Zsoltárok 100,4

„Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel! Adjatok hálát neki, áldjátok nevét!” (Zsoltárok 100, 4)

                                                           

Két megállapítás:

1, Az emberek az ajtókat és kapukat azért találták ki, hogy valahova ne lehessen csak úgy bemenni.

2, Az emberek az ajtókat és kapukat azért találták ki, hogy valahova be lehessen menni!

Az ajtó, a kapu nem kerítés, de része annak. A nyitott ajtó és kapu meghívás és ígéret, és jelenlétével hívogat: tessék, ide be lehet jönni! A kerítésen belül védelem és biztonság van!

Jézus azt mondta önmagáról, hogy Ő „ a juhok ajtaja…..ha valaki rajtam át megy be, megtartatik…” ( Jn 10,9 )

Ez a megfellebezhetetlen kijelentés döntésre késztet: bemegyek-e azon az ajtón, vagy kívül maradok? Nem szoktunk csak úgy „véletlenül” átsodródni rajta. A belépés nem kötelező, de más világ van az ajtón kívül, és más az ajtón belül! De ki léphet be? Én át akarok rajta menni? És mi vár odabenn ?

Amikor Jézus azt mondta magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (Jn 14,6 ), akkor ez világos kijelentés. Ő az ajtó, Ő az egyetlen út, amely Isten jelenlétébe vezet.

Ma még tárva- nyitva áll az örök életre vezető ajtó. Siess, kedves embertársam, lépj be! Mert aki az Úr Jézushoz jön, azt Ő nem küldi el.

A.K.

                                           

(Zs)