A hagyomány az evangélium szerzőjének Márkot (János-Márk) tartja, aki Péter tanítványa volt, majd Pál útitársa, később Rómában újra Péter segítője.
Az evangélium görög (koiné) nyelven íródott Kr. u. 65-70 körül Rómában. Ez a legkorábbi a szinoptikus evangéliumok közül.
A könyv a szinoptikus (együttlátás) evangéliumok közé tartozik a Máté és a Lukács evangéliumával együtt.
Az evangélium a pogányokból lett keresztyéneknek készült, akik nem voltak tisztában a zsidó szokásokkal. Ebben az evangéliumban emelkedik ki legjobban Jézus emberi alakja. Olyan emberé, aki eszik, iszik, elfárad. Tehát olyan, mint mi. A szerző Jézus alakját elérhető közelségbe akarta hozni a más vallásokon felnőtt pogánykeresztyénekhez, hogy minél jobban tudjanak azonosulni vele.
A tanítványok elhívásával olyan közösséget teremt, amely Jézus felhatalmazásával Jézus halála után tudja hirdetni az igét. Ezzel bemutatva a közösség teremtésének az erejét.
A második rész Péter vallástételével kezdődik. Ettől kezdve hívja Jézus magát Emberfiának és felfedi a tanítványoknak a rá váró szenvedést és az azutáni feltámadást. Jézus a negyven napos sivatagi böjttel visszavisz minket Izráel negyven éven keresztül történő sivatagi vándorlására. Megmutatja az Izráel elé tárt kísértéseket, de azokat Jézus legyőzi.
A három kiválasztott tanítvány (Péter, Jakab, János) láthatta Jézus megdicsőülését.
Az ismeretlen ördögűző megmutatja, hogy Jézus magasan a mi értelmünk fölött gondolkodik. Míg mi földi emberek inkább kirekesztően gondolkodunk, addig Jézus a befogadó gondolkodást helyezi előtérbe. Minden Jézus nevében végzett hitbéli szolgálat kedves Isten előtt.
Az özvegyasszony két fillérje megmutatja számunkra, hogy az Istennek tiszta szívből adott adomány a nagyságától függetlenül kedves, míg a megszokásból adott adomány nagyságától függetlenül megvetett.
A 13. fejezet Jézus eljöveteléről és a világ végéről tartalmaz beszédet, amely felhívja a hívők figyelmét a Sátán mesterkedésére és éberségre szólít.
Az evangélium utolsó része Jézus szenvedéstörténetét beszéli el. Jézus halálakor egy pogány százados mondja ki, amit az írástudók és főpapok nem akartak kimondani: „Bizony, ez az ember Isten fia volt!”
Jézus tanítása vonzotta a tömegeket, mert nekik és róluk szólt:
„A nagy sokaság szívesen hallgatta őt.” (Márk 12, 37b)
„…mert az egész sokaság álmélkodott a tanításán” (Márk 11, 18b)
„Amikor Jézus befejezte ezeket a beszédeket, a sokaság álmélkodott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudóik.” (Máté 7,28)
Miért lehetett ez?
- Mert érthető volt, nem beszélt választékos nyelven és nem dobálózott idegen szavakkal. Fontosabb volt számára az érthetőség, mint a bölcselkedés
- Mert nem nézte le az embereket, hanem szerette Őket
- Mert történeteken keresztül magyarázott. Ezek ébren tartják a figyelmet és könnyebb rájuk visszaemlékezni
- Mert betöltötte a hozzá fordulók lelki, testi szükségleteit
Mi az amit ebből megtanulhatunk?
Legyünk beszédünkben, viselkedésünkben Jézushoz hasonlóak. Adjuk át a hozzánk fordulóknak az örömhírt. Ne untassuk az embereket hitvitákkal. Töltsük be a szükségleteiket, mert csak ekkor változhat meg a keresők élete. Az a gyülekezet, ahol az emberek élete megváltozik, az az emberek tömegeit fogja vonzani, hiszen az emberek vágynak az életük megváltozására.
Jézus követése csak akkor lehetséges, ha hitből fakadó döntésre jutunk:
„Péter ezt mondta neki: Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Jézus így szólt: Bizony mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, az százannyit kap: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet. De sok elsőből lesz utolsó, és utolsóból első.” (Márk 10, 28-31)
„Ekkor megérkeztek anyja és testvérei; kint megállva beküldtek hozzá, és hívatták őt. Sok ember ült körülötte, és azok szóltak neki: Íme, anyád és a testvéreid odakint keresnek téged! De ő így válaszolt nekik: Ki az én anyám, és kik az én testvéreim? És végignézve a körülötte ülőkön, így szólt: Íme, az én anyám és az én testvéreim. Mert aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem és az én anyám.” (Márk 3, 31-35)
Szeretnénk Jézus tanítványa lenni? Igen
Vállaljuk érte a szenvedést? Nem
A világban élünk és a világ szerint, pedig nem kellene. Pál ezt mondja:
„és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (Róma 12, 2)
Jézus követése egy teljesen más gondolkodást igényel. Megszűnik a testi élet és Krisztus lelke segítségével kibontakozik a lelki élet.
„Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2Kor 5, 17)
Döntsük el, hogy mit akarunk. Jézusi életet, vagy világi életet. A kettő nem fér meg egymás mellett. Ne legyünk képmutatók!
Ha elszántuk magunkat Jézus követése mellett, akkor adjuk át az életünket TELJESEN Jézusnak. Nap, mint nap lehetőségünk van keresni és megtalálni a megszentelődéshez vezető utat.
Ne feledjük, a hit cselekedetek nélkül halott!
„Hit által, és csakis hit által tartatunk meg, azáltal, hogy hiszünk, azáltal, hogy olvassuk az Igét és a Lélek tanúskodik amellett, hogy az Írás igaz és hogy Krisztusban bízunk. De annak a bizonyítéka, hogy valóban hittél és hogy az életed tényleg átalakult a Szent Lélek megújító munkája által, az az, hogy vallomástevővé válsz és gyümölcsöt teremsz az életeddel és a száddal megvallod Jézust akkor is, ha az életedbe kerül.” (Paul Washer)
Vélemény, hozzászólás?