„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra. ” (1Thess 5, 16-18)
Megindító történetet találtam C.H. Spurgeon visszaemlékezése alapján.
Hátha ez vigasztaló lesz olyanoknak, akik már megfáradtak a közbenjáró imádságban.
C. H. Spurgeon ismert prédikátor egyik gyerekkori visszaemlékezése mutatja, hogy a másokért való közbenjáró imádság milyen értékes.
Amit a nagyanyám a Bibliából nekünk elmondott, azt előttünk is élte meg minden nap.
Csendes, derűs, mindig barátságos volt és hűséges imádkozó. Egész élete csupa szeretet és kimondhatatlan nyomorúságok elhordozása volt. Olyan ember oldalán élt, aki ennek pontosan az ellenkezője volt. Kemény, hálátlan, önző, káromkodó, aki soha nem volt megelégedve. Ha rossz napja volt, mindnyájunknak sietve el kellett hagynunk a házat. Nagymama már az ajtónál felvilágosított minket erről, és azt mondta:
– Gyermekek, gyorsan menjetek, fúj az északi szél. Imádkozzatok nagyapátokért, különben elkárhozik.
Gyakran nem értettük meg nagyanyót és azt mondtuk:
– Ha így van, ha ilyen a nagyapa, biztosan meg is érdemli.
Mikor egyszer azt mondtam nagyanyónak:
– Nagymama, hagyd abba a nagyapáért való imádkozást, semmi értelme nincs, hiszen egyre gonoszabb hozzád.
Ekkor megfogta a kezemet és kivitt a konyhába. Ott az asztalra felállított egy konyhamérleget és a következőket mondta:
– Ennek a mérlegnek két serpenyője van. Képzeld el, hogy Isten mindnyájunk számára elkészített egy-egy ilyen mérleget. Ezen méri meg mindazt, amit cselekszünk. És képzeld el, hogy az egyik serpenyőben ül a te súlyosan megkötözött, keményszívű nagyapád. Ö a maga kőszívével tekintélyes súlyt képvisel. A másik serpenyőben azonban vannak nagyanyádnak gyönge imádságai, és a ti gyermeki imáitok is. Ha egy- egy ilyen imádságot egy naptárlapnyi súlyúnak tekintesz, akkor nagyapádhoz képest jóformán semmit sem nyom! Ha azonban kezedbe veszel egy egész évre szóló leszakítós naptárt, a maga 365 lapjával, akkor az már valamivel súlyosabb. És most képzelj el magadnak 50 teljes naptárt. azoknak aztán tekintélyes súlyuk van! Mert azóta imádkozom nagyapáért. Meg vagyok győződve, hogy már nem sok hiányozhat ahhoz, hogy imáink súlyosabbak legyenek, mint nagyapa, és felviszik majd őt a mennybe. Hát nem lenne kár, ha most belefáradnánk és abbahagynánk az imádkozást? Ha hűségesen könyörögsz velem minden nap, akkor Isten meghallgat minket.
És így történt, hogy még további hét évig könyörögtünk együtt nagypapa megtéréséért.
Miután 57 éven át kitartóan imádkozott szegény férjéért, nagyanyót az Úr Jézus magához vette. Meghalt anélkül, hogy örülhetett volna nagyapa megtérésének. Csak koporsójánál tört össze a keményszívű nagyapa, és adta át életét Megváltójának, leírhatatlanul keserves sírással.
Éppen én, aki hét évvel ezelőtt nagyanyámnak azt a tanácsot adtam, hogy ne imádkozzék többé érte, térdelhettem le a 83 éves aggastyánnal együtt és lehettem tanúja megtérésének. Az egykor annyira rettegett zsarnok, szelíd, szeretetteljes, hűségesen könyörgő nagyapó lett, aki minden látogatóját intette, hogy adja át életét az Úrnak.
Az imádsággal teljes mérlegserpenyő tehát mégiscsak a menny felé lendítette a nagyapát. Nagyanyó pedig hálát adhat ezért a mennyben.
(Zs)
Vélemény, hozzászólás?