„Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban.”(Filippi 2, 14-15)
A gyülekezet a „senkik- ből” tevődik össze ezen a földön. Istennek szüksége van rájuk, hogy azokat, akik azt hiszik, hogy ők „valakik” , senkivé tegye őket. (1 Kor 1, 28 )
A gyülekezet lényegében jogtalanul él ezen a földön. Ezen a világon már nincs helye. Tagjainak csak a legkeskenyebb út marad járható, az is csupán kegyelemből. Megvetés és szorongatás között él itt ezen a földön, mint idegen és megtűrt egyén.
E világ változó rendjéhez lehetőség szerint alkalmazkodik, bár kivétetett e kozmosz káoszából. Hiszen a menny polgárává lett! A gyülekezet rejtve, de a Krisztusban elrejtve éli életét, mint egy leendő gyermek az anya méhében. Várja a kiteljesedését.
A gyülekezet nem szorul csodákra, mert ő maga csoda. Sőt még több, csodák csodája, és állandóan újból meg újból átél csodákat. Amíg ezen a földön időzik, a gyülekezet az egész emberiségnek a megtartója. A világ áldására nincsen szüksége, mert Istentől meg van áldva, és ő maga is áld. Gyaláztatva mindenütt, de mégis az áldásnak teljességével áld.
Másoknak valamit teljesíteni kell, hogy áldásban részesüljenek. A „senkik” már az ő jelenlétük által áldanak. A gyülekezet az egyedüli közbenjáró, áldást ajándékozó. Ha a gyülekezet már nem lesz itt a földön, mert elragadtatik, ezt a világot az ítélet fogja elárasztani. Ezt sejtve és várva , az emberiség már régen a világ végéről beszél. Addig azonban a gyülekezetből élnek és táplálkoznak, e senkikből. Igaz, hogy nem is sejtik. Így a senkik az alapvető tápanyagot nyújtják.
József nélkül, az álmodozó, a rabszolga és a fogoly nélkül mi lett volna Jákóbból és az övéiből? Mi lett volna Egyiptomból az éhség idején? A hatalmasok minden időben kardot rántottak, és aki ezt nem látja, meggyőződhet az egyháztörténelemből. Az óriások mindig azokat ölték meg, akikből éltek.
A gyülekezet nincs tizedhez kötve, hiszen önmagát adja, a tizedet pedig csak úgy mellékesen. Hiszen egy más világnak él! Célja a mennyei dicsőség. Általa sokkal nagyobb történik : a gyülekezettel kezdődik az új emberiség. (1 Kor 15, 22)
Micsoda kegyelem, ha a hívőknek nem marad más, mint engedelmességben a legalacsonyabb, a legmélyebb utat járni, örömmel és hálaadással.
W. Wehrli
(Zs)
Vélemény, hozzászólás?