„Amikor azonban Jórám elfoglalta apja királyságát, és megszilárdult a hatalma, összes testvérét fegyverrel gyilkoltatta meg, sőt néhány izráeli vezető embert is.” (2Krón 21, 4)
Úgy látszik, hogy Aháb vejének lenni nem a jó út az ÚR szolgálatában, és a szülők döntése jelentősen kihat a gyerekek fejlődésére, szemléletére, tevékenységére pozitív és negatív irányban is.
„Eljutott azonban hozzá Illés próféta írása, amely így hangzott: Ezt mondja az ÚR, ősödnek, Dávidnak az Istene: Mivel nem apádnak, Jósáfátnak az útján jártál, sem Ászának, Júda királyának az útján, hanem Izráel királyainak az útján jártál, és paráznaságba vitted Júdát meg Jeruzsálem lakóit, ahogyan Aháb háza népe is paráznaságba vitte népét, sőt még testvéreidet, apád háza népét is legyilkoltattad, akik jobbak voltak nálad, azért az ÚR nagy csapással sújtja népedet, fiaidat, feleségeidet és egész vagyonodat. Te pedig súlyos betegségbe, bélbajba esel, annyira, hogy betegséged miatt mindennap kijön a beled.”
(2Krón 21, 12-15)
„Amikor Ataljá, Ahazjá anyja látta, hogy meghalt a fia, fogta magát, és elpusztított Júdában minden gyermeket, aki a királyi családból származott. De Jósabat, a király leánya fogta Jóást, Ahazjá fiát, és kilopta őt a király fiai közül, akiket halálra szántak, és őt meg a dajkáját a hálószobába vitte. Így rejtette el őt Ataljá elől Jósabat, Jórám király leánya, Jójádá főpap felesége, aki Ahazjá húga volt; így Jóást nem tudta Ataljá megöletni. Hat évig rejtegették maguknál, az Isten házában. Az országban pedig Ataljá uralkodott.” (2Krón 22, 10-12)
Valami jó maradt Jeruzsálemben. Az ÚR háza oltalom volt Dávid leszármazottjának.
„Jójádá, a főpap pedig odaadta a századosoknak Dávid király lándzsáit, kis és nagy pajzsait, amelyek az Isten házában voltak. Odaállította az egész hadinépet dárdával a kezükben a templom jobb oldalától a templom bal oldaláig, az oltárhoz és a templomhoz, és körülvették a királyt. Akkor kivezették a király fiát, és fejére tették a koronát; kezébe adták az uralkodás okmányát, és így királlyá választották, Jójádá és a fiai pedig fölkenték őt, és felkiáltottak: Éljen a király!” (2Krón 23, 9-11)
„Jóás hétéves korában lett király, és negyven évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Cibjá volt, Beérsebából származott. Jóás Jójádá főpap egész életében azt tette, amit helyesnek lát az ÚR. Jójádá két feleséget szerzett neki, ő pedig fiakat meg leányokat nemzett.” (2Krón 24, 1-3)
„Ekkor azt parancsolta a király, hogy csináljanak egy ládát, és tegyék az ÚR háza kapuja elé. És kihirdették Júdában és Jeruzsálemben, hogy hozzák el az ÚRnak azt a járandóságot, amelyet Mózes, az Isten szolgája kirótt Izráelre a pusztában. Akkor minden vezető ember és az egész nép örömmel vitt és dobott pénzt a ládába, amíg az meg nem telt.” (2Krón 24, 8-10)
„Azután megöregedett Jójádá, és betelve az élettel, meghalt. Százharminc éves volt halálakor. Dávid városában a királyok mellé temették, mivel jót cselekedett Izráelben Isten és az ő háza ügyéért.” (2Krón 24, 15-16)
„Bár kevés emberrel tört be az arám sereg, mégis igen nagy haderőt adott kezükbe az ÚR, mivel ezek elhagyták őseik Istenét, az URat. Így hajtották végre Jóáson az ítéletet. Amikor eltávoztak tőle, súlyos betegségben hagyták hátra, udvari emberei pedig összeesküvést szőttek ellene Jójádá főpap fiának a vére miatt. Ágyában gyilkolták meg, és meghalt. Dávid városában temették el, de nem a királyok temetőjében.” (2Krón 24, 24-25)
Amikor kiesik valaki mellől az ÚR által rendelt támasz, akkor néhányan úgy gondolják, hogy innentől kezdve bármit lehet tenni büntetlenül (gyenge jellem). Látjuk, hogy nem így van.
„Amikor királyi hatalma megszilárdult, meggyilkoltatta azokat az udvari embereket, akik meggyilkolták apját, a királyt. De a fiaikat nem ölette meg, mert így van megírva a törvényben, Mózes könyvében, amit az ÚR megparancsolt: Ne kelljen meghalniuk az apáknak a fiakért, a fiaknak se kelljen meghalniuk az apákért; mindenkinek csak a maga vétkéért kelljen meghalnia!” (2Krón 25, 3-4) – Amacjá
„Tizenhat éves volt Uzzijjá, amikor uralkodni kezdett, és ötvenkét évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Jekoljá volt, Jeruzsálemből származott. Azt tette, amit helyesnek lát az ÚR, egészen úgy, ahogyan apja, Amacjá tette. Az Istent kereste Zekarjá idejében, aki istenfélelemre tanította, és amíg az URat kereste, sikert adott neki az Isten.” (2Krón 26, 3-5)
„Amikor azonban megerősödött, vesztére felfuvalkodott, és vétkezett Istene, az ÚR ellen. Bement ugyanis az ÚR templomába, hogy illatáldozatot mutasson be az illatáldozati oltáron.” (2Krón 26, 16)
Beleesik Saul vétkébe és úgy gondolhatta, hogy nem csak király, hanem főpap is. Ez csak Dávidnak és Salamonnak adatott meg.
„Amikor aztán Azarjá főpap és a többi pap feléje fordult, meglátták a poklos foltot a homlokán. Ekkor kiűzték onnan, de ő maga is sietve távozott, mert az ÚR verte meg őt. Uzzijjá király poklos maradt halála napjáig, és egy elkülönített házban lakott poklosan, mert kizárták az ÚR házából. Fia, Jótám állt a királyi palota élén, ő bíráskodott az ország népe fölött.” (2Krón 26, 20-21)
„Huszonöt éves volt Jótám, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Jerúsá volt, Cádók leánya. Azt tette, amit helyesnek lát az ÚR, egészen úgy, ahogyan apja, Uzzijjá, csakhogy ő nem ment be az ÚR templomába. A nép azonban továbbra is romlott volt.” (2Krón 27, 1-2)
Egy nép akkor tud igazából egyensúlyban lenni, amikor a vezető és a vezetettek összhangban vannak. Egyébként nagy ellentét tud feszülni az országban. Itt Jótám hiába járt az ÚR útján, a nép nem követte.
„Az izráeliek fogságba vittek honfitársaik közül kétszázezer asszonyt, fiút és leányt. Gazdag zsákmányt is szereztek tőlük, és a zsákmányt elvitték Samáriába. De volt ott az ÚRnak egy prófétája, név szerint Ódéd; ez kiment a Samáriához érkező sereg elé, és ezt mondta: Őseitek Istene, az ÚR haragra gerjedt Júda ellen, és a kezetekbe adta őket, ti pedig sokat levágtatok közülük eget verő indulatotokban. Ezért most azt gondoljátok, hogy leigázhatjátok a júdaiakat és a jeruzsálemieket, hogy a rabszolgáitok és a rabszolganőitek legyenek, pedig vétkesekké teszitek magatokat ezzel Istenetek, az ÚR előtt. Azért most hallgassatok rám: Engedjétek vissza a honfitársaitok közül ejtett foglyokat, különben az ÚR izzó haragja fordul ellenetek!” (2Krón 28, 8-11) – Áház
„De Áház király nyomorúsága idején sem hagyott fel hűtlenségével az ÚR iránt. Damaszkusz isteneinek áldozott, akik megverték őt, de ezt mondta: Mivel Arám királyait megsegítik isteneik, ezért nekik áldozom, és így majd engem is megsegítenek! Pedig ezek okozták bukását, és egész Izráelét is! (2Krón 28, 22-23)
Áház uralma nem szolgálta Isten dicsőségét, ezért az ÚR kiszolgáltatta a népet az idegen országoknak. Áház emberileg akart okos dolgokat véghez vinni. Hol ide, hol oda törleszkedett, de az a politika, amit folytatott nem előre vitte a népet, hanem a vállalt politikai függőség vallási, szellemi és anyagi függőségbe hozta Júdát.
„Azért elhatároztam, hogy szövetséget kötök Izráel Istenével, az ÚRral, és akkor izzó haragja elfordul majd rólunk. Fiaim, ne tétlenkedjetek! Hiszen titeket választott ki az ÚR, hogy az ő szolgálatára álljatok, neki szolgáljatok és áldozzatok.” (2Krón 29, 10-11) – Ezékiás
„És megparancsolta Ezékiás, hogy mutassák be az égőáldozatot az oltáron. Ugyanabban az időben, amikor elkezdték az égőáldozat bemutatását, kezdték el az ÚRnak szóló éneklést és trombitálást Dávidnak, Izráel királyának a hangszereivel. Ekkor leborult az egész gyülekezet, az ének pedig zengett, és a trombiták harsogtak. Mindez addig tartott, amíg vége nem lett az égőáldozatnak. Amikor befejezték az áldozat bemutatását, a király és mindazok, akik vele voltak, térdre estek és leborultak. Ezután Ezékiás király és a vezető emberek megparancsolták a lévitáknak, hogy dicsérjék az URat Dávidnak és Ászáf látnoknak a szavaival. Ők pedig örömest mondtak dicséretet, meghajoltak és leborultak.”
(2Krón 29, 27-30)
Így jár egy el egy olyan király, akinek a szíve teljesen az ÚR-é.
Vizsgáljuk meg a szívünket, hogy ennyire égünk-e az ÚR-ért, vagy van némi hátralékunk.
Vajon nekünk szól-e Jézus figyelmeztetése:
„Tudom, hogy állhatatos vagy, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg, de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet. Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbi cselekedeteidet, különben elmegyek hozzád, és kimozdítom gyertyatartódat a helyéből, ha meg nem térsz.” (Jel 2, 3-5)
„Elhatározták tehát, hogy kihirdetik egész Izráelben Beérsebától Dánig, hogy jöjjenek Jeruzsálembe, és tartsanak páskát Izráel Istenének, az ÚRnak a tiszteletére, mert ilyen nagy tömegben még nem tartották meg, pedig meg van írva.” (2Krón 30, 5)
„A futárok városról városra jártak Efraim és Manassé földjén egészen Zebulonig. De kinevették és kigúnyolták őket. Csak néhány ember volt Ásérban, Manasséban és Zebulonban, aki megalázta magát, és elment Jeruzsálembe. Júdában azonban Isten keze munkálkodott, és egy akaratra juttatta őket, ezért teljesítették a király és a vezető emberek parancsát, az ÚR szava szerint.” (2Krón 30, 10-12)
Isten hívó szava mindenkit elér, de nem mindenkit érint meg. A föld gazdagsága fontosabb a számára, mint az örök élet – Carpe diem.
„Mert a nép jó része, sokan, akik Efraimból, Manasséból, Issakárból és Zebulonból valók voltak, nem tisztították meg magukat, de az előírás ellenére ettek a páskabárányból. Ezért Ezékiás így imádkozott értük: A jóságos ÚR bocsássa meg ezt mindenkinek, aki kész volt arra, hogy az ÚRistenhez, ősei Istenéhez folyamodjék, bár nem volt olyan tiszta, ahogyan a szentélyhez illik! Az ÚR pedig meghallgatta Ezékiást, és megkímélte a népet.”
(2Krón 30, 18-20)
„És történt, hogy Jézus szombaton gabonaföldeken ment át, és tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. A farizeusok így szóltak hozzá: Nézd, miért tesznek szombaton olyat, amit nem szabad? Ő ezt kérdezte tőlük: Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor szükséget szenvedett, és megéhezett ő is meg azok is, akik vele voltak? 26Miként ment be az Isten házába Ebjátár főpap idején, és hogyan ette meg a szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni másnak, csak a papoknak, és azoknak is adott, akik vele voltak? Majd hozzátette Jézus: A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; tehát az Emberfia ura a szombatnak is.” (Márk 2, 23 28)
„Amikor mindezek befejeződtek, egész Izráel, amely ott tartózkodott, kivonult Júda városaiba, és összetörték a szent oszlopokat, kivagdalták a szent fákat, és lerombolták az áldozóhalmokat és oltárokat egész Júdában, Benjáminban, Efraimban és Manasséban. Azután hazatértek Izráel fiai, mindenki a maga birtokára.” (2Krón 31, 1)
Olyan nagy volt ebben a korban az egyház hatása a világra, hogy a világ is helyesen cselekedett. Sajnos ez ma teljesen fordítva működik ebben a posztkeresztény világban.
„Így járt el Ezékiás egész Júdában. Azt tette, amit jónak, helyesnek és igaznak lát Istene, az ÚR. Minden munkáját, amelyet az Isten háza szolgálatában, a törvénynek és a parancsolatnak megfelelően elkezdett, Istenét keresve, tiszta szívből végezte, ezért sikerült neki.” (2Krón 31, 20-21)
„Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek Asszíria királyától meg a vele levő egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, mint ővele! Ővele emberi erő van, mivelünk pedig Istenünk, az ÚR, aki megsegít bennünket, és együtt harcol velünk a harcainkban. És fellelkesült a hadinép Ezékiásnak, Júda királyának a szavaitól.” (2Krón 32, 7-8)
Ne gondoljuk, hogy akit az ÚR szeret, azt nem éri veszedelem. Éri, de ebben a veszedelemben is vele van az ÚR.
„Így szabadította meg az ÚR Ezékiást és Jeruzsálem lakóit Szanhérib asszír király és minden egyéb ellensége kezéből. És nyugalmat adott nekik mindenfelől. Sokan hoztak Jeruzsálembe ajándékot az ÚRnak és kincseket Ezékiásnak, Júda királyának, és ettől fogva nagy tekintélye lett minden nép előtt.” (2Krón 31, 20-22)
„Ne rejtsd el előlem orcádat, ne utasítsd el haragosan szolgádat! Te vagy az én segítségem, ne vess el, ne hagyj el, szabadító Istenem!” (Zsolt 27, 9)
„Abban az időben Ezékiás halálosan megbetegedett. De imádkozott az ÚRhoz, aki szólt hozzá, sőt csodát tett vele, Ezékiás azonban nem volt hálás az iránta tanúsított jótéteményért, mert felfuvalkodott, ezért az ÚR haragja sújtotta őt meg Júdát és Jeruzsálemet. Ekkor azután megalázta magát a felfuvalkodott Ezékiás Jeruzsálem lakóival együtt, és nem érte őket többé az ÚR haragja Ezékiás idejében.” (2Krón 32, 24-26)
Az Isten szíve szerinti ember is térhet rossz útra, bukhat el. De felismeri hibáját és bűnvallást téve tud kegyelmet kérni az ÚR-tól, aki nem kegyetlen, hanem megbocsátó.
„Uralkodó és nép sorsközösségben van az Úr előtt haragjában is, áldásai között is. Az író sematizmusát átjárja a tanítás és személyes élmény melege. Hála és dicséret, amivel körülveszi Ezékiás alakját. Azért tartja Júda királyai közül egyik legrokonszenvesebb egyéniségnek, mert élete végéig hű maradt az Úrhoz s vele példázza, hogy az Úr is hű az őt keresőkhöz. A legnagyobb veszedelmek közt is erős marad az, akinek erőssége az Úr.” (Jubileumi kommentár 772. oldal)
„De Manassé tévelygésbe vitte Júdát és Jeruzsálem lakóit, és még gonoszabb dolgokat követtek el, mint azok a népek, amelyeket Izráel fiai elől kiirtott az ÚR. Szólt ugyan az ÚR Manasséhoz és népéhez, de azok nem figyeltek rá.
Ezért az ÚR felhozta ellenük az asszír király seregének a vezéreit, akik horgot akasztottak Manasséba, bilincsbe verték, és elvitték Babilonba. Nyomorúságában azonban kérlelte Istenét, az URat, és mélységesen megalázta magát őseinek Istene előtt. Imádkozott hozzá, ő pedig megkönyörült rajta; meghallgatta könyörgését, és hazavitte országába, Jeruzsálembe. Manassé megtanulta ebből, hogy az ÚR az Isten.” (2 Krón 33, 9-13)
Nem mindenkinek egyforma az útja. Vannak olyanok, mint a tékozló fiú, akik gőgösen kezdik és megalázkodva végzik. Ilyen uralkodót láthatunk az 55 évig uralkodó Manasséban.
„Uralkodása nyolcadik évében, már ifjúkorában elkezdte keresni ősatyjának, Dávidnak az Istenét. Tizenkettedik évében kezdte megtisztítani Júdát és Jeruzsálemet az áldozóhalmoktól, az Aséra-szobroktól, a faragott és öntött bálványoktól.”
(2Krón 34, 3) – Jósiás
„Amikor a király meghallotta a törvény igéit, megszaggatta a ruháját.” (2Krón 34, 19)
Az ilyen megrendülésekért érdemes élni. Amikor rádöbbenünk, hogy nem vagyunk jók, csak jónak szeretnénk látszani. Ez igazából alázatra és istenfélelemre indítja a lelket.
„Mivel megrendültél, és megaláztad magad az Isten előtt, amikor meghallottad kijelentését erről a helyről és lakóiról; mivel megaláztad magad előttem, megszaggattad a ruhádat, és sírtál előttem, azért én is meghallgatlak – így szól az ÚR. Gondoskodom róla, hogy őseid mellé temessenek, és békességgel kerülj a sírodba; neked nem kell meglátnod mindazt a veszedelmet, amelyet erre a helyre és lakóira elhozok! És megvitték a választ a királynak.” (2Krón 34, 27-28)
„Az íjászok azonban eltalálták Jósiás királyt, és a király ezt mondta szolgáinak: Vegyetek le innen, mert súlyosan megsebesültem! Szolgái levették a harci kocsiról, egy másik kocsira tették, és Jeruzsálembe vitték. Ott meghalt, és eltemették ősei sírjába. Egész Júda és Jeruzsálem gyászolta Jósiást. Jeremiás siratódalt szerzett Jósiásról, az énekesek és az énekesnők pedig máig is megéneklik Jósiást siratóénekeikben. El is rendelték ezt Izráelben. Fel is vannak jegyezve ezek a siratóénekek között.”
(2Krón 35, 23-25)
Elég egy kis engedetlenség, önfejűség, a politikai helyzet téves megítélése és máris új helyzet áll elő. Még egy olyan király esetében is, aki Dávidhoz mérhető.
„A papság vezetői és a nép is egyre több hűtlenséget követett el, követve a pogány népek minden utálatos szokását, és tisztátalanná tették az ÚR házát, amelyet ő szentelt meg Jeruzsálemben.”
(2Krón 36, 14) – Cidkijjá
„Círus perzsa király uralkodásának első esztendejében, azért, hogy beteljesedjék az ÚRnak Jeremiás által mondott igéje, arra indította az ÚR Círus perzsa király lelkét, hogy egész birodalmában kihirdettesse szóban és írásban a következőket: Ezt mondja Círus perzsa király: A föld minden országát nekem adta az ÚR, a menny Istene. Ő bízott meg engem azzal, hogy felépíttessem templomát a Júdában levő Jeruzsálemben. Aki csak az ő népéhez tartozik közületek, legyen azzal Istene, az ÚR, és menjen el!”
(2Krón 36, 22-23)
Vélemény, hozzászólás?