„Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja.” (2 Timóteus 2,13)
A mondat úgy is fordítható, hogy: „ha hitetlenkedünk, ő hű marad, ő magát meg nem tagadhatja.”
Ez a görög pistis szó fordítási lehetőségeiből adódik. Vagyis a hűség és a hit egymással szorosan összefüggő, nem elválasztható dolgok.
Amikor hűtlenek vagyunk, gyengélkedik a hitünk is. A hűtlenség úgy indul el, hogy a szívünk legmélyén először Istenhez kezdünk hűtlenek lenni, minden más látható következményekkel járó hűtlenség ennek a származéka. A folyamat azzal indul el, hogy indokot találunk másként cselekedni az Úr vezetésével szemben. Természetünk szerint szeretjük a kisebb bajlódással járó kitérőket, de a könnyebbnek látszó egérút végén ott várhat az egérfogó, vagy a türelmes macska. A zsákutca lehetősége is fájdalmas csalódást okoz. Sokan tapasztalták azt, hogy hitre jutásuk után az életük csupa harc lett. Több próbát és támadást kaptak, de idővel több áldást is. A hűség próbák kiterjednek a családra, a gyermekekre, a munkahelyre, a szolgálatokra, a gyülekezeti életre és a kapcsolatokra. Semmilyen terület nem marad ki. A hűség dolgában mindig csak a mai nap harca van előttünk. Holnap persze lehet újra kezdeni, friss erőt kérve. Ha nem bírunk hűek lenni a kis dolgokban, hogyan bízza ránk az Úr a nehezebbeket? Adjunk hálát, hogy olyan Urunk van, aki változatlanul hűséges. Azt ígérte, hogy akik hisznek Őbenne, azoknak örök életük van. (1 János 5,13)
Mi lenne velünk, ha hűtlenül visszavonná ezt az ígéretet? Vagy úgy döntene, hogy nem támadhatunk fel az örök életre. Belegondolni is katasztrofális. Hűségünk, hitünk nem hiábavaló, akkor sem, ha úgy érezzük, hogy egyedül maradtunk. Az Úr velünk van, és figyel.
„Uram, a te szemeid avagy nem a hűségesre néznek-e ?” (Jeremiás 5, 3a) ( Károli )
(Zs)
Vélemény, hozzászólás?