A krónikák két könyve a héber kánon utolsó két könyve.
Ezsdrás és Nehemiás könyvével ie. 400 körül íródott.
Ez a két könyv azt próbálja megmutatni a fogságból való visszatért gyülekezet szemszögéből, hogy a régebbi történeti hagyományokat hogyan lehet Izráel történetébe beilleszteni.
A könyvek igazából Júdára fókuszálnak, az északi országrészt csak akkor említik, amikor az Júda szempontjából elkerülhetetlen.
Az érdeklődés középpontjában a templomi istentisztelet áll.
A visszatért népet a történelem eseményei által a hitre szándékozott tanítani.
A forrásanyagában a kánon már lezárt könyvei (Sámuel, Királyok, Mózes könyvei) is szerepelnek, amelyekből szó szerinti idézeteket is átvesz.
Dávid és Salamon ábrázolásából teljesen kimarad az emberi bukások története, csak a templom építésével kapcsolatos Isteni elhívás kerül kiemelésre.
Bemutatja a fogságból visszatért népnek, hogy a templom körül szolgáló léviták és papok feladatát Isten adta Dávid és Salamon király alatt.
„Ádám, Sét, Enós, Kénán, Mahalalél, Jered, Énók, Metúselah, Lámek, Nóé, Sém, Hám és Jáfet.”
(1Krón 1, 1-4)
Itt (eltérően Mózes első könyvével) csak az élet vonala lett megmutatva, a bukás (Káin) történetére nem tér ki a krónikás.
„Sém, Arpaksad, Selah, Héber, Peleg, Reú, Szerúg, Náhór, Táré, Abrám, azaz Ábrahám.” (1Krón 1, 24-26)
Ábrahám származási jegyzéke kapcsolódik Noé fiához.
„Ábrahám nemzette Izsákot. Izsák fiai Ézsau és Izráel voltak.” (1Krón 1, 34)
Ábrahám gyermekiből csak az ígéret fia életútja érdekli a könyv szerzőjét.
„Ezek voltak Izráel fiai: Rúben, Simeon, Lévi és Júda, Issakár és Zebulon, Dán, József és Benjámin, Naftáli, Gád és Ásér.” (1Krón 2, 1-2)
Megérkeztünk Ádámtól az ősatyákon keresztül a 12 törzshöz, amely majd végrehajtja a honfoglalást.
„Jeruzsálemben ez a négy született Batsúától, Ammíél leányától: Simá, Sóbáb, Nátán és Salamon. Rajtuk kívül ez a kilenc: Jibhár, Elísámá és Elífelet, Nógah, Nefeg és Jáfía, továbbá Elísámá, Eljádá és Elífelet. Ezek mind Dávid fiai voltak, másodfeleségeinek a fiain és a nővérükön, Támáron kívül.” (1Krón 3, 5-9)
Batsúa = Bétsabé
„Jekonjá fia volt Asszír, ennek a fia Sealtíél, Malkírám, Pedájá, Senaccar, Jekamjá, Hósámá és Nedabjá. Pedájá fia volt Zerubbábel és Simí. Zerubbábel fiai voltak Mesullám és Hananjá, az ő nővérük volt Selómít. Rajtuk kívül ez az öt: Hasubá, Óhel, Berekjá, Haszadjá és Júsab-Heszed. Hananjá fia volt Pelatjá és Jesajá, az ő fia volt Refájá, Arnán, Óbadjá és Sekanjá is. Sekanjá utódai hatan voltak: Semajá és Semajá fiai: Hattús, Jigál, Báríah, Nearjá és Sáfát. Nearjának három fia volt: Eljóénaj, Hizkijjá és Azríkám. Eljóénajnak hét fia volt: Hódavjá, Eljásíb, Pelájá, Akkúb, Jóhánán, Delájá és Anání.” (1Krón 3, 17-24)
Dávid leszármazási névjegyzéke folytatódik és ennek a végét ie. 420- ie. 400 körülre tehetjük.
„Testvéreikre, a lévitákra volt bízva mindenféle szolgálat az Isten házának hajlékánál. Az áldozatokat azonban Áron és fiai mutatták be az égőáldozati és az illatáldozati oltáron, továbbá ők végeztek minden teendőt a szentek szentjében, és ők szereztek engesztelést Izráelnek – mindenben úgy, ahogyan Mózes, az Isten szolgája megparancsolta.”
(1Krón 6, 33-34)
Fontos a krónikásnak, hogy a Mózes által elrendelt szolgálati rendet Dávid is megerősítette.
„A júdaiakat hűtlenségük miatt fogságba hurcolták Babilóniába. Az első lakosok, akik visszakerültek birtokukra és városaikba, izráeliek, papok, léviták és templomszolgák voltak. Jeruzsálemben Júda és Benjámin fiai, valamint Efraim és Manassé fiai közül valók laktak:” (1Krón 9, 1-3)
Ez a kis rész összeköti a fogság előtti és a fogságból visszatért népet hangsúlyozva az összetartozást és folyamatosságot.
„Jebúsz lakói ezt mondták Dávidnak: Ide ugyan nem jössz be! Dávid azonban elfoglalta Sion sziklavárát, és ez lett Dávid városa. Azt mondta Dávid: Aki elsőnek vág le egy jebúszit, az lesz a fővezér! Mivel elsőnek Jóáb, Cerújá fia jutott föl, ő lett a fővezér.” (1Krón 11, 5-6)
Cerújá – Isai lánya, tehát Dávid lánytestvére. Így Jóáb Dávid unokaöccse.
Jeruzsálem elfoglalása azért fontos az író számára, mert ez lesz a legfőbb kultikus hely Izráelben.
„Abísaj, Jóáb testvére volt ennek a háromnak a parancsnoka. Ő úgy forgatta a lándzsáját, hogy háromszáz embert döfött le. Ő volt a leghíresebb a három közül.” (1Krón 11, 20)
„Kiváló vitézek voltak: Aszáél, Jóáb testvére, Elhánán, a betlehemi Dódó fia,” (1Krón 11, 26)
Jóáb, Abísaj, Aszáél Dávid unokaöccsei voltak és fontos katonai feladatokat láttak el.
„Ezek voltak azok, akik Dávidhoz mentek Ciklágba akkor, amikor bujdosnia kellett Saul, Kís fia elől. Ők is a hősök közé tartoztak, akik segítették a harcban.” (1Krón 12, 1)
Honnan jöttek harcosok követni Dávidot, amikor Ciklágban volt?
Benjámin, Gád, Júda, Manassé – Már itt bemutatásra kerül, hogy Dávid elfogadottsága és támogatása egész Izráelre kiterjedt.
„Amikor Kídón szérűjéhez értek, Uzzá kinyújtotta a kezét, hogy megfogja a ládát, mert megbotlottak az ökrök. Ezért fellángolt az ÚR haragja Uzzá ellen. Lesújtott rá, mivel kinyújtotta kezét a láda felé, és meghalt ott, az Isten színe előtt. Dávid pedig megdöbbent attól, hogy az ÚR összetörte Uzzát. Ezért nevezik azt a helyet Pérec-Uzzának mindmáig. Akkor félni kezdett Dávid az Istentől, és ezt gondolta: Hogy hozathatnám magamhoz az Isten ládáját?” (1Krón 13, 9-12)
Megdöbbentő és érthetetlen eset. Egy másik rész jobban megmagyarázza a problémát:
„Ezután hívatta Dávid Cádók és Ebjátár papokat, a léviták közül pedig Úríélt, Aszáját, Jóélt, Semaját, Elíélt és Ammínádábot, és ezt mondta nekik: Ti vagytok a léviták családfői; szenteljétek meg magatokat testvéreitekkel együtt, és vigyétek föl Izráel Istenének, az ÚRnak a ládáját arra a helyre, amelyet kijelöltem számára! Mivel az előző alkalommal nem voltatok jelen, ránk tört Istenünk, az ÚR, mert nem az előírások szerint közeledtünk hozzá. Megszentelték azért magukat a papok és a léviták, hogy fölvigyék Izráel Istenének, az ÚRnak a ládáját. És a léviták rudakkal a vállukra vették az Isten ládáját, ahogyan Mózes parancsolta az ÚR beszéde szerint.” (1Krón 15, 11-15)
„Dávid úgy tett, ahogyan megparancsolta neki az Isten, és vágták a filiszteusok seregét Gibeóntól Gézerig. Dávidnak híre ment minden országban, és az ÚR rettegést keltett iránta valamennyi nép között.” (1Krón 14, 16-17)
Dávid engedelmes volt az ÚR felé. A nép vezetése engedelmességet és hitbéli meggyőződést igényel. Mivel Dávid folyamatosan az ÚR-ra fókuszált és teljesítette Isten akaratát, ezért belső és külső megerősödésben volt része.
Vélemény, hozzászólás?