A könyv egy életképet (missziót) mutat be az épülésünkre köntörfalazás nélkül.
Ninive (a misszió célja) az Asszír birodalom fővárosa, amely Izráel szemében a gonoszságot testesíti meg.
Jónás (jelentése galamb) próféta Izráelben élt II. Jeroboám uralkodása alatt, így Ámósz és Hóseás próféta kortársa.
„Amacjának, Jóás fiának, Júda királyának tizenötödik évében lett Izráel királya Jeroboám, Jóásnak a fia Samáriában, negyvenegy esztendeig. Azt tette, amit rossznak lát az Úr. Nem tért el Jeroboámnak, Nebát fiának a vétkeitől, aki vétekbe vitte Izráelt. Ő állította vissza Izráel határát a Hamátba vezető úttól az Arábá-tengerig, az Úrnak, Izráel Istenének igéje szerint, amelyet kijelentett szolgája, a Gat-Héferből való Jónás próféta, Amittaj fia által.” (2Kir 14, 23-25)
„El is indult Jónás, de azért, hogy Tarsísba meneküljön az Úr elől. Elment Jáfóba, talált ott egy hajót, amely Tarsísba készült. Kifizette az útiköltséget, és hajóra szállt, hogy a rajta levőkkel Tarsísba menjen az Úr elől.” (Jón 1, 3)
„Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is jelen vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem.” (Zsolt 139 7-10)
A próféta kap egy közvetlen feladatot az Úrtól. Ez annyira megrettenti, hogy a másik irányba menekül. Hátha az az ország istene megértő és megmenti a prófétát.
„Ő így felelt nekik: Héber vagyok. Az Urat, a menny Istenét félem, aki a tengert és a szárazföldet alkotta.” (Jón 1, 9)
„Ezt mondja Círus perzsa király: A föld minden országát nekem adta az Úr, a menny Istene. Ő bízott meg engem azzal, hogy felépíttessem templomát a Júdában levő Jeruzsálemben.” (Ezsd 1, 2)
Amikor a próféta bajba kerül, akkor és ott abban a pillanatban már nem a meneküléssel foglalkozik, hanem hitvallásban megvallja, hogy kicsoda Ő és miben hisz.
Megható pillanat ez minden ember életében, amikor meg tudja vallani a helyét a világban.
„Ő pedig így válaszolt nekik: Fogjatok meg, és dobjatok a tengerbe, akkor lecsendesedik körülöttetek a tenger! Mert tudom, hogy énmiattam zúdult rátok ez a nagy vihar.”
(Jón 1, 12)
„Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.”
(Fil 2, 3-4)
Egy élethelyzetben vannak jó és rossz megoldások is. Itt a próféta nem a maga hasznát kereste, hanem a hajó legénységét akarta megmenteni.
Jézus ugyanígy tett. Nem kímélte magát, hogy minket megmentsen.
„Azzal fogták Jónást, és beledobták a tengerbe; a tenger pedig lecsendesedett. Ezért az emberekben nagy félelem támadt az Úr iránt; áldozatot mutattak be, és fogadalmakat tettek az Úrnak.” (Jón 1, 15-16)
A tetteink, hitvallásunk láthatók a hitetlenek előtt is.
„Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5, 16)
„Az Úr azonban odarendelt egy nagy halat, és az lenyelte Jónást. Három nap és három éjjel volt Jónás a hal gyomrában.” (Jón 2, 1)
„Akkor újra megszólította őt néhány írástudó és farizeus: Mester, jelt akarunk látni tőled. Ő pedig így válaszolt nekik: Ez a gonosz és parázna nemzedék jelt követel, de nem adatik neki más jel, csak Jónás próféta jele. Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel. Ninive lakói feltámadnak majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására; de íme, nagyobb van itt Jónásnál! Dél királynője feltámad majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítéli ezt a nemzedéket, mert ő a föld végső határáról is eljött, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét; de íme, nagyobb van itt Salamonnál!” (Mt 12, 38-42)
Lehetünk kicsinyek, vagy nagyok a hitben és emberi minőségben is. Egyvalamit ne felejtsünk el. Isten képes a kicsiből nagyot alkotni. Számunkra az igazán megfelelő magatartás az engedelmesség.
„Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem.” (Jn 5, 30)
„Én már azt gondoltam, hogy eltaszítottál magadtól, és nem láthatom többé szent templomodat. Már-már életemet fenyegette a víz, mélység és örvény vett körül, hínár fonódott a fejemre. Lesüllyedtem a hegyek alapjáig, örökre bezárult mögöttem a föld. De te kiemelted életemet a sírból, ó, Uram, Istenem!” (Jón 2, 5-7)
Lehetünk olyan helyzetben, amikor a szívből jövő alázatos imádság hozhat enyhülést a lelkünknek. Isten az ilyen imádságot meghallja és cselekszik a javunkra.
„Jónás elindult, és elment Ninivébe az Úr szava szerint. Ninive pedig nagy városa volt Istennek: három nap kellett a bejárásához. Elindult tehát Jónás befelé a városba egynapi járásra, és ezt hirdette: Még negyven nap, és elpusztul Ninive!” (Jón 3, 3-4)
Végül is a próféta teljesíti Isten akaratát és megtérésre hívja az asszírokat.
Az ÚR itt is megtartja az ígéretét. Először figyelmeztet és csak azután jön az ítélet.
„Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt a trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült.” (Jón 3, 5-6)
Itt a meglepetés. Ez a gonoszságáról ismert pogány város a próféta kijelentésére megtér.
Teljes sokk a prófétánál. Ő nem ezt várta.
„Ez azonban nagyon rosszul esett Jónásnak, és megharagudott. Így imádkozott az Úrhoz: Ó, Uram! Gondoltam én ezt már akkor, amikor még otthon voltam! Azért akartam először Tarsísba menekülni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, szereteted nagy, és visszavonhatod még a veszedelmet. Most azért, Uram, vedd el az életemet, mert jobb nekem meghalnom, mint élnem!” (Jón 4, 1-3)
Bizony van ilyen lehetőség az Úrnál. 0
„Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy mindenki megtért a maga gonosz útjáról, megbánta Isten, hogy pusztulásba akarta dönteni őket, és nem tette meg.” (Jón 3, 10)
Ez a mi reménységünk: „nem tette meg”. Pedig megérdemeltük volna hitetlenségünk, makacsságunk, engedetlenségünk miatt. De az ÚR Jézusra nézve nem pusztított el minket, hanem felemelt és fiaivá fogadott.
„Akkor Isten ezt kérdezte Jónástól: Igazad van-e, amikor haragszol e miatt a bokor miatt? Ő így felelt: Igazam van! Haragszom mindhalálig! Az Úr ezt mondta: Te szánod ezt a bokrot, amelyért nem fáradtál, és amelyet nem te neveltél, amely egyik éjjel felnőtt, másik éjjelre pedig elpusztult. Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között? És ott az a sok állat is!” (Jón 4, 9-11)
Milyen önelégült hozzáállás. Igaza van az Istennel szemben.
Hányszor gondoljuk mi is, hogy egy helyzet megoldását mi jobban tudjuk, mint Isten.
És ezt félinformációkból, érzésekből, hallomásokból szűrjük le. Isten pedig minden információ birtokában van és akkor és azt cselekszi, amire szükségünk van.
Vélemény, hozzászólás?