„Jóás hétéves korában lett király. Jéhú hetedik évében kezdett uralkodni Jóás, és negyven évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Cibjá volt, Beérsebából származott. Jóás egész életében azt tette, amit helyesnek lát az ÚR, mivel erre tanította Jójádá főpap.” (2Kir 12, 1-3)
Jóás (ie. 840-ie. 801) – A kedvező értékelés Jójádá pap hatása, akinek a halála után már nem annyira pozitív a királyról alkotott kép.
„Akkor Jójádá főpap vett egy ládát, a fedelére lyukat fúrt, és odatette az oltár mellé jobb felől, ahol be szoktak menni az ÚR házába. Abba tették az ajtót őrző papok mindazt a pénzt, amit az ÚR házába vittek.” (2Kir 12, 10)
A Salamon temploma felújításra szorul, de a valahogy nem jött össze a megfelelő pénz, ezért vezették be a perselyt és annak felügyelet alatti felbontását.
„Udvari emberei fölkeltek, összeesküvést szőttek ellene, és megölték Jóást Bét-Millónál, amikor Szillába ment.” (2Kir 10, 21)
A Jóás elleni párt Hazáél sikereiben és Júda megaláztatásában az ÚR büntetését látták.
„Akkor az Isten felruházta lelkével Zekarját, Jójádá főpap fiát, aki a nép elé állt, és ezt mondta nekik: Így szól az Isten: Miért szegtétek meg az ÚR parancsolatait? Nem válik az a javatokra! Mivel elhagytátok az URat, ő is elhagyott benneteket. Erre azok összeesküdtek ellene, és a király parancsára ott, az ÚR háza udvarában megkövezték. Nem gondolt Jóás király arra a szeretetre, amelyet annak az apja, Jójádá tanúsított iránta, hanem legyilkoltatta a fiát. Amikor Zekarjá haldoklott, azt mondta: Lássa meg ezt az ÚR, és torolja meg!”
(2 Krón 24, 20-22)
„De amikor Jóáház megengesztelte az URat, az ÚR meghallgatta őt, mert látta, hogy Arám királya mennyire sanyargatja Izráelt. Az ÚR szabadítót adott Izráelnek, úgyhogy kikerültek Arám hatalma alól, és Izráel fiai otthonaikban lakhattak, ahogyan azelőtt.” (2Kir 13, 4-5)
Jóáház (ie. 814-ie. 801) nem bír Hazáél hadseregével. Az ÚR irgalmas Izráelhez és a legkisebb bűnbánat is elég ahhoz, hogy kinyújtsa segítő kezét.
„Azután ezt mondta: Nyisd ki a keletre néző ablakot! A király kinyitotta. Elizeus ezt mondta: Lőj! Ő pedig lőtt. Akkor így szólt: Az ÚR szabadításának a nyila ez, az Arámtól megszabadító nyíl, mert véglegesen levered majd Arámot Aféknál! Azután ezt mondta: Fogd a nyilakat! Ő kézbe vette azokat. Ekkor így szólt Izráel királyához: Üss a földre! Ő ráütött a földre háromszor, azután megállt. Megharagudott rá ezért az Isten embere, és ezt mondta: Ötször vagy hatszor kellett volna ütnöd, akkor végleg levernéd Arámot! Így azonban csak háromszor vered meg Arámot.” (2Kir 13, 17-19)
Asszíria megkezdte a nyugati terjeszkedését és lekötötte az arámi seregek egy részét. Így Izráelnek lehetősége volt az arám seregek visszaverésére.
„Amikor királyi hatalma megszilárdult, kivégeztette azokat az udvari embereket, akik meggyilkolták apját, a királyt. De a gyilkosok fiait nem ölette meg, mert így van megírva Mózes törvénykönyvében, amit az ÚR megparancsolt: „Ne kelljen meghalniuk az apáknak a fiakért, a fiaknak se kelljen meghalniuk az apákért; mindenkinek csak a maga vétkéért kelljen meghalnia!”” (2Kir 14, 5-6)
Amacjá (ie. 801-ie. 773) csak miután megszilárdította a hatalmát tudta felelősségre vonni az apja elleni összeesküvés főkolomposait.
„Összeesküvést szőttek ellene Jeruzsálemben, ezért Lákísba menekült. De utánaküldtek Lákísba, és ott megölték.” (2Kir 14, 19)
Apja után Amacját is meggyilkolták. Valószínűleg nem tudták megbocsátani az Izráel ellen vívott sikertelen csatát.
„Akkor Júda egész népe fogta, és a tizenhat éves Azarját tette királlyá apja, Amacjá helyett. Ő építette ki Élatot, amelyet visszacsatolt Júdához azután, hogy a király pihenni tért őseihez.” (2Kir 14, 21-22)
Azarjá (Uzzijá) (ie. 790-ie.739) 52 évig uralkodott Júdában.
„Amacjának, Jóás fiának, Júda királyának tizenötödik évében lett Izráel királya Jeroboám, Jóásnak a fia Samáriában, negyvenegy esztendeig. Azt tette, amit rossznak lát az ÚR. Nem tért el Jeroboámnak, Nebát fiának a vétkeitől, aki vétekbe vitte Izráelt. Ő állította vissza Izráel határát a Hamátba vezető úttól az Arábá-tengerig, az ÚRnak, Izráel Istenének igéje szerint, amelyet kijelentett szolgája, a Gat-Héferből való Jónás próféta, Amittaj fia által. Mert meglátta az ÚR Izráel igen keserves nyomorúságát, hogy végét járja már apraja-nagyja egyaránt, és nincs segítője Izráelnek. Nem mondta azt az ÚR, hogy eltörli Izráel nevét az ég alól, ezért megszabadította őket Jeroboám, Jóás fia által.” (2Kir 14, 23-27)
II. Jeroboám (ie. 786-ie. 746) helyreállította Dávid korabeli határokat. Jónás próféta itt kerül először említésre. Ebben az időszakban Izráel a fénykorát éli, hiszen külső ellenség nem fenyegette és II. Jeroboám király a prófétai kijelentés végrehajtásával szabadítóként lép fel. Ennek az időszak visszás dolgairól számol be Ámós és Hóseás próféta.
„Az ÚR megverte a királyt, és poklos lett halála napjáig. Ezért egy elkülönített házban lakott, és Jótám, a király fia állt a palota élén, ő bíráskodott az ország népe fölött.” (2Kir 15, 5)
„Amikor azonban megerősödött, vesztére felfuvalkodott, és vétkezett Istene, az ÚR ellen. Bement ugyanis az ÚR templomába, hogy illatáldozatot mutasson be az illatáldozati oltáron. De bement utána Azarjá főpap és vele együtt az ÚR papjai, nyolcvan erős ember. Elébe álltak Uzzijjá királynak, és ezt mondták neki: Nem a te dolgod, Uzzijjá, hogy illatáldozatot mutass be az ÚRnak, hanem Áron fiaié, a papoké, akiket azért szenteltek föl, hogy ők mutassák be az illatáldozatot. Menj ki a szentélyből, mert vétkeztél, és ez nem válik dicsőségedre az ÚRistennél! Erre felbőszült Uzzijjá, akinek éppen a kezében volt az illatáldozathoz való tömjénező. De amikor felbőszült a papok ellen, poklos folt jelent meg a homlokán az ÚR házában levő papok előtt, az illatáldozati oltár mellett.” (2Krón 26, 16-19)
Nem elég hosszú ideig uralkodni. Alázatosan kell szolgálni az Urat, ahogyan elhívott.
„De összeesküvést szőtt ellene Sallúm, Jábés fia, és levágta őt a nép előtt, megölte, és ő lett utána a király. Zekarjá egyéb dolgai meg vannak írva az Izráel királyainak történetéről szóló könyvben. Így teljesedett be az ÚR igéje, amelyet kijelentett Jéhúnak: „Utódaid négy nemzedéken át ülhetnek majd Izráel trónján.”” (2Kir 15, 10-12)
Jéhú uralkodóházának vége és elkezdődik Izráelben a gyors uralkodóváltások kora. Asszíria egyre nagyobb fenyegetést jelent és nincs, aki megállítsa. Az izráeli társadalom egyiptom-barát és asszír-barát részre szakadt és ide-oda ingadozott az erőviszonyoknak megfelelően.
„Púl, Asszíria királya betört az országba, mert Menahém ezer talentum ezüstöt adott Púlnak, hogy legyen segítségére, és szilárdítsa meg királyi hatalmát. Ezt a pénzt Menahém kivetette Izráelre, valamennyi tehetős emberre: ötven sekel ezüstöt fejenként mindenkire, hogy megadhassa Asszíria királyának. Akkor hazatért Asszíria királya, és nem maradt ott az országban.” (2Kir 15, 19-20)
III. Tiglat-Pileszer a Púl nevet akkor vette fel, amikor Babilon királya lett.
„Pekahnak, Izráel királyának az idejében tört be Tiglat-Pileszer, Asszíria királya, és elfoglalta Ijjónt, Ábél-Bét-Maakát, Jánóahot, Kedest, Hácórt, Gileádot, Galileát, Naftáli egész földjét, és fogságba hurcolta azok lakosait Asszíriába. De Hóséa, Élá fia, összeesküvést szőtt Pekah, Remaljá fia ellen, és levágta őt. Megölte, és ő lett utána a király, Jótámnak, Uzzijjá fiának huszadik esztendejében.” (2Kir 15, 29-30)
Az asszír barát király összeesküvés áldozata lett és az asszíriától való elszakadási kísérletet az asszír király elfojtja, a területek nagy részét elfoglalja és a lakosság deportálását megkezdi ie. 733-ban.
„Húszéves volt Áház, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben. De nem azt tette, amit ősatyja, Dávid, amit helyesnek lát Istene, az ÚR, hanem Izráel királyainak az útján járt, sőt még a fiát is elégette áldozatul azoknak a népeknek az utálatos szokása szerint, amelyeket kiűzött az ÚR Izráel fiai elől. Áldozott és tömjénezett az áldozóhalmokon, a dombokon és minden zöldellő fa alatt.” (2Kir 16, 2-4)
Áház (ie. 741-ie. 725) tevékenysége az Úrtól való elszakadást eredményezi.
„Áház azonban követeket küldött Tiglat-Pileszerhez, Asszíria királyához, ezzel az üzenettel: A te szolgád és fiad vagyok! Vonulj fel, és szabadíts meg Arám királyának meg Izráel királyának a markából, akik megtámadtak engem. És fogta Áház az ÚR házában és a királyi palota kincstárában található ezüstöt és aranyat, és elküldte ajándékul Asszíria királyának.” (2Kir 16, 7-9)
Izráel királya összefogva Arám királyával eredményes hadjáratot vezettek Júda ellen. Ekkor Áház nem az Úrhoz, hanem Asszíriához fordult segítségért, aki kapva kapott az alkalmon és megszilárdította jelenlétét Izráelben.
„Amikor a király megérkezett Damaszkuszból, és meglátta az oltárt, odalépett hozzá, és fölment rá.” (2Kir 16, 12)
Júda lekenyerezettje lett Asszíriának és át kellett vennie azok vallási szokásait. Ezt Áház elfogadta, de ezzel Júda népe számára gyűlöletes lett.
„Ellene vonult fel Salmaneszer, Asszíria királya, Hóséa pedig az alattvalója lett, és adót fizetett neki. De amikor Asszíria királya rájött, hogy Hóséa összeesküvést szőtt, és követeket küldött Szóhoz, Egyiptom királyához, Asszíria királyának pedig nem küldte meg az évenkénti adót, akkor Asszíria királya elfogatta őt, és megbilincselve börtönbe vetette.
Majd felvonult Asszíria királya az egész ország ellen, felvonult Samária ellen, és ostromolta három évig. Hóséa uralkodásának kilencedik évében elfoglalta Asszíria királya Samáriát, Izráelt pedig fogságba hurcolta Asszíriába, és letelepítette őket Halahban és a Hábórnál, Gózán folyójánál meg a médek városaiban.” (2Kir 17, 3-6)
A hinta-politika nem vált be Izráelnek. Adót fizetett Asszíriának, de Egyiptomból várt segítséget. Az Úrhoz viszont nem fordultak segítségért.
Ennek lett a következménye, hogy ie. 722-ben II. Sargon asszír király elfoglalta Samariát és a lakosság befolyásos részét deportálták.
„Asszíria királya azután másokat hozott Bábelből, Kútából, Avvából, Hamátból, Szefarvajimból, és letelepítette őket Samária városaiba, Izráel fiai helyébe. Azok birtokba vették Samáriát, és letelepedtek városaiban.” (2Kir 17, 24)
Amint Izráelből deportáltak más helyre kerültek, így Izráelbe is történtek betelepítések. Így egy olyan vegyes lakosság jött létre, amely az adott helyen gyökértelen volt.
A helyi vallási szokásokat nem ismerték, ezért az asszír király papokat rendelt arra a feladatra, hogy Izráel Istenének a tiszteletére megtanítsa a betelepülteket. Ez úgy-ahogy sikerült, de olyan felemás vallásosság jött létre, amely ötvözte a régi és az új vallás elemeit.
„Így történt, hogy bár félték az URat, de az áldozóhalmokon is alkalmaztak maguk közül való papokat, akik az áldozóhalmokon levő templomokban tevékenykedtek. Félték tehát az URat is, de tisztelték a maguk isteneit is, azoknak a pogány népeknek a szokása szerint, akik közül elhurcolták őket.” (2Kir 17, 32-33)
„Hóséának, Élá fiának, Izráel királyának a harmadik évében kezdett uralkodni Ezékiás, Áháznak a fia, Júda királya. Huszonöt éves korában kezdett uralkodni, és huszonkilenc évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Abí volt, Zekarjá leánya. Azt tette, amit helyesnek lát az ÚR, egészen úgy, ahogyan ősatyja, Dávid tette. Megszüntette az áldozóhalmokat, összezúzta a szent oszlopokat, és kivágatta a szent fákat. Darabokra törette a rézkígyót is, amelyet Mózes készített, mert Izráel fiai mindaddig tömjéneztek neki. Ezt a kígyót Nehustánnak nevezték.” (2Kir 18, 1-4)
Ezékiás (ie. 725-ie. 697) félte az Urat és hallgatott Ézsaiás prófétára. Ezékiás megértette, hogy Izráel pusztulását az okozta, hogy elhagyták az Urat. Ezért mindent megtett, hogy Júda ne kövesse Izráel vétkét. Emellett fellázadt Asszíria ellen is.
„Ezékiás király tizennegyedik évében felvonult Szanhérib, Asszíria királya Júda összes erődített városa ellen, és bevette azokat. Akkor Ezékiás, Júda királya ezt az üzenetet küldte az asszír királyhoz Lákísba: Vétkeztem, vonulj vissza innen! Vállalom, amit kirósz rám. És Asszíria királya háromszáz talentum ezüstöt meg harminc talentum aranyat vetett ki Ezékiásra, Júda királyára.” (2Kir 18, 13-14)
Júda sem kerülheti el az asszír hódítást. Babilon meghódítása után fordult Asszíria a kis nyugati államok ellen, akik Babilónia és Egyiptom segítségében bíztak. Jeruzsálem szinte egyedül maradt, mert az asszír sereg sorra foglalja el Júda városait, az embereket deportálja, az értékeket elrabolja.
„És ne hagyjátok, hogy Ezékiás így biztasson benneteket az ÚRral: Bizonyosan megment bennünket az ÚR, és nem kerül ez a város Asszíria királyának a kezébe! Ne hallgassatok Ezékiásra, mert ezt üzeni Asszíria királya: Adjátok meg magatokat, és jöjjetek ki hozzám! Akkor mindenki a maga szőlőjéről és fügefájáról ehet, és mindenki a maga kútjának vizét ihatja, amíg el nem jövök, és el nem viszlek benneteket a ti földetekhez hasonló földre, gabonát és mustot adó földre, kenyeret és szőlőt adó földre, olajat és mézet adó földre, hogy életben maradjatok, és ne haljatok meg. Ne hallgassatok Ezékiásra, mert félrevezet benneteket, amikor ezt mondja: Az ÚR megment bennünket!” (2Kir 18, 30-32)
Az asszír sereg vezetője nem rejti véka alá, hogy mi vár Jeruzsálem népére. A deportálás. De ezt olyan mézes-mázos szöveggel teszi, mintha a tiszta jó szándék vezetné.
„Amikor Ezékiás király emberei megérkeztek Ézsaiáshoz, így szólt hozzájuk Ézsaiás: Mondjátok meg uratoknak: Így szól az ÚR: Ne ijedj meg azoktól a szavaktól, amelyeket hallottál, amelyekkel az asszír király emberei káromoltak engem. Íme, én olyan lelket adok bele, hogy hírt hallva visszatérjen országába; saját országában pedig kard által ejtem el.” (2Kir 19, 5-7)
Ézsaiás az egyetlen helyes dolgot tette, megkérdezte az Urat, hogy mit tegyen. Az alázatos (kétségbeesett) kérésre Ézsaiás prófétán keresztül érkezik a szabadítás ígérete.
„De most te, URunk, Istenünk, szabadíts meg bennünket az ő kezéből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te vagy, URam, az egyedüli Isten! „ (2Kir 19, 19)
„Azért ezt mondja az ÚR Asszíria királyáról: Nem jut be a városba, és nyilat sem lő ki rá, nem fordít feléje pajzsot, ostromsáncot sem épít ellene. Azon az úton tér vissza, amelyen jött, de ebbe a városba nem jut be – így szól az ÚR. Pajzsa leszek ennek a városnak, és megszabadítom önmagamért meg az én szolgámért, Dávidért.„ (2Kir 19, 32-33)
„Azon az éjszakán eljött az ÚR angyala, és levágott az asszír táborban száznyolcvanötezer embert. Amikor reggel fölkeltek, mindenfelé holttestek hevertek. Ekkor Szanhérib, Asszíria királya fölkerekedett, visszavonult Ninivébe, és ott is maradt.” (2Kir 19, 35-36)
Az ÚR nem csak ígérget, hanem hatalmas jobbjával cselekszik is. Itt sem emberi találékonyság, vagy bátorság menti meg Jeruzsálemet, hanem az ÚR egyedül.
„Abban az időben Ezékiás halálosan megbetegedett. Ézsaiás próféta, Ámóc fia elment hozzá, és ezt mondta neki: Így szól az Úr: Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradsz életben! Ezékiás erre a fal felé fordult, és így imádkozott az ÚRhoz: Ó, URam, ne feledkezz meg arról, hogy én hűségesen és tiszta szívvel jártam színed előtt, és azt tettem, amit jónak látsz! És Ezékiás keservesen sírt.” (2Kir 20, 1-3)
Azt gondolnánk, hogy aki ilyen tiszta szívvel keresi és szolgálja az Urat, annak semmi bántódása nem eshet. Pedig látjuk, hogy ez nem így van.
„Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam. Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem.” (2Kor 12, 7b-9)
„Ézsaiás még a palota belső udvarát sem hagyta el, amikor így szólt hozzá az ÚR igéje: Menj vissza, és mondd meg Ezékiásnak, népem fejedelmének: Így szól az ÚR, ősatyádnak, Dávidnak Istene: Meghallgattam imádságodat, láttam, hogy könnyeztél. Meggyógyítalak, három nap múlva már fölmehetsz az ÚR házába. Megtoldom napjaidat még tizenöt évvel. Asszíria királyának a kezéből pedig kiszabadítalak téged meg ezt a várost, pajzsa leszek ennek a városnak önmagamért és az én szolgámért, Dávidért.” (2Kir 20, 4-6)
Nem érdemes imádkozni? Csak sodorjon minket az ár? Lehet így is gondolkodni és élni. A Biblia viszont mást tanít.
„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1 Thessz 5, 16-18)
„Akkor Ézsaiás így szólt Ezékiáshoz: Halld meg az ÚR igéjét: Eljön majd az idő, amikor mindazt elviszik Babilóniába, ami a palotádban van, és amit elődeid gyűjtöttek mindmáig, semmi sem marad meg. Ezt mondja az ÚR! Utódaid közül is, akik tőled származnak, akiket te nemzel, elvisznek néhányat, és udvaroncok lesznek Babilónia királyának a palotájában. Ezékiás így válaszolt Ézsaiásnak: Jó az ÚR igéje, amelyet hirdettél. Mert ezt gondolta: Akkor az én időmben béke és biztonság lesz.” (2 Kir 20, 16-19)
Az asszír támadások előtt Ezékiás próbált egy Asszíria ellenes szövetségben részt venni, így vendégül látja Babilónia trónörökösét és tudatán kívül felkeltette az érdeklődését Júda kincsei iránt.
„Tizenkét éves volt Manassé, amikor uralkodni kezdett, és ötvenöt évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Hefcíbáh volt. Azt tette, amit rossznak lát az ÚR: olyan utálatos dolgokat, mint azok a népek, amelyeket kiűzött az ÚR Izráel fiai elől.” (2Kir 21, 1-2)
Az egyik legistenfélőbb királynak lett talán a leghitetlenebb és legkegyetlenebb fia. A hosszú uralkodása alatt (ie. 696 – ie. 642) lerontotta mindazt a jót, amelyet apja felépített.
Az asszír király hűbéreseként meg akart felelni az asszír királynak és ezért nagy vallási engedményeket tett. Aki ezt szóvá tette, azt valószínűleg megölette.
A látszólagos jólétnek (mint II. Jeroboám esetében) megvan az árnyoldala. Elhagyta az ÚR rendelkezéseit.
Ma mi nem ezt csináljuk? A boldogság, gazdagság keresése közben a Mennyei Atyát száműzzük az életünkből, hiszen csak gátolja az elgondolt jó életünket.
„Nyolcéves volt Jósiás, amikor uralkodni kezdett, és harmincegy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Jedídá volt, Adájá leánya, Bockatból. Azt tette, amit helyesnek lát az ÚR. Mindenben ősatyjának, Dávidnak az útján járt, és nem tért el arról sem jobbra, sem balra.” (2Kir 22, 1-2)
Jósiás (ie. 639-ie. 608) Dávid és nagyapja nyomdokain jár, neve jelentése: az ÚR oltalmaz.
„Jelentette Sáfán kancellár a királynak azt is, hogy Hilkijjá főpap egy könyvet adott át neki, és felolvasott belőle Sáfán a királynak.
Amikor a király meghallotta a törvénykönyv igéit, megszaggatta a ruháját. Majd ezt a parancsot adta a király Hilkijjá főpapnak, Ahíkámnak, Sáfán fiának, Akbórnak, Míkájá fiának meg Sáfán kancellárnak és Aszájának, a király udvari emberének: Menjetek, kérdezzétek meg az URat, hogy mit jelentenek ennek a megtalált könyvnek az igéi rám és az egész népre, Júdára nézve! Mert nagy haragra indulhatott ellenünk az ÚR, mivel nem hallgattak elődeink ennek a könyvnek az igéire, és nem tették meg mindazt, ami a számunkra meg van írva.” (2Kir 22, 10-13)
A 26 éves király amikor a templom renoválása során rábukkannak egy könyvre, amely egy prófétai útmutatás (tóráh) arra vonatkozólag, hogyan kellene élni. Úgy gondolják, hogy ez a könyv Mózes 5. könyve, vagy annak részlete lehetett. Ekkor ie. 621-et írunk.
„De mondjátok meg Júda királyának, aki azért küldött benneteket, hogy megkérdezzétek az URat: Ezt mondja az ÚR azokról az igékről, amelyeket hallottál: Mivel megrendültél, és megaláztad magad az ÚR előtt, amikor meghallottad, hogy mit jelentettem ki erről a helyről és lakóiról, hogy milyen pusztulás és átok vár rájuk, megszaggattad a ruhádat és sírtál előttem, azért én is meghallgatlak! – így szól az ÚR. Ezért gondoskodom róla, hogy őseid mellé temessenek, és békességgel kerülj a sírodba; neked nem kell meglátnod mindazt a veszedelmet, amelyet erre a helyre elhozok! És megvitték a választ a királynak.”
(2Kir 22, 18-19)
Ézsaiás már nem él, Jeremiás még fiatal, így keresni kellett valakit, akiben Isteni Lélek van. Így találtak rá Hulda prófétanőre, aki Jeruzsálem egyik részében lakott.
„Majd kiállt a király az emelvényre, és szövetséget kötött az ÚR színe előtt: hogy az URat követik, parancsolatait, intelmeit és rendelkezéseit teljes szívükből és teljes lelkükből megtartják, és teljesítik a szövetség igéit, amelyek meg vannak írva abban a könyvben. És az egész nép elfogadta ezt a szövetséget.” (2Kir 23, 3)
Ennek az a következménye, hogy a kultikus élet visszatér Salamon korához. Eltávolítanak minden idegen istenre utaló építményt Júdából és Izráelből.
„Majd ezt parancsolta a király az egész népnek: Tartsatok páskát Isteneteknek, az ÚRnak úgy, ahogy az le van írva a szövetségnek ebben a könyvében! Bizony nem tartottak ehhez hasonló páskát a bírák, Izráel bíráinak ideje óta, sem Izráel, sem Júda királyainak az idejében, csak Jósiás király tizennyolcadik évében tartottak ilyen páskát az ÚRnak Jeruzsálemben.”
(2Kir 23, 21-23)
„Nem volt hozzá hasonló király őelőtte, aki teljes szívéből, teljes lelkéből és teljes erejéből megtért volna az ÚRhoz, mindenben megfelelve Mózes törvényének, és utána sem támadt hozzá hasonló.” (2Kir 23, 25)
A vallási reformot segítette, hogy az asszír befolyás már nem volt annyira erős és ie. 612-ben Ninive elesik és a méd, káld csapatok elfoglalják.
Mindaz, amit tett azt mutatja, hogy teljes szívéből megtért az Úrhoz. Sajnos Manassé viselkedése már elindította a Júda megszűnéséhez vezető folyamatot.
„Az ÚR izzó nagy haragja azonban nem múlt el, mert haragra gerjedt Júda ellen mindazért a sok bosszúságért, amit Manassé okozott. Ezért azt mondta az ÚR: Júdát is eltávolítom színem elől, ahogyan Izráelt eltávolítottam, és megvetem ezt a várost, Jeruzsálemet, amelyet pedig kiválasztottam, sőt a templomot is, amelyről azt mondtam, hogy ott lesz az én nevem!”
(2Kir 23, 26-27)
„Az ő idejében vonult fel Nékó fáraó, Egyiptom királya Asszíria királya ellen az Eufrátesz folyó felé. Jósiás király szembeszállt vele, de az megölte őt Megiddónál, alighogy meglátta.”
(2Kir 23, 29)
Egyiptom felismerte, hogy Asszíria meggyengülve még mindig jobb, mint az új kibontakozó Babilónia. Amikor megindult hadaival Asszíria megsegítésére Jósiás feleslegesen az útját állta. Ez a politikai helyzet téves megítélése volt.
Jósiás halála után felgyorsulnak az események. Júda egyiptomi befolyás alá esik egészen addig, míg az egyiptomiak ie. 605-ben megsemmisítő vereséget nem szenvednek Nabukodonozor seregeitől Karkemisnél.
Ezután gyorsan váltják egymást Júdában a királyok:
Jóáház (Jósiás fia) 3 hónap, Jójákim (Jósiás fia) 11 év, Jójákin (Jójákim fia) 3 hónap, Cidkijjá (Jósiás fia) 11 év.
Ekkor már megállíthatatlan a babiloni sereg benyomulása a fellázadt, egyiptomi fennhatóság alá tartozó Júdába.
„Az ő idejében vonult fel Nebukadneccar, Babilónia királya, és Jójákím az alattvalója lett három éven át; de azután elfordult tőle, és föllázadt ellene. Ezért az ÚR káldeus és arám meg móábi és ammóni rablócsapatokat küldött ellene. Azért küldte ezeket Júda ellen, hogy pusztítsák azt az ÚR igéje szerint, amelyet kijelentett szolgái, a próféták által.” (2Kir 24, 1-2)
„Jójákím júdai király uralkodásának harmadik évében felvonult Nebukadneccar, Babilónia királya Jeruzsálem ellen, és ostrom alá vette. Az Úr a kezébe adta Jójákímot, Júda királyát és az Isten háza fölszerelésének egy részét; ő pedig elvitte a fölszerelést Sineár földjére, a maga isteneinek a templomába, és isteneinek a kincstárában helyezte el.
A király parancsba adta udvarmesterének, Aspenaznak, hogy válasszon ki Izráel fiai közül királyi vérből való vagy nemesi származású ifjakat, akiknek semmiféle fogyatékosságuk nincs, hanem szépek, fogékonyak minden bölcsességre, műveltek, járatosak a tudományban, és így alkalmasak arra, hogy majd a királyi palotában szolgálatba álljanak. Meg kellett őket tanítani a káldeusok írására és nyelvére is.” (Dán 1, 1-4)
Ekkor (ie. 605) volt Júda fogságba vitelének az első felvonása.
„Ekkor Jójákín, Júda királya kiment Babilónia királyához anyjával, udvari embereivel, parancsnokaival és főembereivel együtt. Babilónia királya uralkodásának nyolcadik esztendejében elfogatta őt. Elvitette onnan az ÚR házának minden kincsét meg a királyi palota kincseit, és leszedetett minden aranytárgyat, amelyet Salamon, Izráel királya készíttetett az ÚR templomában. Így jelentette ezt ki az ÚR. Fogságba vitte a jeruzsálemieket: minden parancsnokot és a haderő minden vitézét, tízezer foglyot, a mesterembereket és a várépítőket is mind. Nem maradt más otthon, csak az ország nincstelen népe. Fogságba vitte Jójákínt Babilóniába. A király anyját meg a király feleségeit, főembereit és az ország előkelőit is fogságba vitte Jeruzsálemből Babilóniába. Minden tehetős embert, összesen hétezret, meg ezer mesterembert és várépítőt, és minden vitéz harcost fogságba hurcolt Babilónia királya Babilóniába.” (2Kir 24, 12-16)
Júda fogságba vitelének második része ekkor zajlott le – ie. 597.
Az új király (Cidkijjá) fennhatóságával Júda kap még 10 év haladékot.
„Az ötödik hónap hetedikén, Nebukadneccar királynak, Babilónia királyának tizenkilencedik évében eljött Jeruzsálembe Nebuzaradán testőrparancsnok, Babilónia királyának az udvari embere. Felgyújtotta az ÚR házát és a királyi palotát, fölperzselte Jeruzsálem minden házát és valamennyi nagy palotáját. A testőrparancsnokkal levő egész káldeus haderő pedig körös-körül lerombolta Jeruzsálem várfalait. A nép maradékát – akár a városban maradtak életben, akár átpártolók voltak, akik átpártoltak Babilónia királyához – a megmaradt kézművesekkel együtt fogságba hurcolta Nebuzaradán testőrparancsnok.” (2Kir 25, 8-11)
Júda lakosságának egy újabb része kerül ie. 587-ben deportálásra.
Minden olyan előkelőt megöletett Babilónia királya, akiről feltételezhető volt, hogy lázadás készíthetnek elő: templomi vezetőket, a király bizalmas embereit.
„Jójákín júdai király fogságának harminchetedik évében, a tizenkettedik hónap huszonhetedikén történt, hogy Evíl-Meródak, Babilónia királya, abban az évben, amikor uralkodni kezdett, megkegyelmezett Jójákín júdai királynak, és kiengedte a fogházból. Jóindulattal beszélt vele, és székét följebb tétette a többi király székénél, akik nála voltak Babilonban. Letehette Jójákín a rabruháját, és állandóan vele étkezhetett, egész életében. Ellátmányát állandó ellátmányként a királytól kapta napi szükséglete szerint egész életében.” (2Kir 25, 27-30)
Az ÚR még ilyen vészterhes időkben is gondoskodott arról, hogy Dávid utódja (Jójákin) fennmaradjon és rajta keresztül egyszer majd elérkezhessünk Jézushoz. Ehhez most egy idegen király jóindulatát használja fel az ÚR (ie. 561).
Megjegyzés: Az évszám megjelölések csak tájékoztató jellegűek.
Vélemény, hozzászólás?