Bevezető

Kedves Olvasó!

Egy új blog indítása egy kicsit nehézkes. Hogyan szólítsam meg az olvasókat, milyen hangnemet válasszak ahhoz, hogy mindenkihez eljusson az az üzenet, amit közvetíteni szeretnék.

Úgy döntöttem, hogy a tegező viszonyt választom, remélve, hogy sok fiatal is bekapcsolódik aktívan a beszélgetésbe. Ma már ez a legtermészetesebb módja a közvetlen beszélgetésnek.

Amikor imádkozunk, akkor Mennyei Atyánkat is tegezzük, hiszen közel áll hozzánk. Remélem, hogy a blogba rendszeresen visszatérők is ilyen közel fognak állni hozzám és egymáshoz.

Sokan mondják, hogy az utolsó idők vannak hátra Jézus második visszajöveteléig. Lehetséges, én ezt nem tudom, csak remélem. Azt viszont tapasztalatból látom és tudom, hogy nem vagyunk felkészülve a visszajövetelére. Nem igazán ismerjük a „játékszabályokat”. Ki az, aki jó helyre kerül és ki az, aki nem.

Ha focizunk (ha már most zajlik a foci EB), akkor a játéknak vannak szabályai. Aki azt nem tartja be, azt piros lappal leküldik a pályáról és eltiltják. Már, ha egyáltalán pályára léphet. Felnőtt csapatba kerüléshez 10-15 év felkészülés is szükséges. Miért gondoljuk azt, hogy Jézus második eljövetelére nem kell felkészülni?

Jézus a közvetlen tanítványit 3 évig tanította közvetlen közelről. És még így sem voltak felkészülve Jézus halálára és feltámadására.

Ma a Szentlélek segítségével a Biblia áll rendelkezésünkre, hogy felkészüljünk. De ki az, aki egyáltalán olvassa ezt a régen írott és nehezen érthető könyvet? Nem sokan. Pedig „örök élet” igéje van benne.

A blog célja nem más, mint hogy bemutassa, hogy ez a könyv nem unalmas, könnyen érthető és szuper felkészülést biztosít az olvasónak. Csak három dolgot kell csinálni: olvasni, megérteni, alkalmazni.

Nem nehezebb, mint a foci szabályainak az elsajátítása. Rengeteg olyan része van a Bibliának, amelyet a mai napokban is érdemes használni. Szeretném ezeket is bemutatni.

Havonta két bejegyzéssel indulunk, aztán majd meglátjuk, hogyan alakul a blog sorsa.

Az első bejegyzés a következő héten kerül kiposztolásra, amelyben az Újszövetségről, mint egészről beszélünk pár szóban.

Kérlek fogadjátok szeretettel ezt a blogot, amely nem akar semmi mást, mint kedvet csinálni egy fantasztikus könyv olvasásához és ennek következtében gondolkodásra bírni, hogy mit miért éri meg csinálni az életben.

Bátran biztatok mindenkit, hogy a honlapon megjelenő bejegyzéshez bátran szóljon hozzá a bejegyzés alatt megjelenő hozzászólási lehetőségben. Sajnos nem kerülhetem el a moderálást, a nem megfelelő hangnemben megfogalmazott hozzászólások kihagyását. Ezért előre is elnézést kérek!

1 Comment

  1. SZERETNÉK ÉLELMISZER CSOMAGOT KÉRNI))

    Sajnos saját hibánkon kívül nehéz helyzetbe kerültünk! Feleségem fizetéséből havi 16 ezret vonnak le tartozás fejében, így bárminemű segítséget, élelmiszert is szívesen elfogadunk! Én jelenleg közmunkán vagyok, beteg feleségemeLL(vizes láb, lábszárfekély), de jómagam is szívbeteg vagyok, amely mellé még cukorbetegség is társul Csillának kevés vörösvérsejtje, ill hemoglobinja van, dolgozni nem bír, fárad! Én inzulinos cukorbeteg vagyok (napi 2x)! Ezért kérnem a segítségeteket! Bővebb információ privát üzenetben! Köszönöm!//varga zoltan vadna szabadsag tér 15 diabetese neuropathya allapitottak meg ill… gerinc csipö kopas ill szükület //ha valaki tud segiteni feleségem számla száma 116 00006 00000000 2576 6862!!tavaly majusban volt egy mütétem bocsanat leirom ,herezacskon folyamatos magas cukor miatt ,lett egy tályog ill. a lágyrészen megmütöttek ,, és a mütét után kialakult egy sipoly ,, a sipolybol 9 honapig lógott belöllem egy mütét közben bennem hagyott géz darab … a sipoly ami a lágyrészen van nem lehet emelni hajolni váladékozik még dolgozom közmunkán mindkettönk fizetéséböl von végrehajto 70 2487546

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*