A próféta (nabi) jellemvonásai:
- valamit kijelent, ami nem tőle származik
- Isten Lelke elhívta, megragadja
- Látomásokat közvetít (látó)
- Isteni csodákat tesz általa
Vannak az író próféták, amelyek közül megkülönböztetünk „nagyprófétákat” és a „tizenkét kisprófétát”. Működési idejük Kr. e. 750 és Kr. e. 500 közé tehető.
Ézsaiás (Jésájáhu – az ÚR adott üdvösséget) Kr. e. 736 és Kr. e. 701 között tevékenykedett Jeruzsálemben.
Ez az időszak igen mozgalmas volt Júda és Izráel történetében és Asszíria befolyása a palesztin térségben egyre nagyobb szerepet játszott.
Ézsaiás könyve a prófétai írások összeszerkesztésének kiváló példája. A könyv első 39 fejezete hozható közvetlenül összefüggésbe Ézsaiással.
A 40-55 fejezet szerzője a Kr. e. 6. században a babilóniai fogság idején tevékenykedhetett. Erre utal a rész nyelvezete, amely jelentősen eltér az első 39 fejezettől.
Az 56-66 fejezetek a babilóniai fogságból való visszatérésre utalnak és több próféta gondolatai kerültek egy helyre.
A teljes mű Kr. e. 4. században nyerhette el a mostani formáját.
„Ézsaiásnak, Ámóc fiának látomása, amelyet akkor látott Júdáról és Jeruzsálemről, amikor Uzzijjá, Jótám, Áház és Ezékiás voltak Júda királyai” (Ézs 1,1)
A könyv elején álló bemutatkozás a kor szokása szerint megmutatja, hogy kiről szól a könyv és mi a könyv célja.
„Országotok pusztaság, városaitokat fölperzselték, földeteket szemetek láttára idegenek tarolták le, pusztaság, mint ahol idegenek dúltak. Olyan maradt Sion leánya, mint kunyhó a szőlőben, mint csőszház az uborkaföldön, vagy mint egy ostromlott város. Ha a Seregek Ura nem hagyott volna néhány menekültet, olyanok lennénk, mint Sodoma, Gomorához hasonlítanánk.„ (Ézs 1, 7-9)
Az egész első fejezet egy látképet ad a Kr. e. 701-ből való asszír támadás utáni pusztulásról. Arról a pusztulásról, amiről majdnem 40 éven keresztül prófétált Ézsaiás. Csak Isten irgalmának köszönhető, hogy Jeruzsálem nem pusztult el.
„Ezt az igét kapta látomásban Ézsaiás, Ámóc fia Júdáról és Jeruzsálemről: Az utolsó napokban szilárdan fog állni az Úr házának hegye a többi hegy fölött, és kimagaslik majd a halmok közül. Özönlik majd hozzá valamennyi nép. Eljön a sok nép, és ezt mondják: Jöjjetek, menjünk föl az Úr hegyére, Jákób Istenének házához! Tanítson minket útjaira, hogy az ő ösvényein járjunk. Mert a Sionról jön a tanítás, és az Úr igéje Jeruzsálemből. Igazságot szolgáltat a nemzetek között, ítéletet hoz minden nép ügyében. Kardjaikból ezért kapákat kovácsolnak, lándzsáikból pedig metszőkéseket; nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul. Jákób háza, jöjjetek, járjunk az Úr világosságában!” (Ézs 2, 1-5)
Ézsaiás könyve eredetileg itt kezdődhetett. A 2-4 vers tartalmilag megtalálható Mikeás 4, 1-4 versekben is. Valószínűleg ez egy régi közismert jövendölés volt. Az utolsó napok a messiási korszakot mutatja be.
„De az ő ígérete szerint új eget és új földet várunk, amelyben igazság lakik” (2Pét 3, 13)
Az Istentől jövő megoldás a béke, ahol már nem lesz szükség a fegyverek használatára.
„Tele van az ország bálványokkal, kezeik csinálmánya előtt borulnak le, amit ujjaikkal csináltak. Ezért meg kell hajolnia az embernek, meg kell alázkodnia a halandónak, és te nem bocsátasz meg nekik.” (Ézs 2, 8-9)
A bálványimádás Izráel legnagyobb vétke, amely a vesztét okozza.
„Ezért mondom nektek: minden bűn és káromlás megbocsáttatik majd az embereknek, de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg. Aki az Emberfia ellen szól valamit, annak megbocsáttatik, de aki a Szentlélek ellen szól, annak nem bocsáttatik meg sem ebben a világban, sem az eljövendőben.”
(Máté 12, 31-32)
„Az Úr, a Seregek Ura eltávolít Jeruzsálemből és Júdából mindenféle támaszt: minden támaszt, amit a kenyér nyújt, minden támaszt, amit a víz jelent, a zsoldost és a sorkatonát, a bírót és a prófétát, a jóst és a véneket, a hadnagyot és a főrendűt, a tanácsost, az ügyes mestert és a varázsláshoz értőt. Ifjoncokat teszek vezéreikké, és sihederek uralkodnak rajtuk.” (Ézs 3, 1-4)
Az Asszír Birodalom módszere volt a deportálás, amely nem kímélte a felső vezetői réteget sem.
„Azon a napon eltávolítja ékszereiket az Úr: a lábpereceket, a napocskákat és holdacskákat, a függőket, karpereceket és fátylakat, a fejdíszeket, lábláncokat, díszes öveket, az illatszeres szelencéket és a talizmánokat, a gyűrűket és orrpereceket, a díszruhákat, köpenyeket, sálakat és tarsolyokat, a tükröket, az alsóruhákat, a turbánokat és a vállkendőket. Akkor majd a balzsamillat helyén bűz lesz, az öv helyén kötél, a fodorított haj helyén kopaszság, a díszköpeny helyén daróc, a szépség helyén pedig szégyenbélyeg.” (Ézs 3, 18-24)
A deportálás megfoszt minden megszokott életstílustól és a szabadság helyett a rabnők bélyegét kell viselniük.
„Dalt éneklek kedvesemről, szerelmesem szőlőjéről. Szőlője volt kedvesemnek kövér hegyoldalon. Fölásta és megtisztította a kövektől, beültette nemes vesszővel. Közepére tornyot emelt, sajtót is vágatott benne. Várta, hogy jó szőlőt teremjen, de az vadszőlőt termett! Most azért, Jeruzsálem lakói és Júda férfiai, tegyetek igazságot köztem és a szőlőm között! Mit kellett volna még a szőlőmmel tenni, amit meg nem tettem? Azt vártam, hogy jó szőlőt terem majd, miért termett mégis vadszőlőt? Megmondom én nektek, most mit teszek szőlőmmel: kerítését lerombolom, hogy lelegeljék, kőfalát kidöntöm, hogy összetiporják! Hagyom, hogy elvaduljon: nem metszik, nem kapálják, fölveri a tövis és a gaz. Megparancsolom a felhőknek is, hogy ne adjanak rá esőt! A Seregek Urának szőlője: Izráelnek háza, és gyönyörű ültetvénye: Júda férfiai. Törvényességre várt, és lett önkényesség, igazságra várt, és lett kiáltó gazság!” (Ézs 5, 1-7)
„Hallgassatok meg egy másik példázatot! Volt egy gazda, aki szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül, borsajtót készített, és őrtornyot épített, azután bérbe adta szőlőmunkásoknak, és idegenbe távozott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át a neki járó termést. A munkások megfogták szolgáit, és volt, akit megvertek, volt, akit megöltek, és volt, akit megköveztek. Ekkor újabb szolgákat küldött, többet, mint először, de ugyanígy bántak azokkal is. Utoljára pedig fiát küldte el hozzájuk, mert úgy gondolta: A fiamat meg fogják becsülni. De amikor a munkások meglátták a fiát, így szóltak egymás között: Ez az örökös! Gyertek, öljük meg, hogy mienk legyen az örökség. Majd megragadták, kidobták a szőlőn kívülre, és megölték.” (Máté 21, 33-39)
Mint annak idején Dávidnak (Nátán próféta), most Jeruzsálem férfiainak kell kimondania saját magukra az ítéletet.
„Jaj azoknak, akik azt mondják a rosszra, hogy jó, és a jóra azt, hogy rossz, akik a sötétséget világosságnak, a világosságot pedig sötétségnek mondják, akik azt állítják a keserűről, hogy édes, az édesről pedig azt, hogy keserű!” (Ézs 5, 20)
Hét jajkiáltás leplezi le Júda előkelőinek a bűnét. Nem úgy élnek és gondolkodnak, ahogyan Isten elvárja és a törvény (tórah) előírja. Ezért nem kell csodálkozni, hogy az ÚR haragra lobban:
„Ezért ahogyan a tarlót megemésztik a lángnyelvek, és a széna összeroskad a tűzben, úgy korhad el gyökerük. Viráguk elszáll, mint a por, mert megvetik a Seregek Urának tanítását, és utálják Izráel Szentjének beszédét. Ezért lobbant haragra népe ellen az Úr, kinyújtja kezét, és megveri. Megrendülnek a hegyek, és annyi lesz a hulla, mint utcán a szemét. Mindezzel nem múlt el haragja, és keze még ki van nyújtva.” (Ézs 5, 24-25)
„Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, amint egy trónon ült. Magasztos volt és felséges; palástja betöltötte a templomot. Szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel az arcát takarta el, kettővel a lábát takarta el, kettővel pedig repült. Ezt harsogták egymásnak felváltva: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!” (Ézs 6, 1-3)
Mint, ahogy más próféták esetében, vagy János apostolnál is láthatjuk, hogy a mennybe való bepillantás lehetősége adódik.
„Számhoz érintette, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva. Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj! Ő így felelt: Menj, és mondd meg ennek a népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Tedd kövérré e nép szívét, tedd süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy szemével ne lásson, fülével ne halljon, szívével ne értsen, és megtérve meg ne gyógyuljon.” (Ézs 6, 7-10)
„Noha ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne, hogy beteljesedjék Ézsaiás próféta szava, amely így hangzik: „Uram, ki hitt a mi beszédünknek, és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá?” Azért nem tudtak hinni, mert Ézsaiás ezt is mondta: „Megvakította a szemüket, és megkeményítette a szívüket, hogy szemükkel ne lássanak és szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” Ezeket mondta Ézsaiás, mert látta az ő dicsőségét, és őróla szólt. Jóllehet a vezetők közül is sokan hittek benne, mégsem vallották meg ezt a farizeusok miatt, nehogy kizárják őket a zsinagógából; mert többre becsülték az emberektől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét.” (János 12, 37-43)
Ma sincs ez másképpen. Az egyházi vezetők nem Jézusra, hanem a világi hatalomra néznek. Isten az igéjén keresztül felkínálja a megtérést és a bűnbocsánatot. Mint annak idején a farizeusok, ma sem értik meg az ige igazságát, mert inkább a mammon adta kiváltságok csábítóbbak, mint Isten tiszta igazsága. Meg is lesz a méltó jutalmuk, mint a gazdag Lázárnak.
„Ezután így szólt az Úr Áházhoz: Kérj egy jelet Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból! De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az Urat! Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok? Ezért maga az Úr fog jelet adni nektek: Íme, egy fiatal nő, aki most várandós, fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezi majd el. Tejszínt és mézet fog az enni, amíg meg tudja vetni a rosszat, és a jót tudja választani. Mert mielőtt ez a gyermek meg tudja vetni a rosszat, és a jót tudja választani, elhagyottá válik az a föld, amelynek két királyától rettegsz.” (Ézs 7, 10-16)
Miután Áház nem fogadja el az ÚR közeledését (Kr. e. 733) és inkább bízik Asszíriában, Ézsaiás kijelenti, hogy olyan jel fog a király rendelkezésére állni, amelyet nem akart. Az emberi segítség pedig átcsap leigázásba (Asszíria, Egyiptom).
„Lezárom ezt az intelmet, lepecsételem ezt a tanítást tanítványaim számára. És várom az Urat, aki Jákób háza elől eltakarta arcát, és benne reménykedem. Én pedig és e gyermekek, akiket az Úr adott nekem, intő jelek vagyunk Izráelben a Seregek Urának akaratából, aki a Sion hegyén lakik.” (Ézs 8, 16-18)
Sem a királyi ház, sem az egyszerű nép nem hitt a prófétának, aki az aktív kinyilatkoztatást egy időre felfüggeszti, de az utókorra hagyja a tanításait.
„Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt!” (Ézs 9, 5-6)
„Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának nevezik majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége.” (Lukács 1, 31-33)
A háború és elnyomás sújtotta Izráelben nagy volt a messiási váradalom. Itt egy olyan ígéret hangzik el, amelyet örömmel fogadnak, de amikor megérkezik, akkor elutasítják. Az ember jobban szeret sötétségben lenni, mint Jézus világosságában járni. Milyen nagy kár!
„Azon a napon nem támaszkodik többé ostorozójára Izráel maradéka és Jákób házának megmenekült része, hanem az Úrra, Izráel Szentjére támaszkodik hűségesen. A maradék megtér: Jákób maradéka az erős Istenhez. Mert ha annyi volna is néped, Izráel, mint tengerparton a homok, csak a maradék tér meg. El van rendelve pusztulásod, igazságos ítélet árad rád. Mert elhatározta az Úr, a Seregek Ura, hogy elpusztítja az egész országot.”
(Ézs 10, 20-23)
„Viszont mit mond neki az isteni kijelentés? „Meghagytam magamnak hétezer férfit, akik nem hajtottak térdet a Baalnak.” Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint; ha pedig kegyelemből van, akkor nem cselekedetekből, különben a kegyelem nem volna kegyelem.” (Róma 11, 4-6)
Nincs mentség. A nép csak a szájával vallja (ha vallja) istenének az Urat, de a szíve és a tettei a mammon követését mutatják. A maradék itt a fogságból visszatérőket jelenti, akik újra az ÚRban bíznak és nem idegen isteneket szolgálnak.
„Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket. A tehén a medvével legel, kölykeik együtt heverésznek, az oroszlán pedig szalmát eszik, mint a marha. A csecsemő a viperalyuknál játszadozik, és az alig elválasztott gyermek mérges kígyó üregébe dugja a kezét. Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki, betölti a földet az Úr ismerete, ahogyan a tengert víz borítja.” (Ézs 11, 6-9)
Isten által elhozott béke az egész természetre kiárad. A mai tudományos ismeretünkkel nehéz elképzelni, hogy a ragadozó és méreggel rendelkező állatok elhagyják a gyilkoláshoz szükséges képességüket és a halál egyszer és mindenkorra elfelejtődik.
A 13-23 részek idegen népek elleni ítéletes igéket tartalmaznak, amelyek Ézsaiás neve alatt kerültek a Bibliába, de nagyobb részük későbbi korokból származnak. Az a szándék vezette a szerkesztőt, hogy megmutassa Isten hatalmát, amely nem áll meg Izráel határainál.
„Íme, ellenük indítom a médeket, akik ezüsttel nem törődnek, és aranyban nem gyönyörködnek. Íjukkal leterítik az ifjakat, és nem irgalmaznak az újszülötteknek; nem szánják meg a gyermekeket. Úgy jár majd Babilon, az országok ékessége, a káldeusok fenséges dísze, ahogyan elpusztította Isten Sodomát és Gomorát.” (Ézs 13, 17-19)
„Ezek után láttam, hogy egy másik angyal leszállt a mennyből: nagy hatalma volt, és dicsősége beragyogta a földet. És ezt kiáltotta erős hangon: Elesett, elesett a nagy Babilon, amely ördögök lakóhelyévé lett, és minden tisztátalan lélek, minden tisztátalan madár és minden tisztátalan és utálatos állat rejtekhelyévé lett.” (Jel 18, 1-2)
Babilon úgy pusztul el, ahogy ő járt el más népekkel. Szinte írmagja sem maradt fenn.
„Jaj, leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője! Pedig ezt mondtad magadban: Fölmegyek az égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat, odaülök az istenek hegyére a messze északon. Fölmegyek a felhők csúcsára, hasonló leszek a Felségeshez! De a sírba kell leszállnod, a gödör legmélyére.” (Ézs 14, 12-14)
„És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.” (Jel 12, 9)
Amint Babilon is felfuvalkodott és Isten helyébe szeretett volna lépni, ugyanúgy a Sátán (Lucifer) is több akart lenni, mint Isten. Mindkettőnek bukás lett a vége.
„Nem lesz erőd Efraimban, sem királyság Damaszkuszban: egy sorsra jut Arám maradéka és Izráel fiainak dicsősége – így szól a Seregek Ura. Azon a napon lehanyatlik Jákób dicsősége, kövér teste lesoványodik.” (Ézs 17, 3-4)
A Júda elleni szír-efraimi szövetség nem volt hosszú életű, mert Asszíria Kr. e. 732-ben meghódította Damaszkuszt és Kr. e. 722-ben leigázta Izráelt.
„Ha csapással sújtja is az Úr Egyiptomot, de meg is gyógyítja. Megtérnek az Úrhoz, ő pedig meghallgatja és meggyógyítja őket. Akkor majd országút vezet Egyiptomból Asszíriába, úgyhogy az asszírok Egyiptomba, az egyiptomiak pedig Asszíriába mehetnek, és Egyiptom Asszíriával együtt tiszteli az Urat. Azon a napon Egyiptom és Asszíria mellett Izráel, mint harmadik ország, áldás lesz a földön. A Seregek Ura pedig ezt az áldást mondja: Áldott Egyiptom, az én népem, és Asszíria, kezem alkotása, meg Izráel, örök tulajdonom!”
(Ézs 19, 22-25)
„Mert azt mondom, hogy Krisztus a zsidóság szolgájává lett Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyáknak adott ígéreteket, a népek pedig irgalmáért dicsőítsék Istent, amint meg van írva: „Ezért magasztallak téged a népek között, és nevednek dicséretet éneklek.” Azután ezt is mondja: „Örüljetek, népek, az ő népével együtt.”” (Róma 15, 8-10)
Még azok a népek is, amelyek ellenségesek voltak Izráellel megtérhetnek és betagozódhatnak Isten népébe.
„Akkor ezt mondta az Úr: Ahogyan Ézsaiás, az én szolgám meztelenül és saru nélkül jár három esztendeig, intő jelül Egyiptom és Etiópia számára, úgy hajtja el az asszír király Egyiptom rabjait és Etiópia foglyait, ifjakat és véneket, meztelenül és saru nélkül, csupasz fenékkel, Egyiptom szégyenére.” (Ézs 20, 3-4)
Az Asszír uralom alóli elszakadási kísérlet megtorlása előtt Ézsaiás előre figyelmeztette Júdát, hogy nem lesz sikeres a lázadás.
Prófétának lenne nem egyszerű dolog, néha nagyon kínos jelképes cselekedeteket kell megtenni az ÚR parancsára. Az is a prófétasághoz tartozik.
„Fenyegető jövendölés Dúmá ellen: Kiáltást hallok Széírből: Őrálló, meddig tart még az éjszaka, őrálló, meddig tart még az éjjel? Közeleg a reggel, de még éjjel van – felelt az őrálló. Kérdezhettek, de inkább akkor, ha majd visszajöttök.” (Ézs 21, 11-12)
Dúmá (hallgatás) – Edom költői neve – kérdezi a prófétát, hogy meddig kell még kibírniuk a szenvedést. A próféta csak annyit tud, hogy közeledik a szabadítás ideje, de a pontos időt nem kapta meg Istentől.
„Azt a napot pedig és azt az órát senki nem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül.” (Máté 24, 36)
A 24-27. fejezetek univerzális méretű eseményekről szólnak, ahol Isten világméretű ítéletét mutatja be az ismeretlen szerző.
„Azon a napon megbünteti az Úr az ég seregeit odafönn a magasságban, és a föld királyait a földön. Összegyűjtik őket, ahogy a foglyokat gyűjtik a verembe. Börtönbe zárják, és hosszú idő múlva megbüntetik őket. Elpirul a sápadt hold, szégyenkezik az izzó nap, mert a Seregek Ura lesz a király a Sion hegyén és Jeruzsálemben, és vénei előtt dicsőség ragyog.”
(Ézs 24, 21-23)
„Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.”
(Ef 6, 12)
„És láttam, hogy egy angyal leszállt a mennyből, az alvilág kulcsa volt nála, és egy nagy lánc a kezében. Megragadta a sárkányt, az ősi kígyót, aki az ördög és a Sátán, és megkötözte ezer esztendőre, levetette az alvilágba, bezárta, és pecsétet tett rá, hogy meg ne tévessze többé a népeket, amíg el nem telik az ezer esztendő: azután el kell oldoztatnia majd egy kis időre.” (Jel 20, 1-3)
Az összeomlás során leszámol Isten minden mennyei és földi hatalommal, az ÚR marad egyedül a meghatározó erő az egész univerzumban.
„Készít majd a Seregek Ura ezen a hegyen minden népnek lakomát zsíros falatokból, lakomát újborral, zsíros, velős falatokkal, letisztult újborral. Ezen a hegyen leveszi a leplet, amely ráborult minden népre, és a takarót, amely betakart minden nemzetet. Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az Úr letörli a könnyet minden arcról, leveszi népéről a gyalázatot mindenütt a földön! – Ezt ígéri az Úr!” (Ézs 25, 6-8)
„Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.” (2Kor 3, 18)
„Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi. Azután jön a vég, amikor átadja az uralmat az Istennek és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt. Mert addig kell uralkodnia, míg lába alá nem veti valamennyi ellenségét. Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.” (1Kor 15, 23-26)
Mennyei lakoma, összekötve a végső győzelemmel és az örök boldogsággal – milyen fantasztikus kép!
„Eredj, népem, menj be a szobádba, és zárd magadra az ajtót! Rejtőzz el egy rövid pillanatra, míg elmúlik az Úr haragja! Mert jön már lakóhelyéről az Úr, hogy megfizessen bűneiért a föld lakóinak. A föld föltárja majd a kiontott vért, és nem fedi be többé a meggyilkoltakat.”
(Ézs 26, 20-21)
„Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged.” (Máté 6, 6)
Isten hatalmas szeretete az, amely megmenti az övéit a rettentő büntetéstől. Nem marad más számunkra, mint az imádkozás és a hálaadás ezért a jóságért.
„Hím és nőstény ment be minden élőből; bementek, ahogyan Isten Nóénak parancsolta. Az Úr pedig bezárta Nóé mögött az ajtót.” (1Moz 7, 16)
„Vegyetek egy köteg izsópot, mártsátok az edényben levő vérbe, majd kenjetek az edényben levő vérből a szemöldökfára és a két ajtófélfára. Senki se menjen ki közületek reggelig a háza ajtaján.” (2Móz 12, 22)
„Ezért így szól az én Uram, az Úr: A Sionra egy követ teszek le alapul, szilárd követ, drága sarokkövet alapul. Aki hisz, az nem menekül el! A törvényt teszem akkor zsinórmértékké, és az igazság lesz majd a mérce.” (Ézs 28, 16-17a)
„Mit mondjunk tehát? Azt, hogy a népek, amelyek nem törekedtek az igazságra, igazságot nyertek, mégpedig azt az igazságot, amely hitből van; Izráel viszont, amely kereste az igazság törvényét, nem érte el a törvényt. Miért? Azért, mert nem hitből, hanem mintegy cselekedetekből törekedtek rá: beleütköztek a megütközés kövébe, amint meg van írva: „Íme, elhelyezem Sionban a megütközés kövét, a megbotránkozás szikláját, és aki hisz abban, az nem fog megszégyenülni.”” (Róma 9, 30-33)
Már a korai zsidóság is a Messiással azonosította a sarokkőről szóló igét.
„Így szól az Úr: Mivel ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem, istenfélelme pedig csupán betanult emberi parancsolat, azért én úgy bánok majd ezzel a néppel, hogy csodálkozni fog, igen csodálkozni: vége lesz a bölcsek bölcsességének, az értelmesek értelme is kevésnek bizonyul.” (Ézs 29, 13-14)
„Képmutatók, helyesen prófétált rólatok Ézsaiás: „Ez a nép ajkával tisztel engem, szíve azonban távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha tanításként emberi parancsolatokat tanítanak.”” (Máté 15, 7-9)
Jézus is idézi ezt a több évszázada íródott verset, mert az emberek semmit sem változtak. Ha imádkoznak is, azt egoista célból teszik és nem megtérve az Úrhoz.
„Végül kiárad ránk a lélek a magasból. Akkor majd a puszta kertté válik, a kert pedig erdőnek látszik. A pusztában is jog lakik, a kertben igazság honol. Az igazság békét teremt, és az igazság a nyugalmat és a biztonságot szolgálja örökké. Békés hajlékban lakik majd a népem, biztonságos lakóhelyeken, gondtalan nyugalomban.” (Ézs 32, 15-18)
„Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak.” (Joel 3, 1)
„Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.” (ApCsel 1, 8)
A Szentlélek kiáradása az utolsó napokban megállíthatatlanul eljön. Lesznek, akik ellenállnak és nem fogják örökölni a megígért örök életet. A maradék viszont ott lesz a győzelmi lakomán és örökkön-örökké az Istenünkkel lesz.
A 36-39. fejezetek Ézsaiásról szóló elbeszéléseket tartalmazza, amely függelék az 1. fejezethez. Ezek a történetek a 2Kir 18,13 – 2Kir 20, 19 részekben szerepelnek.
Valószínűleg azért fűzték ezt ebbe a könyvbe, mert a későbbi korokban élők megtapasztalták, hogy Ézsaiás prófétálása beteljesedett. Isten ura a történelemnek és beteljesíti a prófétái szavát.
„Amikor Ezékiás király ezeket meghallotta, megszaggatta ruháját, zsákruhát öltött magára, majd bement az Úr házába. Azután elküldte Eljákímot, a palota felügyelőjét, Sebná kancellárt és a papok véneit zsákruhába öltözve Ézsaiás prófétához, Ámóc fiához.” (Ézs 37, 1-2)
A király felbontja azt a szövetséget, amelyet Isten elfogadott. Jön a büntetés. A király későn, de mégis az Úr válaszára vár a közbenjáró próféta által.
Mi is így vagyunk. Megyünk a saját fejünk után és csak végszükségben fordulunk Jézushoz, mint közbenjáróhoz. Hívő keresztyénként nem így kellene élnünk, hanem át kellene formálódnunk Jézust követő lelki emberré.
Vélemény, hozzászólás?