Akik az Urat szolgálják, megtöretnek

„Ezért a Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban, mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős. ” (2Korinthus 12, 10)

Isten nem hagy egyetlen életet sem megpróbálatlanul, amelyet egyszer átadtak neki. Nem fogadhat el minket a saját értékelésünk alapján, Ő jelenti majd ki, mire becsüli átadásunkat azzal, hogy próbának veti alá, amelynek eredménye kimutatja annak valóságos értékét.
Kevéssel azután, hogy mindent elhagytam az Úr szolgálatáért, meglátogattam egy idős hívő nőt. Amint együtt ültünk fesztelen beszélgetés közben, megkérdezte tőlem:
– Ugye teljesen oda akarja adni magát az Úrnak? Mit gondol, mit kíván az Úr magától?
– Hogy dolgozzam érte – feleltem.
– És ha Ő nem kívánja öntől, hogy dolgozzon érte, akkor mi fog történni? – kérdezte.
– Ó, én meg vagyok győződve, hogy azt akarja, hogy dolgozzam érte – válaszoltam magabiztosan.

Az öreg hölgy ekkor fellapozta a Máté 15- öt, és elolvasta a négyezrek megvendégelését, és megkérdezte tőlem, mit gondolok, hogyan lehet, hogy ez a hatalmas tömeg jóllakott olyan kevésből, mint a 7 kenyér és egy pár kis hal?
Mert – feleltem – amikor ez a nagyon korlátolt mennyiségű eledel az Úr kezébe került, Ő hozzáadta az áldását.
Válaszomra adott megjegyzésének olyan mély hatása volt rám, hogy emlékszem rá mind a mai napig, ámbár akkor még nem tudtam jelentésének a mélyére hatolni. Azt mondta:
– Az Úr minden kenyeret , ami a kezébe kerül, először megtör, azután szétoszt. Nem oszt szét semmit, amit előbb nem tört meg, mert a töretlen kenyér nem szaporodik, amikor szétosztják. Testvérem, azt ajánlom, hogy készüljön fel az összetöretésre, aminek feltétlenül be kell következnie, ha az életével akar szolgálni másoknak.

Azóta sok év telt el ,és bőven volt alkalmam, hogy meggyőződjek szavai igazságáról.

Watchman Nee: Tizenkét tele kosár

Sokszor gondoljuk azt, hogy az erőtlenségünk, a megtörtségünk alkalmatlanná tesz Isten szolgálatához. Ellenkezőleg.
Gyenge , nyomorúságoktól megviselt cserépedényünk alkalmas az isteni erő befogadásához, és kisugárzásához.
Isten tervezte így, Ő meg tudja mutatni a dicsőségét a leggyengébb cserépedényben is.

(Zs)

Be the first to comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*