Fogságban is szabadon

“Én, János, testvéretek és társatok Jézussal a szenvedésben, a királyságban és az állhatatosságban, a Patmosz nevű szigeten voltam az Isten igéjéért és Jézus bizonyságtételéért.” (Jelenések 1,9)

János apostolt, Efézus püspökét, élete végén száműzetésre ítélték a világi hatalmak Patmosz szigetére. A Jézusról való bizonyságtételért sok bátor hitvalló keresztyént végeztek ki abban az időben. A gyülekezetvezetés egyáltalán nem volt nyugdíjas állás, és szinte minden családban voltak mártírok.

Az idős Jánossal Istennek más célja volt. A bánkódó efézusi hívek nem sejthették, hogy az apostolra élete fő műve fog várni, az elítélőinek pedig fogalmuk sem volt arról, hogy az elkülönített fogvastartással nem lehet őt “kivonni a forgalomból”.

János írhatott volna a nehéz körülményeiről, de ezek mellékesek voltak a látomásban kapott üzenetekhez képest. Mit érthetünk meg az élethelyzetéből? Azt, hogy fogságban is alkalmas a hívő szolgálatra. Nincs börtönrácshoz, kopár kietlen szigethez kötve a lélek, mert tökéletesen szabadon szárnyalhat, és felfoghatja Isten jelenlétét. A zajos világtól való elszigeteltség kifejezetten előnyös és szükséges lehet, ha Isten valami rendkívülit akar közölni szolgájával.

Isten mindig a legmegfelelőbb embert választja ki, és egyedül János felelt meg a célnak. Senki más az egész világon!
Az idős kor szintén nem hátrány. Sőt, egy ilyen nagy méretű látomás elhordozásához előnyt jelent a hosszú élet során megszerzett szeretet, bölcsesség, kipróbált türelem és hűséges kitartás. Az érett hívő már nem riadozik annyira, képesebb viselni, ha ítéletes eseményeket tár fel előtte az Úr.

Még így is rengeteg erőt adott az Úr, hogy a látomás terhétől össze ne roppanjon az apostol. Ki az, aki ép elmével kibírná a pecsétek és a trombiták ítélet üzeneteit, vagy a végső pusztulás képeit? Olvasva is félelmetes, nemhogy látni és hallani a láthatatlan világ legnagyobb mélységeit és magasságait, mindent, ami történni fog.

Az utolsó élő apostol, élete végén kapta meg a Biblia befejező könyvét, mint egy záró ékkövet, amelynek végső fejezetei különösen biztatóak és ígéretesek az eltikkadt szívű üldözött földi vándorok számára.

(Zs)

Leave a comment

Your email address will not be published.

*