„A könyv elnevezését azoknak a történeti személyeknek a méltóság jelzőjétől kapta (sófetim), akik részben charismatikus, részben institucionális vezetőkként, mint bírák kormányozták Izráelt, vagy Izráel egyes törzseit, a Józsué halálától a Sámuel fellépéséig terjedő korszakban.” (Jubileumi kommentár 468. oldal)
Ez időrendben ez ie. XIV-XI századot jelenti. A könyvben talált adatok szerint a szükség és a nyugalom éveinek összege 280 évet ad ki.
„A törzsek laza szövetségben élnek egymással. Bírák elnevezés alatt közelebbről nézve az emberek két teljesen különálló csoportját egyesíti a könyv. Egyrészt olyan hatalmas szabadítók, akiket a szükség idején Isten Lelke „támaszt”, és akik mint karizmatikus vezetők megszabadítják a népet elnyomóiktól. Mellettük állnak a szó valódi értelmében vett „bírák”, akik egész törzseket átfogó bírói tiszttel rendelkeznek, és ezzel bizonyos értelemben a tizenkét törzsből álló nép egységét reprezentálják.„ (Magyarázatos Biblia)
A „nagy bírák” Izráel szabadítóiként jelennek meg: Ottniél, Éhud, Debóra, Bárák, Jefte.
A „kis bírák”-ról keveset tudunk, nagy szabadítás nem társul hozzájuk, csak a bírói tisztséggel tűnnek ki a tömegből.
Józsué halála után is folytatódnak a harcok az el nem foglalt területeken élőkkel. Ezt mutatja be az első fejezet. Itt már nem egységes fellépésről beszélhetünk, hanem az egyes törzsek harcai kerülnek bemutatásra. Először a déli, majd az északi törzsek harcait láthatjuk.
„Akkor bírákat támasztott az ÚR, és azok megszabadították őket fosztogatóik kezéből. De bíráikra sem hallgattak, hanem más istenekkel paráználkodtak, és azokat imádták. Hamar letértek arról az útról, amelyen őseik jártak, akik hallgattak az ÚR parancsolataira. Ők nem így cselekedtek. Mert amikor az ÚR bírákat támasztott nekik, maga az ÚR volt a bíróval, és megszabadította őket ellenségeik kezéből, amíg az a bíró élt. Megkönyörült rajtuk az ÚR, amikor panaszkodtak nyomorgatóik és sanyargatóik miatt. De amikor meghalt a bíró, ismét romlottabbak lettek őseiknél, mert más istenek után jártak, azokat tisztelték, és azokat imádták.” (Bír 2, 16-19)
„Ekkor Izráel fiai segítségért kiáltottak az ÚRhoz, és az ÚR szabadítót támasztott Izráel fiainak, hogy megszabadítsa őket: Otníélt, Káléb öccsének, Kenaznak a fiát. Az ÚR Lelke szállt rá, és így lett Izráel bírája. Hadba vonult, az ÚR pedig kezébe adta Kúsan-Risátajimot, Arám királyát, és kemény kézzel bánt el Kúsan-Risátajimmal. Így béke lett az országban negyven esztendeig. Azután meghalt Otníél, Kenaz fia.” (Bír 3, 9-11)
„De Izráel fiai ismét azt tették, amit rossznak lát az ÚR. Ekkor az ÚR Eglónnak, Móáb királyának a hatalmába adta Izráelt, mivel olyat tettek, amit rossznak lát az ÚR. Ez összefogott Ammón fiaival és Amálékkal, elment, megverte Izráelt, és birtokba vette a pálmák városát. Izráel fiai tizennyolc esztendeig szolgálták Eglónt, Móáb királyát.
Ekkor Izráel fiai segítségért kiáltottak az ÚRhoz, és az ÚR szabadítót támasztott nekik: a benjámini Éhúdot, Gérá fiát, aki balkezes volt. Izráel fiai vele küldték el az adót Eglónnak, Móáb királyának.” (Bír 12-15)
Éhúd csellel ölte meg Eglónt, így vétett a „Ne ölj!” parancsolat ellen. Mégis azt látjuk, hogy ez az általános érvényű parancs sokak megszabadításakor ideiglenesen felfüggesztésre kerül.
Majd az északi törzsek szabadítására volt szükség abban az időben, amikor Debóra volt a bíró Izráelben. Ő hívja el Bárákot Naftali törzséből, hogy vegye fel a harcot Jábinnal és hadserege parancsnokával Siserával.
Debóra kapja a kijelentést Istentől és ezzel a felhatalmazással bízza meg Bárákot a seregek vezetésére.
„Debóra azt felelte: Szívesen elmegyek veled, de akkor nem a tiéd lesz a dicsőség azon az úton, amelyen elindulsz, mert asszony kezére adja az ÚR Siserát. Azzal fölkelt Debóra, és elment Bárákkal Kedesbe.” (Bír 4, 9)
„Az ÚR pedig Bárák fegyverei előtt annyira megzavarta Siserát összes harci kocsijával és egész táborával együtt, hogy leugrott Sisera a harci kocsijáról, és gyalog menekült. Bárák pedig üldözte a harci kocsikat és a tábort egészen Haróset-Gójimig. Sisera egész táborát levágták, egyetlen ember sem maradt meg.” (Bír 4, 15-16)
„Az ókori szemlélet szerint a szövetség és vendégbarátság megszegése Jáél részéről bűnnek számított. Az Ószövetség Jáélnek ezt a tettét szintén nem erkölcsi példaként, hanem kivételként jegyezte fel. Jáél, akinek nevében benne van a Jahve neve, Jahve ügyéért szállt síkra és ezért az ügyért végzett a félelmetes zsarnokkal. Az Ószövetség értékelése szerint ezért a kivételes hitbeli bátorságáért dicséret illeti.” (Jubileumi kommentár 479. oldal)
„Halljátok, királyok, figyeljetek, fejedelmek! Én most az ÚRnak éneket mondok, zsoltárt zengek az ÚRnak, Izráel Istenének.” (Bír 5,3)
„Izráel fiai azt cselekedték, amit rossznak lát az ÚR, ezért az ÚR Midján kezébe adta őket hét esztendőre, Midján pedig kemény kézzel bánt Izráellel. Izráel fiai rejtekhelyeket készítettek maguknak a hegyekben, meg barlangokat és hegyi erődöket Midján miatt. Mert valahányszor Izráel vetett, Midján, Amálék és más keleti törzsek rájuk törtek. Ott táboroztak, és tönkretették a föld termését, egészen a Gázába vezető útig. Nem hagytak élelmet Izráelben, sőt egyetlen juhot, marhát vagy szamarat sem. Mert jószágaikkal és sátraikkal együtt vonultak fel; annyian jöttek, mint a sáskák, maguknak és a tevéiknek nem volt se szeri, se száma. Behatoltak az országba, hogy tönkretegyék. Izráel így nagyon elszegényedett Midján miatt. Ekkor Izráel fiai segítségért kiáltottak az ÚRhoz.” (Bír 6, 1-6)
Velük szemben kerül Isten által kiválasztásra Gedeon (Manassé törzséből), aki az első olyan vezető, akinek a nép felajánlotta az öröklési renden alapuló királyságot.
„Az ÚR ekkor odafordult hozzá, és azt mondta: Menj, és a te erőddel szabadítsd meg Izráelt Midján markából! Én küldelek téged!” (Bír 6, 14)
Ez az Úrtól jövő egyértelmű utasításnál láthatjuk a húzódozást, mint Mózesnél. De az ÚR bíztatja Gedeont:
„Az ÚR így válaszolt neki: Én majd veled leszek, és úgy megvered Midjánt, mintha csak egyetlen ember volna.” (Bír 6, 16)
Az elhívás után Gedeon szakít a régi életével és mindenben az ÚR lesz a középpontban.
„Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2Kor 5, 17)
Gedeon kész hadba szólítani Izráelt és velük együtt harcba szállni Izráel nyomorgatóival szemben.
Isten viszont nem akarja, hogy Izráel magának követelje a győzelmet, ezért Gedeon mellett csak 300 férfi maradt.
„Az ÚR ezt mondta Gedeonnak: Ezzel a háromszáz emberrel, akik nyaldosták a vizet, szabadítalak meg benneteket, és adom a kezedbe Midjánt. A nép többi része pedig menjen haza!” (Bír 7, 7)
„Mert amikor megfújták a háromszáz kürtöt, az ÚR egymás ellen fordította az emberek fegyvereit az egész táborban. Menekült a tábor egészen Bét-Sittáig, Cerédá felé, az ábél-mehólái partig, Tabbat fölött.” (Bír 7, 22)
Mint Jerikó bevételénél, itt sem az emberi erő és hősiesség győzött, hanem maga az ÚR.
A győzelembe egy kis üröm is vegyül, hiszen a harcba nem szólított Efraim törzsei féltékenyek lettek Manasséra. Csak Gedeon bölcsessége hárítja el a testvérharcot.
„Gedeon megérkezett a Jordánhoz, és átkelt háromszáz emberével; fáradtak voltak, de folytatták az üldözést.” (Bír 8,9)
A harcot le kell zárni teljes győzelemmel. Ehhez néha segítséget kell kérni azoktól is, akik nem hisznek teljes szívből a harc sikerében.
A segítség elmaradása és a kigúnyolás kíméletlen büntetést von maga után, hasonlóan Dávid menekülésénél.
Gedeon bosszúja Szukkót és Penuél lakói felé eléggé kíméletlen.
A sikeres hadjárat után Gedeon a felajánlott királyságot visszautasítja.
„De Gedeon így válaszolt nekik: Én nem uralkodom rajtatok, és nem fog uralkodni rajtatok a fiam sem. Az ÚR uralkodjék rajtatok! (Bír 8, 23)
Habár Gedeon Izráel Istenhez engedelmes bírája volt, mégis bűnbe esett és Jahvét ábrázoló képet csináltatott. Ezt pedig tiltja az ÚR.
Igen könnyen elmosódnak a határok az Isten tisztelete és a bálványozás között. Ezt láthattuk Áronnál és Jeroboámnál is az aranyborjúk Isten helyébe való állításával. Szükséges a határozott prófétai szó és a megalkuvás nélküli bizonyságtétel ahhoz, hogy elhagyhassuk a rossz szokásainkat és visszatérjünk Isten dicsőítéséhez. Mert egyedül Istené a dicsőség – Soli Deo Gloria.
Ettől függetlenül a hosszú, békés, gyermekáldással átitatott élete Isten szeretetét mutatja.
Gedeon halála után visszaüt Abimelek, a kánaáni feleség által szült fiú hatalommániája.
Ő nem tartozik azok közé a bírák közé, akiket az ÚR rendelt Izráel szabadítására. Ő egy önjelölt, a hatalomért bármit megtévő ember elrettentő példája.
„Majd elment apja házához Ofrába, és meggyilkolta testvéreit, Jerubbaal fiait, hetven férfit egy kövön. De Jótám, Jerubbaal legkisebb fia megmenekült, mert elbújt.
Ezután összegyűltek Sikem polgárai meg a fellegvár összes lakója, elmentek, és királlyá tették Abímeleket a sikemi cserfánál, az emlékoszlop mellett.” (Bír 9, 5-6)
A kánaánita sikemiek ugyanott tették királlyá Abimeleket, ahol Józsué megújította a szövetséget Jahve és Izráel között.
Ennek a történetnek nem is lehetett jó vége. Mégis megmutatja, hogy egy emberi királynak milyen erkölcsi határai vannak. Izráelnek csak olyan királya lehet, akit az Isten hívott el. Még ezek a királyok sem tudnak túllépni a hatalom által okozott lelki torzuláson.
Gileád (Jordántól keletre eső terület) bajban van. A szomszéd ammóniak elérkezettnek tartották az időt arra, hogy visszavegyék Izráel fiaitól a keleti területeket.
Izráelnek nincs hadban járatos vezetője. Kénytelen ez elűzött Jefte kegyeiért esedezni.
Jefte Abimelek ellentéte, Dávid pozitív előképe. Jeftét Izráel választja vezetőül és Isten előtt történik a kiválasztás megerősítése.
„Akkor elment Jefte Gileád véneivel. A nép pedig a maga fejévé és vezérévé tette őt. Jefte pedig mindezt elmondta az ÚR színe előtt Micpában.” (Bír 11, 11)
A harc megkezdése előtt diplomáciai eszmecsere történik, ahol mindkét fél elmondja a jogos igényét a területre:
„Nem úgy van-e, hogy amit birtokul adott neked a te istened, Kemós, az a te birtokod? Mi pedig birtokoljuk mindazoknak a földjét, akiket a mi Istenünk, az ÚR űzött ki előlünk.”
(Bír 11, 24)
„Fogadalmat tett Jefte az ÚRnak, és ezt mondta: Ha valóban kezembe adod az ammóniakat, akkor bárki is jön ki elém a házam ajtaján, amikor épségben visszatérek az ammóniaktól, az ÚRé lesz az, feláldozom égőáldozatul.” (Bír 11, 30-31)
Ezt az ÚR nem várta és nem kérte. De megengedi, hogy Jefte beváltsa a fogadalmát.
„A leány így felelt neki: Apám, ha szavadat adtad az ÚRnak, tedd velem azt, amit kimondtál! Hiszen megengedte az ÚR, hogy bosszút állj ellenségeiden, az ammóniakon.” (Bír 11, 36)
A lány és apa Isten iránti engedelmessége átragyogja az apa felelőtlen fogadalmát.
Nincs visszakozás, csak engedelmesség.
A részt Efraim és Manassé vitája zárja, amely hasonlít Gedeon győzelme utáni féltékenységre. Itt is Efraim és Manassé vezető szerepének elismerésén megy a vita.
Vélemény, hozzászólás?