Zsoltárok könyve 42-89

A 42. és a 43. zsoltár eredetileg összefüggő éneket alkotott.

„Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem! Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után: Mikor mehetek el, hogy megjelenjek Isten előtt?” (Zsolt 42, 2-3)

Ez egy olyan panaszének, ahol hiába kívánkozik a zsoltáros az ÚR házába zarándokolni, mert valamilyen komoly ok megakadályozza.

Még ha nincs is okunk távol maradni Isten dicsőítésétől, kitalálunk mi magunk valamit és utána megmagyarázzuk azt magunknak és másoknak.

„Miért csüggedsz el, lelkem, és miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!” (Zsolt 43, 5)

Nincs miért aggódni, nyugodtan letehetjük minden terhünket az elé, akinek van hatalma a megbocsátásra és a probléma megoldására.

„Trónod Istentől való, mindörökké megmarad, királyi pálcád igazság pálcája. Szereted az igazságot, gyűlölöd a gonoszságot, ezért kent föl téged társaid közül Isten, a te Istened öröm olajával.” (Zsolt 45, 7-8)

Későbbi zsidó és keresztyén magyarázók allegorikus értelmet tulajdonítottak a zsoltárnak; eszerint a vőlegény Isten, a menyasszony a gyülekezet.

„Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek. (Szela.)” (Zsolt 46, 2-4)

Ez a zsoltár indította Luther Mártont „Erős vár a mi Istenünk” kezdetű híres énekének a megírására.

Ebben a részben a gyülekezet vallást tesz Isten oltalmába vetett bizalmáról, bármi történik is a világban.

„Amiről hallottunk, azt láttuk is a Seregek URának városában, Istenünk városában: megtartja Isten örökre. (Szela.)” (Zsolt 48, 9)

„Bizony, bizony, mondom neked: amit tudunk, azt szóljuk, és amit láttunk, arról teszünk bizonyságot, de nem fogadjátok el a mi bizonyságtételünket.” (János 3, 11)

Mindkét helyen azt látjuk, hogy nem légből kapott információk, hanem közvetlen tapasztalások kerülnek megosztásra.

„Miért féljek a gonosz napokon, ha körülvesz az alattomosok bűne, akik vagyonukban bíznak, és nagy gazdagságukkal dicsekszenek? Hiszen senki sem válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla, még ha örökké élne is, és nem látná meg a sírgödröt.” (Zsolt 49, 6-10)

A gazdagság nem ment meg Isten ítéletétől. Habár az emberi kapzsiság miatt a halálbüntetésből meg lehetett menekülni váltságdíj fizetésével, Istennek nincs szüksége a pénzünkre. Egyedül Jézus váltság halála menthet meg az örök kárhozattól.

„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.” (Zsolt 50, 15)

„Amikor Jézus úton volt Jeruzsálem felé, Samária és Galilea között haladt át. Amint beért egy faluba, szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak, és kiáltozva kérték: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! Amikor meglátta őket, így szólt hozzájuk: Menjetek el, és mutassátok meg magatokat a papoknak! És amíg odaértek, megtisztultak. Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig samáriai volt. Megszólalt Jézus, és ezt kérdezte: Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen? És ezt mondta az Úr: Kelj fel és menj el, a hited megtartott téged.” (Lukács 17, 11-19)

Miért ilyen az ember? Talán azért, mert önző, egoista, Istent csak szolgának használja, ahelyett, hogy dicsőítené.

„Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem, töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal! Teljesen mosd le rólam bűnömet, és vétkemtől tisztíts meg engem! Mert tudom, hogy hűtlen voltam, és vétkem mindig előttem van. Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz. Ezért igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted.” (Zsolt 51, 3-6)

Nem érdemlünk kegyelmet, mert tetteink (Dávid Betsabéval való viszonya) büntetésért kiált. Egyedül az ÚR olyan kegyelmes, hogy megbocsátja a megbánt bűnöket.

„Rejtsd el orcádat vétkeim elől, töröld el minden bűnömet! Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem! Ne vess el orcád elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem! Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen, hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, és a vétkesek megtérjenek hozzád.” (Zsolt 51, 11-15)

A megbocsátás nem passzív elfogadást eredményez, hanem aktív cselekedetet, amely segít másoknak is eljutni a szívből jövő bűnbánatra.

Ez aktív tanítványi életre hív, hogy teljesíteni tudjuk a missziói parancsot és az életünk gyümölcstermő legyen.

„Vesd az ÚRra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.” (Zsolt 55, 23)

„Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jót a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérnek tőle?” (Máté 7, 11)

A bizalom Isten felé mindennél többet ér. Ha bizalmam van, akkor elismerem, hogy csak az Istennel való szerető kapcsolat tartja fenn az életem és így nyugodtan kérhetem Tőle a mindennapi kenyeret.

„Örül az igaz, ha látja a megtorlást, lába a bűnösök vérében fürdik. Az emberek pedig ezt mondják: Mégis van az igaznak jutalma! Mégis van Isten, aki igazságot tesz a földön!”
(Zsolt 58, 11-12)

„És amikor feltörte az ötödik pecsétet, láttam az oltár alatt azoknak a lelkét, akiket az Isten igéjéért öltek meg, és azért a bizonyságtételért, amelyet megtartottak. És hatalmas hangon kiáltották: Urunk, aki szent és igaz vagy, meddig nem ítélsz, és meddig nem állsz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak? Akkor fehér ruha adatott mindegyiküknek, és megmondatott nekik, hogy nyugodjanak még egy kis ideig, amíg teljes nem lesz azoknak a szolgatársaiknak és testvéreiknek a száma, akiket ugyanúgy megölnek, mint őket.” (Jel 6, 9-11)

Isten igazságos és el fog jönni az idő, amikor az igazság győzedelmeskedni fog. Ezt fogják meglátni az igazak és dicsőítik Istent a mennyben és a földön is.

„A karmesternek, Jedútúnnak: Dávid zsoltára. Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget. Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom sokáig.”
(Zsolt 62, 1-3)

Milyen hűséges kijelentés. Nincs benne ingadozás, teljes a bizalom az ÚR felé.

Talán mi is akkor élhetjük át Isten szabadító segítségét és nyugalmát minden helyzetben, ha nem keresünk más támaszt, csak Istent az Emberfián keresztül.

„Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat, szeretetét nem vonta meg tőlem.” (Zsolt 66, 20)

„Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.” (János 16, 23-24)

Ezek azok a kijelentések, amelyek az idő és téren átívelnek. Bemutatva az Ószövetség és az Újszövetség egységét. Isten ugyanaz, aki volt, aki van és aki eljövendő.

„De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz. Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban. Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké! Bizony, elpusztulnak azok, akik eltávolodnak tőled. Kiirtod mindazokat, akik elhagynak téged! De nekem olyan jó Isten közelsége! Uramat, az URat tartom oltalmamnak. Hirdetem minden tettedet.” (Zsolt 73, 23-28)

A mai világban is lehet választani abban, hogy mi tesz boldoggá minket. A világi dolgok birtoklása, vagy Istennel való járás. A kettő kizárja egymást.

Ez nem jelenti azt, hogy nem lehetünk gazdagok, de ne úgy tegyük ezt, ahogy a világ teszi.

„Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Máté 6, 31-34)

Ez megint visszavezet minket a bizalom kérdéskörébe. Teljesen megbízunk Jézus útmutatásában, vagy nem?

„Mert pohár van az ÚR kezében, tele habzó, fűszeres borral. Ha tölt belőle, meg kell inni, még a seprőjét is le kell nyelni minden bűnösnek a földön.” (Zsolt 75, 9)

„Ébredj már, ébredj már, kelj föl, Jeruzsálem! Kiittad már a harag poharát, melyet az ÚR keze tartott eléd, az öblös poharat, amelytől tántorogsz, kiittad, kiürítetted.” (Ézs 51, 17)

„Ezt mondta nekem az ÚR, Izráel Istene: Vedd el kezemből ezt a poharat, amelyben a harag bora van, és adj inni belőle minden népnek, amelyhez küldelek. Igyanak és tántorogjanak eszeveszetten a fegyver miatt, amelyet én küldök ellenük!” (Jer 25, 15-16)

„Ekkor hallottam, hogy a szentélyből egy hatalmas hang így szólt a hét angyalhoz: Menjetek el, és öntsétek ki Isten haragjának hét poharát a földre!” (Jel 16, 1)

Istennel dacolni az nem játék, hanem az örök élet tudatos megtagadása. Istentől való elfordulás után ne csodálkozzunk, ha a harag poharát kell kiinnunk.

„Bizony, jobb egy nap a te udvaraidban, mint máshol ezer. Jobb az Isten háza küszöbén állni, mint a bűnösök sátraiban lakni. Mert nap és pajzs az ÚR, kegyelmet és dicsőséget ad az Isten. Nem vonja meg javait az ÚR azoktól, akik feddhetetlenül élnek. Seregek URa, boldog az az ember, aki benned bízik!” (Zsolt 84, 11-13)

Valahogy így lehet megfogalmazni az örömöt, hogy Isten szeretete lehet az osztályrészünk.

„Eljön minden nép, amelyet alkottál, leborulnak előtted, Uram, és tiszteletet adnak nevednek. Nagy vagy te, csodákat teszel, te vagy Isten egyedül! Taníts engem utaidra, URam, hogy igazságod szerint járjak, és teljes szívvel féljem nevedet. Magasztallak, Uram, Istenem, teljes szívből, és tisztelem nevedet örökké. Hiszen annyira szeretsz engem, hogy a sír mélyéből is kimentettél.” (Zsolt 86, 9-13)

Eljön majd az idő, amikor minden megújul és minden megtért nép dicsőíteni fogja Istent a mennyben és a földön is.

Jézus váltsága kellett ahhoz, hogy megmeneküljünk a totális haláltól, amely örökre elválasztana Istentől. Mégis vannak olyanok, akik elvetik Isten békességet jelentő szeretetét.

„Boldog nép az, amely tud neked ujjongani, amely orcád világosságában járhat, URam!” (Zsolt 89, 16)

Miért nem látjuk a templomba járó embereken a boldogságot, a vágyakozást Isten után?

Talán mert Istent a vágyaink királyának tekintjük és nem teljesülnek a vágyaink. Így az emberek morózusok, kudarcokkal átitatottak és csak az üres vallási szertatásokat folytatók minden átélés nélkül.

Pedig Isten a szívünk királya szeretne lenni és akkor nekünk adná a teljes békességét szegénységben, gazdagságban; egészségben, betegségben. A körülményeinktől függetlenül tudnánk boldogok lenni.

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*