Ágoston

„Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk „áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként.” Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó; 4se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség: ami nem illik, hanem inkább a hálaadás.” (Efezus 5, 1-4)

Az Észak-Afrikában született kiváló filozófus és gondolkodó megtérésének és szentté válásának története. A háttérben nagyszabású történelmi tablóval. Ágoston élete egybefonódik az európai történelem egyik legnagyobb változásával, a Római Birodalom bukásával.
A történet egy kis provinciában kezdődik, ahol a nyugtalan kamasz fiú egyetlen vágya, hogy nagy ügyvéd legyen, ezért édesanyja segítségével Karthágóba megy, hogy egy igazi szónok iskolájába járjon. Az éles eszű ifjú hamar legyőzi a nehézségeket és csodálatos szónokká válik, miközben élvezi mindazokat az örömöket, amiket a nagyváros nyújtani tud. Amikor azonban egy férfi, akit sikerül nagyszerűen előadott beszédével felmentetnie annak ellenére, hogy ő is meggyőződött a bűnösségéről, újabb szörnyű gyilkosságot követ el, Augustinus mély válságba zuhan és hazatér egyetlen igazi szerelmével az édesanyjához. Elzárt vidéki életéből csak egy nagy kihívás mozdítja ki.

(Cs)

Be the first to comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*