„Azután egy példázatot mondott a meghívottaknak, amikor észrevette, hogyan válogatják a főhelyeket. Ha valaki meghív lakodalomba, ne ülj a főhelyre, mert lehet, hogy nálad érdemesebb embert is meghívott. És ha odamegy hozzád, aki meghívott téged is meg őt is, és így szól: Engedd át neki a helyet! – akkor szégyenszemre az utolsó helyre fogsz kerülni. Hanem ha meghívnak, menj el, ülj le az utolsó helyre, hogy amikor jön az, aki meghívott, így szóljon hozzád : Barátom, ülj feljebb ! – s akkor becsületed lesz minden asztaltársad előtt. mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Lukács 14, 7-11)
Jézus egy elöljáró farizeusnál volt vendégségben. Figyelte a vendégeket, ahogy válogattak a fő helyek között, amelyek a megtiszteltetést, és az elismerést jelentették. A zsinagógákban ugyan ezt tették, ott is az első helyeket keresték. Úgy gondolták, hogy ez jár nekik, miért mondanának le róla.
Teljesen rájuk illett a helyzet szülte példázat, nem volt közöttük egy sem, aki önként az utolsó helyre üljön. Ez feltűnt volna Jézusnak, mert ő keresi az alázatosokat. Ők azok ,akiknek kegyelmet akar adni. Akiknek azt ígérte, hogy felmagasztalja őket, ha eljön az ideje (1 Péter 5,6).
Alázatosnak lenni első látásra nem kívánatos. Sőt sokadjára sem az. Magunk megtagadása nagy erőfeszítéssel jár, és könnyen sikertelenné válik a próbálkozás. Nem népszerű önként lemondani az előnyökről, ha az Úr ezt kívánja tőlünk. Láttunk már olyan versenyfutást, ahol az aranyérmet nem az elsőnek, hanem a legutolsó befutónak adják? Nagy lenne a felháborodás! Létezik ilyen fordított sorrend, csak nem a földi állapot szerint. Jézus erre hívja fel a figyelmet.
A példázatbeli lakodalmas vendégség csak addig válogathat a különböző jobb helyek között, amíg meg nem érkezik a házigazda. Innentől kezdve a gazda szemszöge a meghatározó, és meglepetések következnek, mert ő osztja el a helyeket. A legjobban azok járnak, akik az utolsó helyről felkerülnek a legfőbb helyekre. Ők a jó önértékeléssel rendelkező alázatosok csoportját képviselik, akik végre megkapják a valódi jogukat. Az első, úgynevezett
felmagasztalt helyekről pedig hátrébb kerülnek a gőgösök a legutolsó helyekre. Még csak nem is középre!
Aki volt már hasonló helyzetben, az tudja, hogy milyen megtisztelő érzés hátulról a főbb helyre kerülni , és milyen szégyenletes onnan hátra kullogni.
A példázat nem szól azokról, akik jó helyre ültek le, valahová középre, és nem kell őket bolygatni. Talán sikerült nekik reálisan látni a helyzetüket. Igazság szerint mindannyian csak az utolsó helyre vagyunk érdemesek, és ott is csak egy kis sámlit kaphatnánk.
Az Úr Jézus királyi lakomáján nem kis uzsonna lesz, hanem bőséges ellátás, és igazi testi-lelki közösség.
Aki az életben szegény volt, az most megelégszik. Aki egy pohár vizet adott a Jézus nevében, az most bőven meríthet az élő vízből.
Aki a ” más lábát mosta „, és bepiszkolódott a ruhája az élet mindenféle alantas munkáitól, az most tiszta fehér ruhát fog kapni.
Aki beteg volt, nyomorult és megvetett, az együtt örvendezhet a többi megszabadulttal.
A magányosoknak hirtelen sok testvérük lesz.
Ezen a lakomán fontos lesz a közösség. Isten egy asztalhoz ültet mindenkit, így adja az ajándékokat és nem külön-külön. A mennyei ünnepre folyamatosan készülnek a meghívók. Tudják, hogy hány teríték kell, hiszen minden megváltott ott lesz. Addig el sem kezdődhet az ünnep. Az érkezési sorrend nem meghatározó, az ülésrend azonban meglepetés és jutalom lesz.
Csak azok léphetnek be, akik magukat méltatlannak tartják. Akik ki tudják mondani, hogy ” Isten légy irgalmas nekem, bűnösnek.” ( Lk 18,13)
(Zs)
Vélemény, hozzászólás?