A jánosi levelek a katolikus levelek közé tartoznak. A tradíció szerint János apostol a levelek szerzője, de sokan úgy vélik, hogy a János körül kialakult tanítványi körből származnak a levelek Kr. u. 100 körüli időkből Kis-Ázsiából.
A levél kezdete tanúbizonyságot tesz arról, hogy a szerző és társai személyesen tapasztalták Jézus Krisztus munkásságát.
A következő részben arra szólítja fel a gyülekezetet, hogy a világosságot ne vessék el. A keresztyének sem mentesek a bűntől, de Jézus elfogadja a tiszta szívből jövő bűnvallást és megbocsátja azokat.
A második fejezetben hangsúlyozza Krisztus pártfogói szerepét Isten előtt, és kifejti, hogy a Krisztus ismeret csak akkor lehetséges, ha a krisztusi szeretet szerint élünk.
A szeretet, mint a fő parancsolat jelenik meg Krisztus követőinek életében, viselkedésében. Így viszont Krisztus követője elveti a világi dolgok mértéke szerinti életet, mert az hiábavalóság.
Az antikrisztus eljövetele az utolsó óra jele, ahol a Krisztus követői is megtévednek, de keresztyének közül néhányan megmaradnak Krisztus tanításában.
A keresztyének Isten gyermekei Jézus által, és mint ilyenek a reménység gyermekei, akik Jézusban maradva megszabadulnak a bűn rabságából.
Isten gyermekei az igazságot cselekszik.
A negyedik fejezet erőteljesen hangsúlyozza, hogy a Messiás az a test szerint Jézus, és aki ezt nem vallja, az nem Istentől van.
Az Isten szeretet és ezt a szeretetet kell továbbadni az embereknek, hogy megismerjék az Urat.
Ha valaki nem vállal részt Jézussal, az nem Istentől van, és nem lesz része az örök életben. Mert aki Jézussal részt vállal, az Jézusban él. Jézus pedig maga az örök élet.
Nézzük meg a levél néhány igerészletét, hogy mit is mond ma nekünk:
“Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje.” (1János 1, 8-10)
Máshol erről így szól a Biblia:
„Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért, de nemcsak a miénkért, hanem az egész világ bűnéért is.” (1János 2, 1-2)
„Ő pedig látva hitüket, így szólt: Ember, megbocsáttattak a te bűneid. Erre az írástudók és a farizeusok tanakodni kezdtek: Kicsoda ez, hogy így káromolja az Istent? Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?” (Lukács 5, 20-21)
„Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok.” (1Tim 1, 15)
Akár tetszik, akár nem, mindannyian bűnösök vagyunk.
A mai emberi természetünk bűnnel átitatott állapot.
Ezen magunk nem tudunk segíteni.
„Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, hiszen az akarat megvolna bennem a jóra, de nem tudom véghezvinni azt. Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn.” (Róma 7, 18-20)
Csak a bűnvallás segít, a Jézus által adott kegyelem elfogadása.
„Olcsó kegyelem a megbocsátás hirdetése bűnbánat nélkül, keresztség gyülekezetépítés nélkül, úrvacsora a bűnök megvallása nélkül, feloldás személyes bűnvallás nélkül. Olcsó kegyelem: kegyelem Jézus követése nélkül, kegyelem kereszt nélkül, kegyelem az élő emberré lett Jézus Krisztus nélkül.” (Bonhoeffer – Követés)
„Aki azt mondja, hogy ismeri őt, de nem tartja meg parancsolatait, az hazug, és abban nincs meg az igazság, aki pedig megtartja az ő igéjét, abban igazán teljessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk. Aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt.” (1János 2, 4-6)
Mit is értünk ez alatt?
„Aki azt mondja, hogy a világosságban van, de gyűlöli a testvérét, az még mindig a sötétségben van.” (1János 2, 9)
„Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.” (1János 4, 20-21)
Ez a szeretet teszi látóvá a tanítványt úgy, hogy felismeri az ellenségben a testvért, hogy mint testvérével, úgy bánik vele. Miért? Mert ő maga is egyedül annak szeretetéből él, aki úgy bánik vele, mint testvérével, aki őt ellenségeként elfogadta, és felebarátjaként vonta közösségébe. (Bonhoeffer – Követés)
„Gyermekeim, senki meg ne tévesszen titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz. Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja. Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született.” (1János 3, 7-9)
„Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága és a vagyonnal való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” (1János 2, 15-17)
„Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Máté 7, 21)
Úgy élünk, ahogy Isten szeretné?
Ha igen, akkor az mások számára is látszódik. Amikor Isten szeretete betölt minket a Szentlélek által, akkor más emberré válunk. Vétkezünk akkor is, de a Szentlélek rávezet az elkövetett bűnre. Ekkor tudjuk a saját bűnünket is bűnnek nevezni!
Milyen egyszerű mások bűnét meglátni, kipellengérezni. Pedig nem a környezetünk bűnével kell kezdeni, hanem a saját bűnünk felismerésével és elhagyásával.
A megoldás ott van a Bibliában: megtérés, Szentlélekkel való betöltekezés.
„és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (Róma 12,2)
„De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.” (ApCsel 20, 24)
Legyünk a Fiúban, ahogy az ige szól:
„Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.
Ezt azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van.” (1János 5, 12-13)
„Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében.” (János 3, 18)
„és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28, 20b)
„De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és értelmet adott nekünk, hogy megismerjük az Igazat, és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet.” (1János 5, 20)
Mit jelent őbenne hinni? Ez az igazi kérdés, amely dönt életről és halálról.
Nem csak annyit, hogy létezik. Hiszen ehhez elég az ismeret.
Az alábbi kérdésekre kell megválaszolni:
- Hiszem, hogy Jézus egylényegű Istennel?
- Hiszem, hogy Jézusnak van hatalma a bűnöket megbocsátani, örök életet adni?
- Hiszem, hogy Jézus a Királyok királya és az Uraknak ura?
- Hiszem, hogy a bűneim miatt halt meg?
- Hiszem, hogy Ő a személyes megváltóm?
Mi életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod?
Az, hogy mind testestől, mind lelkestől, akár élek, akár halok, nem önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok, aki az ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett, engem a Sátán minden hatalmától megszabadított, és úgy megőriz, hogy az én mennyei Atyám akarata nélkül még csak egy hajszál sem eshetik le a fejemről; sőt inkább mindennek az én üdvösségemre kell szolgálnia; azért engem Szentlelkével biztosít az örökélet felől, és szív szerint hajlandóvá és késszé tesz arra, hogy ezután őneki éljek. (Heidelbergi Káté 1. kérdése)
Szerzői Zacharias Ursinus és Casparus Olevianus, református hittudósok, akiket III. Frigyes pfalzi választófejedelem azzal bízott meg, hogy a Biblia alapján írjanak olyan vallástani népkönyvet, amelyből minden korú és állapotú református hívő tisztán és igazán megismerje a keresztény vallást és amely a más vallásúakkal szemben hitvallási irat gyanánt is szolgáljon. Az elkészült művet a zsinati jóváhagyás után a fejedelem 1563. január 19-én kelt előszavával ellátva és saját címerével díszítve közrebocsátotta.
Vélemény, hozzászólás?