János a szeretett tanítvány

Az evangélium szerzőjének János apostolt tartják. Valószínűbb viszont, hogy az evangéliumot, a Jelenések Könyvét és a jánosi leveleket egy jánosi körhöz tartozó emberek készíthették.

Az evangélium Kr. u. I. század végén keletkezhetett a kisázsiai Patmosz szigetén.

Ez a könyv nem része a szinoptikus körnek, és szakad el leginkább a történelemtől és a hagyományoktól. A Jézusról szóló keresztyén tanítás teológiai kifejtését kívánja megismertetni az olvasóval, akik a műveltebb, a pogány mitológiában járatos emberek lehettek.

Jézust úgy mutatja be, mint akinek igazi hús-vér teste van, ezzel szembeszállva az ebben az időszakban igen elterjedt gnosztikus irányzatokkal. A tanítás középpontjában az Ige (Logosz) áll. Jánosnál ez a Logosz maga az Isten, aki hús-vér emberi alakot öltött, hogy a benne hívőket kegyelembe részesítse.

Ezt az evangéliumot a Lélek Evangéliumának is nevezik, mert itt a Lélek folyamatos működése a leginkább kiábrázolódik.

Az evangélium szerkezete is különbözik az előző három evangéliumtól. Itt a színhelyek váltakoznak és Jézus működési ideje is itt a leghosszabb. Három különböző páskaünnepről is olvashatunk, így Jézus működése János szerint minimum három év lehetett.  Az utolsó vacsora csak itt esik a páskaünnep előestéjére.
Az evangélium megírásakor valószínű a szerző használt a saját tapasztalatain (ha elfogadjuk János apostolt, mint szerzőt) kívül  forrásanyagokat. Viszont ezek más források, mint amit a szinoptikus evangéliumoknál használtak.

János evangéliumát az ünnepélyes „prológus”, a Logosz-himnusz vezeti be. Itt bemutatásra kerül, hogy az Ige, amely testté lett teljes Isten és teljes ember. Keresztelő János szerepe is annyi, hogy bizonyságot tegyen az Igéről.

Itt már a könyv elejétől kezdve, mint a Nikodémussal folytatott beszélgetés is, teológiai fejtegetést olvashatunk az Atya, az Ige kapcsolatáról, valamint Jézus egyértelműsíti, hogy Ő az a Krisztus, akit Messiásként vártak. A kijelentései, gyógyításai nem csak Izráelnek szólnak, hanem azon túl a pogány közösségnek is. Hiszen Jézus azért jött, hogy kegyelmet adjon mindenkinek, aki hisz Őbenne.

Jézus a hatodik fejezetben az emberek megváltásáról és az Úrvacsora sákramentumáról beszél, mint olyanról, amely szükséges az Atya és az emberek közötti feltétlen bizalom helyreállításához.

A házasságtörő asszony esetében is Jézus nem az ítéletet tartja a legfontosabbnak, hanem a megtérést és ezáltal a bűntől való tartózkodást.

Jézus az „én vagyok” mondásaiban minden jót magából eredeztet (kenyér, víz, világosság, út az Atyához). Ha ezt elfogadjuk, akkor azt is érdemes elfogadnunk, hogy nincs más út az Atyához, csak Jézus.

Jézus nem csak beszél az alázatos életről, de cselekszi is azt. Mindenben az Atya akaratát cselekszi, és ezt át is adja a tanítványainak. Saját példáján keresztül ábrázolja ki a tanítványoknak, hogy milyen az Istennek tetsző szolgálat.

Jézus szól a haláláról és arról, hogy ennek meg kell lennie, hogy a Pártfogó, a Szentlélek is elvégezhesse a rá háruló feladatot, a teljes igazságra való jutását a tanítványoknak.

A krisztusi ember, csak akkor vallhatja magát Krisztus követőjének (keresztyénnek), ha megmarad a Krisztus szeretetében, és ahogy Jézus szerette a világot, a tanítványoknak is

úgy kell azt szeretniük.

Jézus főpapi imádságában sem saját magáért könyörög az Atyához, hanem a tanítványokért esedezik.

Jézus a feltámadása után megjelenik az asszonyoknak, majd a tanítványainak. Tamás hitetlensége a tényleges tapasztalás után átcsap abba a hitvallásba, amely a legrövidebben fejezi ki az ember és Jézus kapcsolatát: „Én Uram és én Istenem!”

Nézzünk meg néhány igehelyet:

„Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz.” (János 14, 12)

Aki cselekszi azokat a cselekedeteket, amelyeket Jézus tett, az az Atya akaratát cselekszi. Arról pedig Jézus mondta: „Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én testvérem és az én anyám.” (Máté 12,50)

Nem tudok elképzelni annál felemelőbb dolgot, mint amikor Jézus a testvérének szólít. Az élő Isten fiának. Nem az én érdemeimért, hanem azért, amit Jézus tett értem.

Amikor cselekeszem az Atya akaratát, akkor Krisztusba öltözök. Hasonlítok rá. Amikor az emberek rám néznek, akkor látják a Krisztust bennem.

Pál ezt így fejezi ki:

„A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.” (Galata 5, 22-23)

Ne csak olvasd az igét, hanem fogadd is azt be!

Merj vállalkozni arra, hogy Jézus nagyobb legyen benned. Engedd át a vezetést annak, aki tudja, hogy miért teremtett. Keresd meg, kérd el az Atyától azt a neked előkészített talentumok, gyümölcsöt, amelyet azért adott csak Neked az ÚR, hogy ezen keresztül tudd hirdetni és dicsőíteni a Mennyei Királyságot.

Ne tartsd meg magadnak azt, amit kaptál, hanem oszd meg másokkal. Használd azt és meglátod, hogy életed kiteljesedik. A nehézségek nem ingatnak meg, a próbák szilárddá tesznek, mert veled lesz Jézus ígérete szerint.

Egy másik helyen ezt olvashatjuk:

„Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében.” (János 3,18)

Ígéret szerint, aki Jézusban van, azon nem fog a halál diadalmaskodni, mert Jézus a drága vérén megváltotta a halálból és átment az örök életre. Hisszük ezt?

Jézus ezt több helyen is elmondja nekünk. Mivel ismer bennünket és tudja, hogy a konok fejünkbe csak akkor megy valami az elmondottakból, ha sokszor halljuk:

„Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.” (János 5,24)

„Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.” (János 6,40)

„Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.” (János 6,54)

„Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt? Márta így felelt: Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba.” (János 11, 25-27)

„Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt. Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya” (János 12, 25-26)

Jézus egyértelműen mondja és mondja, mint annak idején Péternek, hogy Ő az, aki életet tud adni és senki más.

Mit lépsz erre?

Döntsd el, hogy hova szeretnél tartozni. Jézushoz, és ezzel átmentél az örök életbe, vagy majd az utolsó ítéletkor beállsz a sorba és várod Isten életedre vonatkozó igaz ítéletét.

A döntésed következménye kihat életed elkövetkező szakaszára is, de kihat az örökkévalóságban elfoglalt helyedre is. Jézus nem kényszerít semmire, csak kér, hogy csatlakozz hozzá. A döntés a Tied, és ezzel a felelősséget sem ruházhatod át másra.

Azért nem mindenki vállalja a Jézussal való járást.

„De vannak közöttetek néhányan, akik nem hisznek. Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki el fogja árulni őt. És így folytatta: Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha nem adta meg ezt neki az Atya. Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé.” (János 6, 64-66)

Jézus ki nem állhatja a kétszínűséget. Azokat a követőket, akik úgy tesznek, mintha követnék, de igazából csak haszonlesők. Sokan voltak és ma is sokan vannak, akik nyíltan vallják magukat Jézus követőinek, pedig nem azok.

Nagy a különbség abban, hogy úgy teszek, hogy mások azt lássák, hogy hiszek, vagy hiszek és a tetteim mutatják ezt meg másoknak.

Jézus elénk állítja ezt egy példázatban:

„Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Lukács 18, 9-14)

Persze ez kemény beszéd, nagyon kemény. Sok embernek már túl megy az elfogadási lehetőségén. Ők ebben az életben akarnak boldogulni, jó állást kapni, elismerésekben részesülni. Szeretnének Jézus fényében fürdeni. De nem szeretnének vele együtt szenvedni. Nem vetik a bizalmukat valamilyen nem kézzel fogható dologba. Hiszen ígérni bárki tud. És ha nem tartja be a szavát? Jobb a biztos pénz, karrier, hírnév most. Aztán meg majd lesz valami.

Hova szeretnél tartozni? Pálhoz, aki végig szenvedte az életét Krisztusért? Heródeshez, aki pompában élhette az életét?

Igaz nem olyan könnyű állást foglalni? Mi lenne, ha a kettő nem zárná ki egymást? Van egy rossz hírem. Bizony kizárja a két lehetőség egymást, ezt a Biblia pontosan elénk adja:

„Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” (Lukács 16,13)

Ennek fényében készíts leltár a lelki életedről, tedd azt mérlegre és utána válassz.

Nem is olyan könnyű Jézus találkozását megélni!

„Erre így feleltek neki: Te mindenestől bűnben születtél, és te tanítasz minket? És kiközösítették.” (János 9, 34)

Egy ember, miután találkozott Jézussal fenekestől felfordult az élete. Addig nyugi volt, embereknek könyörgött egy kis pénzért, élelemért. Valahogy elvolt.

És akkor találkozott Jézussal, aki visszaadta a szeme világát és megláthatta a világ világosságát. Milyen csodálatos kifejlet. Boldog az ember, boldogok a szülők, boldogok azok, akik látták a csodát. Látták, hogy egy ember élete megváltozik attól, hogy találkozott az élő Istennel, aki kegyes volt hozzá.

Itt kellene vége lennie ennek e történetnek. De sajnos van folytatás. Vannak hatalmon lévő emberek, akiknek a vallásossága, a hatalma, az irigysége nem teszi lehetővé, hogy ezt ennyiben hagyják. Mindent elkövetnek, hogy a vélt igazukat magasabbra tegyék, mint Istent. Inkább meghurcolják azt, aki elfogadta Jézus segítségét és amikor nem tudják „jobb belátásra” bírni, kikergetik a gyülekezetből.

És ez nem az egyetlen ilyen történet. Itt van mindjárt még kettő:  

„Jóllehet a vezetők közül is sokan hittek benne, mégsem vallották meg ezt a farizeusok miatt, nehogy kizárják őket a zsinagógából; mert többre becsülték az emberektől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét.” (János 12, 42-43)

„Ezeket azért mondom nektek, hogy meg ne botránkozzatok. A zsinagógákból kizárnak titeket, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot végez; és mindezt azért teszik, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem. Ezeket pedig azért mondom nektek, hogy amikor eljön ez az óra, emlékezzetek rá: én megmondtam nektek.” (János 16,1-4)

A hatalom és az emberi dicsőség hajhászása elhomályosítja a látásukat. Kénytelenek lesznek sötétségben járni. Kénytelenek lesznek kiűzni azokat, akik világosságot akarnak hozni az életünkbe, egyházunk életébe. Azokat, akik Jézust beengedték az életükbe és ezt másoknak is elmondják.

Mi ebből a tanulság?

Nem kényelmes és nem komfortos Jézussal járni. Sok konfliktussal jár, még az egyházon belül is. Vannak olyanok az egyházban, akiket megijeszt a Jézussal való járás, amely olyan radikális, nem megszokott. Jobb lenne a megszokott nyugiban maradni. Ülni a padban, hallgatni a zenét és az igehirdetést, majd utána hazamenni.

Pedig Jézus nem ezt kínálja, nem ezt várja a követőitől. Mellette való kiállást vár el, még ha az az életünkbe kerül. Ne az életünket, körülményeinket, nyugalmunkat, megélhetésünket féltsük. Féljünk inkább attól, hogy visszatérésekor ne azt mondja ránk Jézus, hogy nem ismerlek benneteket.

1 Comment

  1. Hát igen! NEM TI VÁLASZTOTTATOK ENGEM, HANEM ÉN VÁLASZTOTTALAK TITEKET, HOGY TI ELMENJETEK ÉS GYÜMÖLCSÖT TEREMJETEK,S A TI GYÜMÖLCSÖTÖK MEGMARADJON! Hiszem és vallom, hogy az az igaz Krisztus követő, aki Jézus képére és hasonlatosságára akar formálódni! Meg van írva! Szentek legyetek, mert Én Szent vagyok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*