A régi tanítás szerint az emberi sors a magatartás eredménye. Akinek jól megy a sorsa, az az Isten törvényei szerint él, akinek pedig nem, aki szerencsétlen az önmagát okolhatja.
Ez a felfogás élt, és akár még most is ez él az emberek tudatában.
Pedig Jézus mást hirdet:
„Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett? Ez vagy a szülei, hogy vakon született? Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.” (János 9, 1-3)
Ebben a könyvben a régi bölcsesség áll szemben a gyakorlati tapasztalattal. Egy szélsőségen példán keresztül mutatja meg a könyv írója a bölcsesség és a gyakorlat között feszülő ellentétet.
A könyv a szent iratok közé tartozik, szerzője ismeretlen. Keletkezésének ideje Kr. e. 3-4. század.
„Élt Úc földjén egy Jób nevű ember. Feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat” (Jób 1,1)
„Nóénak ez a története: Nóé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az Istennel járt Nóé. „ (1Móz 6, 9)
A történet a pátriachák idejébe vezet vissza, Jób még maga mutat be áldozatot, a káldeusok még portyázó nép.
„Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az ÚR előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is. Az ÚR megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az ÚRnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. Erre ezt mondta az ÚR a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. A Sátán így felelt az ÚRnak: Megvan rá az oka, azért féli az Istent! Hiszen te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá mindarra, amije van, majd káromol még téged!” (Jób 1, 6-11)
A Sátán még tagja a Mennyei tanácsnak, sőt nem csak tagja, de ő a mennyei államügyész, aki a vádat beterjeszti.
„A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az ÚRisten alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?”
(1Móz 3, 1)
A Sátán itt is, mint az ember teremtésekor viszályt akar szítani Isten és az ember között. Ehhez megvan a hatalma és tekintélye.
Isten akarja bebizonyítani, hogy a Sátán téved. Isten akarja bebizonyítani, hogy a Sátánnak nincs helye a Mennyben. A könyv igazából ebbe a bizonyítási eljárásba enged bepillantani.
„Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, és így szólt: Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el, áldott legyen az ÚR neve! Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen.” (Jób 1, 20-22)
Habár a Sátán Isten engedélyével jelentős károkat okozott Jób családjának, Jób mégis kiállta a hit próbáját.
„Erre ezt mondta az ÚR a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön. Feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. Még most is kitartóan feddhetetlen, bár felingereltél ellene, hogy ok nélkül tönkretegyem.” (Jób 2, 3)
Az ÚR büszke a teremtményére, aki még a bajban sem tagadta meg. Ez persze felingerelte a Sátán és újabb támadásba megy.
„A felesége ezt mondta neki: Még most is ragaszkodsz ahhoz, hogy feddhetetlen maradj? Átkozd meg Istent, és halj meg! De ő így felelt neki: Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk. Még ebben a helyzetben sem mondott Jób olyat, amivel vétkezett volna.” (Jób 2, 9-10)
Párhuzamot fedezhetünk fel Jób felesége és Éva között. Mindkettő megkísértette a férjét. Évának sikerült, de Jób ellenáll ennek a kísértésnek.
„Amikor meghallotta Jób három barátja, hogy mennyi baj érte őt, eljöttek a lakóhelyükről: Elífáz Témánból, Bildád Súahból és Cófár Naamából. Megállapodtak egymással, hogy elmennek hozzá, és részvéttel vigasztalják őt. De amikor messziről megpillantották, alig ismertek rá. Hangosan sírni kezdtek, megszaggatták köntösüket, és port szórtak a fejükre. És mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma.” (Jób 2, 11-13)
Hosszabb idő kellett ahhoz, hogy Jób barátai hírt kapjanak Jób állapotáról és megszervezzék a látogatást. Ehhez akár hónapokra is szükség volt.
A hét nap a halottsiratás ideje, amely csendet majd Jób töri meg.
„Végül aztán megnyitotta Jób a száját, és megátkozta születése napját. Megszólalt Jób, és ezt mondta: Vesszen el a nap, amelyen születtem, az éjszaka, mely tudta, hogy fiú fogant!”
(Jób 3, 1-3)
„Átkozott az a nap, amelyen születtem, ne legyen áldott az a nap, amelyen anyám szült! Átkozott az az ember, aki hírül vitte apámnak, hogy fiúgyermeke született, és nagy örömet szerzett neki! Úgy járjon az az ember, mint a városok, amelyeket szánalom nélkül elpusztított az Úr: reggel jajkiáltást halljon, délben harci zajt! Miért nem öltek meg anyám méhében, hogy anyám lett volna a sírom, és méhe örökre terhes maradt volna! Minek is jöttem ki anyám méhéből, ha csak gyötrelmet és szenvedést látok, és napjaim szégyenben érnek véget?!” (Jer 20, 14-18)
Az élet nem mindig tartogat jó dolgokat. Nehéz elviselni, ha a mélységet járjuk meg.
A barátok megdöbbennek Jób kifakadásán és úgy érzik, hogy nekik kell megvédeni Istent Jóbbal szemben. Három fordulós vita-párbeszéd keletkezik, ahol a barátok az adott kor bölcsességét vonultatják fel Jóbbal szemben, hiszen meg vannak győződve, hogy Jób okozta a saját szenvedését.
„Emlékezz csak: elpusztult-e valaki ártatlanul, és irtottak-e ki valahol becsületes embereket? Ahogyan én láttam, mindenki azt aratja, aminek felszántott: hamisságot és vészt, ha egyszer azt vetett. Isten leheletétől elpusztulnak, haragja szelétől semmivé lesznek.” (Jób 4, 7-9)
Elifáz szólalhat meg először, mint a barátok között a legtapasztaltabb. Beszédével nem közelebb kerül Jóbhoz, hanem egy szakadékot képez, amelyet nem képesek áthidalni.
„Tégy jót, URam, a jókkal, az igaz szívűekkel! A görbe útra térőket pedig juttassa az ÚR a gonosztevők sorsára! Békesség legyen Izráelben!” (Zsolt 125, 4-5)
Elifáz tényként kezeli, hogy Jób bűnös, hiszen utolérte az ÚR büntetése, ártatlanul senki sem szenved.
„Nem a porból támad a hamisság, és nem a földből sarjad ki a vész, hanem az ember maga szüli a vészt, melynek szikrái a magasba szállnak. De én az Istenhez fordulnék, Istenre bíznám az ügyemet, aki hatalmas dolgokat művel kikutathatatlanul, csodás dolgokat megszámlálhatatlanul.” (Jób 5, 6-9)
Jóbnak az egyetlen helyes magatartás Elifáz szerint az Isten előtti alázatos imádkozás, a bűn miatti megszomorodás.
„Bizony boldog az az ember, akit Isten megfedd! A Mindenható fenyítését ne vesd meg! Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít.” (Jób 5, 17-18)
Isten nem haragtartó, és lehetőséget ad a bűntől való elfordulásra. Itt a feddés arra való, hogy az ember elhagyja a bűnét és visszatérjen Isten közelébe.
Elifáz nem igazán lelkigondozói lélekkel fordul Jóbhoz. Inkább kioktatja, mint megérti és nem vigasztalja. Elifáz beszéde után Jób nemhogy jobban érezné magát, hanem még mélyebbre kerül lelkileg, érzelmileg.
„Mert a Mindenható nyilai vannak bennem, mérgüket issza lelkem, és Isten rettentései sorban elérnek engem.” (Jób 6, 4)
Jób továbbra sem érzi, hogy Isten feddése jogos lenne és inkább érthetetlen támadásként éri meg a csapást.
„Bárcsak úgy döntene Isten, hogy összezúz, kinyújtaná kezét, hogy elvágja életem fonalát! Akkor még lenne vigaszom, tudnék örülni a kíméletlen fájdalomban is, hogy nem tagadtam meg a szent Isten beszédét.” (Jób 6, 9-10)
Jób már csak a kíméletes halálban reménykedik, mert nincs jövőképe. Ebből megtanulhatjuk, hogy a jövőkép nélküli élet csak a halál várása és nem az Isten szerinti boldog élet.
„Tanítsatok, és elhallgatok, értessétek meg velem, miben tévedtem!” (Jób 6, 24)
Jób nem érzi, hogy barátai a segítségére lennének. Le lehet írni, hogy csalódott a barátaiban. Üres szavakkal csak távolabb kerültek tőle és továbbra sem tudják megvilágítani Jób sorsát.
„Csak küzdelem a halandó sorsa a földön, napjai úgy telnek, mint a napszámosé! Ahogyan a rabszolga eped az árnyék után, és a napszámos várja a munkabért, úgy jutottak nekem hiábavaló hónapok, nyomorúságos éjszakákkal fizettek ki engem.” (Jób 7, 1-3)
Ebben a pár sorban látszik meg, hogy Jób mennyire reménytelennek érzi az életét a hónapok óta tartó nyomorúság súlyától elerőtlenedve.
„Micsoda az ember, hogy ily nagyra tartod, és hogy így törődsz vele? Minden reggel megvizsgálod, minden pillanatban próbára teszed.” (Jób 7, 17-18)
„Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó – mondom –, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg.” (Zsolt 8, 4-6)
Jób erre a zsoltár idézetre utal ironikusan, mert nem érti a teremtés csodája és az ok nélküli szenvedés között feszülő ellentétet.
„Ha fiaid vétkeztek ellene, hibájukért fizetett meg nekik. De ha te Istent keresed, és a Mindenhatóhoz könyörögsz, ha tiszta vagy és becsületes, most újra rád tekint, és helyreállítja otthonodat igazságodért. Bár először kicsiny voltál, végül igen naggyá leszel. Kérdezd csak meg az előző nemzedéket, jegyezd meg, amit kikutattak az atyák!” (Jób 8, 4-8)
Megszólal Bildád, aki a régiek bölcsességét hangsúlyozza és kiemeli a bűn és a büntetés közötti közvetlen kapcsolatot. Szerinte Jóbnak kell Istent keresnie, hogy a bűnvallás után újra helyreálljon a bűn előtti állapot. Bildád alapállása, hogy Isten igazságosan cselekszik és csak akkor büntet, ha bűnt követtek el.
„Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: Igaz, tudom, hogy így van: hogy is lehetne igaza az embernek Istennel szemben? Ha kedve támadna vele perbe szállni, ezer kérdés közül egyre sem tudna válaszolni.” (Jób 9, 1-3)
Jób válasza ironikus és kétségbeesett. Tisztában van azzal, hogy Isten sokkal több tudással rendelkezik, mint az ember, így hogyan lehetne kétségbe vonni a cselekedeteit.
„Mert ő nem ember, mint én, akinek azt felelhetném: Vigyük bíró elé a vitánkat! Nincs is köztünk döntőbíró, aki mindkettőnkre rátehetné kezét. Ha levenné rólam vesszejét, és rettentése nem ijesztene, akkor beszélnék, és nem félnék tőle, hiszen erre magamtól semmi okom sincsen.” (Jób 9, 32-35)
Jób tisztában van vele, hogy Isten szuverén úr minden felett és nincs, aki felette ítélkezhetne. Nem szívesen, de tudomásul veszi, hogy itt a gyengébb félnek nem lehet igaza. Ez a tehetetlenség bántja Jóbot és reménytelen helyzetbe hozza.
„Szívből megutáltam életem. Szabadjára engedem hát panaszom, hadd beszéljek keserű lélekkel! Azt mondom Istennek: Ne tarts bűnösnek! Add tudtomra, miért perelsz velem! Jó neked az, hogy sanyargatsz, hogy megveted kezed munkáját, a bűnösök terveinek pedig kedvezel? Hát testi szemeid vannak neked, és annyit látsz te is, amennyit egy ember?”
(Jób 10, 1-4)
Itt már Jób egyenesen Istenhez beszél és „számon kéri”. Egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy egy szerető, igazságos Isten így viselkedik egy „bűntelen” teremtményével.
„Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet. De titokban már akkor elhatároztad, tudom, eleve ez volt a szándékod: ha vétkezem, te számon tartod, bűnöm alól nem mentesz föl engem. Ha bűnös vagyok, jaj nekem! De ha igaz vagyok, akkor sem emelhetem föl fejem; állandó gyalázat a részem, folyton csak gyötrelmeket látok.”
(Jób 10, 12-15)
Láthatjuk, hogy mekkora szükség volt arra, hogy az ÚR elküldje egyszülött fiát a bűnök teljes és végleges feloldására.
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében.” (János 3, 16-18)
„Megszólalt a naamái Cófár, és ezt mondta: Nem kell-e felelnünk e sok beszédre? A bőbeszédűnek legyen igaza? Elnémíthatja-e fecsegésed az embereket? Gúnyolódsz, és nincs, aki megszégyenítsen? Ezt mondtad: „Tanításom helyes, és ha megvizsgálsz, tisztának találsz!” Bárcsak maga Isten szólalna meg, és nyitná meg ajkait veled szemben!” (Jób 11, 1-5)
Cófár teljesen kikelt magából attól, hogy Jób nem látja be bűnösségét, hanem ártatlanságát hangsúlyozza. Itt sem fedezhetünk fel semmilyen lelkigondozói szemléletet, csak a durva támadást az amúgy már alig élő „barát” kárára.
„Ha hozzá fordítod szívedet, és felé terjeszted kezedet, ha álnokság tapad kezedhez, távolítsd el, ne engedd, hogy sátradban csalárdság lakozzék! Akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat, erős leszel, és nem kell félned. Elfelejted a nyomorúságot, úgy gondolsz rá, mint levonult vizekre. Fényesebb lesz életed a déli verőfénynél, a sötétség is olyan lesz, mintha reggel volna. Bizakodás tölt el, mert lesz reménységed, körülnézel, és nyugodtan lefekszel. Ha leheveredsz, senki sem riaszt föl, sőt sokan hízelegnek neked.” (Jób 11, 13-19)
A megoldás egyszerű: térj meg és élsz.
„Térj meg tehát e gonoszságodból, és könyörögj az Úrhoz, hátha megbocsátja neked szíved szándékát.” (Apcsel 8, 22)
„Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: Azt hiszitek, ti vagytok az egész nép, és veletek kihal a bölcsesség? Nekem is van annyi eszem, mint nektek, és nem vagyok alábbvaló nálatok. Ki ne tudna ilyesféléket? Nevetséges lettem barátaim előtt, mert Istenhez kiáltoztam meghallgatásért; bizony, nevetséges lett az igaz és feddhetetlen!” (Jób 12, 1-4)
Jób igazán felismeri, hogy a barátai közhelyeket mondanak, amelyek nincsenek összhangban a kialakult helyzettel.
„Az öregemberek lennének a bölcsek, és a hosszú életűek mindig a megfontoltak? Istené a bölcsesség és hatalom, övé a tanács és az értelem.” (Jób 12, 12-13)
„Népeket tesz naggyá, majd elpusztítja őket, népek határát terjeszti ki, azután elűzi őket. Megfosztja értelmétől az ország népének vezetőit, és engedi, hogy úttalan pusztában bolyongjanak.” (Jób 12, 23-24)
Az ember nem értheti meg az Isten bölcsességében mit és miért cselekszik. Csak Ő ismeri azokat a titkokat, amelyek a történelem kerekeit forgatják.
Vélemény, hozzászólás?