„Salamonnak, Dávid fiának a királyi hatalma megerősödött, mert Istene, az ÚR vele volt, és egyre nagyobbá tette. Összehívta Salamon egész Izráelt, az ezredeseket, a századosokat, a bírákat és egész Izráel minden főemberét, a családfőket, és elment Salamon az egész gyülekezettel együtt a gibeóni áldozóhalomra, mert ott volt Isten kijelentésének a sátra, amelyet Mózes, az ÚR szolgája készíttetett a pusztában. Az Isten ládáját Dávid már fölvitette Kirjat-Jeárímból, amikor helyet készített annak, ugyanis egy sátrat állíttatott föl neki Jeruzsálemben, a rézoltár azonban, amelyet Becalél, Úrí fia, Húr unokája készített, még ott állt az ÚR hajléka előtt. Ezt kereste föl Salamon és a gyülekezet.”
(2Krón 1, 1-5)
„Gibeón lakói azonban hallva, hogy mit tett Józsué Jerikóval és Aj városával, a maguk részéről cselhez folyamodtak. Elindultak, és így szerelték föl magukat: elnyűtt zsákokat szereztek szamaraikra meg elnyűtt, megrepedezett és összekötözött borostömlőket, a lábukra elnyűtt és foltozott sarukat, magukra pedig elnyűtt ruhát. Útravaló kenyerük is mind száraz és csupa morzsa volt.” (Józs 9, 3-5)
„Adj azért nekem bölcsességet és értelmet, hogy tudjam ennek a népnek az ügyeit intézni. Különben ki tudná kormányozni a te nagy népedet?” (2Krón 1, 10)
„Adj azért a te szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet, különbséget téve a jó és a rossz között. Ki tudná különben kormányozni a te nagy népedet?!” (1Kir 3, 9)
„Hírám, Tírusz királya így felelt erre abban a levélben, amelyet Salamonnak küldött: Mivel szerette népét az ÚR, azért tett téged királyukká. És Hírám így folytatta: Áldott legyen az ÚR, Izráel Istene, aki az eget és a földet alkotta, hogy ilyen bölcs fiat adott Dávid királynak, aki okos és értelmes, aki az ÚRnak templomot, magának pedig királyi palotát akar építeni.” (2Krón 2, 10-11)
„Ezért küldök egy hozzáértő és értelmes mestert, Hírámot, egy Dánból származó asszony fiát, akinek tíruszi az apja. Ő ért az arany, az ezüst, a réz, a vas, a kő, a fa, a piros és kék bíbor, a len és a karmazsin feldolgozásához, a különféle vésetek készítéséhez és mindenféle terv megvalósításához, amivel csak megbízzák, a te mestereiddel és az én uramnak, apádnak, Dávidnak a mestereivel együtt.” (2Krón 2, 12-13)
„Akkor ezt mondta Mózes Izráel fiainak: Nézzétek! Az ÚR név szerint elhívta Becalélt, Húr fiának, Úrínak a fiát Júda törzséből. Betöltötte őt isteni lélekkel, bölcsességgel, értelemmel és képességgel mindenféle munkára, hogy terveket készítsen az arany, az ezüst és a réz feldolgozására, kövek vésésére és berakására, fafaragásra és mindenféle tervezőmunka elvégzésére. Azzal a képességgel is felruházta, hogy tanítson a Dán törzséből való Oholíábbal, Ahíszámák fiával együtt. Nagy hozzáértéssel ajándékozta meg őket, hogy el tudjanak készíteni mindenféle fa- és fémmunkát, művészi szövést és hímzést kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és lenfonálból meg a takácsmunkát: hogy elvégezzenek mindenféle munkát, és elkészítsék hozzájuk a terveket.” (2Móz 35, 30-35)
„Amikor a papok kijöttek a szentélyből – az ott levő papok ugyanis mindnyájan megszentelték magukat, beosztásukra való tekintet nélkül –, fölsorakozott az oltártól keletre valamennyi énekes lévita, tehát Ászáf, Hémán és Jedútún a fiaikkal és testvéreikkel együtt, fehér ruhába öltözve, cintányérokkal, lantokkal és citerákkal, és velük együtt százhúsz harsonát fújó pap. A harsonásoknak meg az énekeseknek egyaránt az volt a tisztük, hogy összehangolva zengjék az ÚR dicséretét és magasztalását. Amikor felzendültek a harsonák, a cintányérok és a hangszerek, és dicsérték az URat, mert ő jó, és örökké tart szeretete, akkor a házat, az ÚR házát felhő töltötte be, úgyhogy a papok a felhő miatt nem tudtak odaállni, hogy szolgálatukat végezzék, mert az ÚR dicsősége betöltötte az Isten házát.”
(2Krón 5, 11-14)
A fehér ruhába való öltözéssel is jelezték az ÚR-hoz való tartozást. Az ÚR tiszteletében nem számít a szolgálat fajtája, csak a minősége, a tiszta és engedelmes szív.
„Ha majd valaki vétkezik felebarátja ellen, és arra kényszerül, hogy esküt tegyen, ő pedig idejön, és esküt tesz oltárod előtt ebben a házban, te halld meg a mennyből, és tégy igazságot a te szolgáid ügyében: fizess meg a bűnösnek, és olvasd fejére a tettét; az igaznak pedig bizonyítsd be igazságát, és bánj vele igazsága szerint!” (2Krón 6, 22-23)
„Tégy jót, URam, a jókkal, az igaz szívűekkel! A görbe útra térőket pedig juttassa az ÚR a gonosztevők sorsára! Békesség legyen Izráelben!” (Zsolt 125, 4-5)
„Ha majd bezárom az eget, és nem lesz eső, vagy parancsolok a sáskáknak, hogy tarolják le a földet, vagy ha dögvészt bocsátok népemre, de megalázza magát népem, amelyet rólam neveztek el, ha imádkoznak, keresnek engem és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat.”
(2Krón 7, 13-14)
„Mert szeretetet kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat.” (Hóseás 6, 6)
„Péter így válaszolt: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (Apcsel 2, 38-39)
„Boldogok az embereid, és boldogok azok a szolgák, akik állandóan előtted állnak, és hallgatják bölcs szavaidat! Áldott legyen Istened, az ÚR, aki kedvét lelte benned, és trónjára ültetett az ÚRnak, a te Istenednek a királyaként! Mivel Istened szereti Izráelt, és fenn akarja tartani örökké, azért tett királyukká téged, hogy jogot és igazságot szolgáltass.”
(2Krón 9, 7-8)
Salamon bölcsessége (amit az ÚR-tól kapott) lehetővé tette, hogy Isten trónján ülhessen.
„Roboám elment Sikembe, mert egész Izráel Sikembe ment, hogy királlyá tegye őt. Amikor Jeroboám, Nebát fia ezt meghallotta, még Egyiptomban volt, ahová Salamon király elől menekült. De visszatért Jeroboám Egyiptomból, mivel érte küldtek, és hazahívták. Jeroboám egész Izráellel együtt eljött, és így beszélt Roboámhoz: Apád súlyos igát rakott ránk, te azért most könnyíts azon a súlyos szolgálaton és nehéz igán, amelyet apád ránk rakott, akkor szolgálunk neked. Ő így felelt nekik: Három nap múlva térjetek vissza hozzám! A nép tehát elment.” (2Krón 10, 1-5)
Sikem ősi királyválasztó hely volt és Júdától független „semleges” terület. Itt beteljesedett az ÚR akarata és mivel Roboám emberek tanácsát kérte és nem Istenét, ezért megtörténik a szakítás Júda és Izráel között. Dávid és Salamon műve semmissé válik, 80 dicsőséges év után romlás jön.
„Miután Roboám visszatért Jeruzsálembe, összegyűjtötte Júda házát és Benjámint, száznyolcvanezer válogatott harcost, hogy megtámadják Izráelt, és visszaszerezzék az országot Roboámnak.
De így szólt az ÚR igéje Semajához, az Isten emberéhez: Mondd meg Roboámnak, Salamon fiának, Júda királyának és egész Izráelnek Júdában és Benjáminban: Így szól az ÚR: Ne vonuljatok fel, és ne harcoljatok testvéreitekkel! Térjen haza mindenki, mert én akartam ezt így! Ők hallgattak is az ÚR szavára, és hazatértek, nem vonultak ki Jeroboám ellen.”
(2Krón 11, 1-4)
Az ÚR szava áll szemben a király szavával és a király most hallgat az ÚR-ra. Bárcsak hamarabb ráébredt volna arra, hogy kire kell hallgatni.
„Amikor tehát Roboám megalázta magát, elfordult róla az ÚR haragja; nem volt ok a teljes pusztulásra, hiszen csak volt Júdában is valami jó.” (2Krón 12, 12)
Roboám kiépítette a déli határ védelmét szolgáló erődrendszert, ami felingerelte a fáraót és háborút indított Júda ellen. Mivel Roboám nem kereste mindenben az ÚR akaratát, így Júda nem volt képes ellenállni, csak az ÚR tudta a fáraót megfékezni.
„Akkor Ászá így kiáltott Istenéhez, az ÚRhoz: URam, neked nem nehéz megsegíteni az erőtlent a sokasággal szemben! Segíts meg bennünket, URunk, Istenünk, mert rád támaszkodunk, és a te nevedben vonultunk e tömeg ellen! URam, te vagy a mi Istenünk, mutasd meg, hogy ember nem tehet ellened semmit!” (2Krón 14, 10)
Mi is kerülhetünk olyan helyzetbe, ahol nem látunk menekülést. Ilyenkor feltesszük a kérdést: Miért engedi ezt az ÚR?
Pedig nem ez a lelkület kellene, hogy vezessen bennünket. Ászá-val együtt alázatosan az ÚR segítségét kellene kérnünk.
„Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék! Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” (1Kor 10, 12-13)
„Azután Isten lelke kiáradt Azarjára, Ódéd fiára, aki kiment Ászá elé, és ezt mondta neki: Hallgassatok rám, Ászá, és egész Júda meg Benjámin! Az ÚR veletek lesz, ha ti is ővele lesztek. Ha keresitek őt, megtaláljátok, de ha elhagyjátok, ő is elhagy benneteket.”
(2Krón 15, 1-2)
„Majd szövetséget kötöttek arra nézve, hogy őseik Istenét, az URat keresik teljes szívvel és teljes lélekkel; és hogy meg kell halnia mindenkinek, aki nem az URat, Izráel Istenét keresi, kicsinek és nagynak, férfinak és nőnek egyaránt. És megesküdtek az ÚRra fennhangon ujjongva, trombita- és kürtszó mellett. Örvendezett egész Júda az eskünek, mert őszinte szívvel tettek esküt, és egy akarattal keresték Istent, és meg is találták. Az ÚR pedig nyugalmat adott nekik mindenfelől.” (2Krón 15, 12-15)
Mernénk-e ma ilyen esküt tenni?
Nem hinném. A mai világunkban Isten már régen nem az első helyen áll még a keresztények életében sem.
„Megint más a tövisek közé vetett mag: ezek azok, akik meghallják az igét, de e világ gondja, a gazdagság csábítása vagy egyéb dolgok megkívánása benövi és megfojtja az igét, úgyhogy ez sem hoz termést.” (Márk 4, 18-19)
„Ászá azonban bosszús lett a látóra, és kalodába záratta, olyan dühös lett rá emiatt. Sőt akkoriban Ászá a nép közül is bántalmazott egyeseket.” (2Krón 16, 10)
Lássuk meg, hogy mindenki elbukik valamiben, nincs bűntelen egy sem.
„Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje.” (1Ján 1, 8-10)
„Mivel az ÚR útjain járt, egyre bátrabb lett, és újból eltávolította Júdából az áldozóhalmokat és a szent fákat. Uralkodása harmadik évében kiküldte vezéreit, Ben-Hajilt, Óbadját, Zekarját, Netanélt és Míkeját, hogy tanítsanak Júda városaiban. Léviták is voltak velük: Semajá, Netanjá, Zebadjá, Aszáél, Semírámót, Jónátán, Adónijjá, Tóbijjá és Tób-Adónijjá léviták, és velük együtt Elísámá és Jórám papok. Tanítottak tehát Júdában, náluk volt az ÚR törvénykönyve is, amikor bejárták Júda valamennyi városát, tanítva a népet.” (2Krón 17, 6-9)
„Jósáfátnak már nagy volt a gazdagsága és dicsősége, amikor Ahábnak a sógora lett.”
(2Krón 18, 1)
Ez egy nem várt és igen furcsa fordulat az istenfélő király életében.
„Míkájehú pedig ezt mondta: Halljátok az ÚR igéjét! Láttam az URat trónján ülve, és az egész mennyei sereg ott állt a jobbján és balján.” (2Krón 18, 18)
Micsoda bátorság és alázat kell ahhoz, hogy ellenséges környezetben is az ÚR igéjét hirdessük.
„Jósáfát, Júda királya pedig sértetlenül tért vissza jeruzsálemi palotájába. Ekkor elébe ment Jéhú látnok, Hanání fia, és ezt mondta Jósáfát királynak: A bűnöst kellett segítened, és az ÚR gyűlölőit szeretned? Ezért szállt rád az ÚR haragja. Bár volt benned valami jó is, mert kiirtottad az országból a szent fákat, és állhatatos szívvel kerested az Istent.” (2Krón 19, 1-3)
„Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít.”
(1Kor 10, 13)
„Ezután Jósáfát Jeruzsálemben maradt. De újra meg újra kiment a nép közé, Beérsebától fogva egészen Efraim hegyvidékéig, és megtérítette őket őseik Istenéhez, az ÚRhoz. Bírákat nevezett ki az országban, Júda minden erődített városában, városról városra, és ezt mondta a bíráknak: Gondoljátok meg jól, hogyan jártok el, mert nem embereknek, hanem az ÚRnak a megbízásából ítélkeztek, és ő ott lesz mellettetek, amikor ítéletet hoztok. Rettegjetek hát az ÚRtól, és vigyázzatok, hogyan jártok el, mert Istenünk, az ÚR nem tűri a hamisságot, a személyválogatást és a vesztegetés elfogadását!” (2Krón 19, 4-7)
„Istenünk, büntesd meg őket! Mert tehetetlenek vagyunk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támadt; nem tudjuk, hogy mit tegyünk. Csak rád tekintünk!
Eközben a júdaiak valamennyien ott álltak az ÚR színe előtt kicsiny gyermekeikkel, feleségeikkel és fiaikkal együtt.” (2Krón 20, 12-13)
„Azután Jósáfát vezetésével visszatért valamennyi júdai és jeruzsálemi. Örömmel tértek vissza Jeruzsálembe, mert örömöt szerzett nekik az ÚR: megszabadította őket ellenségeiktől. Lantokkal, citerákkal és harsonákkal vonultak be Jeruzsálembe az ÚR házához. Az Istentől való rettegés fogta el valamennyi ország királyságát, amikor meghallották, hogy az ÚR harcolt Izráel ellenségei ellen. Ezért békében élt Jósáfát országa, mert Istene nyugalmat adott neki mindenfelől.” (2Krón 20, 27-30)
Vélemény, hozzászólás?