó légy mászott az ablakokon ,ma éjjel pedi az asztalom alatt döglött egerek voltak.nagyon erős alom volt mint egy valóság.Felriadas után nagyon rossz állapotban volta égett a testem és rosszullét gyötört. Sajnos egyedül nehéz ezzel megbirkózni .
Kelek segítsetek mert ma lenne a végső tárgyalás a vétel ügyében.
Koszonom imaitokat és erősít eseteket. Legyetek Aldottak mindnyájan.es boldogok

NT(2020-08-27)
Imadsagukat szeretmem kermi,ferjem telkesen megszàllt, buddhista, a gyerekeket is kiakarja venni a notmàlis civilizàlt èletből, engem üldöz amièrt keresztèny vagyok, de az okkult emberekkel megèrti magàt,Konyorgom imadkozzanak erte, hogy kitisztuljon az elmèje, szìve, ès megszabaduljon minden sàtàni megkötözöttsègtől tèvtanìtàdoktòl….
Èm nem tudok elkóltözni tőle, sehovà nem tudok menni, dolgozmi sem,mert gyogyithatatlan betegsègbem szenvedek màr nagyon hosszù ideje.
Nagyon.koszönöm ha imàdkoznak èrte/ èrtünk!

V. Julianna(2020-08-26)
Szeretném kérni hogy imádkozzanak a fiamért,aki elhagyta a családját, 7 éves kislányát és születendő kisfiát.Most a barátnőjével él.Imádkozzunk érte,hogy térjen vissza a családjához.

MM(2020-08-26)
Draga imadkozo testvereim!
Tobb eve,nagyon rossz a kapcsolatunk,a ferjemmel.
Sok novel allt ossze‐felcserelt!
Most is no miatt van tavol tolem,mar 2 eve.
Kerlek tiszta szivembol,imadkozzatok erte,hogy erintse meg a Jo Isten a szivet,lelket es elmejet es jojjon vissza es ujbol nagyon szeressuk egymast es kez a kezben kovessuk a mi szereto Istenunket,amig elunk!
Uram add aldasod a hazassagunk

MM(2020-08-26)
Drága Imacsoport!
Kérlek imádkozzatok fiaimért,hogy találják meg boldogságukat,párjaikat minél hamarabb.Hálás köszönet!

&(2020-08-25)
Köszönöm Istenem hogy meghallgattál féltem az érzéseimtől szembe kell vele nézni ha kimondjuk csak magunknak jobb lesz még ha csak illúzió is szeretni vakakit őszintén barátként nagyon jó és hogy meglátott bennem valamit amit még magamnak sem mertem kimondani egy csodálatos dolog!

KB(2020-08-24)
Imre lelki és testi gyógyulásáért, szeretném kérni imáitokat! Köszönöm!

KGY(2020-08-24)
Kedves Imacsoport!
Kérem imádkozzanak Juditért, hogy legyen ereje a nehéz több műszakos munkához, és lányáért, Adriennért, aki most kórházban van epe kövek miatt.
Szabadítsa meg őket Urunk Jézus Krisztus ezektől a bajoktól.
Köszönöm .
Isten áldja Önöket küldetésükben.

B.I.Gy.(2020-08-23)
Kedves Imacsoport!!Kérlek imádkozzatok azért,hogy a négyéves kisunokám,megtanuljon szépen folyékonyan beszélni.Hálásan köszönöm!!!A jó Isten legyen velünk! 🙂

Édesanya(2020-08-21)
Kedves imacsoport! Kérem az imákat gyógyulásomért és családomért is.♥♥ Az eddigi imák is sokat segítenek. Hiszem, hogy a közös ima nagy erőt ad minden testvérünknek. Jézus, Mária megsegít, aki hozzá fordul hittel♥♥.Hálásan köszönöm az imákat.???

K Erzsike(2020-08-21)
Kedves imacsoport! Kérem az imákat gyógyulásomért és családomért minden testvéremért. Hiszem a közös ima még több erőt ad. Hálásan köszönöm. Drága Jézusunk tud csak segiteni nekünk és aki hozzá fordul.Nagyon szépen köszönöm.♥?♥

Édesanya(2020-08-21)
Kedves Testvérek!
Imát kérek fiam testi lelki gyógyulásáért, depressziótól, függőségektől való szabadulásáért. Add Jézusom, hogy meggyógyuljon, élete megnyugtatóan rendeződjön. Add hogy a családunkban hit, béke, nyugalom legyen. Istennek minden lehetséges. Köszönöm. ???

Ricsi(2020-08-20)
Dicsértessék a Jézus Krisztus ! Imát szeretnék kérni a gonosztól való szabadulásért. Köszönöm imáikat ! Istennek legyen hála

T.T.(2020-08-19)
Testvéremért Tibiért . Az ügyészség jó ítéletet hozzon Isten akarata legyen. Meggyógyuljon megszabaduljon Isten Jézus ismereje meg .Boldog élete legyen Jezussal együtt járjon. Családja legyen gyerekek.Ámen . Áldott legyen az Úr Jézus nevében.

Beteg édesanya(2020-08-19)
Kedves Imádkozó Testvéreim!
Szeretném, ha imádkoznátok súlyos izombetegségből való gyógyulásomért, vagy legalább az állapotom javulásáért. Nem tudok járni, csak egy keveset itthon. Fogyatékkal élő gyermeket nevelek, sajnos a gyermekem önkéntelenül sérülést okozott nemrég, és romlott az állapotom, szeretnék gyógyulni, mert sok erőre van hozzá szükségem. Hálásan köszönöm Nektek.

Napsugár(2020-08-18)
Ha valaki látja az üzenetem, habár nem ismerjük egymást, kérlek mondj értem egy Imát! Én és a Férjem egy nehéz időszakon megyünk keresztül, elvesztettük szinte mindenünk, a munkahelyünk, az aranyaink, a kocsink, rengeteg mindent eladtunk már, adósságunk van. Kérlek Imádkozz értünk, hogy álljon helyre az életünk?? 25 évesen bele fáradtam az életbe! Köszönöm, ha elolvastad, ha mondasz értünk egy Imát a Jo Istenhez❤️

YRY(2020-08-17)
Drága testvéreim kérlek hogy imatkozatok a gyermekeim egészségért hogy a drága jó Isten gyogyitsa meg minket és hogy tudjak segíteni nekik anyagilag mert most nagyon nagy szükségük van rá csak a drága jó Isten tud segíteni nagyon szépen köszönöm

Mari(2020-08-17)
Kedves Imacsoport
Kérlek imádkozzatok értem, hogy a családomban legyen újra békesség, és ne haragudjunk egymásra, és, hogy gyógyuljak meg. Köszönöm

&(2020-08-16)
Az ember néha követ el hibákat igen többre gondoltam mint kelett volna csak arra vágytam amire szerettem volna hogy értékes vagyok meg szeretni való meg nő nem tudom mi történt de szeretnék egy őszinte beszélgetést mindegy ha rossz is csak ad meg Istenem hogy megmondjam neki hogy megszeretem benne azt amit meglátot bennem!

Tünde(2020-08-16)
Kedves Imacsoport!Anyukám ért szeretnék imát kérni, hogy a Jóisten gyógyítsa meg a lábát és végre tudjon menni.Köszönöm az imáikat.

B. László(2020-08-15)
Imát szeretnék kérni kedves Tamás pásztor a Szklerozis Multiplex minden átka megtöréséér !B. László 39 éß K. Iringó 42!Székelyföldről a Názáreti Jézus nevében!Sok sok áldás a Jézus nevében!

Erzsi(2020-08-15)
Kedves Imacsoport! Kérem imáitokat gyógyulásomért.Sokat imátkozom, hiszem, hogy a közös ima még több erőt fog adni. Hálásan köszönöm. ♥?♥

G. Csaba(2020-08-15)
Szia pásztor kérlek imádkoz a családunkért hogy minden betegség hagyjon el mindket az úr jézus nevében és a bátyám gabor csaba nagyon beteh köhög fullad és nem kap levegőt hogy jöjjön vissza a légzés gyógyítsa meg az úr jézus krisztus köszönöm szépen

PB(2020-08-14)
Szeretettel köszöntöm azt, aki olvassa az üzenetemet.
A kislányom evészavarokkal küzd. Gyakran hány, alig marad meg táplálék a szervezetében. A szervi okot az orvosok kizárták. Lelki eredete van.
Válás, költözés van mögöttünk, nagyon sok terhet cipel, s ez itt csapódik le.
Anyai jelenlétem minden esetben támogató és szeretettel teli. Hiszem, hogy Isten segít nekünk ezzel megküzdeni.
Kérem Önöket, imádságukkal segítsék a kislányom, Kincső gyógyulását.
Hiszem, hogy az ima ereje csodákra képes.
Hálás szívvel köszönöm, hogy imában velünk tartanak.

Marika(2020-08-13)
Tisztelt Imádkozók!
Kèrem imádkozzanak egèszsègemèrt helytállásomèrt szerencsès oda vissza utazásomèrt.Fèl hatkor utazók Ausztriába dolgozni idős ember mellè őrizzen meg a Jó Isten nem kívánt rossz dolgoktól koronavírustól szomorúságtól rossz èrzèsektől fèlelmektől.Adjon sok erőt toleranciát a Jó Isten a gondozásához jó együtt lètet ès örömet minden nap,fej ès csípő derèk fájásomèrt is imádkozzanak gyógyuljon meg.
Isten áldja Önöket ès köszönöm imájukat ès szeretetüket tisztelettel.

DL(2020-08-12)
Kristóf Győr középiskolás fiú krómbetegségből való gyógyulását kérjük az Úrtól

Édesanya(2020-08-12)
Kedves imacsioport! közbenjáró imát kérek magamért és családomért. Hiszem hogy a közös ima segiteni fog minden testvérünknek. Hálásan köszönöm.Ámen ???

&(2020-08-11)
Bocsánat ha nem jó gondoltam valamit csak szeretre vágytam semmi egyébre ha túl gondoltam valamit akkor sajnálom senkit nem szeretnék megbántani vele!

Édesanya(2020-08-11)
Kedves imacsoport! Gyógyulásomért kérném a csoporttól az imát, hiszem ha többen imádkozunk még több erőt kapunk az Úrtól? és a drága Szűzanyától♥?♥. Köszönöm szépen.Este nyolckor én is csatlakoztam. Hála mindenkinek.?♥?

Mariann(2020-08-11)
Kedves Imàdkozó testvérek nem tudok imádkozni magamért elnyomás és félelem düh uralkodik rajtam 2 éve férhez mentem egy világihoz és azt tettem amit ő akart már nem is járok gyülekezetbe nem tartom a kapcsolatot senkivel nekem az Úr a fontos megakarok hallni úgy érzem elvesztettem önmagam nem tudok boldog lenni vele !?

Édesanya(2020-08-10)
Kedves imacsoport! Imát szeretnék kérni gyógyulásomért. Köszönöm szépen.

BFKé(2020-08-09)
Kérlek keresztény testvéreim imátkozzatok velem a lányomért!Gyógxuljon meg és ismét a templlomba is elmehessünk!

mnm(2020-08-07)
Kedves Imacsoport!
Imát szeretnék kérni saját betegségemből való felépülésért. Lassan 3 éve nem találják az orvosok a konkrét okát annak, hogy egyre nehezebben járok. Tudom, hogy nem emberekben kell bízni, ezért szeretnék közbenjáró imát kérni az imacsoporttól gyógyulásomért. Köszönöm.

Mariann(2020-08-07)
Szeretnék imát kérni mert nem tudom dicsérni az Urat se imádkozni hatékonyan alig jön ki a számon beszéd .Elnyomás uralkodik rajtam ? tudnak irányítani az emberek nem tudom magam megvédeni 32 evesen sem.Hitelt vettünk fel 22 milliot de én nem szerettem volna csak a férjem hogy vegyünk házat azt hittem elbirom de neem csak arról szól a napjaim hogy fizzessem és nem szeretek gyárba dolgozni .elrontottam vele a lelkibékémet ???? valaki imádkozzon értem

KD(2020-08-06)
Kedves Imacsoport!
Kérlek,imádkozzunk azért, hogy Lackó és köztem kialakuljon a párkapcsolat, 2 héten belül, ahogy azt Melinda látta! És Lackó kezdeményezze a velem való találkozást,ismerkedést,hívjon el randizni!
Hiszem,hogy a csoda megtörténik a segítségetekkel!
Hálásan köszönöm!
Ámen!

BM(2020-08-06)
Kedves Imacsoport!
Kérlek benneteket hogy imátkozzatok édesanyámért.
A holnapi nap nagy műtéten esik át. Erőért és kitartásért azon az úton amit neki végig kell járni és hogy minél előbb újra egészségesen tudjuk a családja körében. Hálásan köszönöm!?

Zita(2020-08-06)
Kérem imádkozzatok velem, édesanyámért, mivel fájdalmai miatt hónapok óta nem tud aludni, pihenni. Köszönjük ISTEN áldását legyen mindenkin!

YRY(2020-08-05)
Drága testvéreim kérlek hogy imatkozatok a gyermekeim egészségért hogy a drága jó Isten nagyon vigyázzon rájuk védje meg őket a gonosztol gyogyitsa meg az egész családot bocsássa meg a bűneineket nagyon bízom benne nagyon szépen köszönöm

Noémi(2020-08-05)
Imát szeretnék kérni kisfiam Dániel gyógyulásáért

sz m(2020-08-05)
Imátkérek kétgyermekemért,hogytalálják meg alelkibékélyüket akissebbikfiam családjáért éshogy tudjanak szabadulni akáros szenvedélyüktől.Kőszőnőm azértünk elmondottimmát.

N.T.(2020-08-04)
Tisztelt Imacsoport!
Szívemnek kedves nagypapám kínzó lábbetegségéből való kigyógyulásáért kérnélek titeket egy közös imádságra.

Köszönjük!

K.T.(2020-08-04)
Békesség. Édesanyámat 14. -én műtik szürkehályoggal, neki kérek imában hordozást. Köszönöm

PR(2020-08-02)
Kedves imacsoport! Kèrlek imátkozzatok egy kollègámèrt M. Misièrt akinek máj transzportációt vègeztek,hogy szervezete befogadja ès minèl előbb felèpüjön! Előreis köszönöm!

I.B.(2020-07-31)
Kedves imacsoport,
Kérem imádkozzanak velem, hogy visszakaphassam a férjem, akit egy nő mindenképp el akar venni a családja és gyereke mellöl. Imadkozzunk együtt, hogy megszabadulhasson a nőtől aki tönkre akarja tenni a családja életét. Hiszem hogy a közös imának ereje van.

köszönöm

IMI(2020-07-31)
Imát szeretnék kérni gyógyulásért. Köszönöm szépen.

Vera(2020-07-31)
Kedves imacsoport!

Pár napon belül kiderül, hogy van-e gyógyíthatatlan betegségem. Kérlek imádkozzatok, hogy én és születendő kisbabám egészségesek legyünk. Nagyon aggódom.

YRY(2020-07-30)
Drága testvéreim kérlek hogy imatkozatok a gyermekeim egészséget hogy a drága jó Istent vigyázza minden léptünket védjen meg bennünket a gonosztol mert csak ő képes rá hogy meg gyogyitson bennünket nagyon bízom benne nagyon szépen köszönöm

Édesanya(2020-07-30)
Kedves Testvérek!
Imát kérek fiam gyógyulásáért, depressziótól,függőségektől való szabadulásáért. Vezesse őt haza épségben az Isten. Adjon neki erőt, hitet. Mentse meg a gyermekemet, adjon a családunknak reményt és gyógyulást. Hálásan köszönöm. ?

M. Eszter(2020-07-28)
Gyermekáldásért imádkozunk, kérlek Benneteket, mondjatok egy imát értünk! Nagyon várjuk a kisbabánkat!

KA(2020-07-26)
Ma felvèteliző gyermekemért, kèrem a Jóisten segítségèt, kegyelmèt, áldàsàt!

Bálint(2020-07-25)
Kedves Imacsoport!

Kérlek Benneteket, mondjatok el velem együtt egy imát nehéz sorsú barátomért, akinek veszélybe került az állása. A jövő héten dől el, hogy megmaradhat-e a munkahelye vagy sem. Én úgy érzem mindent megtettem érte, de már csak a Jóisten kegyelmében bízom. Köszönöm.

M: ÉVA(2020-07-20)
Kedves imacsoport!

Imát kérek fogadott unokámért,szeretném ha haladna a tanulásba és a rossz társaságtó megszabadulna.
köszönöm szépen.

Sz.Zs(2020-07-19)
Kérem mindenható atyánk, hogy szüleim biztonságban odaérjenek szállásukra(2020.07.20) és haza(2020.07.26). Áld meg egész hetüket, hogy 2020.07.26.-án hazaérjenek.
Ámen!
Atya, a fiú és a szentlélek nevében ÁMEN!

H.Zs(2020-07-19)
Kedves Csoport!
Középső gyermekünk ritka genetikai betegséggel született, most 8 éves és az epilepsziáját próbálják kezelni. Szeretnék imát kérni Júliánkért, testvéreiért és az őt gondozó egészségügyi dolgozókért.
Hálás szívvel
Anyukája Zsuzsa

M.P.I(2020-07-18)
Kedves Imacsoport!
Szeretném hogy segítsenek … imádkozzunk lányom gyógyulásáért …a függőség ekből való szabadulasaert … újra higgyjen és szeresse valóban kisgyermekét…!

Katalin(2020-07-13)
Kedves Imacsoport!
Imát szeretnék kérni, a családomért, a lányom gyógyulásáért,a függősségekből való szabadulásért, papjainkért, az elhunytakért, tisztítótűzben szenvedő lelkekért.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Sz(2020-07-13)
Imátkérek kisebbik fiamért,hogy a lelkibékéét kapjameg nemindig negativ gondolatai legyenek.Az alkoholtól tudjon megszabadulni a családjába legyen béke és szeretett.A nagyobbik fiamértis,hogy ő is szabaduljon meg minden káros szenvedélytől.KŐszőnőm az értünk elmondott immát.

K.E.(2020-07-12)
Kedves Imacsoport!

Autoimmun beteg vagyok és mellékvese kimerültségem van. Az imáitokat szeretném kérni, hogy meggyógyuljak. Hálásan köszönöm!

Katalin(2020-07-12)
Imát szeretnék kérni, a családomért, a gyermekeim gyógyulásáért,a függősségekből való szabadulásért, papjainkért, az elhunytakért, tisztítótűzben szenvedő lelkekért.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!

KGY(2020-07-10)
Kedves Imacsoport!

Imádkozzunk együtt Mennyei Atyánkhoz, az Úr Jézus Krisztushoz, Szent Lélek Úr Istenhez és a Szűzanyához, hogy a korona vírus terjedését állítsák meg.
Országunk és a világ népe szabaduljon meg ettől a sátáni bajtól.
Életeket, országokat, családokat tett tönkre. Legyen ennek vége.
Isten áldja Önöket küldetésükben.

YRY(2020-07-07)
Drága testvéreim kérlek hogy imatkozatok a gyermekeim egészséget hogy a drága jó Istent vigyázza minden léptünket védjen meg bennünket a gonosztol gyogyitson meg bennünket az édesanyám ér nagyon sokat szenvedett és csak a drága jó Istent tudja meggyógyítani nagyon szépen köszönöm

S. M. R.(2020-07-07)
Kérném mindenki imáját a gyermekem gyógyulásáért. Egy csontciszta van a karjában és kérném, hogy imádkozzanak velem a gyermekem kezének a becsontosodasaert. Köszönöm.

M.Eva(2020-07-07)
Segítséget szeretnék kérni: fogadott unokám rossz társaságba keveredett.Szeretném ha nem hazudna,tekeregne hanem a tanulással foglalkozna.Imátkozzunk érte ,nagyon szépen kérejm.

FMR(2020-07-07)
Kedves Imacsoport!
Kérem imádkozzanak értünk, hogy végre családdá válhassunk és gyermekáldásban részesülhessünk. Előre is köszönöm imáikat! Az Úr oltalmazzon és segítsen mindannyiunkat!

B.Tibor(2020-07-05)
Tisztelt szerkesztőség. Imát szeretnék kérni bal lábamon lévő fekély kialakulas meg gyogyulasert. Előre is köszönöm. Tisztelettel Tibor

Ágnes(2020-07-04)
Édesanyám(86 éves) hétfőn: julius 6-án fogják műteni:holyagrákja van!
Szeretném kérni,hogy minél többen imátkozzunk érte!

Cs.Pisti(2020-07-04)
Böjtöljünk és egyben imádkozzunk a kis magzatokért és az abortusz megszűnéséért!

Cs.Pisti(2020-07-04)
Sziasztok!
Az abortusz megállításáért és minden kis magzatért,akik most és a jövőben az anyaméhben vannak és akik majd megfogannak a jövőben mindegyikőjükért böjtöt(kenyér-víz ) és imát kérek.A 2-őt együtt.
Köszönik nekünk !!!

Cs.Pisti(2020-07-04)
Sziasztok !
Minden kis magzat nevében az anyaméhben, kérlek titeket minden héten böjtöljünk és egyben imádkozzunk is minden kis életért az édesanyák méhében, akik most ott vannak, megfogantak és mindegyikőjükért,akik a jövőben majd megfogannak. Mától minden magzatért és az abortusz megszűnéséért. Az ima és a böjt együtt mindent legyőz. Így mi vagyunk túlerőben, nem a Sátán.. A legjobb a kenyér-víz böjt egész nap. Mindenki válasszon ki tetszőleges napot és légyszíves imádkozzunk és böjtöljünk értük minden héten minimum 1 napot. A legjobb ima pedig a rózsafüzér a kenyér-víz böjttel.

KGY(2020-07-03)
Kedves Imacsoport!

Nagyon köszönöm Péter fiamért mondott imáikat. Szerencsésen megérkezett Ausztriába. Imádkozzunk érte, hogy rendeződjön a magánélete, és a munkahelyén is minden rendben legyen.
Most Roland fiamért is kérem közbenjárásukat.
A munkahelyén egyre több a feszültség.
Középfokú nyelvvizsgával és diplomával olyan munkát végez, ami úgy érzem nem neki való.
Imádkozzunk, hogy az Úr Jézus Krisztus egy jobb munkahely fele vezesse őt, és egy jóravaló lánnyal is megismerkedjen.
Isten áldja Önöket küldetésükben.

B.Sz.(2020-07-03)
Kérem imádkozzanak a gyermekemért akinek félelmei vannak és nem tudja elmondani hogy mitől. Szabaduljon meg mindenfele rossztól. Az Úr segítsen rajta!

É.A.(2020-07-03)
Kérem az Imacsoportot segítsenek imádkozni szüleim és ferjem kapcsolatáért hogy kedveljék meg egymást.Valamint kérjük a joságos Urat hogy segítsen jó útra igazítani a férjemet szabadítsa meg a cigaretta függőségétől!

K.Gábor(2020-07-02)
Kedves testvérek!

Kérem imádkozzanak a családom egyben maradjon. Nem szeretnék elválni. Imádkozom mert válságba került a házasságom. Többnyire én voltam a hibás,de 2 hónapja visszatértem az Úrhoz azóta mindent próbálom helyrehozni a családot. Tudom 20 év hibáit nem egyszerű. Kérem imádkozzanak értünk. Van 3 lányom. Hiszem ,hogy Jézus segít! De egyedül vagyok hívő. Ima támogatást kérnék.Gondom volt az alkoholal. Hiszek a szabadulásban. Testvéreim köszönöm az Úrban.

Erzsébet(2020-07-02)
Kedves ima csoport!
A párkapcsolatom helyreállításáért kérnék egy imát.
Hálásan köszönöm!

Évi(2020-06-30)
Drága Anyósomért! ❤?? Az elkövetkező napok kritikusak! Épülj fel, Terike mama és gyere haza a kisunokádhoz! Köszönöm!

sz m(2020-06-30)
Imátkérek kissebik fiamért,hogy az alkoholról tudjon lemondani talájameg a lelkimegnyugvást és térjen vissza a munkahelyére .Nagy szükség van a kőzős imára .JÉzusom bizom benned.

CS(2020-06-30)
Imát szeretnék kérni, hogy egyik volt albérlő házaspár lelkét szívét munkalja meg a Jó Isten. Nem fizettek számlákat. És Kérem segitsenek velem imádkozni, hogy lássák be igy engem hoznak rossz helyzetbe.
Amen

M. Cecília(2020-06-29)
Elhunyt Édesanyám lelki üdvösségéért kérem szépen az imádságokat. Köszönöm!

BE(2020-06-29)
Kedves Imacsoport!
Szeretnék imát kérni a szeretteimért, Isten irgalmáért, bűneim megbocsátásáért.
Köszönöm Mindenkinek!

B Istvánné(2020-06-29)
Tiztelt Szerkesztöség Sajnos súlyos beteg vagyok betegségem gyógyíthatatlan de én bízok a drága Úr Jézusom gyógyító kezében ezért szeretnék kérni egy imát a Kisvárdai Babtista imaháztol mert tudom az Úr meg halgatja és meg gyógyít Köszönöm szépen Az Úr Jézus áldja meg önöket!

Erika(2020-06-28)
Kedves imacsoport!
Nagy nagy köszönetem a segítségetekért, anyukám túlélte a műtétet és gyógyulóban van. Minden áldás a tiétek legyen a szolgálatotokért.
Köszönettel minden beteg nevében

m.e.(2020-06-27)
Kérlek imádkozzatok értünk, mi egy középosztálybeli 60 év közeli
házaspár vagyunk. férjem akut szívbeteg, volt, hogy 3 napig nem volt mit ennünk. mi sehova nem kellünk már!
imáim, pozitivitásom, hitem erős optimizmussal tölt el, de amikor üres
a számlánk, és az elmaradt csekkek miatt rettegnünk kell. mintha Isten próbatétele teljesíthetetlen lenne számunkra.
kérem aki minimális összeggel támogatni tud bennünket férjem miatt tegye meg.
nem hittem, hogy ezt kérem valaha. 28 404 840

Erdei K. I.(2020-06-27)
Hála az Urnak mindenkor.,! Ima a függőség kígyógyulasabol!.Az Ur küldjön segitseget. Munkahely tanulas segitese erdekeben. Rossz tarsasagtol valo szabadulasbol. Egy hűséges tars is nagyon jo lenne. Isten aldasat rám es mindenkire. Erdei K. I köszönet.

B. Tibor(2020-06-26)
Vidam délutánt kívánok. Tisztelt szerkesztőség. Bal lábamon keletkezett fekély szeretnék imát kérni gyogyulasaert. Köszönöm előre is Tibor

KGY(2020-06-26)
Kedves Imacsoport!

Kérem imádkozzunk együtt Péter fiamért, hogy az Úr megszabadítsa őt a függőségtől.
Most vasárnap utazik Ausztriába.Imádkozzunk érte, hogy szerencsésen odaérjen és ott újra vissza tudjon szokni a munkához.
Kérjük együtt a hatalmas és irgalmas Mennyei Atyánkat, az Úr Jézus Krisztust, a vigasztaló Szent Lélek Úr Istent és a Szűzanyát, hogy továbbra is segítsék és oltalmazzák őt.
Annyira szeretném, ha rendeződne az élete, a párkapcsolata és az egészsége is jó legyen.
Köszönöm az érte mondott imákat.
Isten áldja Önöket küldetésükért.

Katalin(2020-06-26)
Imát szeretnék kérni, a családomért, a lányom gyógyulásáért,a függősségekből való szabadulásért, papjainkért, az elhunytakért, tisztítótűzben szenvedő lelkekért.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!

B k.(2020-06-25)
Kedves Imacsoport!Imàt szeretnék kérni a csalàdomért hogy minden rendben lesz minden megfog oldòdni ne kelljen szenvedjünk semmiért köszönöm.

YRY(2020-06-24)
Drága testvéreim kérlek hogy imatkozatok a gyermekeim egészséget hogy gyógyulnak meg a kisebbik fiam nagyon beteg nem lehettek mellete nagyon mesze van tőlem kérem a drága jó Istent hogy gyogyitsa meg és vigyázza minden léptünket csakis ő képes rá nagyon szépen köszönöm

KCs(2020-06-21)
Kedves Imacsoport!
Kérem, hogy az Anyukámért imádkozzanak velünk együtt. Pécsett, a Szívgyógyászati Klinikán fekszik az intenzív osztályon. Muszáj meggyógyulnia.
Köszönöm Mindenkinek!

D.R(2020-06-20)
KEDVES IMACSOPORT! Imát szeretnék kérni pénzügyi helyzetem javulásához. Isten áldja meg Önöket segítségükért! Hálásan köszönöm

Krisztina(2020-06-20)
Kedves Imacsoport!
Szeretnék imát kérni egy függőben lévő ügyemre, hogy mihamarabb dőljön el javamra a helyzet, és ez mindenkinek számára legyen jó. Hálásan köszönöm

M.R(2020-06-20)
Imát szeretnék kérni hogy az egyik legfontosabb családtagunk elfogadja a multat és ne hibáztasson senkit ❤

m cs(2020-06-19)
Imátkérek családom mindentagjáért ,kissebbikfiam családjáért valamint azért,hogy a fiamnak sikerüljőn a kreszvizsgálya,hogy a kőnyvit vissza kapja.Imátkozzunk eggyütt minden bajbajutott emberért.Jézusom bizom benned.

V.Erik(2020-06-19)
Kedves testvéreim! Kérlek imádkozzatok nagyapámért Sz. Józsefért, hogy legyen ereje a gyógyulás útjára lépni. Az elkövetkező 48 óra kritikus. Kérlek Benneteket mondjatok el egy imát érte.

RE(2020-06-17)
Kedves Imacsoport!
Imát szeretnék kérni férjem szabadulásáért a függőségektől. Sajnos állítólag démoni megszállás,megkötözöttség tartja őt fogva. A gonosz hazugságokkal tömte tele a fejét,gondolkodását,amit el is hitt.

János 10:10 A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek.

Én rendszeresen imádkozom érte naponta többször is,hogy szabaduljon meg a kísértő helyzetektől( tisztátlanság,bujaság,paráznaság). Lelkünk ellensége tudja hol vagyunk a leggyengébbek és kísértéseit a legérzékenyebb pontunkra irányítja.
Köszönöm az Imát!

CE(2020-06-17)
Szeretném kérni az imádkozó testvéreket, hogy Ottóért, unokatestvéremért folyamatos imát, hogy ha az Úrnak kedves gyógyítsa meg a tüdőfibrózisból. Köszönettel Enikő

K.M(2020-06-17)
Kérlek imàtkozzatok a tesvérem családjàért hogy minden jóra forduljon??

me(2020-06-17)
imádkozzatok értünk

Edina(2020-06-17)
Drága Testvérek,
imádkozzatok értünk.
vállalkozásunk tönkre ment ennivalónk nincs. férjem szívbeteg gyógyszereit nem tudjuk kiváltani.
aki tud kérem segítsen.
60 évesek vagyunk nem kellünk sehova.
minden munkát elvállalok. diplomás tanár vagyok.
itthon van as lakásban iroda bármit megteszek.
köszönöm itt értek el 28 404 840

Attila(2020-06-15)
Draga testvereim,kerlek imadkozzatok fiunkert Attilaert hogy az Ur gyogyitsa meg a rakbol!Mar a sok khemoterapiatol nehezen bir jarni!Es hogy az Ur vezese az udvosegre!Koszonom es az Ur aldjon meg titeket tesvereim!!!

J.E.(2020-06-15)
Egy imát szeretnék kérni a párkapcsolatom helyreállításáért…
Ő kinnt van Svájcban és újra iszik és drogozik…
Engem ez annyira felőröl, hogy már az öngyilkossággal is gondolkodom..!
Hálásan köszönöm!

Krisztina(2020-06-15)
Kedves Imacsoport!
Imát szeretnék kérni édesapámért aki a betegsége miatt most nagyon erőtlen,gyenge. Legyen újra ereje s gyógyuljon meg.
Köszönöm szépen!

J.E.(2020-06-14)
Kedves Imacsoport!
Kérlek Benneteket, segítsetek imádkozni! A testvéremért és családjáért aggódom, nagyon szeretem őket! Kérjük a Jó Istent, adjon nekik nyugodt életet! Különösen a keresztfiamat féltem. Könyörögjünk, hogy mielőbb találjon rá a helyes útra, és vegyen jó irányt az élete! Jézus Krisztus nevében kérem, segítsetek, hogy a Mennyei Atya meghallgasson! Úgy érzem, egyedül nem megy! Köszönöm

J.E.(2020-06-13)
A párkapcsolatom megjavításáért szeretnék egy imát kérni…!
Hálásan köszönöm!

G.M.(2020-06-13)
Kérek imát a családi békéért, szeretetért, hogy legyen erőm ahhoz, hogy ahol gyűlölet van oda szeretetet vigyek, hogy ne legyek rossz ember….és ne veszítsem el a hitemet.
Köszönöm!

Marika(2020-06-12)
Kèrem Önöket tisztelettel imádkozzanak nővèrem lányáèrt hètfőn műtöttèk nyaki sèrvre minèlelőbbi gyugyulásáèrt maradèktalan felèpülèsèrt ès egèszsègèèrt.Továbbá èrtem nyerjem vissza a munkám februártól nem dolgozom.Adósságom jó lètem vissza szerzèsèèrt.Ès egèszsègemèrt fejfájás fizikai pszihès fájdalmaim megszünèsèèrt ès egèsz családom testvèreim az Ö gyerekeik unokáikèrt.A Jó Isten áldásával.Tisztelettel köszönöm Önöknek.

A.S.(2020-06-09)
Kedves testvérek!
Most először kérek csoportos imát, a legnagyobb szükség van most rá az életemben.
Az én drága jó szívű édesapámért imádkozzatok kérlek benneteket, mert súlyos beteg és egyre romlik az állapota.
Mindennél jobban szeretném ha meggyógyulna és még velünk maradhatna. A legjobb édesapa és nagypapa, akinek arany szíve van. Szeretném ha az édesanyukámért is imádkoznátok, hiszen ő ápolja, mellette van.
Testileg, lelkileg nagyon nehéz ez, de bízom a végsőkig és hiszem hogy az Úr meg fogja gyógyítani!!! Hiszen ő az egyetlen aki csodákat tesz!
Köszönöm az imákat, békesség legyen mindenkivel!

Jutka(2020-06-09)
Mennyei Atyank a Jezus Krusztusban,imakeresem,h terjeszd ki rank szentlelkedet,kegyelmedet,mert nagy szuksegunk van ra,mivel nehez idoket elunk.Amen

&(2020-06-08)
Hála igen hála elfelejtkezek róla pedig te sok mindent adtál amit nem köszöntem meg elbizakodni sosem szabad semi értelme meg megbocsátani azt kell tudni meg szeretni ha nem is szeretnek igen igy gondolom ez az értékes élet!Isten bennem és enyi elég mindenhez!

VE(2020-06-08)
Kérek imát az én gyogyulasomert és szabadulasomert, munkahelyemert, továbbá Viki sikeres autovizsgajaert, gyermekáldás ért Miriambak, juditnak, jankanak és beanak.
Köszönöm

B. C. M(2020-06-07)
Hogy ne bukjak meg évvégén

Bt(2020-06-06)
Kérlek benneteket imádkozzatok a családomért, hogy jöjjön rendbe minden, ne váljunk el rendeződjenek a problémáink és a gyerekekkel is legyen minden renben

H.D.(2020-06-05)
Hálával köszönjük meg először a mindenható Atya és szent fia, Jézus Krisztus értünk való szeretetét és munkáját! Kérem imádkozzanak férjem megtéréséért hogy azzá váljon akivé Isten szeretné és áldja meg az Úr családunkat egységünket szentesítse! Azért elhagyja a férfi apját és anyját és ragaszkodik a feleségéhez és lesznek ketten egy testté! Jézus Krisztus nevében adja meg nekünk ezt az Isten és tegye nagyon áldottá családunkat gyermekeinkkel!!! Nagyon szenvedek kérem siessenek, segítsenek !

M. M. 82(2020-06-05)
Imát szeretnék kérni szerető édesanyámért, hogy a méhműtétje jól sikerüljön és az utókezelés sikeres legyen.Köszönöm

I.S.(2020-06-04)
Uram,kérlek gyògyítsd meg a szemeim minden betegségét!

bt(2020-06-04)
Kérlek imádkozzatok, hogy a fiam mehessen vizsgázni, és minden rendben legyen

BK(2020-06-03)
Imát szeretnék kérni, hogy az életem forduljon jó irányba, mivel elég céltalanul Élek. Családomért, volt barátnőmért, hogy rendeződjenek a nézeteltérések. Köszönöm!

&(2020-06-03)
Már megvann amit szeretnék legyen az ami már megvan szeretett akire gondolok érezze hogy már megvan mert ő ez maga a szeretett!

HÉ(2020-06-03)
Kedves Testvèrek!
Imát szeretnèk kèrni egy drága jó èdesapáèrt, ès fèrjèrt. Nagyon súlyos beteg. Imádkozzunk, hogy küzdjön, ne hagyjon itt minket. A jó isten áldása legyen velünk, ès veletek.

KGY(2020-06-03)
Kedves Imacsoport!

Nagyon sokszor kértem imáikat, és mindig meghallgatott bennünket a Mennyei Atya, a Szentlélek Úr Isten és az Úr Jézus Krisztus.
Most nagyon nagy szükség van az imáikra.
Fiam Péter több, mint két hónapja jött haza Ausztriából, és a korona vírus miatt majd csak júliusban megy vissza.
A sátán nagyon támadja. Mérhetetlenül elindult a rossz úton. Éjjel jön haza, és nem tudom merre jár, mit csinál.
Nagyon féltem.
Kérem imádkozzunk együtt, hogy újra visszatérjen a normális, emberi életre.
Isten áldja Önöket küldetésükért.
Köszönöm az értünk mondott imákat.

YRY(2020-06-02)
Drága testvéreim kérlek hogy imatkozatok a gyermekeim egészséget és hogy a drága jó Istent gyogyitsa meg a függőség ből mert csak ő tudja meggyógyítani védjen meg a gonosztol könyörögve kérem és nagyon bízom benne nagyon szépen köszönöm

KE(2020-06-01)
Kedves Testvérek!
Imát szeretnék kérni a családomért, és magamért, hogy az Úr Jézus könyörüljön rajtam, és gyógyítson ki pajzsmirigy betegségemből, régóta küszködök ezzel a betegséggel,kérlek benneteket imádkozzunk együtt mindenkiért aki veleszületett betegségben szenved,járja át lelkünket a Szentlélek,tisztítson meg bennünket, hiszem hogy az Úr meghallgat, és segít rajtunk. Az Úr Áldjon és őrízzen benneteket!

VA(2020-05-31)
Kérlek benneteket ,hogy imádkozzunk együtt Mária nagynéném ért , aki hólyag gyulladással küzd régóta sokat szenved emiatt. Köszönöm,áldjon meg a Teremtő Isten mindannyiunkat Jézus Krisztus szent nevében! Ámen!

&(2020-05-31)
Valahol eltévedtem túlzásokban estem segíts nekem Istenem viszamanem oda ahol lettem!Adj egy jelet hogy mikor vagyok ott ahol lennem kell!

?(2020-05-31)
D.a. J. K
Édesapám alkohol függősége miadt szeretném kérni imaitokat
Isten fizesse meg

HE(2020-05-31)
18 éves fiamért kérnék imát aki szövegértésből és főleg matematikával küszködik. És számítógép függőséggel. gyógyuljon meg az elméje hogy tudjon tanulni, és legyen szabad a függőségtől.

SE(2020-05-31)
Szervisztok !
Másfél éve megtértem,de beteg lettem.A gerincemmbe van súlyos csontritkulás+magasvérnyomás.
Nagyon szeretném,ha imátkoznátok értem,egyedül vagyok 67 évessen,sokat imátkozom,de hiszem,hogy nagy ereje van a Ti imátoknak.Nagyon szépen köszönöm. Áldott éjszakát kivánok
S.Edit. Bp.2020.05.31.-én.

VB(2020-05-30)
Imát szeretnék kérni a kedves Testvérektől, hogy megszabaduljak a rossz és sötét gondolatoktól, amelyekkel az ősellenség kísért, hogy ne tudjak közeledni Jézus Krisztushoz lelkiekben.

Köszönöm szépen az imatámogatást!

GT(2020-05-28)
Kedves Testvérek!

Életem első imakérését írom. Életem során eddig még nem éreztem ennek jelentőségteljességét. Azonban az elmúlt egy hét történései és a Szentlélek arra indított, hogy megosszam a történteket és kérjem a hívek közös imáját keresztmamám gyógyulásáért! Vezető ápolónőként dolgozva 56 évesen, korona vírus fertőzötté vált! Napok leforgása alatt intenzív osztályra és válságos állapotba került! Jelenleg az életéért küzd! Egy olyan csupa szív ember, aki a veszélyhelyzet idején 14-15 órákat dolgozott azért minden nap, hogy mások életén segítsen, hogy reményt, vidámságot és SZERETET adjon mindenkinek, akivel csak találkozott! Olyan szeretet lakozik benne ami kevés emberben, önzetlen Szeretet! A mi Urunk kegyelmét és a kedves hívek szerető imádságát kérve mielőbbi gyógyulást kívánok szeretett Keresztmamánknak!Történjen minden a mi Urunk Istenünk akarata szerint! Dicsértessék a Jézus Krisztus!!!

Etelka(2020-05-28)
Dicsértessék a Jézus Krisztus.A családomért kérem az imát.Továbbá kérem saját magamért,a kezeim gyógyúlásáért az egészségemért.Isten fizesse.Etelka

JL(2020-05-28)
Imát szeretnék kérni! Nagyon szépen köszönöm, álgyon meg az úr benneteket!

Ibolya(2020-05-28)
Szeretnék imát kérni az én drága édesanyámèrt, G.Màriàèrt akinek 4 hete szerető szíve, megszűnt dobogni ?… Nyugodjon békében…

bt(2020-05-28)
Szeretnék imát kérni a gyerekeimért, minden rendben legyen velük és a családban béke legyen

&(2020-05-27)
Nem ismerlek még igazán de szeretnélek megismerni néha buta dolgokat gondolunk jó hogy vagy nekünk ott lent mélyen mert meg sem érdemeljük de te mindig segítesz azt kapom amit megérdemlek nem kell hozzá több szó!

BLné(2020-05-27)
ZOHÁD gyógyulásáért.

M és T(2020-05-27)
Jézus irgalmát kérem bajbalévő fiam ügyének rendezéséért, és családjáért.Imád-kozzunk együtt.Köszönöm!

T.V(2020-05-26)
Szeretnék imát kérni az egyik kedves közeli ismerősömért, D.D-ért, aki súlyos depresszióval, halálvággyal küzd,lelkileg teljesen épül lefele. Szeretném ha imádkoznátok érte, hogy ismerje meg Jézus Krisztus hatalmas erejét és tegyen csodát az életében,hogy minden rendbejöhessen és boldog életet élhessen. Köszönöm az imában hordozókat!

P. Andrea(2020-05-25)
Szeretnék imát kérni azért hogy végre rendeződjön anyagi helyzetünk és rendezni tudjuk hiteleinket hogy ne keljen kiköltözni az ingatlanunkból.Végre sikerült meg eggyezni a bankkal ezért kérnék imát hogy sikerüljön összeszednenünk a pénzt Augusztus 15-ig hogy ki tudjuk rendezni a tartozásokat.Szeretnék már végre nyugodtan élni és aludni.Tudom hogy az úr hatalmas és már nagyon sok esetben be bizonyosodott életemben a kegyelme és segítsége.Kérlek imádkozzatok értem értünk hogy most se legyek legyünk egyedül,és segítségével megoldódjon végre a gondom!

bne(2020-05-25)
Kérlek imádkozzatok a családomért, hogy minden rendbe jöjjön és sikerüljön minden, amit ebben a nehéz időszakban szeretnék.

Sz. Kata(2020-05-25)
Köszönöm előre is mindenkinek aki imádkozik!
Kérem édesapámért imádkozzanak, kórházban van mindenféle betegsége van. Nagyon rossz állapotban van.
Én csak annyit kérek,hogy legyen meg az Ùr Jézus akarata az Ő életében.
Köszönöm.

S K(2020-05-25)
Áldjon az Úr benneteket a fiamért Krisztiánért kérnék imatámogatást hogy a Jézus Krisztus nevében minden félelem felkel az életéből éstávozik a félelem szelleme. Mert nem a félelelem szellemét adta nekünk az isten hanem a szeretet és józanság szellemét.

Ki(2020-05-23)
Imát szeretnék kérni mert nagyon viszket a fejbötöm föleg éjszaka a hajam nagyon hullik és a testem is viszket mintha valami a testemen és a fejbörömön jàrkâlna alig tudok miatta aludni és idöközönként szakad a víz rólam a testem mindig hideg màr voltam orvosnàl vérvételen is nem mutattak ki semmit

&(2020-05-22)
Köszönöm hogy meghallgattál mint mindig tudom ez az én tudásom volt!

Krisztina(2020-05-22)
Szeretnék imát kérni apukámért,akinek súlyos betegsége van és anyukámért aki áploja őt és mellette sokat dolgozik.
Uram adj erőt, kitartást, egészséget és még sok éveket nekik, hogy még velem tudjanak lenni. Nagyon szeretem a szüleimet!
Adj békességet, és erőt az én drága családomnak és minden embernek!

B. Erika(2020-05-22)
Imát kérek anyukám gyógyulásáért aki kórházban van és nem tudják mi a baja. Gyógyulhasson meg és ne legyen covid-os és egészségesen jöhessen haza. Mindenki imáját köszönöm.

Medina(2020-05-22)
Ezúton kérem imasegítségeteket rettenetes anyagi gondjaink megoldására.
Tartozásaink kifizetésére emberi élethez való jutásért!

köszönöm mindenkinek, aki imájával segít bennünket!

M m(2020-05-21)
Imát szeretnék kerni le tudjam tenni drogot 6 hónapig folyamat drogoztam 4 hónapja jött egy fiú életembe aki elindott jó úton de nagyon sok.kisertes hamis barátok vannak körülöttem 4 dik hónap alatt 2 szer nyúltam hozza utolsó rémes volt barátnöm önkívületi állapota került érte is szeretnek -imat tartson távol minket rosz emberektől nem szeretnek.igy élni köszönöm szépen segítséget annak fiúnak nagyon nehéz köszönöm szépen segítséggel imádkoztok rosz gondolták ne légyének már nálam.nem szeretnek kisbabát normális csalódott

K.T.Leona(2020-05-20)
A méhem és vesém teljes gyógyulásáért kérek imát. Korábban megműtöttek, de szeretnék teljesen meggyógyulni.

Cs. Gabriella(2020-05-18)
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Imát szeretnék kérni fiam és menyem számára, hogy mielőbb részesüljenek gyermekáldásban.

KGY(2020-05-18)
Kedves Imacsoport!
Nagy bajban vagyunk.
Nagyobbik fiunkat, Pétert gyötri a sátán.
Márciusban jött haza Ausztriából. Sajnos napok óta hatalmas mértékben iszik, nagyon megváltozott hátrányára.
Teljesen tehetetlenek vagyunk. Hiába beszélünk a lelkére , nem segít. Félek, hogy nagyon alkohol függő.
Kérem Önöket, hogy imádkozzunk együtt érte, hogy Jézus kiűzze belőle a sátánt.
Mert amit egyetértésben hálaadással kérünk az Atyától Jézus nevében, megadja nekünk.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Hiszem, hogy Jézus most is segítségünkre siet.
Isten áldja Önöket küldetésükben.

BANE(2020-05-18)
Kérelk imádkozzatok, hogy sikeres legyen a lányom érettségije, és legyen minden rendben.

YRY(2020-05-17)
Drága testvéreim kérlek hogy imatkozatok a gyermekeim egészséget hogy gyógyulnak meg a drága jó Istent vigyázza minden léptünket védjen meg bennünket a gonosztol könyörögve kérem nekem a szívemel van gond és a lábam sok ízületi gyulladás a drága jó Istent meg tudná gyógyítani nagyon bízom benne nagyon szépen köszönöm

Katalin(2020-05-17)
Kérlek benneteket imádkozzatok férjemért, aki nagyon beteg. Két hónapja elmaradt a kezelés a járvány miatt. Bízunk Isten segítségében és a mielőbbi gyógyulásban! Uram, hallgasd meg fohászainkat és segíts rajtunk.

K.É.(2020-05-17)
Kérem a közösség imáját lábaim gyógyulásáért, hogy járni tudjak.

Márti(2020-05-17)
Drága jó Istenem,
Segítsd kérlek az életem,
Félelmeim gátolnak,
Hogy higgyek és ápoljak.
Hogy a Szerelem meglegyen,
Békében és megbecsülésben,
Kedvességben, egészségben,
Kis családban, nagy családban,
Várjuk együtt a Babánk bátran.
Add, hogy legyen megbocsátás,
A haragot mélyre ásd,
Mert mindig leszenk kísértések,
Gondok és kétségék.
De ha hitünk benned megvan,
Akkor mellette tudom, jó helyem van.

m cs(2020-05-16)
Imátkérek kétfiamért,lelkimegnyugvásért,a gonosztávozásáért,kissebbikfiam családjáért ésegybenmaradásáért károsszenvedéjük szabadulásáért.

Ricsi(2020-05-15)
Imát szeretnék kérni , hogy Isten megsegítsen . Köszönöm imáitokat . Istennek legyen hála!

Eva Vica(2020-05-15)
Imát kérek magamért betegség miatt, ami fájdalmat okoz minden nap és depressziót. Imát gyermekekért, fiamert. Isten vigyázzon rá, óvja meg. Legyen egészséges. És segítse meg a vizsgákon. És imát kérek szuleimert. Áldja meg őket a Jo Isten sok segítségert és adjon nekik sok egésszéget.

V.Lné. Judit(2020-05-14)
Imát szeretnék kérni az egészségem megtartásáért, és esőért a földeknek

Baba(2020-05-13)
Jo legyen a kapcslolatom a partneremel szeresen és sikerüljön hogy öszejöjön a baba.Minden eröbben egéségben.

G. József(2020-05-13)
Èdesapam vese dializist kell végezzenek 2020 05 13án kérem a tesvéreket az urban hogy imaval közben járjanak érte hogy be induljanak a vesék hogy ne keljen végleg dializist végezzenek mi hisszűk hogy már a első kezelések után teljes gyogyulás lesz

Zs(2020-05-12)
Imát kérek fiam testi lelki gyógyulásáért, depressziótól , gyogyszerfuggőségből való szabadulásért. Találjon a helyes útra hitre és boldogságra. Köszönöm

Rozália(2020-05-12)
Szetetnék kérni imát egy Hajnika nevü kedves 3 gyermeket nevelő anyukájért aki veserákos ès segitsünk neki imájinkkal mert Istennek nagy az ereje és meghalgattatik az imáink.Nagyon köszönöm és Isten Áldja meg őnöket és családjukat.Ámen

P 6789(2020-05-10)
A volt szerelmem visszajöveteléért mert nagyon szeretem és nagyon hiányzik át sírom a nappalokat az éjszakákat csak rá gondolok egész nap miatta sírok miatta szenvedek nem tudok nélküle élni és nagyon nagyon szeretem és szeretném ha isten vissza hozná őt nekem!!Kérlek titeket hogy segítsetek nekem a közbenjárásotokkal!!
Előre is köszönöm♥️

BT(2020-05-08)
Kolléganőm 21 éves, haldokló lányáért, Emeséért kérem imával közbenjárásotokat Mennyei Atyánknál, hogy mentse meg a leány életét.
Hétfőn újraélesztették, de a tegnapi orvosi információk szerint már csak néhány napja van hátra. Ami az orvosoknak lehetetlen, az Istennek lehetséges!

Ebben bízva, és segítségeteket megköszönve kívánom Isten áldását az ő, a családja és Ti életetekre is!

Köszönöm szépen!
BT

Erzsebet Sz(2020-05-07)
Szeretnem az ima tamogatasta 4 gyerekemert es az 5 unokamert hogy megtert hitre jussanak mindnyajan es hogy kozeleb legyenek az Urhoz. Ez a szivem vagya mint nagymamanak.Koszonom a tamogatast ebben Erzsebet

KGY(2020-05-07)
Nagy bajban vagyunk.Nagyobbik fiunk Péter a koronavírus miatt márciusban hazajött Ausztriából.Nagyon támadja a sátán. Nagyon belemerült az ivásba, a dohányzásba. Kérem imádkozzunk együtt érte, hogy ellene tudjon mondani a sátánnak, ne csússzon le teljesen.
És azért is imádkozzunk együtt, hogy ez a járvány mihamarabb vonuljon le.
Ne tegye tönkre az emberek életét, a családokat és a világgazdaságot.
Hiszem, hogy a Gondviselés most is segítségünkre lesz.
Köszönöm áldozatos munkájukat.
Isten áldja Önöket küldetésükért.

ZS.M(2020-05-06)
Imát szeretnék kérni férjemért mert beteges családomért és a sok nehézségek akadályok ellen bizom az ur jézusban kérlek imatkozatok érttunk,köszönöm.

&(2020-05-06)
Szeretném a jó Istent kérni hogy én és a barátnőm akit nagyon szeretek hogy sikerüljön a vizsgánk nem igazán tudtunk tanulni egy kicsit lusták is voltunk de tudom hogy ezzel a vizsgával csak másokon segítünk Szeretettel!

Ba(2020-05-05)
Kérlek imádkozzatok a kislányomért, szerencsésen legyen meg az érettségije

bane(2020-05-04)
Kérlek imádkozzatok kislányomért, jól sikerüljön az érettségije.

Teréz(2020-05-03)
Endre testvéremért kérek imát,hogy családot tudjon alapítani Köszönöm szépen.

Sz. Zoltánné(2020-05-03)
Az Úr Jézús áldásával szeretetével kérem hogy legyenek szívesek imádkozni Zoltán nevű gyermekemért egy nagy műtét előtt áll amit 14 én végeznek rajta mert sajnos fél tüdejét le kell műteni mert rosszindúltú daganattal küzd és még csak 43 éves!Nagyon meg köszönném az imájukat.Az Úr áldja meg önöket!

YRY(2020-05-03)
Drága testvéreim kérlek hogy imatkozatok a gyermekeim egészséget hogy a drága jó Istent vigyázza minden léptünket védjen meg a gonosztol nagyon kérlek hogy imatkozatok az én szívemel van nagy baj nagyon le vagyok gyengülve de a drága jó Istent meg tudná gyógyítani a szívemet nagyon szépen köszönöm

KV(2020-05-03)
Kedves Mai Ige imádkozó csapata, már többször imádkoztatok értem és családomért az elmúlt évek során, ma este szeretném, ha Ti is tudnátok, őszinte szívből imádkozom édesanyátokért és nagymamátokért, akik felneveltek Benneteket és arra tanítottak valamennyiőtöket, hogy észrevegyétek a másik embert a környezetetekben és segítséget nyújtsatok annak, aki erre rászorul.Köszönöm fáradozásaitokat és jó egészséget és sok boldogságot kívánok Nektek: Vilma

T.j(2020-05-02)
Kérlek imadkozatok értem nagyon beteg vagy csak jezusban bízom kérlek imatkozatok. Értem és minden beteget a világban

Szilveszterné(2020-05-01)
Idáért és családja megtéréséért kérek imát.Isten fizesse meg!
Erika Edit Attila testvérek kibéküléséért és megtérésükért kérek imát.Köszönöm szépen.

SzT(2020-05-01)
stenem, Mi Atyánk, Édes Jézus, Mi Urunk, Szűz Mária, Mindennek Szent Anyja !
Könyörgöm !
Kérlek biztosítsatok sok-sok munkát, és az azért járó fizettséget.
Kérlek segítsetek, hogy a családunkban ne üsse fel a fejét semmilyen betegség, ebbe beleértem az állatainkat is.
Kérlek segítsetek egészségben élni, és kérlek segítsetek anyagi biztonságot megteremteni.
Sajnos az elmúlt év, és az idei év során annyi terhet rótt ránkbaz élet, hogy többet már nem bírok el.
Kérlek segítsetek végre egészségben és anyagi biztonságban élnünk a családunknak, és az ott élő állatainknak is.

Könyörgöm hozzátok…

ÁMEN

Medina(2020-05-01)
Kérem a híveket segítsenek imáikkal bennünket.
Nagyon súlyos anyagi problémákkal küzdünk.

köszönjük aki imájával tesz egy családért.

Anna(2020-05-01)
Kedves Testvérek! Kérlek imádkozzatok testi gyógyulásomért, hogy az Úr tartson meg szeretteimnek, még sokat kell értük imádkoznom. Valamint Dóra megtéréséért és Alica szabadulásáért a börtönből ahol nagyon sokat szenved a hite miatt. Hálásan köszönöm! Dicsőség Istennek a gyógyításért,a szabadításért, a megtérés kegyelméért! Anna

P.E.(2020-04-30)
Hálát adok a Mennyei atyának Dávid fiamért! S Jézus Krisztus nevében kérem a Gondviselőt, hogy legyen meg az Ő akarata a fiam életében, az Isten dicsőségére! Ámen!!!

M.K.(2020-04-30)
Borzasztóan szenvedek a babonaság bűnétől, egész nap ezen szorongok. Tudom, hogy Isten szava a szeretet és hiszek az imádság erejében.

Marcsika(2020-04-30)
Sziasztok ellőn is én írtam meg szeretném.imadkoznatok.3 testvéremért növérem alkoholista szegények alkolhba menekül.Edesapam október 27.halt anyukám 40 évet élt vele decemberbe beteg lett tüdö gyulladását Kapot kórházba nem akart menni Dec30.ikan bevitetem én nem.lakok.otthon be vitetem kórházba ahol.ketoldali tüdö gyulladásába -ból mellhártya gyuldsas volt 12 csaltak vizet belőle 1 hónap után ki.engedtek menyei atyánk melletunkn volt báll tüdeje tele volt vízzel minden nap ott voltam mellete hiszem jó isten gyógyíts meg gyenge meg lassan épül.fel menyei atyánk értem imádkoztak 6 hónapig drogoztam és rá jöttem mert 37 vágyok szeretnek gyereket normális életet drogot.sikeresen minden nap kértem segítsen mutasson utazz 4.honapja teljes tiszta vagy nem szégyellem ki írni Ösze vesztem 2 testvéremdl kb 30 napig 2 szer mentek be gyászoló anyához meg mondtam nekik szégyelljék magukat édesanyám régen ivót nem volt normális cipőnk anyai kötödéssem ma már láttom nagyon szeretem menyei anyánk kérlek segíts békését legyen hiányzónak gyerekeik is

Marcsika(2020-04-30)
Sziasztok egy imat szeretnek kerni tudjam szerete e barátom.tiszta.szivböl.anyian átvertek már mindig fájdalom marad ha igazan szerzet tiszta szívből találjon visza hozzám.mert én nagyon szeretem.sok.irigy gonosz ember miat szét.mentunk azt kérem imádkoztatok értem lássam szeret nehezen bízok.hamar szerelmes leszek.nagyon szépen megköszönöm

ME(2020-04-30)
Kedves Imacsoport!
Imát szeretnék kérni,azért,hogy rendbe jöjjön a férjem és én közöttem a házaséletünk,testi kapcsolatunk.Sajnos a műtétem után nem tudtam a járókerettel felmenni a közös hálószobánkba aludni,ezért a földszinti szobában kellett maradnom.Amikor később vissza szerettem volna menni a férjem nem engedte. Szinte kiüldözött onnan,olyannyira,hogy különböző műszaki cikkeket,műszereket vitt oda és az én helyemet a négy személyes fekhelyen telerakta a ruháival,amit a szekrényből kiszedett.Ebben az időben rászokott szexuális függősségre az önkielégítés terén,miközben pornózott bizonyos műholdvevő TV. csatornán és interneten.Közben egy 20 évvel fiatalabb házasságban élő nővel rádión beszélgetett naponta többször fél évig,aki elküldte neki a fényképeket magáról az el múlt év januárjában és hozzánk is beállított tavasszal az elmúlt évben. A nő eljött felmérni az anyagi helyzetünket és személyesen megismerni a férjemet.Össze vissza hazudozott a nő és a férjem is,hogy a nő az autóját viszi műszaki vizsgára a közeli városba. Csúnya bányarém a nő,hogy kellene neki ilyen nő állította.Mikor ezt én megtudtam,azzal intézte el neki szükségletei vannak. Erre itt vagyok én mondtam./.Azóta sem találkozott ezzel a nővel,mert egy szintén rádiós két gyermekes fiatalemberrel összeköltözött,aki miatta a családját is elhagyta a télen./ Utána próbálkozott velem is házaséletet élni kevés sikerrel,mert sajnos mindig sürgetett engem,illetve arra hivatkozott merevedési zavara van,most a lába fáj,stb. különböző indokokra tett utalást.De tudom azt,hogy az önkielégítést folytatja,azért nem enged vissza aludni a közös hálószobánkba.Ott szoktunk esténként tévézni együtt. Néhányszor elaludtam ott,de mindig felébreszt,hogy menjek onnan,mert ő nem tud velem aludni.Megszokta az egyedüllétet azt mondja.A házasélet szóba sem kerülhet,mert már kétszer is mondta nekem az elmúlt ősszel keressek magamnak én”csődört,bikát”,aki jól……engem.A férjem már nem fiatal 68 éves. Nem tudom megérteni a makacsságát. Azt képzeli magáról,hogy fiatal nőknek kell.Szinte a nyála csorog,amikor fiatal nőket lát akár életben illetve az interneten,tévében /provokatív szexuális tartalmú,erotikus meztelen,félmeztelen képek,fotók videók nézésekor./ Változókor krízise ez nála nem tudom? Korábban mindig kiegyensúlyozott volt a szexuális életünk. Egyikünk részéről sem volt semmi gond,probléma.

Én hívő ember vagyok. Bízom a Jó istenben!

„Minden lehetséges a hívőnek” (Márk 9,23)

Férjem elméjében megfészkelő hazugságok visszaverésének leghatalmasabb eszköze az imádság,az Isten Igéje és a dicsőítés.
Végül arra a felismerésre jutottam,hogy az ellenség arra törekszik,hogy minden férfi életében Isten tervét tönkre tegye,hazugságokkal,rögeszmékkel és sok egyéb módon.

Zsolt. 37,4
Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit.
Márk 11:24 Ezért mondom nektek: ha bármit is kértek imában, higgyétek el, hogy megkaptátok, és a tiétek lesz az!

Más téren jól ki jövünk egymással.Békesség van köztünk.

Én hosszú ideje imádkozom a változásért. Eddig az életünk más területén történtek pozitív változások,amiért hálás vagyok az Istennek.
Kérem imádkozzanak azért,hogy a férjem szeméről eltűnjön az a homály ami tisztán látását akadályozza és a függőségektől, kísértő helyzetektől nyerjen szabadulást és mindentől,ami megkötözi fogva tartja őt!
Köszönöm az Imát!

Ba(2020-04-29)
Szeretnék imát kérni kislányomért, hogy jól sikerüljön az érettségije. Köszönöm

SzZs(2020-04-29)
Kérlek ne bukjak meg semmiből 9.be a 2019/2020-as tanévben!

bane(2020-04-28)
Kérlek imádkozzatok a kislányomért, hogy sikeresen leérettségizzen, minden rendben legyen.köszönöm

MM(2020-04-28)
Kérlek imádkozzatok gyermekeimért,találják meg párjaikat,boldogságukat.Nagyon jó gyerekek.Köszönöm

Angelika(2020-04-26)
Helló
Imát szeretnék kérni a drága férjem gyógyulásáért aki az úton rosszul lett és súlyos autóbalesetet szenvedett és nagyon súlyosan megsérült. A feje nagyon súlyos a tüdeje roncsolódott,eltört a nyak csigolyája a bordái a medencecsontja. Az orvosok egy napot adtak neki azóta eltelt 12 nap ez alatt 3napra komába esett de felébred és reagált bologatott igennel nemm el mozgatta lábait szoritotta orvosok kezét. Budapestről leszállították balassagyarmatra a kórházba de 3 napra vissza altatták tehát holnapra várható az ébredése. Az lenne a kérésem hogy holnap amikor fel ébred emlékezzen ránk a családjára van egy 3hónapos kisbabánk. Keruljön le a lélegeztetőgéről. Gyógyuljon meg.
A neve H. Roland 21-éves.
Én hiszem hogy istennek hatalmas az ereje és meggyógyítsa.
Előre is köszönöm az imát.

Krisztina(2020-04-25)
Sziasztok testvérek!
Túl mentem egy komoly virusfertőzésen 4 hete kezdődött,(tesztelni nem teszteltek) a héten már azt hittem teljesen meggyógyultam de gyomrom háborog illetve ég vmelyik nap jobban, vmelyik nap kevésbé.. Szeretnék ez ügyben imát kérni hogy az Úr távolítsa el teljesen akármi is ez!

Anna(2020-04-25)
kerlek imatkozatok ertem par nap es eretsegizek es meg nem vagok fel keszulve es meg a rajzporfoliom kesz sincsen
kerek imatkozatok hogy be tudjam fejezni es le tudjak eretsegizni a nyaron
koszonom

K gK(2020-04-24)
Nagy a kegyelmed Uram.Köszönöm,hogy imáim meghallgatásra találtak,így tudom ,legyen meg a te akaratod!A men.

A(2020-04-24)
kerlek imatkozatok ertem
12 vagyok eretsegi elottalok es most a helyzet elge nehez kerlek imatkoztok ertemhogy minde jol suljon el es higy legyen hittem erom es higy a meg tanultakat feltudjAMM HASZNALNI
KOSZONOM AZ IMAT
KITARTAST MINDEKINEK EBBEN A NEHEZ HELYZETBEN

Krisztián(2020-04-23)
Sziasztok jó reggelt légyszives legyünk eggy akaraton a Mát 18-19 ige alapján A bátyám Levente jelenleg kórházban van az intenziven tüdő gyulladás és asztmatikus fulladással a tolvaj nem lophatja meg az ő életét ezek a tünetek most felkelnek az életéről, jézus életét és az ő kegyelmét szolom felette köszönöm szépen.

Erika(2020-04-23)
Szeretnek egy imat kerni csaladomert es az ellensegeim megtereseert

sz m(2020-04-22)
Imátkérek családomért,két gyermekemért kissebbik fiam családjáért káros szenvedéjükelhagyásáért,akoronavirusmegszünésért.Jézusom bizom benned.Isten fizesse meg az értünk elmondott imáért kőszőnőm.

Il(2020-04-21)
Imát szeretnék kerni
1.5 fel hét múlva eretsegizek
És nagyon félek
Kérlek imatkozatok értem hogy legyen erőm, hitem, önbizalmam

Zsuzsa(2020-04-21)
Drága Testvéreim!

Szeretném megköszönni ima szolgálatotokat.
Középső gyermekünk epilepsziás rohamait nem sikerül gyógyszerrel beállítani. Szeretnélek kérni benneteket, hogy imádkozzatok érte és az orvosaiért.

Hálás szívvel köszönöm
Zsuzsa

lgy(2020-04-21)
sziasztok 12 vagyok es most a helyzet eleg rosz
most fogok eretsegizni es nagyon felk meg valit bese tudtam fezezni a rajz portfoliomat es nagyon felek hogy nem leszek idoben kesz
nem tudom mitevo legyek ugyerzem egyedul vagyok es nem tudom hogyan tovabb elveszte minden energiam es hittem tudom hogy ez a helyzet mindenkinek nehez de kerlek imatkozatok ertem hogy idoben be tudjam fejezni a portfoliot es legy elengedo hittem erom hogy meg irjam legjobb tudamsom szerint az eretsegit
koszonom

Zs(2020-04-20)
Imát kérek fiam testi lelki gyógyulásáért, szabadítsd meg Jézusom a depressziótól, vezesd Őt a helyes útra. Könyörülj rajta és a családunkon. Köszönöm

Krisztina(2020-04-20)
Kedves Gyülekezet!
Szeretnék imát kérni apukámért,akinek súlyos betegsége van és anyukámért aki áploja őt és mellette sokat dolgozik.
Uram adj erőt, egészséget és még sok éveket nekik, hogy még velem tudjanak lenni. Nagyon szeretem a szüleimet!
Adj békességet, és erőt az én drága családomnak és minden embernek! Ámen

K gK(2020-04-20)
Kérlek Uram tégy rendet a fiam zaklatott lelkébe és segítsd,hogy a here tervezett munkát tudja elvégezni ,az emberek ne csapják be jöjjenek segíteni.Uram legyen meg a te akaratod.A men!

Va(2020-04-19)
Kérem az Urat ,hogy legyen vége hamar a koronavírusnak! Amen!

H.L(2020-04-19)
Kérnék imát, imákat beteg több mint 90 éves édesapámért. Isten áldja meg aki megteszi

Abi(2020-04-19)
Kérlek imatkozatok értem
Most fogak erestsegizni és még nem tudta felkeszulni agyilag meg szelemilegsem kérlek imatkozatok értem hogy le tudják erestsegizni

P.T.(2020-04-19)
Kérjük együtt a Jó Istent, hogy küldjön nekünk, hazánknak (és a Föld szomjazó, éhező népeinek is) éltető esőt!

Cs. Imi(2020-04-19)
Kedves testvérek! 2013 ban hörhurut gyúlladáss alkult ki nálam. orvosok azt mondták asztmás lettem. kérlek imátkozzatok, hogy Isten új felső alsó légútat adjon. Az orromon is alig kapop levegőt, úgy érzem beszűkűlt.Köszönöm szépen!
Dunaújváros Cs. Imre

KGY(2020-04-18)
Kedves Imacsoport!

Hálásan köszönöm az eddigi imáikat. Most ezúton is kérem imádkozzunk együtt fiaimért, férjemért,szeretteimért, egészségünkért és családunk összetartó szeretetéért.
Úgy érzem, hogy a sátán nagyon támadja fiaimat. Imádkozzunk értük, hogy ellene tudjanak mondani neki, és a káros szenvedélyeknek ne legyenek a rabjai.
Hiszem, hogy amit egyetértésben kérünk Jézus nevében az Atyától, megadatik nekünk.
Köszönettel.
Isten áldja Önöket küldetésükben.

Brigitta(2020-04-17)
Tisztelt Gyülekezet!
Orsi rokonunkért szeretnénk imát kérni aki 2 hete rosszul lett és kiderült ,hogy tüdő rákja van .Most azt várják a család tagok, hogy mikor hal meg.De én egy Mindenható Istenhez imátkozok !!Hiszek a csodákban mert engem is megszabadított a depressziótól ,kérlek imátkozzatok érte. Köszönöm szépen
Maradok Szeretettel és Tisztelettel:Brigitta

D.C(2020-04-17)
Drága testvéreim.
imát kérek az édesanyámért, aki keményen dolgozik, betegen is,egyedül.
Uram adj erőt az édesanyámnak, nekem már csak ő van és a testvéreim, adj erőt uram a családomnak, és minden embernek,aki a te utadon jár.
Adj békességet, és erőt az én drága családomnak. Ámen

&(2020-04-16)
Igen ugy gondolomn szeretettel sok mindent elérünk nem csak akko kell kérni a jó Istent ha szükségem van rá hanem mindig mindenap vele kell lennem szeretettel tiszta szivből.Sosem bizakodhatunk el!

B j.(2020-04-16)
Szeretnék imát kérni,hogy az egy éve tartó „lusta gyomor”
betegségből,és lábszár fekélyből meggyógyuljak.Sűrűn
hányok és a lábszár fekélyem
nem akar gyógyulni.Anyám
időskori demenciában szenved,
és öcsém még nem tért meg az
Úrhoz.Értük is szeretnék imát
kérni Jézus Nevében.Köszönettel.

Ildikó(2020-04-14)
Imát kérek, egyedül kevés vagyok, kérlek imádkozzatok: a menyemért, kislányáért, kisfiáért az agresszív férje viselkedése, fenyegetései, félelemben tartása miatt. Uram te azt mondtad: Ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. Máté 18,20
Köszönöm a csodatévő kegyelmet amen.

BZ(2020-04-14)
Szeretnék imát kérni családunk egészségéért, lelki erőért.

H.É.(2020-04-14)
Kedves Imacsoport!
Imát szeretnèk kèrni drága fèrjem, ès egy drága jó èdesapa èletèèrt,gyógyulásáèrt, akinek súlyos agydaganata van. Kèrlek benneteket segítsetek ti is imátokkal,hogy a mindenható Úr nèzzen le ránk, ès gyógyítsa meg szerettünket. A Jóisten áldása legyen rajtatok.

YRY(2020-04-13)
Drága testvéreim imát szeretnék kérni az édesanyám ért mert nagyon sokat szenved a drága jó Isten gyogyitsa meg a gyermekeim ért hogy a drága jó Isten vigyázzon rájuk és védjen meg a gonosztol nagyon bízom benne hogy meg hallgatja az imainkat nagyon szépen köszönöm

k gK(2020-04-13)
Uram segítsd a gyermekeimet,hogy találják meg az életben a helyüket és adj szerető társat melléjük.Uram nagy a te hatalmad

&(2020-04-11)
Most 2020 van 3 éve irom le a gondolataimat meg kérem a jó isten akit még nem ismerek hogy segítsen nagyon sok mindenben segített néha még túlzásokban is estem nem csak kérni tudni kell hanem megköszöni szeretni és alázattal lenni iránta néha én is nevettem az életeken embereken de istent komolyan kell venni!

Dzseszzika(2020-04-05)
A kisfiamert szeretnék kérni imát, mivel refluxot állapították meg nála kérem az urat hogy legyen ő a kisfiam gyógyítja és legyen minden rendben vele..jezusnal semmi sem lehetetlen! ÉS A családomert is hogy ne érje őket baj kerülje őket ki minden vírus, betegség! Köszönöm szépen

k gK(2020-04-04)
Uram segítsd a fiamat ,hogy az ellenségei ne gúnyolják a bumeráng üssön vissza nekik.Add Uram ,hogy a fiam lelke megnyugodjék és legyen áldás a munkáján és az életén.Ámen!

B.J. Norbert(2020-04-03)
Isten áldjon mindenkit szeretnék imát kérni nyelőcső fekélyem van nagyon savas vagyok nincs étvágyam egyáltalán már 3 éve tart valamint aranyeres vagyok és nagyon fáj a gerincem és a derekam az oldalam is szokott szúrni valamint a szív mellkas tájékán is sajnos emiatt már jó ideje nem tudtam munkát sem vállalni és hogy az úr segítsen meg valami munkát kapjak és hogy a a korona vírus ne szegyen több áldozatot segítségüket előre is köszönöm.

medina(2020-04-02)
Kérem a híveket imádkozzanak értünk, ebben a helyzetben befektető tud minket megmenteni.

Teréz(2020-04-02)
Imát kérnék élő Mónikáért akit férje elhagyott három gyerekkel és barátnőjével él akivel állandóan bántják Mónikát mindenféle okult praktikákkal kínozzák szeretettel kérlek imádkozzatok a szabadulásáért Én is imádkozok érte de kevés vagyok Isten fizesse meg imáitokat!

OE(2020-04-01)
Imát szeretnék kérni lányomért, hogy ne kapja el a vírust, szerencsésen világra hozza gyermékét. Köszönöm

K gK(2020-03-31)
Imát kérek Uram Jézus segítsd a fiamat,hogy a tavaszi munkát sikeresen akadálymentesen tudja elvégezni a vetőmag ne károsodjon .Istennél minden lehetséges.

Attila(2020-03-30)
Draga tesvereim imatkozztok fiunkert Attilaert mert nagyon beteg,hogy az Ur gyogyitsa meg es keresztelkedjen meg!!!

S.E.(2020-03-30)
Szeretnem ha egyut imatkoznank a virus eltavolitasaert

K gK(2020-03-29)
Segíts drága uram Jézusom adott orvos gyógyítsd meg a férjem lábát .Az áldott orvos közeleg a drága főpap Jézus!

Csilla(2020-03-28)
Kérlek benneteket imádkozzatok értünk értem a fiaimért a férjem agresszivitása ellen…..

G I(2020-03-27)
Magamért szeretnek.imadkozni elég erős legyek ahhoz folytatsam èltrem nagyon ősze vagyok tőrve hamar szerelmes leszek megint di derült az hogyan nős sajnos.roszat nem kívánok.neki..erőt sok keserüsegb után boldogságra vagym

B.H(2020-03-27)
Első sorban most magamért kérnék szépen egy imàt az egészségügyi állapotomért,hogy segítsen meg a jó Isten.

20 éves lány kéri!

Zi(2020-03-26)
A tesveremert aki maga is beteg és idős szüleimet segít, Ajon a jo isten neki erőt, a gyerekeimet, az unokaimert annak szüleiert, a férjemet adjon a jo isten egeszseget hitet békét a szívünkbe ebben a nehéz időben.
Az isten áldja meg

LBM(2020-03-26)
Köszönetet szeretnék mondani és hálát adni Istennek !
Imádkoztunk egy koponyasérült édesanyáért aki válságos állapotban volt,koponyaműtéten is átesett,szeretném elmondani,hogy hála Istennek és imáitoknak,már szerető családja körében van és szinte minden tevékenységet el tud látni ,csak a szavakat keveri néha de ez is javulni fog még,de ha nem ,már akkor is várakozáson felüli a gyógyulás.Hála és köszönet !
Újabb imakérésem van felétek,Brigitta ,két óvodáskorú kisgyermeke van,nemrégiben elvált,ezzel egyidőben derült ki ,hogy pajzsmirígy daganata van.Műtéten és kemoterápián esett át,az eredményei javulni látszottak ,de most újra romlottak,kérlek imádkozzunk gyógyulásáért !Köszönöm nektek !

M D(2020-03-25)
Szeretnek -imat kerni jó istentől.bagyon sok erőt mert lassan munkánk és pénzünk sincs -idért összeomlást kapok félek vírustól mit fogunk enni tovább folytatódik munkám pénz ügyeink álljon helyre minden ember vegye.komokyan betegséget jonisten kérlek mert már azt sem tudom albérlet hogy fogokfizetni

B.M(2020-03-25)
Anyukákért aki 1. Volt kórházban mert tüdö gyúladasa volt bal tüdeje tele vízep mivel apukám ápolta igy nem ment orvoshoz nem.is akart anyira fulladt víztől és már hiába nem.enedte -be vitetem kórházba szeretnek érte testvéreimért akik minden nap.dolgoztak elveztettük édesapánk most majdnem anyukkank szerintem nem akart élni de már jól van -imat értük.kernek köszönöm szépen

YRY(2020-03-24)
Drága testvéreim kérlek hogy imatkozatok gyermekeim egészséget hogy a drága jó Istent védje meg őket minden betegségtől mert én távol vagyok tőlük csakis a drága jó Isten tud rájuk vigyázni ebben a nehéz időkben könyörögve kérem a drága jó Istent hogy vigyázz minden léptünket mert csakis ő képes csodákra gyogyitson meg bennünket védjen meg a gonosztol könyörögve kérem nagyon szépen köszönöm

Csilla(2020-03-24)
Imát szeretnék kérni az ápoló kollégáimért , minden egészségügyi dolgozóért , a betegekért , a gyógyulásomért, hogy visszatérhessek a munkába és a családomért.

Erzsebet(2020-03-22)
Családomert imákeresem van térjenek vissza Jézus útjára egészségükert szeretet béke kísérje őket hálával alázattal megkoszonom

L.Robert(2020-03-21)
Üdvözlőm.
Igazábol nm imát szeretnék kérni,
ha arra a kérdésre szeretnék választ kapni hogy hogy ismerhetem JÉZUST???

B. László(2020-03-19)
Imát szeretnék kérni ,hogy meggyógyuljunk a lassan 15 éve diagnosztizált Szklerózis Multiplexből!Hála és köszönet az Úr Jézus nevébe!Ámen 38 éves fiúér meg 41 éves lányér!Ámen

Gereti(2020-03-19)
Kedves imacsoprt kerem hogy mindennap imatkozzunk eggyutt ezen pusztito viru vegett ,hogy hazankat kimelje meg a tovabbi esetektol de legalabb is csekely veszteseg aran tudjunk tul lenni rajta es kerlek benneteket hogy mennel tobb imatkozot ,csoportot szolitsatok meg amennyit csak lehet mert kell hogy annak ereje es eredmenye legyen ez most kulonossen fontos ,hogy jonnek akulfoldon dolgozo magyarok haza hogy pusztuljon a virus ne emelje a betegek szamat . Mindenki imaja szamit fontos buzgolkodjatok mert elsem tudjuk kepzelni mit muvel olaszorszagban ne erintsen benunket epp eleg az anyagi veszteseg nem meg a csaladi bal sorsok is amit teremtene. Most kell lepni azonnal . Remelem z ur megmutatja azokat a csportokat vagy egyeneket .istenvere vedelmezzen mindannyiunkat.

Margit(2020-03-19)
Kerm kedves testvereim imadkozzatok erettem valamint a 2leanyomert ferjemert es az anyukamert aki nagyon idos es egyedul van nem mer kimenni fel a virustol mi ketten a lanyommal nathassak vagyunk a ferjem hat o eleg idos es nem nagyon kozlekedhet segitsetek imaitokkal hogy kapjon segitseget az anyukam es ,hogy valamennyien at tudjuk veszelni ezt az idoszakot. .Jezes vedelmezzen az oszent verevel benunket ,hogy ugytudjunk elmenni vasarolni ,hogy egyhelyen megkapjunk mindent es vedelmet a virus ellen ,hogy egy beteg se legyen a kozelunkben valahanyszor menunk kell koszonom hiszem hogy igyvan

Fáj(2020-03-18)
Imát szeretnék kérni, el kaptam a vírust, hasmenés, ágyból ki nem birok kellni, nincs étvágyam. Kérlek imatkozzatok értem, hogy meggyógyuljak.Köszönöm

&(2020-03-16)
Szerintem nem most kellene kérni a jó isten hogy segitsen mikor nagy bizonytalanságban van a világ hanem mindenapi életünkben is hálával zárjuk a napot!

M. S.(2020-03-13)
Imádkozzunk magunkért, családjainkért, gyülekezetünkért, országunkért, népünkért. Imádkozzunk hazánk felelős jóakaratú vezetőiért, és azokért, akik segítenek nekünk embereknek és a vállalkozásoknak ezt a szokatlan helyzetet megoldani.
Első az emberi élet és az emberek egészsége, ezt így kimondani és hallani nagyszerű.
Imádkozzunk egészségünkért sokan, hogy a járvány maradjon kívül házunkon, maradjon kívül hazánkon.
Drága Istenünk, legyél velünk, legyél Magyarországgal, kérünk, segíts minket. Ámen.

Mama(2020-03-13)
Drága Testvérek,
Beteg kis unokámért kérem szépen a segítségeteket ,az együtt imádkozásra. Megtámadta egy vírus, és már teljesen legyengítette a kis testét. Tudom, hogy az Úr meghallgatja könyörgésünket, ráteszi a kezét, megerősíti, és meggyógyítja.Kérlek Testvéreim zörgessünk együtt, hogy az Úr lehajoljon a kis beteghez. Hálásan köszönöm, egy szomorú, de reménykedő nagymama.

H È(2020-03-13)
Kedves Imacsoport!
Imát szeretnèk kèrni drága fèrjemnek, aki súlyos agydaganattal küzd. Kèrem a Jó Istent hallgassa meg imáinkat egy drága jó èdesapáèrt,ès fèrjèrt. Az Úr áldása legyen önökkel.

ve(2020-03-12)
kedves ima csoport szeretnék ha imátkoznátok a férjemért és apukámért hogy az úr adjon nekik egy istentől való munkát mer sajnos ahol élünk it nincs nagyon munka lehetőség nekünk 5 kiskoru gyerekűnk van apukámnak 2 protézis a lábába kérlek titeket foglaljátok imátokba őket .előre is köszönöm imátokat

Cs I(2020-03-09)
Fiam szivproblemajanak meggyogyulasaert.Koszonom a közös imával a gyógyulás segítségét meghallgatja a jó Isten.egy édesanya köszönöm.

Aniko(2020-03-08)
és a családokért.parom kislányát édesanyja kidobta mi magunkhoz vettük.de sajnos albérletben élünk és a tulajdonos nem engedi meg hogy itt lakjon .kijelentette a gyerek marad nekünk is menni kell tegnap előtt spontán vetelesem estem át .kérlek imatkozatok értünk hogy megoldódjon a.l.életünk.koszonom.

Szomorú anya(2020-03-07)
Szivproblemaval küzdő fiam meggyogyulasaert kérnék imát köszönöm szépen . Istenem segíts.Dicsertessek a Jézus krisztus.aggodo édesanya

atila71(2020-03-07)
imátkérek testi.lelki gyogyulásomért, problémáim megoldodjanak, szemem ,látásom javulásáért, anyagi biztonságomat neveszítsem el, ellenségeim,rosszakaroim netudjanak,hatalmaskodni felettem,kérem aszuzanyát öleljen körbe avédö pajzsával,ámen!.

sz m(2020-03-05)
Imát kérek családomért,elhúnyt férjemért ,lelkimegnyugvásért.Kissebbik fiam családjáért,hogy legyen békeség és szeretett a családjába,nagyobbik fiam talájon magának jó társat.Kőszőnőm az értünk elmondott imát.

KGY(2020-03-05)
Kedves Imacsoport!

Kérem imádkozzunk együtt Péter fiamért. Ausztriában dolgozik egy teljesen új helyen.
Pár hónapja hála Istennek és az Önök imáinak rendeződött kapcsolata a barátnőjével.
Most az az érzésem, hogy valami nincs rendben.
Nagyon sokat dolgozik ezért ritkán beszélünk telefonon.
Jézus nevében kérjük együtt Mennyi Atyánkat, hogy tegye rendbe Péter életét, kapcsolatát, egészségét. Szentlélek Úristen árassza rá erejét, hogy ellen tudjon állni minden kísértésnek és a sátán támadásainak.

KGY(2020-03-05)
Kedves Imacsoport!

Kérem imádkozzunk együtt Mennyei Atyánkhoz, hogy a most pusztító korona vírus terjedését állítsa meg és Isteni sugallata által segítsen orvosainknak előállítani a gyógyuláshoz szükséges gyógyszert.
Dicsőség az Atyának,Jézus Krisztusnak és Szentlélek Istennek.
Isten áldja Önöket küldetésükért.

K g(2020-03-04)
Uram segíts .Úgy érzem mindenki rosszindulattal és irigységgel van irántunk.Uram segíts,hogy a béke és megbékélés uralja az életünket.Segítsd a gyermekeimet,hogy a sok csalódáson és rosszindulaton tudjanak sérülésmentesen átlépni és ne veszítsék el a hitüket,legyen erejük újrakezdeni az Úr jézusba vetett hittel és bizalommal.Ámen.

Anna(2020-03-04)
Anyukámért Máriáért szeretnék imát kérni,hogy a bal lába meggyógyógyuljon és tudjon járni.A csontjai megerősődjenek és meg tudja tartani magát, mert nagyon jobbra dől még ülve is.Istenem hallgass meg minket.Köszönöm mindenki imáját.Jézus segíts!

YRY(2020-03-02)
Drága testvéreim kérlek hogy imatkozatok a kisebbik fiam ért hogy a jó Istent vigyázza minden léptünket helyesen döntsenek kérem a drága jó Istent hogy költözzön a szívébe és védje meg minden bajtol a nagyobbik fiam gyogyuljon meg és a drága jó Istent áldja meg őket egy kislányal mert csakis ő képes csodákra könyörögve kérlek drága jó Istent hogy vigyázz az egész csaladomra védjen meg bennünket a gonosztol nagyon szépen köszönöm

&(2020-03-02)
gen vártam elismerésre a munkában ki nem vágyik rá de ez nem szeretett csak dicsőség ami nem Istentől van ha szeretetből csinálom a munkámat akkor igen megérdemlem.

K.M(2020-02-28)
Imátkozzunk közösen ,hogy unokaöcsèm térjen jó utra becsülje az édesanyát.M.I.N.D.

U. M.(2020-02-28)
Évi 77 éves. 6 éves korom óta ismerem. Testvérnél testvérebb. 28 éve ingyen ápol engem, aki balesetben szív magasságtól lefelé megbénultam. Nincs családja. Velem lakik. Egy hete, ökölnyi rosszindulatú sarcomás, daganatot operáltak le a lábáról, a bokája fölött. Az elmúlt két évben, téves diagnózissal, kétszer beleszabdaltak. A napokban döntenek, menthető-e a lába. Kérjük az Urat, sikerüljön, vagy legalább a térde maradhasson. Szívből szönöm.

Kisz(2020-02-27)
Imakérést szeretnék kérni önöktől mert magukban van és istenben van már csak bizodalmam hogy ő tud segíteni.Élet társam mütöttek méhnyak szövettani minta vétele jó eredménnyel záruljon.A szövettan miatt kérnék imatámogatást,hogy ne legyen semmi rossz indulatú dolog az eredményekben amit vissza küldenek. Illetve nálam a számban megjelent egy kicsi fekély és hogy múljon el onnét.Most viszont nagyon rossz a helyzet látszólag.Kérem segítsenek imával csak ennyit.

amen(2020-02-27)
meggyogyulasomert kerlek imadkozatok

N Brigitta(2020-02-27)
Sziasztok!
Kerlek imadkozzatok az en draga edesapukam gyogyulasaert.
Jelenleg korhazban van, nagyon nagy fajdalmai vannak.
Nagyon beteg a laba, kerlek szepen titeket, imadkozzatok egyutt velem erte.
Nem szeretnem ot elvesziteni, es nem szeretnem ha fajdalmai lennenek.
Nagyon nagy szukseg lenne az imara.
Nagyon szeretnem, ha sokaig velem maradna apukam egeszsegben es eroben.
Nagyon koszonom, ha imadkoztok erte! Legyetek aldottak az Ur Jezus Krisztus neveben!

Mariann(2020-02-27)
Imát szeretnék kérni magamért hogy a félelem és aggódás lemenjen rólam a varázslás
minden trükkje a jézus nevében!
Magányosnak érzem magam mert nem járok gyülibe és nem is keres engem senki ? nagyon egyedül vagyok és meg vagyok alázva és gyalázva nem tudok visszaszólni mikor bántanak szavakkal a munkahelyemen nem tudok velük beszélgetni!!!!
Haragot és dühöt érzek nyugtalanságot mióta hozzámenten feleségül egy világi férfihez ő akar mindenbe dönteni!!!

O1 29(2020-02-26)
Kedves Imacsoport!Szépen kérem ÖNÖKET Imádkozzanak gyermekemért,hogy a két hét múlva esedékes kontroll vizsgálat eredmény jó legyen,és azt mondják ismét, hogy egészséges a fiam.Jézus névében gyógyult.Hálás szívvel köszönöm.Isten áldása legyen Mindnyájukkal.

S Attila(2020-02-26)
imádságot kérnékszépen, nagyon beteg vagyok, lázas állapotom megazünjöün, ellenségeim netudjanak mhatalmaskodni felettem aszemem látásom javulásáért.köszönöm dicsérteseék ajézus krisztus,!

KGY-né(2020-02-25)
Isten áldása legyen minden Imádkozó Hívő Társamon!

A lányomért kérem imádkozzatok velem az Úr Jézushoz.
Kérésem,hogy Igaz Hitre tudjon jutni az Úr Jézusba vetett bizalom által. (Néha mondja hogy hisz , szokta is kérni hogy imádkozzam érte, de az Úr Jézust soha nem említi. Szerintem az Univerzumban stb. hisz).
Kérem, Istent hogy rendeződjön életében minden nehéz helyzet, munkahely, lakásprobléma (drága albérletben él,) társtalanság, anyagi nehézség. Sajnálom, tele van fájdalommal, keserűséggel, haraggal, szomorúsággal. Távol van a családtól is csak néha telefonálunk,főleg anyagi segítség kérése esetén.
Amikor 8 hónapos volt meghalt az édesapja, egyedül neveltem a 6 éves bátyjával. Nem mindig veszi jó néven a tanácsaimat, segítettem anyagilag is de ezzel nem kerül közelebb hozzám és nem igazán javulnak anyagi gondjai. Kérem Istent, hogy minden rosszat, bűnt bajt, gonoszt, betegséget tartson távol tőle. Nagyon boldog lennék ha igazán megismerné Mennyei Édesapját, és együtt leborulva adnánk Hálát az Úrnak.
Hála és Dicsőség Istennek, az Úr Jézusnak, és Szentléleknek. Nagyon köszönöm áldjon Isten Mindenkit!

VA(2020-02-24)
Kérlek imadkozzatok gyerekeim és édesanyám megtereseert,valamint az én orvosi felülvizsgálatom jó eredményeket.LEGYETEK ALDOTTAK EZERT JEZUS KRISZTUS NEVEBEN AMEN!

Kérlek benneteket hívő embertársaik ,hogy imadkozzatok a munkahelyemen két emberért akikkel konfliktusba kerültem.Legyunk egymással türelmesek és megértőek mindenki érdekében!Köszönöm a Mindenható Teremtő és a Szent Fia neveben!

KGY-né(2020-02-24)
Isten áldjon benneteket,kérlek imadkozzatok anyukámért rossz diagnózist kaptunk. Szövettani mintavétel szerdán lesz. Ķérem a z Úr Jézustól a gyógyulást. De ha más az Ő akarata elfogdjuk. De kérjük engedje, hogy édesanyám fajdalmak nélkül jó terápiával még eŕőben sokáig köztünk lehessen. KÖSZÖNÖM

hk(2020-02-22)
Imasegitseget kerek unokaim gyogyulasaert,csaladom megtereseert es a bekesseg marradjon meg a testverek sziveben!Nagyon koszonom!

km(2020-02-22)
Kedves imacsoport!Imat szerenek kerni tesveremert hogy fogadja be azUr Jezust a szivebe hogy megtudjon szabadulni a fuggosegeitol,csaladjanak pedig turelmet hozza.Nagyon szepen koszonom az imasegitseget!

Hne Margit(2020-02-22)
Szeretnek imatkerni a tudomre sulyos lerakodas van benn koszonom.

TÁ(2020-02-21)
Köszönöm Istennek és mindenkinek aki közben járt értünk azt a rengeteg kegyelmet, csodát amit kaptam a családommal. Imát kérnék a családom egészségéért, nyugalmáért a szeretet megmaradásáért és hogy maradjon meg a hitünk a nehéz időkben. Imádkozzunk Ausztráliában esőért és minden állatért, hogy megmeneküljenek és biztonságos helyet találjanak családjaikkal és ennivalót kapjanak. Hogy minden ember és állat mentse az állatokat. Isten áldja akik bármilyen módon segítenek az állatok megmeneküléséért. Kérem a koronavírus által megbetegedett vagy hordozó állatok meggyógyulását, Ázsiai állatok elleni brutális kegyetlenségeinek megfékezését és a világ minden állatának egészségét, nyugalmát.

Kné(2020-02-21)
Imát szeretnék kérni unokatestvérem családjáért, a családi béke visszatérjen a családjába.

Erzsebet(2020-02-20)
DRAGA TESTVEREK KERLEK IMADKOZATO ERTE M IS EGY EVE AGY VERZESEM VOLT NAGYON ROSZUL ERZEM MAGAM CSAK ISTEN TUD RAJTAM SEGITNI .NAGYON KOSZONOM

YRY(2020-02-18)
Drága testvéreim kérlek hogy imatkozatok gyermekeim egészséget és a nagyobbik fiam gyogyuljon meg és a drága jó Istent áldja meg őket egy kislányal mert csakis ő képes csodákra könyörögve kérlek drága jó Istent hogy vigyázza minden léptünket védjen meg a gonosztol nagyon szépen köszönöm

S. Krisztián(2020-02-18)
Sziasztok Testvérek áldjon az úr benneteket imakérésem lenne legyetek velem eggy akaraton abba,hogy volt régebben eggy kölcsön tartozásom amit nem tudtam fizetni és most hogy már van eggy rendes állásom a végrehajtó lezárolta a számlámat amit nem tehetne meg,én őt megáldom jézus nevében csak annyit kérnék imába hogy meg tuggyak vele eggyezni isten bölcsessége szerint köszönöm.

H. Dániel(2020-02-17)
24 éves vagyok 2 gyerek édesapja. (4 éves Hanna, 2 éves Nikolett)Gyerekként sokat jártam gyülekezetbe. Meg is tértem, de sajnos 3 éve az életem megcsúszott. Ahogyan megkapom a fizetésem pár nap alatt kifolyik a kezemből, és ugyan így történik minden bevételemmel. Ma este úgy döntöttem semmi másra nem tekintek, csak is az úrra. Körülbelül 10 éve kértem ilyen formában segítséget és emlékszem, hogy a kérésem teljesült és tapasztalható volt az életemben a változás. Az ima kérésem az lenne, hogy az Isten adjon nekem kellő bölcsességet, szeretet a szívembe ahhoz, hogy a családom is Istent kövesse. Vezessen olyan emberek közé, akikkel együtt tudok imádkozni és tudjuk egymást erősíteni. Köszönöm a segítséget. Isten áldjon meg mindenkit gazdagon!

Noemi(2020-02-17)
Szeretnek imadsagot kerni a kovetkezo szandekra: altatoval alszom, es eddig nem tudtam elhagyni, kerlek imadkozzatok ertem, hogy ujra tudjak normalisan aludni. Koszonom szepen

Erzsébet(2020-02-16)
Kedves Imacsoport.Kérlek benneteket hogy imátkozzatok sógornőmért Lenkéért akinek daganatos betegsége van és nagyon sokat szenved Kérlek benneteket hogy imátkozzatok egészségéért Hálás köszönet

nm(2020-02-15)
Kedves segitok! Kismama vagyok sajnos nagyon zaklatott mostanaban a lelki vilagom, elo fordul, hogy neha teljesen kifordulok nmagambol.
Szepen kerlek Titeket imadkozzatok ertunk es azert, hogy a belsonkben es az otthonunkban ujra beke es szeretet uralkodjek.
Nagyon szepen koszonom.
Amen

Cecile(2020-02-13)
Á. Péter fiamért kérek imát, aki most súlyos lelki válságban van gazdasági válsággal összekötve. Kérlek Bennetek, segítsetek imádkozni érte, nehogy teljesen összeroppanjon. Találjon rá a helyes útra Isten akarata szerint.
Hálásan köszönöm. Cecile

CS. A.(2020-02-12)
Kerlek benneteket, imaitokkal segitsetek vegigmenni a mai napon, irasbeli probat teszek ma egy allas megszerzeseert.
Koszonom nektek!

Sz. Tamás(2020-02-12)
Istenem, Mi Atyánk, Édes Jézus mi Urunk, Szűz Mária, mindennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk.
Nagy baj érze családunk, úgy alakult, hogy költöznünk kellene. Kérlek gátold meg ezt a költözést, vagy ha mégis kell mennünk, adj rá erőforrást, hogy amit elterveztünk, véghez tudjuk vinni, a fiam ne szenvedjen emiatt semmiben sem hiányt, és adj a családunknak végre nyugalmat és boldogságot.

Ámen

U. Maja(2020-02-11)
Kedves Testvérek!
Évi lábán egy rosszindulatú daganat van. Orvosi mulasztás és műhiba miatt veszélyben a lába, és az élete. 28 éve ingyen ápol egy béna beteget, pedig önmaga is törékeny, leszazalekolt volt már több, mint 30 éve. Imadkozzunk együtt érte. Szivszorongva kérem. Köszönöm.
Maja

Sz. Tamás(2020-02-11)
Mi Atyánk, Jézusom Mi Urunk, Mária Mindennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk.
Mikor kis családunk kötelékei kezdenek megszilárdulni, mindig jön valami, vagy valaki, aki tönkre akarja tenni a harmóniát.
Jelenleg is ez a helyzet állt elő.
Kérlek téged, segíts, hogy ez a kapocs ne gyengüljön, ez a harmónia erősödjön. Segíts, hogy erőt gyűjtsünk az újabb küzdelemhez, segíts időt nyerni, hogy a családunk szilárd lábakon álljon.
Kérlek segíts, hogy a változatlanság maradhasson amíg megerősödünk.
Ne engedj a gonosz erőknek elhatalmasodni a családunkon.
Könyörgöm a jelenlegi változatlanságért, hogy ezalatt az idő alatt össze tudjuk szedni magunkat, az újabb harcra, a minket súlytó gonosz erőkkel és emberekkel szemben.

ÁMEN

S.M. Csilla(2020-02-09)
Draga Testverek!

A ferjemert szeretnek imat kerni, aki kemeny pornofuggo.
9 ev utan vissza jott hozzam, azt hittem rendben van minden, de tovabbra is nokkel ismerkedik.
Megalazo szamomra es csak sirok az Elo Isten elott.
Azert kerem az imaitokat, hogy szabadulast es toredelmes bunbano szivet adjon neki a Teremto! Nyiljon meg a szeme arra, hogy micsoda bun a pornografia, perverzseg, a masik ember megcsalasa, hogy ezzel borzaszto szivfajdalmat okoz a csaladnak!
Halasan koszonom!
Isten aldasat kivanom a huseges szolgalatra!
Tisztelettel es szeretettel kuldom udvozletem

P. és K. Melinda(2020-02-07)
Kérném a szív az érrrendszerem a ugráló vérnyomás és a családom összes tagjaiért ,az állatokért Linda kutyusért a keresztény embetekért.Az úrnak kegyelme szeretete áldása legyen veletek

YRY(2020-02-07)
Drága testvéreim kérlek hogy imatkozatok gyermekeim egészséget hogy a drága jó Istent vigyázza minden léptünket gyogyitson meg bennünket védjen meg bennünket a gonosztol és bocsássa meg a bűneineket nagyon szépen köszönöm

F. A. K.(2020-02-07)
A 15 éves gyermekem lupuszos. Sajnos a veséje is érintett, nagyon sok fehérjét ürít. Rengeteg szteroidot kapott már, új gyógyszereket, de nem hozza azt, amit várunk tőle. Imatámogatást szeretnénk kérni, hogy Isten segítsen rajta, a fájdalmait vegye el, az állapota ne romoljon, ha lehet javuljon. A veséje működése rendeződjön. Hogy meggyógyuljon!
Köszönöm!

s attila(2020-02-07)
kegyelmet kérek állapotom javulásáért ellenségeim rosszakaroim netudjanak hatalmaskodni felettem,aszemem látásom javulásáért kérnék imát,anyukám lába nagyon fáj javuljon meg birjon menni a boltba megszüntesék elenem azta rossz injekciot ami sok mellékhatást okozott aszemem homályosan látok irgalmas isten kegyelmezen erösödjön vigasztaljon aszentlélek, ámen,

N Z Erika(2020-02-05)
Kedves Segitők!
Ismét egykori kolleganőm részére szeretnék segitséget.
Fél éven belül ma 3. műtétjét várja. Daganatos betegséggel küzd. Az Ő felépüléséért és családjának erőért kérem szeretettel az imát.
Az én családom is küzd még az adósságcsapdával. Köszönöm az eddigi segitséget ez ügyeinkben is. Isten segitségével van kiút.
Köszönet
Isten áldása kedves Mindnyájuknak

Andrea(2020-02-05)
Kérem a Teremtot,hogy adjon hitet édesanyámnak gyerekeimnek a Mindenhatoban és nekem segítsen ,hogy sikeres legyen a felülvizsgálaton valamint védje meg a házunkat a szelviharoktol és bennünket a balesetekről! Jezus Krisztus szent nevében ! AMEN!

TÁ(2020-02-05)
Köszönöm Istennek és mindenkinek aki közben járt értünk azt a rengeteg kegyelmet, csodát amit kaptam a családommal. Imát kérnék a családom egészségéért, nyugalmáért a szeretet megmaradásáért és hogy maradjon meg a hitünk a nehéz időkben. Imádkozzunk Ausztráliában esőért és minden állatért, hogy megmeneküljenek és biztonságos helyet találjanak családjaikkal és ennivalót kapjanak. Hogy minden ember és állat mentse az állatokat. Isten áldja akik bármilyen módon segítenek az állatok megmeneküléséért. Kérem a koronavírus által megbetegedett vagy hordozó állatok meggyógyulását, Ázsia állatok elleni brutális kegyetlenségeinek megfékezését és a világ minden állatának egészségét, nyugalmát.

KGY(2020-02-05)
Kedves Imacsoport

Kérem imádkozzanak Kató néniért. Hála a Jó Istennek és az Önök imádságainak, férje, Gyula bátyám már jobban van.
Csak most Kató néni egészsége romlott meg.
Imádkozzunk együtt, hogy ő is meggyógyuljon.

Isten áldja Önöket küldetésükben.

MIné(2020-02-04)
Kedves Imádkozók! Imát szeretnék kérni, hogy az egyik fiam a 2 gyermekét a 2020.február 13-i válópernél fele időben, közös felügyelettel megkaphassa.
Köszönöm szépen Mindenkinek.

P.E.(2020-02-03)
Drága Mennyei Atya! Egy cukor beteg anya magzatának egészséges fejlődéséért és növekedéséért fordulok Hozzád. Add a kegyelmet, hogy a mi Gondviselőnk Istenünk dicsősége nyilvánuljon meg mind a magzat , mind a szülei életében. Hála Neked Atyám, hogy már rátetted gyógyító kezed a magzatra, hogy ő is dicsérjen Téged. Ámen!

P.E.(2020-02-03)
Jézus Krisztus nevében kérem a Mennyei Atyát, hogy Dávid fiamat gyógyítsa ki a testi betegségéből és a lelki betegségéből is Isten dicsősége nyilvánuljon meg az ő életében. Hála Neked Gondviselő Atyánk!

Lgy(2020-02-03)
Kérlek szépen imatkozatok ertem 3 honp és eretsegizek és nagyon le vagyok maradva és szét vagyok esve kérlek imatkozatok ertem hogy a kevés idő alatt oszetudjam magamat szedni és hígy ki táracsák a veksokig, legyen elég önbizalmam és kitartasom
Koszonom

Zs D(2020-02-01)
Imát kérek fiam testi lelki gyógyulásáért. Nagy szüksége van Jézus mindenható segítségére, adjon neki hitet, szabadítsa meg őt a depressziótól, a gyógyszerszedés függőségétől. Köszönöm.

Pma(2020-02-01)
Kérem imádkozzanak hogy leányom a helyes utat vælassza a továbbtanulásban. Köszönöm

LBM(2020-01-31)
Kedves Imádkozók !
Továbbra is kérlek benneteket,hogy imádságban hordozzátok Dettit aki 40 év körüli ,két fiú édesanyja és koponyasérülést szenvedett!Szegeden megműtötték,kérlek imáitokkal támogassatok bennünket mielőbbi teljes gyógyulásáért,mert Istennek minden lehetséges !Köszönöm hálásan az eddig mondott imáitokat ,Isten áldjon benneteket !

YRY(2020-01-31)
Drága testvéreim kérlek hogy imatkozatok a kisebbik fiamert hogy kapja meg a lakást és a drága jó Istent vigyázza minden léptünket gyogyitson meg bennünket védjen meg a gonosztol könyörögve kérlek hogy imatkozatok hogy mindenki jól legyen nagyon szépen köszönöm

NÁ(2020-01-31)
Kedves Imádkozók! Az öcsémért, Attiláért és a párjáért, Móniért szeretnélek Benneteket kérni, hogy imádkozzatok érettük, az életük, kapcsolatuk gyógyulásáért. Gyermeket várnak, de nagyon rossz a kapcsolat közöttük, félő, hogy szétválnak. Kérlek, imádkozzatok, hogy az életük külön-külön is meggyógyuljon, és a kapcsolatuk is. Köszönöm szépen.

KGY(2020-01-31)
Kérem imádkozzunk együtt Roland fiamért, hogy lelki békéje helyre álljon és mennyei Atyánk megismertesse azzal a lánnyal, akit neki szánt.
Úgy szeretném, ha ő is boldog lenne.
Isten áldja Önöket küldetésükért.

Bne(2020-01-30)
Kedves Imacsoport! Szeretnék imát kérni, hogy béke legyen a családban, minden legyen a régi, béküljünk ki
Köszönöm

GJ(2020-01-29)
Kérek ima támogatást a kisfiamért aki 3 hónapos és születése óta kórházban van.Egy fertőzés miatt a mája nem működik rendesen. Az orvosok eggyértelműen májtranszplantációt javasolnak.
Isten csodára képes bármilyen helyzetet meg tud változtatni.
Köszönöm az imákat. A fiunk neve Jáni.

LBM(2020-01-29)
Kérlek benneteket imádkozzatok egy édesanyáért ,lezuhant a lépcsőn koponyasérülést szenvedett,jelenleg a szegedi klinika trauma intenzív osztályán kezelik,nagyon kedves,energikus ,telve van szeretettel és segíteni akarással,fiatal 40 év körüli asszony.Lányom barátjának édesanyja.Mi is imádkozunk a családból,de sokszor remény és kétség között vergődünk.Köszönöm,hogy felajánlottátok ezt a segítséget,épp ma pillantottam meg a mai igében .Úgy gondolom ez Isteni üzenet a számunkra és kihagyhatatlan.Kérlek benneteket ezért a mi néha erőtlen ,kétkedő imánk mellé adjátok ajándékul a ti imáitokat,köszönöm az ÚR Jézus Krisztusnak és a Mindenható Istennek a Szent Lélek által azt,hogy két lányom csodás gyógyulását megadta és az enyémet is,bocsássa meg ,hogy sokszor mégis kétkedő vagyok!Kérem most Dettinek a gyógyulását mielőbb örvendhessen családja körében !Köszönöm az imáitokat !

K gy(2020-01-29)
Uram segítsd a fiamat,hogy tudjon rendet tenni zaklatott lelkébe,és a vál alt kötelezettséget tiszta lélekkel és örömmel tudja teljesíteni.

K gy(2020-01-28)
Kèrem a imàjukatt egy 14 èves gyermekem kiszõkõtt a ablakon ès 3 hete nem akar hazatèrni kèrem imàjukal segithetnek kõszõnõm

K.m(2020-01-28)
Kerem a joistent Nagy imaimat halgassameg mert lanyom miatt

Éva Nné(2020-01-27)
Kedves imacsoport . szeretném ha imádkoznátok értem . hónapok óta derekam gerincen nagyon fáj sokszor nem tudom elvégezni a legfontosabb dolgot sem (vc) (fürdőszoba) . Köszönöm szépen a segítséget a Jézus nevében.

Éva(2020-01-26)
Kérem hogy imádkozzanak . már hónapok óta derekam gerincen nagyon fáj.nincs tartása.hiszem hogy közös ima meghallgatásra jut.köszönöm.

&(2020-01-24)
Ige már ugy gondolom hogy senki érzelmével nem jászhatok be kell vallanom féltékeny vagyok a szerettre ugy nem kapok szeretett ha fantáziálok igaz szeretett kell keresnem de nem az emberekben hanem elsősorban Istenbe van szeretettem és ha ő bennem van akkor az emberekben is bennem lesz!

YRY(2020-01-24)
Drága testvéreim kérlek hogy imatkozatok a kisebbik fiamert hogy kapja meg a lakást a gyermekeim egészséget hogy a drága jó Istent vigyázza minden léptünket helyesen döntsenek kérem hogy bocsássa meg a buneinket nagyon szépen köszönöm

bn(2020-01-24)
Kérlek Istenem segíts, hogy a hónapok óta tartó válságunknak vége legyen és minden rendbejöjjön.

K.I.(2020-01-23)
Szeretnék imát kérni a munkahelyemért. Szeretem. Most kevés a munkánk és sok állandó megrendelésre lenne szükségünk, hogy mindenkinek legyen kenyér az asztalon.
Köszönöm.

2020 01 22(2020-01-23)
Kedves keresztény gyülekezet kerlek a lelki békémért imátkozatok
Mert van 79 éves bácsi akit gondozok elégé sokszor a lelkiileg nagyon megterhelö és egyedül .nagyon nehéz mert a bácsi Archelymer korban szenved es nemtudom sokszor hogy kezeljem else tudoktöle meni mert nemhagyhatom magára kerlek titeket imátkozatok ö érte es én értem .a
Jézus nevében Ámen???

Nora(2020-01-23)
Kedves Tagok! Imát szeretnék kérni teljes testi és lelki gyógyulásomhoz’ Hosszú évek ota pánikbetegséggel küzdök’Kérem imádkozzanak értem Mária’ Jêzus nevében’ hogy Jézus vegye el tolem ezt a betegsêget s adjon nekem egy egészséges’ új életet’ tisztánlátást. Köszönöm a szívből jövő imákat.Amen. ❤

Tunde(2020-01-23)
Nagy szükségem van hogy velem Imádkozzatok nagyon szomorú és bűnösnek érzem magam a lelkem sebzett nem tudok örülni nem tudok helyre állni.Ugy érzem mindenki elhagyatott és haragszik rám. Folyton sírok.

BB(2020-01-22)
Sziasztok!
Több,mint egy éve kértem imát a pornófüggőség miatt,ami elmúlt. Dicsőség az Úrnak! Viszont ma nagyon kísértő gondolataim vannak. Kérlek imádkozzatok,hogy elmúljon! Tudjak továbbra is győzelemben járni!
Köszönöm!

Bb(2020-01-22)
Imát szeretnék kérni. Egyszer kértem imát,hogy megszabaduljak a pornófüggőségtől. Sikerült is. Most viszont negint támad a sok gondolat. Kérlek imádkozzatok,hogy ne bukjak el és múljon el a rossz kísértő gondolat.
Köszönöm

És ti mindnyájan Isten fiai vagytok,a Jézus Krisztusban való hit által ! Ámen ! (2020-01-22)
Jézus Krisztus nevében szólok,és nem hazudok ! Ámen ! Imát kértem én is,hisz én is ember vagyok,dicsőség Istennek ! Ámen ! Olvastam az imakéréseket,és minden nap imádkozom családommal együtt minden emberét,Királyokért,méltóságban lévőkért ahogyan az Isten megparancsolta. Így szól az Úr ! Mindenek előtt tartassanak könyörgések,esedezések,hálaadások,imádságok,minden emberért a földön,Királyokért,méltóságban lévőkért,hogy nyugodalmas életet élhessünk,teljes Istenfélelemmel,és igazsággal. Ámen ! Olvastam itt is olyant,hogy máriát hívják segítségül,nem hallja,és emiatt a kereszthalál hiábavaló is lenne,mivel nem mária feszíttetett,hanem maga az Isten Krisztus Jézus ! Ámen ! Egy az Isten,egy a KÖZBENJÁRÓ IS,az igaz ember,Krisztus Jézus ! Ámen ! Tudni kell,hogy Jézus: Betegségeinket ő viselte,fájdalmainkat hordozá ! Ámen ! Tehát,ha Istennek Fia a Megváltó Krisztus megtette ezt egyszer értünk a kereszten,Szent vérét adván a bűnösökért,csak ezt el kell hinnünk,és hálát adnunk Atyánknak Istenünknek,a Jézusnak nevében ! Ámen ! Aki a mi BŰNEINKET maga vitte fel testében a fára,hogy a bűnöknek meghalván,az igazságnak éljünk ! Ámen ! Jézus nevében Isten áldjon téged,és hidd el,Jézus sebeiben meggyógyultál,és az ördögnek most megparancsolom,hogy azonnal takarodjon el az életedből,és többé vissza ne menjen ! Maran atha ! Hallelúja !!!!! Ámen !

István(2020-01-22)
Jézus Krisztus nevében,legyetek áldásokban gazdagok,Szen Atyánk dicsőségére ! Ámen ! Hallelúja !!!!!!! Hálát adok Urunknak Istenünknek,hogy idetaláltam hozzátok a Krisztusban !! Ámen ! Itthon végezhető munkáért imádkoztunk hálaadással szeretett családommal,de kérek benneteket testvéreim,imádkozzatok ti is értem,én is értetek,Jézus nevében Ámen !

N.I.(2020-01-22)
Kedves Imacsoport. IMÁT SZERETNÉK KÉRNI A TÉRDEM GYÓGYULÁSÁÉRT,FÁJ ÉS NAGYON BEDAGADT. Orvosnál is voltam, de sajnos, még mindig nem javul. Jézus a gyógyító! köszönöm szépen, Isten áldja Önöket!

KGY(2020-01-22)
Kedves Imacsoport!

Kérem imádkozzunk együtt Piroska testvérünkért.
Évek óta egyedül él, a férje meghalt, gyermekei távol vannak.Egy nagy elhatározás következtében elköltözött városunkból. Imádkozzunk érte, hogy ott megtalálja a lelki békéjét, sebei begyógyuljanak.

Isten áldja Önöket küldetésükért.

KGY(2020-01-22)
Kedves Imacsoport!

Nagyon köszönöm, hogy az elmúlt évben is közbenjártak szeretteimért és értem.
Kérem imádkozzanak Péter fiamért.
Új helyen dolgozik Ausztriában.Biztosan nagyon sokat dolgozik, mert régen beszéltünk vele telefonon.
Imádkozzunk együtt, hogy az élete egyenesbe jöjjön, egészsége megmaradjon, megtalálja a számítását és a barátnőjével boldogan éljenek.
Kérem imádkozzanak Roland fiamért is, hogy ő is megtalálja élete párját , egészséges és boldog legyen.
Isten áldja Önöket küldetésükért.

PE(2020-01-20)
Fiam 30 éve szenved súlyos lelkibetegségben. Hálás szívvel köszönöm a kedves Testvérek imádságát.
Édesanya

NGA(2020-01-19)
Hálás szívvel köszönöm mindenkinek, aki imádkozott Ákos fiamért.

YRY(2020-01-19)
Drága testvéreim kérlek hogy imatkozatok a gyermekeim egészséget a jó Istent vigyázza minden léptünket helyesen döntsenek kérem a drága jó Istent hogy gyogyitson meg bennünket védjen meg bennünket a gonosztol irányítsa az életünket bocsássa meg a buneinket nagyon szépen köszönöm

T. Tímea(2020-01-19)
Kedves Testvéreim ! Kérlek imátkozzatok a testvéremért Tibiért, hogy megszabaduljon a függőségektől , megszabaduljon a gonosztól és megismerje Istent és szívébe fogadja. Olyan ítéletet kapjon amit el bír és ,hogy olyan emberek vegyék körül akik hisznek, segítenek szeretni tudnak.

A család ,orvosok, bírok , ügyvédek a szentlélek által legyenek vezetve !
Dicsőség az Úrnak Jézus nevében !
Aldottak legyetek köszönüm Jézus nevében az imát !

Amen

T.N.(2020-01-17)

Drága Testvéreim imádkozatok velem hogy a férjem ne hagyjon el minket kérjük együtt a Jó Istent hogy hallgasson meg Ámen

Marianna(2020-01-17)
Kedves imádkozó testvéreim.szeretnek imát kérni a fiamert.epilepszias rohama volt .most folynak a vizsgálatok.imadkozzanak kérem hogy rendben legyen minden.Nekem meg nincs stabil munkám már 2 éve.szerenek olyan munkáltatót és időst találni ahol megbecsulnek és Isten szolgálatában lehetek.köszönöm.az Úr áldja Önöket és a szolgálatukat.

Marcsi(2020-01-17)
Szeretnék egy imát kérni drga édes anyért tüdő gyuladasal került korhazba valoszinu roszindulatu daganst okoza
Édesapámat most veszteük el 3 honspja szertenem edesanyam meg gyogyulna ???

Jk(2020-01-14)
Dràga Imatarsak! Kèrlek benneteket ,hogy imadkozzatok ertem es a csaladomert. Sajnos beteg vagyok, tudovel van gond,szivemmel.A csaladomert ,hogy egeszsegesek es boldogok legyenek . Hàlàsan koszonom Nektek! Isten aldasa legyen rajtatok. Amen.

L cs(2020-01-14)
Imátkérek családomért elhunytférjemért ,lelkimegnyugvásért kissebikfiam családjáért,hogylegyen békesség a családjában.ISTEN fizesse az értünk elmondott imáért kőszőnőm.

bn(2020-01-14)
Kérlek imádkozzatok a családi békéért, hogy rendbejöjjön minden és újra boldogan éljünk.

B. Sandor(2020-01-14)
Kedves Imatársak. Szeretnék imát kérni a családom megtéréséért,és teljes lelki,és anyagi helyre állásunkért. Régen sajnos elveszítettük a lakásunkat,mert elvette az önkormányzat,és azóta sem adtak másik lakást. Ez 15 ével ezelőtt történt. Jelenleg albérletbe vagyunk anyukámmal,de még azzal is elmaradtam több hónappal,és azóta se jött be pénz. Szeretném hogy végre helyre álljunk,és találjak egy olyan helyet ahol fix fizetést kapok,mert eddig csak jutalékos munkákból éltem Imakérésem: Albérlet kifizetése,és egy saját lakás fentartása a későbbiekben,anyagi helyre állás,és a feleségem megtalálása. Saját Alapitványom elindítása. Előre is köszönöm.

SZM(2020-01-13)
Szeretnék imát kérni egy huszonéves rákos fiúért. Isten legyen ővele kegyelmével, irgalmával, és gyógyításával. Ő adja meg neki a teljes ( testi, lelki) gyógyulást. És azt,hogy a szenvedésben is , mégis, felismerje Isten szeretetét, s azok, is, akik törődnek vele.

És férjemért kérek imát: hogy békessége, nyugalma legyen, lehessen munkája ( amit már oly régóta keres), és tudja fékezni indulatait, az ÚrIsten segítségével, hogy szelid lehessen. Családommal szeretetteljesebb, jobb kapcsolata lehessen.

Timi(2020-01-13)
Kèrem imátkozzatok èrtem,hogy az ellenem felhozott kèt űgy,javamra lezárúljon mihamarabb.
Köszönöm èrtem mondott imàitokat!

bn(2020-01-13)
Könyörgöm Istenem segíts, hogy kibéküljünk

Lgy(2020-01-13)
Kérlek imatkozatok értettem hogy a vizsgáim jól sikerujenek hígy visza tudják emlékezni arra amiket tanultam
És hogy le tudjanak zárni félkör és hogy ne keljen osztalyzora mennem
Koszonom

zsofi33(2020-01-13)
Édesanyám ma kórházba került igen rossz állapotban van rossz az EKG.-ja.
Imádkozást kérek a gyógyulásáért amit hálásan köszönök

NGA(2020-01-12)
Imát szeretnék kérni Ákos fiam sikeres vizsgájáért. 01.18-án írja a központi középiskolai felvételit. Hálás szívvel köszönöm

Magdi55(2020-01-11)
Imát szeretnék kérni nagy Fiam Ferenc és családja megtéréséért,Fiam számára adottságaihoz képest megfelelő munkahelyért.Péter Fiam számára hozzá illő feleséget az Úr áldásával.
Köszönöm imáitokat Úr áldjon meg benneteket.

Cs. László Zoltán(2020-01-11)
Cs. László Zoltán vagyok Debrecenből, s elnézést , hogy zavarkodom, de szeretnék ima kérést kérni .
sajnos a feleségemmel megromlott a viszonyom, és lassan 1 hónapja, hogy külön élünk, de nagyon szeretem a feleségemet, Teodórát, így hivják, de ő válni akar tőllem, igaz hogy sok hibám van nekem is, de mégis szeretem most is, hiszem hogy Istennek van hatalma a házasság helyre állításában.
Előre is köszönöm a megértését, s a segítségét.
Tisztelettel:Cs. László Zoltán.

Lgy(2020-01-11)
Kérlek imatkozatok értem hogy feldutgyak készülni az érettségire és a vizsgaimra tudom későn kezdtem ell
Kérlek imatkozatok hogy el tudjam magamat szabi határozni és hogy magabiztos és kitartó legyek köszönöm és hogy legyenek céljaim amiért még éri küzdeni és hajtani koszonom

bn(2020-01-10)
Kérlek drága Istenem segíts, hogy béke legyen a családunkban, és újra boldogok legyünk.

Hopehely(2020-01-10)
Imát szeretnék kérni régota beteg vagyok. Mindig kérem az Úr segitségét.

Rita(2020-01-10)
Kérlek istenem tiszticsmeg engem a bal szerencsétöl mert seminem sikerül és kérlek vigyázránk ovjmeg minket minden rosztol fájdalomtol kintol szomoruságtol kérlek legyél velünk vigyáz a családomra és rám ámen

K gK(2020-01-09)
Uram segítsd meg a lányomat,hogy tudjon megtanulni korcsolyázni balesetmentesen

YRY(2020-01-09)
Drága testvéreim kérlek hogy imatkozatok gyermekeim egészséget hogy a jó Istent gyogyitsa meg őket ne engedje hogy valami bajba kerüljenek és irányítsa az életüket kérem a drága jó Istent hogy gyogyitson meg bennünket védjen meg a gonosztol könyörögve kérlek hogy hallgasd meg imajinkat nagyon szépen köszönöm

bn(2020-01-09)
Istenem kérlek, enyhítsd meg a férjemet, és béküljünk ki, nélküle nem tudok élni, nagyon hiányzik, nagyon szeretem őt. Ámen

Rita83(2020-01-07)
Imát szeretnék kérni áttörésért!!!Nagyon régóta kérem az Urat,hogy segítsen mert nincs munkám és nincs pénzem!! Imádkozom minden nap,hogy csoda történjen az életemben.Kérlek imádkozzatok velem egy akaraton,hogy a kéréseim meghallgatásra találjon.Az Ur tudja,hogy mi a szíven kérései..Köszönőm

K gK(2020-01-07)
Köszönöm Uram,hogy imám meghallgatásra talált.Segíts Uram,hogy kéréseim beteljesedjenek,mindazonáltal legyen meg a te akaratod,mert te tudod Uram mi végre vagyunk e világba.A men!

Cs.P(2020-01-07)
A párom elment egy másik nőhöz.
Szeretném ha könyebb lenne a lelkem.Hamarabb túl lennék rajta.
Lelkileg nagyon megvisel .
Áldás

Bane(2020-01-07)
Imát szeretnék kérni, hogy a családi béke helyreálljon, és minden rendben legyen.

DE(2020-01-07)
Dicsértessék a Jézus Krisztus!Imát szeretnék kérni testvéremért és szüleimért,hogy a sok probléma,nehézség ami megnehezíti a mindennapjaikat megoldódjanak a Szűzanya és Jézus Krisztus segítségével!!!Köszönöm imáikat!!!!

Bane(2020-01-07)
Kérlek imádkozzatok a családi békénkért, jöjjenek rendbe a dolgaink, a gyerekek legyenek sikeresek, a férjem bocsásson meg, és legyünk újra boldogok. Kérem a Jóisten és Szűz Mária segítségét.
Köszönöm szépen, Ámen

csibbi(2020-01-07)
kegyelmekben gydag új esztendőt kivánok mindenkinek. kérlek beneteket imátkozzatok hogy a vejem kapjon fizetés emeléstmert nagyon sokat dolgozik és alig kap anyit mint a minimál a munka adoja nagyon gazdag, én nem irigylem csak arra kérem a jó Istent, hogy téritse meg és fizesse meg azt az embert aki becsületesen dolgozik mert ha nem lennének ijen sorgalmas munkássai ő sem lenne gazdag Isten fizesse imáitokat.

K gK(2020-01-06)
Uram csodatevő hatalmadat kérem,segítsd a fiamat hogy sikerüljön megkapnia a munkahelyet ahova jelentkezett.Adjad,hogy kapjon idejébe értesítést a vizsga időpontjáról és segítsd,hogy sikerüljön a vizsgája.A men.

attila(2020-01-04)
dicsértesek ajézus krisztus kérem aszuzanya oltalmát, kegyelmet kérek bocsánatot ,földizarándokutammegoldodjanak,állapotom javulásért, lelki társam megtaláljam eröt, kérek egészséget szemem látásom javulásáért, kérem az imát,ellenségeim rosszalaroim netudjanak hatalmaskodni felettem,isten áldása legyen mindannyiunkall,%köszönöm,

B.L(2020-01-04)
Tisztelt Imacsoport! Imát szeretnék kérni egészségi állapotom javulására. Nagyon fáj a karom és az oldalam. Hálásan köszönöm a segítségüket. Isten áldja Önöket.

MÁRIA(2020-01-03)
imát szeretnék kérni meghalt férjem, és szülők lelki üdvéért, az unokák jó tanulásáért, és megtérésükért.

köszönöm. mária

Ibolya(2020-01-03)
Boldog Újévet kívánok mindenkinek…Kérem imàdkozzanak továbbra is az én drága édesanyámèrt G.Màriàèrt….egyre rosszabb a helyzet….ágyban fekvő, semmi erő nincs se kezeiben, se lábaiban….fáj mindenene…9 hónapja küzd az agydaganattal Annyira bíztunk a csodában…de napról napra rosszabb ..Istenem ,tedd rà a gyógyitó kezedet,add vissza az egészségét…tudom csak te tudod meg gyógyítani …Emeld fel a beteg àgyàbol,KÉRLEK …

Ildiko(2020-01-03)
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Imát szeretnék kérni édesapám gyógyulásáért aki rákos betegségben szenved, adjon a Jóisten türelmet a betegsége elviselésében és erót a mindenapokban,Isten fizesse

K gK(2020-01-03)
Uram köszönöm a mai igét lelkemet mélységesen megérintette ,minden szava lelkiállapotomnak való.Uram tudom,hogy velem vagy,igéddel megmutatod.Maradj velem,mert mindjárt este van!A men.

K g(2020-01-02)
Uram köszönöm a kegyelmet amivel megáldasz.Uram legyen meg a te akaratod!A men.

Edina(2020-01-02)
Kérem az Urat, úgy viselje idén családunk gondját és minden nehéz sorsú emberét, ahogy minket megmentett idén karácsonykor!
Áldjuk a neved, mert Te vagy a minden!

YRY(2020-01-01)
Draga testvéreim kérlek hogy imatkozatok gyermekeim egészséget az édesanyám ért hogy gyogyuljunk meg és a drága jó Istent védjen meg a gonosztol és ne engedje hogy a gyermekeim rosz társaságba keveredjen és rosz döntést hozon csakis a drága jó Istent tud csodát tenni nagyon szépen köszönöm

Katalin(2020-01-01)
Imát szeretnék kérni a Jó Isten segítségével találjanak meg akit nekem szánt Katalin

K g(2020-01-01)
Uram kérlek adj az egész családomnak egészséget gyermekeimnek szerencsét a munkába és a párkapcsolatba és megelégedett életet.Ámen.