Dávid


“Üzent tehát neki, és elhozatta. Ő pedig pirospozsgás, szép szemű és jó megjelenésű volt. Akkor ezt mondta az ÚR: Rajta! Kend fel, mert ő az! Sámuel pedig fogta az olajos szarut, és felkente őt testvérei jelenlétében. Akkor az ÚR lelke szállt Dávidra, és attól kezdve vele is maradt. Sámuel pedig elindult, és elment Rámába. ” (1Sámuel 16, 12-13)

Dávid, Izrael legnagyobb királya története megmutatja, hogy az ember hiába igyekszik, mégis elbukik. Nem az emberi tartása miatt lett Dávid nagy, hanem azért, mert félte az URat és elismerte előtte bűnös mivoltát. Nem átallott megalázkodni Isten előtt és ha kellett, akkor örülni az URral töltött pillanatokért. Még egy ilyen nagy király sem mentes a bűnöktől és a bűn továbbgyűrűzve már előrevetíti Izrael megosztottságát, amely feltartóztathatatlanul közeledett és Salamon alatt végbe is ment.

(Cs)

Leave a comment

Your email address will not be published.

*