„Alaktalan testemet már látták szemeid, könyvedben minden meg volt írva, a napok is , amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg közülük. Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad vagyok.
” (Zsoltárok 139, 16-18)
Több mint 400 évvel ezelőtt történt Angliában, hogy egy boldogtalan, nyomorult asszony ment egy elhagyott mezei úton a csecsemőjével.
A szegény asszony a gyermekét akarta kitenni. Egy ösvény mögött, az út mellett letette az alvó fiúcskát egy kendőbe burkolva a rét füvére, és továbbsietett az úton.
Pár óra múlva arra jött egy fiú, iskolából hazafelé tartott. Minden csendes volt, csak egy tücsök ciripelte egyhangú énekét olyan hangosan, hogy az iskolásfiúnak az a gondolata támadt, hogy megkeresi ezt a tücsköt. A rétre lépett, és megtalálta a fiúcskát , ahogy a fűben aludt.
Felvette, s hazavitte. A szülei maguknál tartották, és felnevelték. A tücsök és ciripelése voltak az eszközök a kitett gyermek megmentésében.
A fiú derék férfiúvá növekedett. Üzletet alapított, Isten mindenben megáldotta, amibe csak belekezdett. Akkoriban I. Erzsébet királynő uralkodott Angliában, aki gyakran kikérte ennek az okos és áldott embernek a tanácsát. Ez Sir Thomas Gresham volt, a Királyi börze megalapítója Angliában.
Isten csodálatos végzésére való emlékezésül, aki halálra ítélt életét egy tücsök által mentette meg, Gresham a házára szélkakasként tücsköt állított fel.
(Vetés és aratás evangéliumi folyóirat)
(Zs)
Vélemény, hozzászólás?