Ezsdrás és Nehemiás könyve egy összefüggő tekercs volt, csak Kr. u a XV. században nyerte el a mai formáját.
A könyv szerzője a Krónikás, Ezsdrás pedig az események középpontjában álló személy.
Az 1-6 fejezet Babilóniából visszatérők első csoportjával foglalkozik, míg a 7-10 fejezet a második csoport visszatérésével összefüggő vallási reformot mutatja be.
„Círus perzsa király uralkodásának első esztendejében, azért, hogy beteljesedjék az ÚRnak Jeremiás által mondott igéje, arra indította az ÚR Círus perzsa király lelkét, hogy egész birodalmában kihirdettesse szóban és írásban a következőket: „Ezt mondja Círus perzsa király: A föld minden országát nekem adta az ÚR, a menny Istene. Ő bízott meg engem azzal, hogy felépíttessem templomát a Júdában levő Jeruzsálemben. Aki csak az ő népéhez tartozik közületek, legyen azzal Istene, menjen el a Júdában levő Jeruzsálembe, és építse fel Izráel Istenének, az ÚRnak a házát! Ő az Isten Jeruzsálemben. Aki csak megmaradt bárhol, ahol jövevényként él, segítsék azt annak a helynek a polgárai ezüsttel, arannyal, különféle javakkal és állatokkal meg önkéntes adományokkal az Isten jeruzsálemi háza számára.”” (Ezs d1, 1-4)
Cirus Kr. e. 558-529 között uralkodott. Kr. e. 539-ben elfoglalja Babilont.
Kr. e. 538-ban, amely közel 70 évvel az első fogságba vitel (Kr. e. 605) után történt, megengedi a jeruzsálemi templom felépítését, amelyet az ÚR megbízásából engedélyezett.
„Én mondom Círust pásztoromnak, és ő minden kívánságomat teljesíti, amikor azt mondja: Építsék föl Jeruzsálemet, és rakják le a templom alapját!” (Ézs 44, 28)
„Előhozatta ezeket Círus perzsa király Mitredát kincstárnok felügyeletével, és leltár szerint átadta Sésbaccarnak, Júda fejedelmének.” (Ezsd 1, 8)
„De Círusnak, Babilónia királyának uralkodása első esztendejében parancsot adott Círus király, hogy Istennek ezt a házát építsék fel. Sőt Isten házának az arany- és ezüstedényeit is, amelyeket Nebukadneccar elhozott a jeruzsálemi templomból, és bevitt Babilon templomába, előhozatta Círus király Babilon templomából, átadatta egy Sésbaccar nevű embernek, akit helytartóvá tett, és azt mondta neki: Vedd át ezeket az edényeket, menj, és helyezd el a jeruzsálemi templomban, és az Isten háza épüljön fel a régi helyén!”
(Ezsd 5, 13-15)
„A Júda tartományából valók közül ezek tértek haza a száműzetésből – Nebukadneccar, Babilónia királya vitte őket fogságba, de visszatérhettek Jeruzsálembe és Júdába, ki-ki a maga városába – és jöttek meg Zerubbábellel, Jésúával, Nehemjával, Szerájával, Reélájával, Mordokajjal, Bilsánnal, Miszpárral, Bigvajjal, Rehúmmal és Baanával.” (Ezsd 2, 1-2a)
Zerubbábel (Bábel sarja, Babilon magva): Jójákin (Jekonjá) unokája.
„A babiloni fogságba vitel után: Jekonjá fia volt Sealtíél, Sealtíél fia Zerubbábel.” (Máté 1, 12)
„Jekonjá fia volt Asszír, ennek a fia Sealtíél, Malkírám, Pedájá, Senaccar, Jekamjá, Hósámá és Nedabjá.” (1Krón 3, 17-18)
„Az egész gyülekezet összesen negyvenkétezer-háromszázhatvan fő volt, azonkívül hétezer-háromszázharminchét szolga és szolgálóleány meg kétszáz énekes és énekesnő. Volt hétszázharminchat lovuk, kétszáznegyvenöt öszvérük, négyszázharmincöt tevéjük és hatezer-hétszázhúsz szamaruk.” (Ezsd 2, 64-67)
Ezek között voltak olyan papok, akik a származási jegyzék szerint nem tudták igazolni a származásukat, így a papi teendőiktől megfosztották őket. Isteni döntésre kellett várniuk.
„A hetedik hónap első napjától kezdtek égőáldozatokat bemutatni az ÚRnak, bár az ÚR templomának az alapkövét még nem rakták le.” (Ezsd 3, 6)
Ez a korabeli Izráelben az újévi ünnep volt. Még nincs kész a templom, de az égőáldozati oltár felépítése után megkezdődik a Mózes által előírt formában a kultusz.
„Sokan az idősebb papok, léviták és családfők közül, akik még látták az első templomot, hangosan sírtak, amint a szemük láttára rakták le ennek a templomnak az alapját, sokan pedig hangosan ujjongtak és örvendeztek, úgyhogy a nép közül senki sem tudta megkülönböztetni az örömujjongás hangját a sírás hangjától, mert a nép igen hangosan ujjongott, és messzire hallatszott a hangja.” (Ezsd 3, 12-13)
Öröm és bánat keveredik, a múlt és az elszalasztott lehetőség kerül a mérleg egyik serpenyőjébe, míg a reményteljes jövő a másikba.
„Amikor Júda és Benjámin ellenségei meghallották, hogy a fogságból hazatértek templomot építenek Izráel Istenének, az ÚRnak, elmentek Zerubbábelhez meg a családfőkhöz, és ezt mondták nekik: Hadd építsünk veletek együtt, mert mi is a ti Istenetekhez folyamodunk, ahogyan ti, és neki áldozunk Észar-Haddón asszír király idejétől fogva, aki idehozott bennünket.” (Ezsd 4, 1-2)
A samaritánus lakosság is osztozni akar a júdaiakkal, de ezt az előírások tisztaságára hivatkozva a júdai vezetők elutasították. Ennek pedig meg lett a következménye.
„Ahasvérós uralkodása alatt, uralkodása kezdetén írásban vádolták be Júda és Jeruzsálem lakóit, Artahsasztá idejében pedig Bislám, Mitredát és Tábeél, többi hivatalnoktársukkal együtt írtak Artahsasztá perzsa királynak. Levelet írtak arám írással, arám fordításban.”
(Ezsd 4, 6-7)
Nézzünk egy kis kortörténetet az ebben a korban élt perzsa királyokról:
Dárius Kr. e. 522-485
Ahasvérós (Xerxész) Kr. e. 485-465
Artahsasztá (Artaxerxész) Kr. e. 465-424
„Mivel pedig mi a palota sójával sózunk, és nem illik elnéznünk, hogy becsapják a királyt, ezért küldtük ezt a jelentést a királynak. Nézzék csak át őseid krónikáit! Megtalálod és megtudod a krónikákból, hogy ez a város lázongó, a királyokat és a tartományokat folyton megkárosító város volt, és régtől fogva pártütések történtek benne; ezért is rombolták le ezt a várost.” (Ezsd 4, 14-15)
A só közös evése az összetartozást szimbolizálja.
„Most azért adjátok parancsba: Meg kell akadályozni ezeket a férfiakat abban, hogy újjáépítsék a várost, amíg tőlem újabb parancs nem érkezik. Ügyeljetek arra, hogy ne történjék hanyagság ebben a dologban, nehogy súlyos kár érje a királyokat!”” (Ezsd 4, 21-22)
Mint minden korban, most is az volt a fontos a királynak, hogy a tartományban béke legyen és a szükséges adó beszedésre kerüljön. Aki ezt csak elméletben is veszélyezteti, az ellenség.
„Ekkor beszüntették a munkát Jeruzsálemben az Isten házánál, és szünetelt az Dárius perzsa király uralkodásának a második esztendejéig.” (Ezsd 4, 24)
Az előbb kitekintettünk az utókorba, de ez a vers visszavisz Cirus uralkodásához.
„Ez a szövege annak a levélnek, amelyet Dárius királynak küldött Tattenaj, a Folyamon túli tartomány helytartója és Setar-Bóznaj meg hivatalnoktársai, a Folyamon túli tartomány tisztviselői. Beadvánnyal fordultak ugyanis hozzá, melyben a következőket írták: „Dárius királynak teljes békesség! Tudtára adjuk a királynak, hogy elmentünk Júda tartományába, a nagy Isten házához. Azt most kőtömbökből építik, és a falakra gerendákat helyeznek. Ezt a munkát gondosan végzik, és sikeresen folytatják.” (Ezsd 5, 6-8)
Mivel a templom épül, ezért nincs más lehetőségük az ellenzőknek, mint a királytól kérni az építkezés megtiltását.
„Most azért Tattenaj, a Folyamon túli tartomány helytartója, Setar-Bóznaj és hivatalnoktársaik, a Folyamon túli tisztviselők, tartsátok távol tőlük magatokat! Hagyjátok, hogy a zsidók helytartója és a véneik Isten házán munkálkodjanak, és fölépíthessék Isten házát a régi helyén! Arra is parancsot adok, hogy mit kell tennetek a zsidók véneinek támogatására Isten házának az építésében: a király jövedelméből, a Folyamon túli adóból pontosan adják meg a költségeket ezeknek a férfiaknak, hogy ne legyen fennakadás.”
(Ezsd 6, 6-8)
A hivatalnokok nem jókedvűen, de a parancsnak megfelelően végrehajtják a király parancsát.
„Így a júdai vének sikeresen folytatták az építkezést Haggeus prófétának és Zakariásnak, Iddó fiának a próféciái szerint. Be is fejezték az építkezést, ahogyan Izráel Istene megparancsolta, és Círus, Dárius meg Artahsasztá perzsa királyok elrendelték.Dárius király uralkodásának hatodik évében, adár hónap harmadik napjára készítették el a templomot.” (Ezsd 6, 14-15)
A templom felszentelésére Kr. e. 515 áprilisában kerül sor.
„Ezek után Artahsasztá perzsa király uralkodása alatt Ezsdrás, Szerájá fia, aki Azarjá fia, aki Hilkijjá fia, aki Sallúm fia, aki Cádók fia, aki Ahítúb fia, aki Amarjá fia, aki Azarjá fia, aki Merájót fia, aki Zerahjá fia, aki Uzzí fia, aki Bukkí fia, aki Abísúa fia, aki Fineás fia, aki Eleázár fia, aki pedig Áron főpapnak volt a fia, ez az Ezsdrás eljött Babilóniából. Ő írástudó volt, jártas Mózes törvényében, amelyet Izráel Istene, az ÚR adott. A király pedig teljesítette minden kérését, mert vele volt Istenének, az ÚRnak az ereje.” (Ezsd 7, 1-6)
Felépült a templom, de valami még hiányzott Júda tartományában. Ezt a hiányt, a vallási tisztaságot, kívánta pótolni a Kr. e. 458-ban a király engedélyével visszatért az Áron nemzettségéből származó, Mózes törvényeiben jártas Ezsdrás pap.
„Artahsasztá, a királyok királya, Ezsdrás papnak, aki a menny Istenének törvényében tökéletesen jártas írástudó. Parancsot adok, hogy mindenki, aki országomból önként el akar menni Jeruzsálembe Izráel népe, papjai és lévitái közül, az elmehet veled. Mivel te a királynak és hét tanácsosának a küldöttje vagy, vizsgáld meg Júdát és Jeruzsálemet Istened törvénye szerint, amely a kezedben van.” (Ezsd 7, 12-14)
Ezsdrás nem csak egy pap, hanem szófér is, ami királyi udvar magas rangú tisztviselőjére utal. Úgy is mondhatjuk, hogy a királyi udvarban a zsidó vallási ügyek előadója volt.
Ezsdrás nem egyedül érkezik, hanem a papi és lévita családok egy része is, körülbelül 5.000 fő.
„Ekkor böjtöt hirdettem ott az Ahavá-folyó mellett, hogy megalázzuk magunkat Istenünk előtt, és jó utat kérjünk tőle magunknak, hozzátartozóinknak és minden jószágunknak. Mert szégyelltem sereget és lovasokat kérni a királytól, hogy oltalmazzanak az ellenséggel szemben az úton, hiszen azt mondtuk a királynak: Istenünk ereje mindazoknak a javára van, akik őt keresik, de hatalma és haragja fordul mindazok ellen, akik őt elhagyják. Böjtöltünk tehát, és könyörögtünk ezért Istenünkhöz, ő pedig meghallgatott minket.” (Ezsd 8, 21-23)
Nem szégyen böjtölni és nem szégyen életünket Isten kezébe tenni.
„Mindezek után eljöttek hozzám a vezető emberek, és ezt mondták: Izráel népe, még a papok és léviták sem különültek el az ország népeitől, a kánaániak, a hettiták, a perizziek, a jebúsziak, az ammóniak, a móábiak, az egyiptomiak és az emóriak utálatos szokásaitól, mert ezeknek a leányai közül vettek feleséget maguknak és fiaiknak, úgyhogy összekeveredett a szent mag az ország népeivel, sőt a vezető emberek és elöljáróik jártak élen ebben a hűtlenségben. Amikor ezt meghallottam, megszaggattam a ruhámat és a köpenyemet, megtéptem a hajamat és szakállamat, és ott ültem magamba roskadva. Akkor körém gyűltek mindazok, akik remegve gondoltak Izráel Istenének az igéire a fogságból hazatértek hűtlensége miatt. Én pedig magamba roskadva ültem egészen az esti áldozatig.” (Ezsd 9, 1-4)
Itt a gyülekezet helyzetéről kapunk képet, amely igen elszomorítja a vallási tisztaságra vágyó Ezsdrást.
„És most mit mondjunk ezután, Istenünk? Hiszen elhagytuk parancsolataidat, amelyeket a te szolgáid, a próféták által adtál, amikor ezt mondtad: Az a föld, amelyre bementek, hogy birtokba vegyétek, tisztátalan föld az országban lakó népek tisztátalansága és utálatos szokásai miatt, mert megtöltötték azt egyik végétől a másikig tisztátalanságukkal. Azért ne adjátok hozzá leányaitokat az ő fiaikhoz, és az ő leányaikat se vegyétek feleségül fiaitoknak! Ne törődjetek békességükkel és javukkal soha, akkor megerősödtök, élhettek a föld javaival, és örökségül hagyhatjátok azt utódaitokra örökre.” (Ezsd 9, 10-12)
A panasz és a megoldás hangját hallhatjuk meg. A bűnbocsánatot mindig megelőzi a bűn szívből jövő megvallása és attól való elhatárolódás.
„Miközben Ezsdrás Isten háza előtt leborulva így imádkozott, és sírva elmondta ezt a bűnvallást, Izráelből igen nagy sokaság gyűlt össze körülötte: férfiak, asszonyok és gyermekek, mert a nép igen keservesen sírt. Akkor megszólalt az Élám fiai közül való Sekanjá, Jehíél fia, és ezt mondta Ezsdrásnak: Hűtlenek lettünk Istenünkhöz, mert idegen nőket vettünk feleségül az ország népei közül. De ennek ellenére is van még remény Izráel számára! Most azért kössünk szövetséget Istenünkkel úgy, hogy elbocsátjuk mindezeket az asszonyokat és gyermekeiket uramnak és azoknak a határozata szerint, akik remegve gondolnak Istenünk parancsolatára. A törvény szerint kell eljárni. Kelj föl, mert ez a te dolgod, és mi veled leszünk. Légy erős, és cselekedj!” (Ezsd 10, 1-4)
„Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül.”
(Jak 2, 26)
„Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt hozzá: Asszony, hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged? Ő így felelt: Senki, Uram. Jézus pedig ezt mondta neki: Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” (János 8, 10-11)
„A fogságból hazatértek azonban így jártak el. Kiválasztották Ezsdrás papot meg egyes férfiakat, családonként a családfőket, mindnyájukat név szerint. Ezek a tizedik hónap első napján összegyűltek, hogy megvizsgálják az ügyet. Az első hónap első napjáig elintézték minden férfi ügyét, aki idegen asszonyt vett feleségül.” (Ezsd 10, 16-17)
Ne gondoljuk, hogy ez könnyen ment. Biztos volt hangos szóváltás, tettlegesség, átkozódás. Családok, gyerekek sínylették ezt meg.
„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával, és így az embernek ellensége lesz a háza népe. Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám; és aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó hozzám. Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt.” (Máté 10, 34-39)
Ki a radikálisabb Ezsdrás, vagy Jézus?
Vélemény, hozzászólás?