Az utolsó reformáció – A kezdet

„Péter így válaszolt: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.” (ApCsel 2, 38)

Ez a dokumentumfilm a jelen világba hoz változást, itt és most! Bemutatja, milyen lehetett Jézus első tanítányainak az élete, akik bejárták az egész világot. Bemutatja továbbá, miért terjedt el az evangélium az egész földön, illetve hogy milyennek kéne lennie a keresztény életnek – az életnek, mely során jelek és csodák követnek bennünket.

Jézus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz, és azt mondta, hogy mi nála nagyobb dolgokat is fogunk tenni. A gyülekezeti kereszténység helyett ez a fajta akciós tanítványság most újra feléledőben van, és egyre többek és többek csatlakoznak ehhez a megújuláshoz, és teszik azt, amit Jézus parancsolt: tegyünk tanítvánnyá mindenkit, bemerítvén és tanítván őket, hogy megtegyék, amit Jézus parancsolt az apostoloknak – de most már Szentszellemmel betöltkezve.

(Cs)

Be the first to comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*