Kivert kutya

Sokszor gondoljuk azt, hogy minden összeesküdött ellenünk. Mennyei Atyánk minden nap bizonyítja, hogy a rosszat is fel tudja használni ahhoz, hogy elérje a célját. Milyen jó, hogy ilyen ÚR-unk van.

Szülei halála után a kis Nellót nagyapja, Jehan neveli nagy szegénységben, de még nagyobb szeretetben. Jehan teljes mellszélességgel támogatja a kis unokát, aki édesanyja tehetségét és elhivatottságát örökölve a művészetek felé fordul és rajzolni kezd. Rajzait először barátnőjének, Aloise-nak mutatja meg, de Nello tehetségére hamarosan felfigyel Michel La Grande, a város híres művésze is, aki ettől kezdve tanítja és bátorítja is a fiút. Évekkel később Nello és Aloise barátságát a lány szülei már nem nézik jó szemmel – úgy gondolják, hogy a szegény családból származó fiú nem illik lányukhoz. A fiú szeretné bebizonyítani, hogy ő is viszi majd valamire, ezért benevez egy pénzzel és karrierrel kecsegtető festőversenyre, ám a fődíjat egy kevésbé tehetséges, de jobb családból származó művészjelöltnek ítélik. Az elkeseredett és kiábrándult Nello gyerekkora óta hűséges kutyájával hátat fordít eddigi otthonának, és nekivág egy hosszú útnak, amelyen fontos leckét kap barátságból és szeretetből.

(Cs)

Be the first to comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*