„Láttam a nap alatt ilyen hiábavalóságot is. Van egyedülálló ember, akinek nincs senkije, sem fia, sem testvére, még sincs vége fáradozásának, nem elégszik meg a gazdagsággal, és nem mondaná: Ugyan kiért fáradozom, és kiért vonom meg magamtól a jót? Ez is hiábavalóság és elhibázott dolog. Jobban boldogul kettő, mint egy, fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki.. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek, de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar.” (Prédikátor 4, 7-12)
Nem tudom, mennyire ismerős ez a kifejezés: „szinglilét”, azaz egyedüllét. A „szingli” egy angol kifejezés, amellyel a házasság nélküli, magányos életet szokták jelölni. A nyugati országokban ez nagyon gyakori. Biztos vagyok benne, hogy Magyarországon is egyre többen lesznek olyan fiatalok, akik rengeteget dolgoznak, ezért egyedül élnek. Általában tanult fiatalok. Sokat utaznak, a munkahelyük nagyon megbecsüli őket, bármikor mozgósíthatók, sokat is keresnek, jól élnek. Azt mondják: „Minek nősüljek vagy menjek férjhez? Nincs nekem arra időm, hogy gyereket neveljek, vagy feleséggel, férjjel foglalkozzak. Szinte soha nem vagyok otthon, csak a munka és a munka van.”
Ez abnormális dolog. Természetellenes és Istenellenes lét. Azért él az ember a földön, hogy a banknak, egy nagytőkésnek, egy cégnek minél több hasznot, profitot termeljen? Gyűjtse a pénzét, és állandóan csak dolgozzon? Csak a földi dolgokkal törődjön és semmit sem a mennyeiekkel? Nem ezért él az ember! A hívő fiatalok sem kivételek, őket is megkísérti ez a dolog. Jusson eszünkbe: nem ezért vagyunk a földön! Isten más feladatot jelölt ki a számunkra.
Vannak, akik más okból nem vállalják a házasságot: önzésből, lustaságból, kishitűségből, vagy félelemből. Ők ezt mondják: „Olyan jól megvagyok én egyedül is, minek bajlódjam a családdal, minek vegyek a nyakamba rengeteg terhet”. Nagyon is jól látják – talán, mert nagycsaládban nőttek fel -, hogy a család terheket is jelent, és ezt nem vállalják. Majdnem úgy élnek, mint a „szinglik”, csak ez még annyival rosszabb, hogy a munkahelyen sem törik magukat, csak ellustálkodják az egész életüket. Ez nem méltó az Úrhoz! Különösen szomorú, amikor egy férfi, egy fiú gondolkodik így. A gyülekezetekben mindenütt több lány van, mint fiú, volna lehetőség feleséget választani, csak lusta vagy fél. Bármi okból is, de nem akar nősülni.
Amikor fiatal voltam, én is féltem a házasságtól. Azt vettem számításba: sem pénzem, sem lakásom, albérletben kell kezdeni, ha sok gyermek születik, kilátásom sem lesz egy lakásra. Idősebb testvérrel beszéltem erről, aki azt mondta nekem: „Miért gondolsz erre? Amikor én nősültem, tudod mim volt? Egy kanalam és néhány cipészszerszámom. A feleségemnek volt egy ágya ágyneművel. Ennyivel kezdtük, még asztalunk sem volt. Jöttek a gyerekek sorban. Szegényen kezdtük!”
Amikor én nősültem, két bőröndöm volt: az egyikben a ruháim, a másikban a könyveim. Ennyi. Születtek a gyermekeink, és igazzá vált az a közmondás, amelyet a világban is szoktak mondani: „Ahová Isten báránykákat ad, oda legelőt is ad.” Minél több gyermekünk lett, annál jobban gazdagodtunk: külsőleg is, anyagiakban is. Pedig nem hajtottam, ugyanúgy dolgoztam, mint azelőtt. Ha Isten gyermekeket ad, meg is adja a hozzávalót. Gondoskodik rólunk, a gyermekekről is, mert szeret. Nem tesz ránk több terhet, mint amelyet el tudunk viselni.
Összefoglalásként álljon itt a Zsidókhoz írt levél 13,4 verse: „Tisztességes minden tekintetben a házasság és a szeplőtelen házaságy, a paráznákat és a házasságrontókat pedig megítéli az Isten.” Biztatnám a fiatalokat, elsősorban a fiúkat, hittel lépjenek házasságra! Vállalják az Úrral a családalapítást, hiszen ez az Úr akarata. Csak, akinek külön kegyelmi ajándéka és elhívása van az egyedüllétre, az ne lépjen házasságra. Csak az, akinek szellemi megbízatása van Istentől, és ezért a teljes életét arra teszi fel. Isten az ilyennek ad kegyelmi ajándékot arra is, hogy úgy maradjon.
id. Apostol Imre
A fiatal párok többsége vagyontalanul kezdi el a házasságot. Albérletben, szülőknél, rokonoknál húzzák meg magukat, amíg saját lakáshoz juthatnak, vagy felépíthetik a házukat.
A 80-as évek elején mi is nagyon egyszerűen kezdtük a közös életet. A férjem nagymamájánál jutott számunkra hely a hátsó félszobában. Ide raktuk be összes vagyonunkat, két új ágyat, és ezzel a szoba meg is telt. Az ágy végében még volt egy keskeny terület, ahová befért az utazótáskámba az évszaknak épp megfelelő aktuális ruhatáram, a többit szüleimnél tároltam. Az ágyból kiszállva a függöny mögül, rögtön a nappali szobába léptünk ki, ami az előszobába vezetett, ahol lakott a nagymama. Itt volt a sparhelt is, az egyedüli főző és fűtési lehetőség. Rajta állandóan melegedett a víz, hogy a két lavórban sorban tisztálkodhassunk. A vizet kannákban hordtuk a kinti kútból. A külső vakolatától rég megvált ház luxusa a villanyáram, a fekete fehér tévé, és egy keverőtárcsás mosógép volt. Szükséget végezni a kerti szellős bodegában lehetett. Télen, reggelre 7-8 fokig lehűltek a szobák, csak a nagymama vastag „békebeli” dunyhája alatt lehetett kibírni az éjszakákat. Mosni a szüleimnél tudtam, mert nálunk napokig nem száradtak meg a ruhák. Ebben a kicsi három helységben korábban három család élt együtt pici babákkal, azzal a különbséggel, hogy akkor még nem volt tévé, és mosógép sem. Másfél évig laktunk itt, amíg felépítettük a házunkat. Első kisbabánkat oda vittük haza. Mennyire tudtam értékelni a konyhát, a fürdőszobát, a meleg vizet, a kertet, ahol lehetett gazdálkodni, állatot tartani. Ahogy nőtt a család, Isten mindig gondoskodott a szükséges dolgokról. Erőt adott a plusz munkához is, amelynek a jövedelméből berendeztük a házat. Telefon, autó, csak sokkal később lett, de ezek nélkül is lehetett jó életet élni. A közösen megszerzett javainkat jobban tudtuk becsülni, mintha készen kaptuk volna valakitől.
Nem baj, ha egy fiatal pár a semmiről kezdi az életet. Az Úrban bízva kisikerednek a szükséges dolgok, és szüntelenül hálát lehet adni Isten gondoskodásáért.
(Zs)
Vélemény, hozzászólás?