Időnként át kell válogatni a letárolt almákat.
Főleg tavasz felé, amikor némelyik kinézete már nem annyira mosolygós, inkább szomorkodós.
– A búslakodókat ki kell emelni a többiek közül, nehogy megfertőzzék a vidámakat! – döntöttem el, és hozzáláttam a feladatnak.
Közben megakadt a szemem egy nagy piros és fényes almán.
– Na, ezzel a fitt példánnyal fogom magam megjutalmazni hamarosan – és már nyúltam is, hogy félretegyem a csemegét. Csodálatos lesz beleharapni!
Ekkor láttam, hogy az almának a másik oldala sajnos fekete volt. Mintha csak rajzolták volna, olyan pontosan volt az egyik fele fekete, és éles határvonallal körbe elválasztva a másik fele piros. Furcsa volt. Mert vannak pöttyösen, ráncosan, és foltosan szomorkodó almák, de ilyen megtévesztőt ritkán látni.
– Ez egy képmutató alma! – könyveltem el magamban.Mutatja a szép arcát, de mögötte mérgező.
Mint a hitetlenek, akik „békességet szólnak felebarátaikhoz, pedig gonoszság van a szívükben.” (Zsolt 28,3)
Vagy a hívőknek látszók, „akiknek meg van a kegyességnek látszata, de megtapodják annak erejét” (2Tim3,5)És a gyűlölködők, akik beszédükben másnak tettetik magukat, holott a szívükben álnokságot gondolnak (Péld 26,24)
Aztán a kívülről igaznak látszók, akik belül rakva vannak képmutatással és törvénytelenséggel. (Mt 23,28)Mennyi mindent eszembe juttatott ez a felemás alma.
És figyelmeztetett, hogy a képmutatás olyan romlás, ami egyszer csak bekebelezi az embert, és észre sem veszi, hogy teljesen elmerült benne.Isten óvjon meg az ilyen vak állapottól !
(Zs)
Vélemény, hozzászólás?