A levél szerzőjének tradicionálisan Jézus testvérét Jakabot tartják, aki a Jeruzsálemben működő keresztyén gyülekezet egyik vezetője volt. A levél keletkezési ideje bizonytalan, de mindenképpen Kr. u. 62 előtt keletkezett, mert Jakab Kr. u. 62-ben halt meg. A levél a katolikus levelek közé tartozik.
Ez a levél az újonnan alakul keresztyén gyülekezetekhez szól.
A kísértésekkel szembeni kitartás csak állhatatossággal és az Istentől kért bölcsességgel valósulhat meg. A kitartás jutalma pedig az élet koronája.
A kísértés nem Istentől való, hanem a minden emberben meglévő testi kívánság hajszolja az embert a bűnbe, amely az elbukáshoz vezet.
Szembe állítja a szerző a haragot és a szelídséget, amelyben a földi és a lelki életforma ütközik meg.
Az igét csak az érti és fogadta be, aki annak cselekvője is. A hitben élő ember minden megmozdulásán meglátszik a hite, amely átsugározza a földi létének minden lépését.
Isten, aki felhozza napját gonoszokra és jókra, nem személyválogató, és nem tűri el azt, hogy a gyülekezetébe tartozó ember az legyen.
A cselekedetek nélküli hit halott. Az a hit, amely nem terem gyümölcsöt, az semmit sem ér. Az igazi bölcsesség az Istentől van, amely bőven terem gyümölcsöket.
Isten csak azokat magasztalja fel, akiknek van elég hitük, hogy megalázzák magukat Őelőtte.
Az Úr eljövetelig (amelyet már nagyon vártak) türelemre inti a gyülekezeteket.
A levél befejezésében a gyülekezet tagjait inti az esküdözéstől, és helyette az imádság szolgálatát ajánlja figyelembe, mert nagy az ima ereje.
A levél szerzője egy olyan keresztyénséget, amelynek a hite megüresedett és formálissá lett, arra akar emlékeztetni, hogy „az igazság Igéje”, amely által a keresztyének újjászülettek, az olyan erő, amely konkrét cselekvésre ösztönöz és amely az életben megvalósított gyakorlathoz vezet. Ezért a keresztyének nem maradhatnak csak „hallgatói az igének”, hanem „az ige cselekvőivé” is kell válniuk, mint akik az evangéliumot felszabadító, és ugyanakkor kötelezettségre indító igeként komolyan veszik. (Biblia magyarázó jegyzetekkel)
Nézzünk meg közelebbről egy igerészt:
“Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete.” (Jakab 1, 22-25)
Máshol erről így szól az ige:
„Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt az ilyen hit? Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, valaki pedig ezt mondja nekik közületek: „Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól”, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az? Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.” (Jakab 2, 14-17)
„Viszont mondhatja valaki azt is: „Neked hited van, nekem meg cselekedeteim vannak.” Mutasd meg nekem a hitedet cselekedetek nélkül, én is meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet. Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek. Akarod-e hát tudni, te ostoba ember, hogy a hit cselekedetek nélkül meddő?” (Jakab 2, 18-20)
„Ábrahám, a mi atyánk nem cselekedetekből igazult-e meg, amikor fiát, Izsákot felajánlotta az oltáron? Látod tehát, hogy hite együttműködött cselekedeteivel, és cselekedeteiből lett teljessé a hite. Így teljesedett be az Írás, amely azt mondja: „Hitt Ábrahám Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul”, és „Isten barátjának neveztetett”. Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán a hit által. Ugyanígy a parázna Ráháb is nem cselekedetekből igazult-e meg, amikor befogadta a követeket, és más úton bocsátotta el őket? Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül.” (Jakab 2, 21-26)
„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.” (2Kor 5, 10)
„A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt. Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint.” (Gal 5, 22-25)
Napi használatban erre gondoljunk:
Ebben a részben igazán arról van szó, hogy a testünk és lelkünk összhangban van-e.
Jól ismerjük azt a mondást, hogy vizet prédikál és bort iszik.
Természetesen ezt sosem magunkra értjük, pedig tehetnénk. Sokszor viselkedünk úgy, hogy az, amit mondunk és az, amit cselekszünk nincs összhangban. Még földi értelemben sem, nemhogy lélek szerint.
Pedig az a feladatunk, hogy képmutatás nélküli szeretettel éljünk és világítsunk másoknak és ne eltántorítsunk embereket Jézus követésétől.
„Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” (Jakab 4, 17)
Egy másik igerész:
„Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni. Paráznák, nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik Istennek.” (Jakab 4, 3-4)
Gondoljuk át az igerészt a Biblia más helyeinek felhasználásával:
„Nem véletlenül, nem is egy-egy bűn elkövetésével válik valaki a világ barátjává, hanem azáltal, hogy tudatosan, szívesen, kiszámítottan kívánja, akarja a világ barátságát, jobban, mint Isten barátságát. Választ a kettő között: az, amit a bűnök kínálnak, ígérnek, többet ér neki, mint az, amit Isten szövetsége ad.” (Jubileumi kommentár 2441. oldal)
„Senki sem szeretheti egyszerre Istent és a világot. A kétféle szeretet nem egyeztethető össze. Az atyafiaknak választaniuk kell, megmaradnak-e továbbra is a világ barátsága mellett, vagy bűnbánatot gyakorolnak a gyülekezet parázna állapota miatt és felhagynak az Istennel való ellenségeskedéssel.” (Jubileumi kommentár 2441. oldal)
„Engedelmeskedjetek azért Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek. Gyötrődjetek, gyászoljatok és sírjatok, nevetésetek forduljon gyászra, örömötök szomorúságra. Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket.” (Jakab 4, 7-10)
Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. (Róma 12, 1-2)
Hogyan éljek?
Sokan azt gondolják, hogy a világban kötött kapcsolatok teremtik meg a jólétet. Jól kell helyezkedni, jól kell megválasztani a „barátainkat” és a vágyaink megvalósulnak.
És ebben van is igazság. Nemcsak a mai világban, hanem minden időben a világi javak elosztása a jó helyezkedésen múlott.
És ez miért fáj Istennek? Nem az a jó, ha megvan mindenünk és jól élünk?
Ezek sokszor felmerült kérdések, amelyeket a jólétbe élők tesznek fel az önigazolásuk miatt. Kellene a világ barátsága mellé Isten pecsétje. Kellene a vágyaik kiélésére, terveikre Isten áldása.
„De csak vigasság és öröm van! Marhát vágnak, juhot ölnek, falják a húst, isszák a bort: „Együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk!” (Ézs 22, 13)
A gond ezzel a szemlélettel, hogy ebben nincs meg a szeretet. Ebben az önzés, az „ego” van. Istent csak szolgának akarjuk használni. Mi tudjuk a legjobban, hogy mi használ nekünk.
Pedig Isten azt szeretné, ha ennél tovább látnánk. Azért alkotott minket, azért adta nekünk a Fiát, a Bibliát és az egész teremtett világot, hogy boldogságban, szeretetben legyünk vele nem csak ebben a földi életben, hanem az örökkévalóságban is.
A világ barátsága, amit a Sátán kínál nekünk, elvonja a figyelmünket az Istennel való szoros, mély, szeretetteljes kapcsolatról.
„Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket fogja gyűlölni, a másikat pedig szeretni, vagy az egyikhez ragaszkodik majd, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” (Máté 6, 24)
Az imádság minden tettünket meg kellene előznie:
„Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet! Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (Jakab 5, 13-16)
Ez az egyik központi üzenet:
„Jézus arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk.” (Lukács 18, 1)
„Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által, és legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve valamennyi szentért; és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát, amelynek követe vagyok bilincsben is, hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell.” (Ef 6, 18-20)
„Élt Cézáreában egy Kornéliusz nevű férfi, az úgynevezett itáliai csapat századosa. Egész háza népével együtt kegyes és istenfélő ember volt, aki sok alamizsnát osztogatott a népnek, és szüntelenül könyörgött Istenhez.” (Apcsel 10, 1-2)
„Pétert tehát a börtönben őrizték, a gyülekezet pedig buzgón imádkozott érte Istenhez.”
(Apcsel 12, 5)
„Köszönt titeket Epafrász, aki közületek való, Krisztus Jézus szolgája, aki mindenkor küzd értetek imádságaiban, hogy tökéletesen, teljes bizonyossággal, állhatatosan maradjatok mindabban, ami Isten akarata.” (Kol 4, 12)
„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra. (Thessz 5, 16-18)
„Testvéreim, ha valamelyikőtök eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti valaki, tudja meg, hogy aki megtérített egy bűnöst a tévelygés útjáról, megmenti annak a lelkét a haláltól, és sok bűnt elfedez.” (Jakab 5, 19-20)
„Hét nap múlva ez történt: Így szólt hozzám az ÚR igéje: Emberfia! Őrállóvá tettelek téged Izráel házában. Ha igét hallasz tőlem, figyelmeztesd őket az én nevemben! Ha azt mondom a bűnösnek, hogy meg kell halnia, és te őt nem figyelmezteted, és nem szólsz neki, figyelmeztetve a bűnöst, hogy ne járjon bűnös úton, és így életben maradjon, akkor az a bűnös meghal ugyan bűne miatt, de a vérét tőled kérem számon. De ha te figyelmezteted a bűnöst, és ő mégsem tér meg bűnéből és bűnös útjáról, akkor ő meghal a bűne miatt, de te megmented a lelkedet.
Ha az igaz letér az igaz útról, és gonoszságot követ el, akkor én bukását okozom, és ő meg fog halni. Ha nem figyelmezteted őt, akkor meghal ugyan vétke miatt, és emléke sem marad meg igaz tetteinek, amelyeket véghezvitt, de a vérét tőled kérem számon. Ha viszont figyelmezteted az igazat, hogy ne vétkezzen többé az igaz, és ő nem vétkezik, akkor életben marad, mert engedett a figyelmeztetésnek, és te is megmented a lelkedet.” (Ez 3, 16-21)
Ez az igerész is azt hangsúlyozza, hogy egy családban (Jézus családjában) élünk. Közösek az örömeink és a bánataink.
A probléma megoldásának első és legfontosabb lépése a gyülekezet vezetőinek bölcs tanácsa és Istennél való közben járása. Ehhez persze olyan hitben való járás kell, amely vonzóvá és hasznossá teszi a gyülekezet elöljáróinak a véleményét.
A gyülekezet tagjai felelősek egymásért!
Oly sokszor fordítjuk el fejünket, szívünket, lelkünket a másik embertől.
Nem figyelmeztetjük a hibái miatt mert nem akarunk ítélkezni.
A Református Egyházban úgy teszünk, mintha minden rendben lenne. Mindenki a megfelelő helyen a megfelelő állapotban van. Leszóljuk a világ gondolkodását, a magunkét pedig felmagasztaljuk.
Milyen hamis kép ez!
Mindenki mindent jól tesz, valahogy mégis üresek a templomok és a szívek.
A testvérek bűnöket követnek el, és a megfelelő emberek még csak bűnnek sem nevezik azt. Csak kifelé ne látszódjon ebből semmi sem. Ez a legfontosabb.
Az ilyen képmutatás miatt háborodott fel Jézus:
„Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. Így kívülről ti is igaznak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel. (Máté 23, 27-28)
Babits Mihály: Jónás könyve című elbeszélő költeményéből olvassuk a szállóigét:
A „vétkesek közt cinkos, aki néma” amely azt jelenti, hogy ha valaki nem szólal fel a többiek bűne ellen, akkor ő is bűnössé válik, hiszen a hallgatásával megakadályozza, hogy a bűn kitudódjon, és fellépjenek ellene az illetékesek.
Erre a gondolatra is érvényes az alábbi igerész:
„Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” (Jakab 4, 17)
Vélemény, hozzászólás?