Mikeás (Michaja) – Kicsoda olyan, mint az ÚR?
Ézsaiás kortársa Júdában Kr. e. 750-690 körül.
A kisemberek problémáit karolta fel, mert a vezető körök ilyen tekintetben is csődöt mondtak.
„Jákób bűne miatt történik mindez, és Izráel házának vétkei miatt. Honnan ered Jákób bűne? Nem Samáriából? Honnan ered Júda vétke? Nem Jeruzsálemből?” (Mik 1, 5)
Izráel elpártolásának a helye Samária, mert itt idegen isteneket imádtak.
Jeruzsálem pedig a közelgő ellenség miatt nem az ÚR-hoz menekül, hanem idegen hatalmak felé nyit.
„Jaj azoknak, akik álnokságot és gaztetteket terveznek fekhelyükön, és kora reggel végrehajtják, mert van hozzá hatalmuk!” (Mik 2, 1)
„A bűnös ember szíve mélyén ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem, sőt azzal hízeleg magának, hogy bűnével gyűlöletet tud szítani. Szája rontást és csalárdságot beszél, nem akar okos és jó lenni. Rontást eszel ki ágyában, nem a jó úton jár, nem veti meg a rosszat.” (Zsolt 36, 2-5)
„Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát és semmit, ami a felebarátodé!” (2Móz 20, 17)
Nem csak az a probléma, hogy megkívántak valamit, hanem volt hatalmuk úgy alakítani a törvényt, hogy mindent elvehettek következmények nélkül. Ezzel az Istennel kötött szövetséget szegik meg.
„Ne prédikáljatok – prédikálják ők –, ne prédikáljatok ilyeneket! Nem érhet minket ilyen szégyen! Szabad-e ilyet mondani Jákób házáról? Talán elfogyott az Úr türelme? Ilyeneket tenne velünk? Az ő igéi javára válnak annak, aki becsületesen él!” (Mik 2, 6-7)
„Azt mondják a látóknak: Ne lássatok! – a látnokoknak pedig: Ne a valóságot lássátok! Mondjatok inkább hízelgő dolgokat, lássatok kedvünkre valókat!” (Ézs 30, 10)
A legtöbb embernél a lét határozza meg a tudatot. Isten szolgájaként nem így kell lennie.
„Ezt mondtam: Halljátok meg, Jákób elöljárói, Izráel házának vezetői! Nem tinektek kell-e ismerni a törvényt? Ti gyűlölitek a jót, és szeretitek a rosszat! Lenyúzzátok az emberekről a bőrt, és csontjaikról a húst.” (Mik 3, 1-2)
Ebben a fejezetben a vezetők és az udvari próféták kerülnek reflektorfénybe. Nem azért, mert cselekszik a jót, hanem azért, mert elhagyták és elferdítették a törvényt. Ezzel megcsúfolták Isten szentségét.
„Ezért miattatok felszántják a Siont, mint a mezőt, Jeruzsálem romhalmaz lesz, a templomhegy pedig erdős magaslat.” (Mik 3, 12)
A próféta kiemeli, hogy az ÚR nincs Sionhoz és Jeruzsálemhez kötve.
„Az utolsó napokban az Úr házának hegye szilárdan fog állni a többi hegy fölött, és kimagaslik majd a halmok közül. Özönlenek hozzá a népek. Eljön a sok nép, és ezt mondják: Jöjjetek, menjünk föl az Úr hegyére, Jákób Istenének házához! Tanítson minket útjaira, hogy az ő ösvényein járjunk. Mert a Sionról jön a tanítás, és az Úr igéje Jeruzsálemből. Igazságot szolgáltat majd valamennyi nép között, ítéletet hoz a távoli, erős nemzetek ügyében. Kardjaikból ezért kapákat kovácsolnak, lándzsáikból pedig metszőkéseket; nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul.” (Mik 4, 1-3)
„Akkor majd országút vezet Egyiptomból Asszíriába, úgyhogy az asszírok Egyiptomba, az egyiptomiak pedig Asszíriába mehetnek, és Egyiptom Asszíriával együtt tiszteli az Urat. Azon a napon Egyiptom és Asszíria mellett Izráel, mint harmadik ország, áldás lesz a földön.” (Ézs 19, 23-24)
A boldog jövőben eljön a béke korszaka, ahol Izráelt a próféta áldásként ábrázolja.
„Gyötrődj és kínlódj, Sion leánya, mint a szülő asszony! Mert el kell hagynod a várost, a mezőn fogsz tanyázni, Babilóniába kell menned. Onnan menekülsz majd meg, ott vált meg téged az Úr ellenségeid kezéből.” (Mik 4, 10)
A béke korszaka előtt azonban a megígért és megérdemelt ítélet eléri Jeruzsálemet is.
„Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen. Származása visszanyúlik a hajdani időkbe, a távoli múltba.” (Mik 5, 1)
„Ha majd letelik az időd, és pihenni térsz őseidhez, fölemelem majd utódodat, aki a te véredből származik, és szilárddá teszem az ő királyságát. Ő épít házat nevem tiszteletére, én pedig megerősítem királyi trónját örökre. Atyja leszek, és ő az én fiam lesz. Ha bűnt követ el, megfenyítem férfihoz illő bottal, embereknek kijáró csapásokkal. De nem vonom meg tőle szeretetemet, ahogyan megvontam Saultól, akit eltávolítottam előled. Így a te házad és királyságod örökre megmarad, és trónod örökre szilárd lesz.” (2Sám 7, 12-16)
„Te pedig, Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legkisebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt.” (Mt 2, 6)
Csodaszép ígéret, amely már előre mutat az ÚR felkentjére, a Messiásra, Jézusra.
„Olyan lesz Jákób maradéka a többi nép között, mint az Úrtól jövő harmat, mint a fűre hulló zápor, mert nem emberben reménykedik, nem emberekben bízik.” (Mik 5, 6)
„Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testi erőre támaszkodik, az Úrtól pedig elfordul szíve!” (Jer 17, 5)
Ehhez olyan fordulatra van szükség, amely háttérbe szorítja testi óemberünket és előtérbe hozza az Istennel való közvetlen kapcsolatot a Szentlélek segítségével.
„Én népem, mit vétettem ellened, mivel bántottalak? Felelj nekem!” (Mik 6, 3)
„Ezt mondja az Úr: Mi rosszat találtak bennem őseitek, hogy eltávolodtak tőlem? Hitványságok után jártak, és maguk is hitványakká váltak.” (Jer 2, 5)
Isten perel az Ő népével. Isten kezdettől fogva hűségesen támogatta Izráelt, míg a nép oda-vissza ingadozott Isten és a bálványok között.
Ilyen körülmények között mondja az elvárását az ÚR:
„Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.” (Mik 6, 8)
Az ember még erre is képtelen. Utána meg csodálkozik, perel az Istennel.
„Kivesztek az országból a hívek, nincs becsületes ember. Alattomban mindnyájan vért ontanak, hálóval vadásznak egymásra. Jól használják kezüket a rosszra: a vezető ember követelőzik, a bíró fizetségre vár, a főrangú ember kimondja, mit kíván, és csak csűrik-csavarják az ügyeket. Aki a legjobb köztük, olyan, mint a tüskebokor, a legbecsületesebb is olyan, mint a tövisbokor. De eljön még számodra az ítélet napja, amelyet őrállóid láttak. Akkor lesz majd zűrzavar!” (Mik 7, 2-4)
„Segíts, Uram, mert elfogytak a kegyesek, eltűntek a hívek az emberek közül.” (Zsolt 12, 2)
Az igaz ember hitből él. Ahol nincs hit, ott nem is lehet elvárni a becsületességet, az egymás iránti szeretet megnyilvánulását.
„De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem: meg is fog hallgatni Istenem! Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elestem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az Úr az én világosságom.” (Mik 7, 7-8)
„Dávidé. Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék? Életemnek ereje az Úr, kitől rettegnék?”
(Zsolt 27, 1)
„Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Rm 8, 31)
Az ÚR-nak minden lehetséges. Még engem is felsegít, megsegít, megvált. Nem a magam érdemeiért, hanem Krisztusra tekintve.
„Van-e olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad.” (Mik 7, 18)
Vélemény, hozzászólás?