Ne állj meg félúton!

“Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre” (Máté 5, 41)

Visszaemlékezem egy történetre, amely két testvérről szólt.
Mindketten rizsföldjüket művelték. Földjük dombon volt, míg a többieké alacsonyabban feküdt. A nagy hőségben egész nap vizet húztak, és késő éjszaka mehettek csak aludni. Egyik éjszaka, amikor aludtak, a domb alján lakó gazdálkodók lyukat ástak a két testvér öntözőcsatornájába, amivel a földjüket körülvették, és a vizet mind a saját földjükre folyatták. Reggel a testvérek látták, mi történt, de nem szóltak semmit. Megint megtöltötték a vályúkat vízzel, és a többiek megint kiszívták belőle a vizet a rákövetkező éjjelen. A két testvér még mindig nem szólt egy tiltakozó szót sem, amikor a következő hajnalon is felfedezték az aljasul ügyes fogást, amit ugyanazok a gazdák követtek el.

A két testvér keresztyén volt és a keresztyéneknek türelmesnek kell lenniük. Ez a játék hétszer egymás után megismétlődött, és a két testvér csendben elszenvedte a kárt. Az ember azt hihette volna, hogy ilyen keresztyénekben, akik megengedhetik maguknak, hogy napról napra így bánjanak el velük, és soha egy szemrehányó szót sem ejtenek, biztosan túláradó örvendezés van. De egyáltalán nem voltak boldogok, és ez úgy lehangolta őket, hogy ügyüket egyik testvér elé vitték, aki az Úr szolgálatában állt. Elmondták a tényállást, és azt kérdezték tőle:
– Hogy lehet az, hogy bár egy héten keresztül elszenvedtük ezt a gonoszságot, mégis boldogtalanok vagyunk?

Ennek a testvérnek volt némi tapasztalata, és ezért így válaszolt:
– Azért vagytok boldogtalanok, mert még nem tettetek meg mindent. Legelőször ezeknek a gazdáknak a földjét kellett volna megöntöznötök, és csak azután a magatokét. Menjetek vissza és próbáljátok ki, vajon a szívetek így megnyugszik-e majd?

Beleegyeztek és elmentek. Következő reggel már korábban talpon voltak, mint máskor, és első dolguk volt, hogy megöntözzék azoknak a gazdáknak a földjét, akik olyan kitartóan lopkodták földjükről a vizet. És az a meglepő dolog történt velük, hogy minél többet dolgoztak üldözőik földjén, annál boldogabbak lettek. Mire befejezték saját területük öntözését, szívük teljesen megnyugodott.

Amikor a testvérek ezt megismételték pár napon keresztül, a gazdák bocsánatot kértek tőlük és hozzátették:
– Ha ez a keresztyénség, akkor többet akarunk hallani róla.

Itt látjuk, hogy milyen nagy különbség van a “jó-rossz ” alapelv és az élet alapelve között. A két testvér nagyon türelmes volt. Ez biztosan jó dolog. Erős hőségben dolgoztak, hogy öntözhessék rizsföldjüket, és egyetlen panaszkodó szó nélkül elszenvedték, hogy mások ellopják a vizüket. Nem volt ez nagyon jó dolog?

Mi hiányosságuk volt még, hogy nem volt meg a szívük békéje? Azt tették ami jó volt, megtettek mindent, amit ember elvárhatott tőlük, de Isten ennyivel nem elégedett meg.

Azért nem volt békesség a szívükben, mert nem tettek eleget az isteni élet követelményének. Amikor Isten színvonalának megfelelően jártak el, akkor öröm és békesség áradt el a szívükben.
Az isteni élet követelményének eleget kell tenni, ezért ne merjünk megállni a félúton.

W. Nee : Tizenkét tele kosár

Ha mindent megteszünk annak az érdekében, hogy ne legyen harag a szívünkben a másik ember felé, akkor ez az élet útja. Ezt teljesíteni csak az Úr erejével vagyunk képesek.

(Zs)

Be the first to comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*