„Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal.”
(Róma 12,15)
Az ige felszólítása nem olyan könnyű, mint amilyen egyszerűnek látszik az leírva.
Csak azokkal az emberekkel lehet együtt örülni, vagy sírni, akik hajlandóak kimutatni az érzéseiket, és megtisztelnek
azzal, hogy a bizalmukba fogadjanak. Mások lehet, hogy sokkal könnyebben meg tudják mutatni a tudásukat, a
sikereiket, és a képességüket, mint az érzelmeiket.
Amikor Jóbot utolérték a csapások, három barátja eljött hozzá, hogy együtt bánkódjanak vele, és próbálják őt
megvigasztalni. Hangosan zokogtak, ahogy meglátták a beteg embert. Képesek voltak egy hétig éjjel – nappal a
földön ülni Jóbbal, és csendben, türelmesen várták, hogy Jób megszólaljon (Jób 2,11-13).
Hajlandóak lennénk hasonlóra? Otthagyni munkát, családot, és elutazni a baráthoz több napig együtt érezni vele?
Jézus példázattal világít rá, hogy miként tudott örülni az az ember, aki megtalálta az elveszett juhot. Összehívta a
szomszédokat, és örvendezni kezdtek. Az asszony ugyanezt teszi, amikor megtalálta az elveszett drahmáját.
A megosztott öröm tovább növekszik. Hát még ha láthatnánk, amikor az Isten angyalai örvendezni kezdenek egy
bűnös ember megtérésén (Lk 15, 4-10)! Szorgalmasabban beszélnénk Jézusról az elveszetteknek.
Gyakran a saját lelki állapotunk is befolyásolja, hogy tudunk – e együtt érezni valakivel. Könnyebb örülni az
örülővel, amikor jól érezzük magunkat. De mi van, ha a másik sikere irigységet, vagy féltékenységet vált ki bennünk?
Már nem is süt olyan szépen a nap!
Együtt sírni a sírókkal csak itt a földön tudunk. Jézus azt ígérte, hogy az Ő jelenlétében a mennyben a sírás és a
szomorúság mind megszűnnek. Az egyszerű földi örömök is elmúlnak, de a krisztusi örömöt a halál sem veheti el.
Folytatása következik, és növekszik az örökkévalóságban.
(Zs)
Vélemény, hozzászólás?