„Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt, és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait és azt tesszük, ami kedves őelőtte.” (1János 3, 21-22)
Egy bennszülött felkereste a misszionáriust, és elmondta, hogy az utóbbi időben nagyon nyugtalan.
A misszionárius gondolta, hogy ennél az embernél valami nincs rendben. Ezért megkérdezte:
– Nem tettél olyasmit, ami terheli a lelkiismeretedet?
Kis tétovázás után jött a felelet:
– Loptam.
– És mit loptál?
– Egy kötelet.
– Nos – mondta a misszionárius -, akkor menj, vidd vissza a kötelet, és valld meg becsülettel, hogy elloptad.
A bennszülött megígérte, hogy így tesz, és elbúcsúzott.
Néhány nap múlva újra eljött, de a szívén még mindig ott volt a teher.
– Massza, megtettem, amit mondtál, mégis nyugtalan vagyok.
A misszionárius kis gondolkozás után megkérdezte :
– Talán nem mondtál el mindent?
– Nem, Massza….. a kötélhez még valami hozzá volt kötve.
– Mi volt hozzákötve?
– Egy tehén, Massza.
( evangéliumi történetek )
Sok ember így viselkedik Istennel szemben, ahogy ez a bennszülött a misszionáriusával. Valami terheli a lelkiismeretüket, boldogtalanok, és ezért Istenhez jönnek. Eddig helyes. De az már nem, hogy Istennek csak a féligazságot mondják el. Utána aztán panaszkodnak, hogy nem találtak lelkiismeretük számára nyugalmat. A kötelet is nehéz visszaadni, hát még a nagyobb dolgot, a tehenet. Pedig nagyon várja a gazdája. Az Úr szereti a töredelmes szívűeket, és szeret feloldozni a teher alól.
(Zs)
Vélemény, hozzászólás?