Ez a könyv az öt tekercs egyike és része a bölcsességirodalomnak.
„A prédikátor realizmusa pesszimista alapálláshoz vezet, amely jelentősen eltér a prófétai reménységtől, hiszen az a világ jelenlegi állapotának a megváltozását várja Isten üdvözítő beavatkozása által. A prédikátor számára „nincs semmi új a nap alatt”; míg a prófétai jövőkép „új eget és új földet” vár, ahol a jelenlegi állapotok teljesen átalakulnak.” (Biblia magyarázatos jegyzetekkel)
A mű nem említi Salamont, mint a mű szerzőjét. Az ismeretlen szerző valószínűleg Jeruzsálemben élt a Kr. e. 3. évszázadban.
A Prédikátor a hellenizmus hatására több ősi héber bölcsességet is megkérdőjelez. Jellemző a könyvre a tanítás iránti vágy.
Érdekesség, hogy az itteni bölcsesség vizsgálódásának a középpontjában nem a közösség, vagy a gyülekezet áll, hanem ez egyes ember.
„Ha nem lenne igaza a Préd látásának, ha nem lenne magában véve minden hiábavalóság, akkor Isten Fiának nem kellett volna emberi testben eljönnie és elszenvednie a kereszthalált a megváltásunkért.” (Jubileumi kommentár 119. oldal)
„Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt. Ha van is olyan dolog, amiről azt mondják, hogy új, az is megvolt már régen, megvolt már jóval előttünk. Nem emlékszünk az elmúltakra, de ami ezután következik, arra sem fognak emlékezni, akik majd azután lesznek.” (Préd 1, 9-11)
„A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önként, hanem annak akaratából, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.” (Róma 8, 20-22)
Míg a prédikátornál a hiábavalóság (eltűnő lehetet, semmi) oka nem megfogható, addig az Újszövetség az okról is tud, ami a bűn.
„Így gondolkodtam magamban: Én sokkal nagyobb bölcsességre tettem szert, mint azok, akik elődeim voltak Jeruzsálemben; sok bölcsességet és ismeretet szereztem. Amikor azonban rászántam magam, hogy megismerjem a bölcsességet, megismertem az esztelenséget és oktalanságot is. Megtudtam, hogy ez is hasztalan erőlködés. Mert ahol sok a bölcsesség, sok a bosszúság is; és aki gyarapítja az ismeretet, gyarapítja a szenvedést is.” (Préd 1, 16-18)
Ha valóban Salamon lenne ennek a könyvnek a szerzője, akkor királyként nem lenne értelme az elődeiről beszélni. Az ismeret és a bölcsesség önmagában nem tesz boldoggá.
„Naggyá lettem, és felülmúltam mindazokat, akik elődeim voltak Jeruzsálemben. De megmaradt a bölcsességem is. Nem tagadtam meg magamtól semmit, amit megkívánt a szemem. Nem vontam meg szívemtől semmi örömöt, hanem szívből örültem mindannak, amit fáradsággal szereztem, hiszen ez volt a hasznom minden fáradozásomból. De amikor szemügyre vettem minden művemet, amelyet kezemmel alkottam, és fáradozásomat, ahogyan fáradozva dolgoztam, kitűnt, hogy mindaz hiábavalóság és hasztalan erőlködés; nincs semmi haszna a nap alatt.” (Préd 2, 9-11)
Mindent elért a Prédikátor és mégsem tud tiszta szívből örülni. Nem véletlen, hogy az Újszövetség teljesen más alapra helyezi a világi javakkal való foglalkozást. Hiszen tudjuk, hogy a Mennyei Atya minden szükséges dologgal ellát bennünket.
„De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.” (1Tim 6, 8)
„Nincs hát jobb dolog, mint ha az ember eszik, iszik, és jól él fáradságos munkájából. De beláttam, hogy Isten kezéből jön ez is. Mert ugyan ki ehetik, és ki lehet vígan nélküle? Mert annak az embernek, akit ő jónak talál, bölcsességet, tudást és örömöt ad. A bűnöst pedig azzal veri meg, hogy gyűjtsön és halmozzon, azután annak hagyja, akit Isten jónak talál. Ez is hiábavalóság és hasztalan erőlködés.” (Préd 2, 24-26)
A bölcsességhez hozzátartozik az Isten iránti félelem és alázat. Mivel Isten mindennek a teremtője és szereti az embert, akit teremtett, nem kell félnünk a világtól. Istennel az egész világnál sokkal többet nyerünk.
„Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21, 3-4)
„Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak. Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény kitépésének.” (Préd 3, 1-2)
Minden dolognak, ami történik a földön, Isten által meghatározott ideje van. Ez nem önkényesen megszabott idő, hanem az Isten által alkotott világegyetem működési rendje által elvárt idő.
„Még azt is láttam a nap alatt, hogy a törvény helyén törvénytelenség van, az igazság helyén pedig gonoszság. De arra gondoltam, hogy az igazat is, a bűnöst is megítéli az Isten, mert minden dolognak eljön az ideje, és ő ügyel minden cselekedetre.” (Préd 3, 16-17)
„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.” (2Kor 5, 10)
„És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsinyek a trón előtt állnak, és könyvek nyittattak ki. Egy másik könyv is kinyittatott, az élet könyve, és a halottak a könyvekben írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint.” (Jel 20, 12)
Látszik-e az életünkön, hogy Jézushoz tartozunk? Termünk-e gyümölcsöket?
Ha nem, akkor át kellene gondolni az életünket, amig van idő.
„Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, föl tudják segíteni egymást. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar.” (Préd 4, 9-12)
Az embert arra teremtette Isten, hogy szeretetkapcsolatban éljenek Istennel és egymással. A közösség – főleg, ha annak a feje Jézus – összetartó ereje legyőzhetetlen.
„Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.” (1Móz 2, 18)
„Ne beszélj elhamarkodottan, ne hirtelenkedd el az Isten előtt kimondott szavadat, mert Isten a mennyben van, te pedig a földön, ezért kevés beszédű légy!” (Préd 5, 1)
„Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle.” (Máté 6, 7-8)
Isten nem azt várja, hogy órákig soroljuk a kívánságainkat és dicsőítsük saját magunkat. Az imádságunk legyen alázatos beszélgetés a világ teremtőjével.
„Ha pedig Isten valakinek gazdagságot és kincseket is adott, és megengedte neki, hogy azt élvezze, kivegye belőle a részét, és örüljön fáradozása eredményének: ez Isten ajándéka. Az ilyen nem sokat gondol élete múlásával, mert Isten megengedi, hogy szívből örvendezzen.” (Préd 5, 18-19)
„Ha valakinek száz gyermeke születik is, ha sok évig él is, magas kort érve meg, de ha nem tudja élvezni javait, sőt méltó temetés sem jut neki, akkor azt gondolom, hogy jobb az elvetéltnek, mint neki.” (Préd 6, 3)
A gazdagság nem bűn, hanem Isten ajándéka, ha az ember örvendezéssel és hálával fordul Istenhez.
Nem maga a vagyon a bűn. Ha tekintetünket nem vesszük le Jézusról és a szívünket távol tartjuk az álnokságtól, akkor éljünk Isten adott rendelkezés szerint az ajándékba kapott gazdagsággal.
„Sok mindent láttam hiábavaló életemben: Van olyan igaz ember, aki elvész, pedig igaz, és van olyan bűnös, aki sokáig él, pedig gonosz. Ne légy fölöttébb igaz, és ne bölcselkedj fölöslegesen: miért pusztulnál bele?! Ne légy fölöttébb bűnös, és ne légy bolond: miért halnál meg idő előtt?! Jó, ha az egyiket is megragadod, a másikat sem engeded ki kezedből, mert az istenfélő ember minden bajból kikerül.” (Préd 7, 15-18)
Az itt leírtak ellenkeznek az Ószövetség általános nézetével.
Itt az író próbál megvédeni a szélsőségektől. Azt az „arany középutat” mutatja meg, amelyben az igazi mérce az istenfélelem.
Isten nem hagyta magára az embert, hanem az útját egyengetve szeretné rávezetni arra, hogy ismerje fel rendeltetését és aszerint éljen.
„Lásd, csupán arra jöttem rá, hogy Isten az embereket becsületeseknek teremtette, csakhogy ők mindenféle okoskodásokhoz folyamodtak.” (Préd 7, 29)
„És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap.” (1Móz 31)
„Mert Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele, mert Isten igéje és a könyörgés megszenteli.” (1Tim 4, 4-5)
Nem Isten a hibás az elszakadottságunk miatt, csak magunkat okolhatjuk. Amit tehetünk, hogy azon az úton megyünk, amelyet Jézus mutat a számunkra.
„Szerintem a király parancsát meg kell tartani, már csak az Istenre tett eskü miatt is. Ne hagyd el őt elhamarkodottan, ne állj rá semmi rosszra, mert mindent meg tud tenni, amit akar! Mert a király szava hatalmas, és ki mondhatná neki: Mit művelsz?” (Préd 8, 2-4)
Ez a mai napra is érvényes főleg, ha valaki a felsőbb vezetéshez akar közel maradni. Ha nem értünk vele egyet, akkor húzódjunk hátrébb mert nem a mi feladatunk a felsőbb hatalom felelősségre vonása.
„Azt is láttam a nap alatt, hogy nem a gyorsak győznek a futásban, nem a hősök a harcban, nem a bölcseknek jut a kenyér, nem az értelmeseknek a gazdagság és nem a tudósoknak a jóindulat, mert mindezek az időtől és a körülményektől függnek.” (Préd 9, 11)
„Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.”
(Róm 9, 16)
„Semmi emberi igyekezet, buzgóság, tudás nem garantálja a győzelmet.” (Jubileumi kommentár 1206. oldal) Mindenkire jönnek rossz és jó napok.
„Aki vermet ás, beleesik abba, és aki lerontja a kőkerítést, azt megmarja a kígyó.”
(Préd 10, 8)
Minden munka tartogat bizonyos veszélyt, ezért bölcsen kell azt végezni.
„Ahogyan nem ismered a szél útját vagy a csontok formálódását a terhes asszony méhében, éppúgy nem ismered Isten munkáját, aki mindent alkotott.” (Préd 11, 5)
„Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. A szél fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy: így van mindenki, aki a Lélektől született.” (Ján 3, 6-8)
„Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál. Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.”
(Ézs 55, 9-11)
„Ezeken felül, fiam, fogadd meg az intést: A sok könyv írásának nincs vége, és a sok gondolkodás elfárasztja a testet. Mindezt hallva a végső tanulság ez: Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek kötelessége! Mert Isten megítél minden tettet, minden titkolt dolgot, akár jó, akár rossz az.” (Préd 12, 12-14)
„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.” (2Kor 5, 10)
„És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsinyek a trón előtt állnak, és könyvek nyittattak ki. Egy másik könyv is kinyittatott, az élet könyve, és a halottak a könyvekben írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint. A tenger kiadta a benne levő halottakat, a Halál és a Pokol is kiadták a náluk levő halottakat, és megítéltetett mindenki a maga cselekedetei szerint. És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába. Ez a második halál, a tűz tava. Ha valaki nem volt beírva az élet könyvébe, az a tűz tavába vettetett.” (Jel 20, 12-15)
Vélemény, hozzászólás?