Amikor Jézussal közösségben vagyunk

„Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekedjük az igazságot. Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. „(1János 1, 5-7)

Amikor Jézussal közösségben vagyunk, teljesen őszinték leszünk. Hozzá megyünk védekezés nélkül, készen arra, hogy megáldjon és betöltsön a jelenlétével.

Elcsendesülünk és átengedjük magunkat Neki, és érezzük a megkönnyebbülést, ami a nyitott őszinteségből származik. Nincs rejtegetni és felfedni valónk, hiszen Jézus mindent tud rólunk. „ Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” ( Mt 11,28) Így hívogat az Úr, és ilyen kapcsolatunk nem lehet senkivel. Találni kell rá időt, hogy beteljünk az Úr gazdagon fénylő világosságával.

A bűnbeesés egyik legszörnyűbb következménye, hogy az emberek korlátokat építettek maguk és egymás között, és ezt félve őrzik. Rengeteg a színjáték a világban, még a gyülekezetben is. Könnyű felvenni a szokásos vasárnapi mosolyt, de ez feszültséget okoz a szívünkben. Ha nem tudunk igazi közösségbe kerülni a testvérekkel, ennek jele az, hogy megkönnyebbülünk, amikor haza indulunk. Milyen fárasztó hamis közösségben lenni másokkal!

A mesterkélt légkör legjobb ellenszere Jézus jelenlétének a gyakorlása a gyülekezetben is. Elsődleges cél közösségben lenni Vele, őt imádni, dicsőíteni. Cserébe kapunk Jézus öröméből és mosolyából, és az ő szeretetével szeretjük az embereket. 

(Zs)

Be the first to comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*