A misszionárius lyukas Bibliája

„Az Úr igéje pedig növekedett és terjedt.” (Apostolok cselekedetei, 12,24)

Külsőm kopottas, lapjaim rojtosak, és van bennem egy mély lyuk.
Ennek története van.

Gazdám misszionárius volt a vadon mélyén a bennszülöttek között. Széles körzetben az egyedüli példány voltam. Egyelőre.
Gazdám minden elkövetett, hogy a törzs bakafántos nyelvére lefordítson, és kiimádkozza ehhez a megfelelő szavakat.

Idővel a bennszülöttek kezdtek komolyan venni, mert rájöttek, hogy ha a fehér ember magyaráz belőlem, akkor mindig történik valami. Egyesek el akartak kobozni, hogy elégessenek, mert bajt hoztam a családjukra. Az igét befogadók ugyanis teljesen felforgatták a többiek megszokott életét. Nem akartak kábító italokat és füstölő szereket fogyasztani. A fehér ember Istenét akarták követni, elhanyagolva a törzs isteneit. A feszültség egyre növekedett a két tábor között.

Valamelyik nap egy ügyes indiánfiú addig lopakodott,ólálkodott, mígnem megkaparintott, és gyorsan eltűnt velem a vadonban. Ládikába tett, és elásott a fa tövében. Rám borult a föld és a mélységes csend. Szurkos sötétség tartotta fogva örök világosságomat. Nem lesz ez így jó, ne hagyjatok itt! Nem a bogarakat kell táplálnom, hanem az embereket!

Teremtőm nem felejtkezett meg rólam, igéimnek még ragyogni kellett. Egy hét múlva kiásott a fiú. és óvatosan visszavitt a gazdámhoz. Kiderült, hogy így menekültem meg a felbőszült bennszülöttek bosszúja elől, akik mindent feltúrtak gazdám sátrában, hogy tűzben áldozzanak fel az isteneiknek. Mivel nem találtak, gazdámat csaknem agyonverték dühükben. Teremtőm odarendelt mellé pár hűséges hívőt, akik ápolgatták.

Gazdám felépülve úgy döntött, hogy ezek után is marad, és folytatja a fordításomat, és az elkészült részekből a felolvasást, a növekvő számú érdeklődőnek. Közülük négyen megkeresztelkedtek. Ez volt a kezdet.

Hónapok teltek el. Voltak akik elfogadták a közben elkészült bakafántos nyelvű testvérem igéit, voltak, akik elutasították. A mag el volt vetve. Gazdám öntözgette, Uram érlelgette.

Egy év elteltével többen megszelídültek ádázabb ellenségeim közül, látva a sok jót, amivel Teremtőm megáldotta a híveket. Missziósház és iskola épült, hívogatva a környező népeket.

Az ellenség is dolgozott. Gazdám épp az imaházba tartott. A mellkasához szorítva vitt az istentiszteletre. Ez volt a szerencséje! A bokrok felől nyílvessző suhant, és mélyen befúródott lapjaim közé. A támadó eltűnt, én pedig örültem, hogy megmenthettem gazdám életét. Nagyon óvatosan távolította el a nyílvesszőt,hogy a lyuk ne legyen nagyobb. Ettől fogva híres lettem, és többen jöttek az istentiszteletre, hogy megcsodáljanak, és újra végig hallgassák a történetet. Az Úr neve egyre nagyobb lett.

Hosszú éveken át szolgáltam tulajdonosomat, aki nagy becsben tartott egész életében. Halála után fiatal misszionárius jött a törzshöz, folytatni a munkát. Neki szép, hibátlan Bibliája volt. Egyelőre.

Új helyem a missziósház vitrinje lett, ahol öreg bennszülöttek mutogattak unokáiknak, elmesélve a múltamat. A fiatalok már ismerték azt a nyelvet amelyen íródtam, és beleolvastak a szövegbe, nagyapjuk örömére.

A misszió tehát folytatódik. Kopottan, rojtosan és lyukasan is!

(Zs)

Be the first to comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*