Szólhatunk Isten nevében

„Erre így szólt az ÚR: Ha megtérsz, megengedem, hogy újból szolgálatomba állj. Ha értékes dolgokat beszélsz értéktelenek helyett, akkor szószólóm lehetsz. Nekik kell hozzád térniük, nem neked hozzájuk.” (Jeremiás 15,19)

Szegény Jeremiás! De miért lenne szegény? A síró próféta Isten kiválasztott és igen nagyrabecsült szolgája volt. Az emberek gyűlölték, mert az igazságot szólta. A neki olyan édes Igét keserűnek találták hallgatói. Ura előtt Jeremiás mégis kedves volt. Isten megparancsolta neki, hogy maradjon meg a hűségben, akkor Ő mindvégig szólni fog rajta keresztül.

Bátran, és az igazat kellett szólnia az emberekhez. Isten rostáján kellett megrostálnia azokat, akik magukat hívőknek nevezték, mert csak akkor lehetett Jeremiásé az ígéret: „szószólóm lehetsz”.

Milyen nagy tisztesség! Nem kellene-e minden igehirdetőnek, sőt minden hívőnek erre törekednie? Ha Isten szól rajtunk keresztül – mekkora csoda ez! Úgy a biztos, tiszta igazságot szóljuk majd, éspedig erővel! Akkor szavunk nem tér vissza üresen, hanem áldás lesz azoknak, akik befogadják, akik pedig elutasítják, azoknak veszedelem.

Sokan nyernek majd táplálékot ajkunkról. Felkeltjük az alvót és életre támasztjuk a holtat.

Kedves olvasóm, imádkozz te is azért, hogy Istennek minden szolgája ilyen legyen.

C.H. Spurgeon

(Cs)

Be the first to comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*