A honfoglalás Izráel történetében jelentős fordulópont volt, hiszen az Ábrahámnak tett ígéret beteljesedett.
A megszokott felosztás szerint ez a könyv a történeti művek közé sorolható, amelyben a prófétai szemlélet egyértelműen kivehető.
Az ebben a könyvben található honfoglalás nem csupán egy katonai akció. A sikeres harcok nem a nép érdeme, hanem Isten cselekedete a népéért.
A könyv megmutatja, hogy Isten a történelem ura, a népek sorsát úgy irányítja, hogy az megfelel a választott népnek tett ígéretnek.
„Mózes, az én szolgám meghalt. Most azért indulj, kelj át itt a Jordánon, te és ez az egész nép arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok.” (Józs 1, 2)
Egyértelmű parancs, amely a Mózes helyébe lépő Józsuénak nem hagy más választási lehetőséget, mint végrehajtani mindazt, amit az ÚR ígért még Ábrahámnak.
„Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, arról elmélkedj éjjel-nappal, őrizd meg és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz.” (Józs 1,8)
„Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz!” (5Móz 6,6-7)
Józsué is azzal kezdi a nép elindítását a megígért földre, hogy kémeket küld ki. Természetes harctéri cselekmény az ellenség haderejének feltérképezése.
„Mielőtt a kémek lefeküdtek volna, fölment hozzájuk Ráháb a háztetőre, és ezt mondta nekik: Tudom, hogy az ÚR nektek fogja adni ezt a földet, hiszen rettegés fogott el bennünket miattatok, és máris reszket tőletek ennek a földnek minden lakója.” (Józs 2, 8-9)
„Hit által nem veszett el Ráháb, a parázna nő az engedetlenekkel együtt, amikor a kémeket békességgel befogadta.” (Zsid 11, 31)
„Ugyanígy a parázna Ráháb is nem cselekedetekből igazult-e meg, amikor befogadta a követeket, és más úton bocsátotta el őket?” (Jak 2, 25)
„Szalmón fia volt Ráhábtól Bóáz, Bóáz fia Ruthtól Óbéd, Óbéd fia Isai. Isai fia volt Dávid király.” (Máté 1, 5-6)
„Ezért amikor bejövünk erre a földre, kösd ezt a piros fonálból font zsineget arra az ablakra, amelyen át leeresztettél bennünket. Gyűjtsd magadhoz a házba apádat, anyádat, testvéreidet és apád egész háza népét!” (Józs 2, 18-19)
A kémek visszatérése után megteszi Józsué azokat az előkészületeket, amelyek a törzsek elindításához szükségesek:
Megszentelés
Papok és léviták feladatainak kiosztása
A szövetség ládáé (Istené) a kezdeményezés
A Jordánon való átkelésnél a csoda megismétlődik. A nép száraz lábbal kel át a folyóvíz medrében.
„Az ÚR szövetségládáját vivő papok ott álltak szilárdan a Jordán száraz medrében. Egész Izráel átkelt, és mindaddig száraz volt a folyómeder, amíg az egész nép mindenestül át nem kelt a Jordánon.” (Józs 3, 17)
Az átkeléssel az ÚR megmutatta a népnek a hatalmát és minden félreértést kizárt azzal kapcsolatban, hogy ki Mózes utóda:
„Az ÚR naggyá tette azon a napon Józsuét egész Izráel szemében: éppúgy tisztelték egész életében, mint ahogyan Mózest tisztelték.” (Józs 4, 14)
„Amikor azonban befejezték az egész nép körülmetélését, a helyükön maradtak, a táborban, amíg erőre nem kaptak. Az ÚR pedig ezt mondta Józsuénak: Ma hárítottam el rólatok az egyiptomi gyalázatot. Ezért hívják azt a helyet Gilgálnak mind a mai napig. (Józs 5, 8-9)
Erre szükség volt, mert a 40 éves pusztai vándorlás alatt a nép és Isten közötti szövetségnek ezt a jelét a nép nem gyakorolta. Tehát vissza kellett térni a helyes gyakorlathoz.
„Metéljétek körül szeméremtestetek bőrét, ez lesz a veletek kötött szövetségem jele. Nyolcnapos korában körül kell metélni nálatok minden fiúgyermeket nemzedékről nemzedékre, akár a házban született, akár pénzen vásárolták valami idegentől, aki nem a te utódaid közül való. Körül kell metélni azt is, aki a házban született, azt is, akit pénzen vásároltak. Ott lesz az én szövetségem a testeteken örök szövetségként. A körülmetéletlen férfit, akinek nem metélték körül szeméremteste bőrét, ki kell irtani az ilyen embert népe közül, mert elutasította szövetségemet.” (1Mózes 17, 11-14)
Habár itt az ÚR halállal bünteti az elmaradt cselekedetet, mégis a botladozó, sokszor eleső népén megkönyörül. Talán már így is eleget szenvedtek a 40 év alatt.
„Amikor Gilgálban táboroztak Izráel fiai, megtartották a páskát a hónap tizennegyedik napján este Jerikó síkságán. A páska második napján kovásztalan kenyeret ettek a föld terméséből és pörkölt gabonát ugyanazon a napon. A manna pedig megszűnt a következő naptól fogva, hogy ettek a föld terméséből. Nem volt többé mannája Izráel fiainak, hanem már abban az évben Kánaán földjének a termését ették.” (Józs 5, 10-12)
Már nem szükséges Istennek a népét külön táplálni, hiszen a nép már a megígért földön van, ahol hozzá tud jutni a szükséges javakhoz.
„Az ÚR seregének a vezére így felelt Józsuénak: Oldd le sarudat a lábadról, mert szent az a hely, ahol állsz. Józsué így is tett.” (Józs 5, 15)
Az a hely, ahol megjelenik az ÚR, vagy valamelyik küldöttje, az szent.
„Ekkor kiáltani kezdett a nép, és megfújták a kürtöket. És amikor meghallotta a nép a kürtzengést, hatalmas harci kiáltásban tört ki, és a kőfal leomlott. A nép pedig bevonult a városba, mindenki egyenest előre, és elfoglalták a várost. Kardélre hánytak, kiirtottak mindent, ami a városban volt: férfit és nőt, ifjat és öreget, marhát, juhot és szamarat.”
(Józs 6, 20-21)
Jerikó elfoglalása nem lehetett volna Isten segítsége nélkül. Ezért a „hadmozdulatokat” papok végzik, a nép pedig engedelmesen követi az utasításokat.
És azt gondolnánk, hogy újra minden rendben van. A nép az ígéret földjén van, Isten a nép között van, újra megtörténik a körülmetélkedés, a páska megünneplése és az első „harci” cselekmény teljes sikerrel jár.
„De Izráel fiai hűtlenül bántak a kiirtásra rendelt dolgokkal, mert a Júda törzséből való Ákán, Karmí fia, Zabdí unokája, Zerah dédunokája elvett a kiirtandó dolgokból. Ezért föllángolt az ÚR haragja Izráel fiai ellen.” (Józs 7, 1)
Nem tanul az ember. Újra és újra elesik, visszatér Ádám bűnéhez.
Az ÚR nem tehet mást, mint újra fegyelmezi a népét. Megmutatja, hogy nélküle nem lesznek sikeresek.
„Józsué pedig megszaggatta ruháját, arccal a földre borult az ÚR ládája előtt, és úgy maradt estig Izráel véneivel együtt. A fejükre port hintettek.” (Józs 7, 6)
Józsué ma is megmutatja nekünk, hogy a bűn elkövetése után egyetlen helyes magatartás az igazi bűnbánat, majd Isten jogos büntetésének az elviselése, végrehajtása.
„A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.” (Zsid 9, 22)
„Azután fölolvasta Józsué a törvény minden igéjét, az áldást és az átkot, pontosan úgy, ahogyan meg van írva a törvénykönyvben. Mindabból, amit Mózes megparancsolt, egyetlen szó sem volt, amelyet ne olvasott volna föl Józsué Izráel egész gyülekezete meg az asszonyok, a gyermekek és a hozzájuk csatlakozott jövevények előtt.” (Józs 8, 34-35)
A Mózes által előre meghagyott mondásokat a a nép a vezetőivel elmondja az Ébál és a Garizim hegyen.
„Ők kezükbe is vették ezeknek az útravalóját, de az ÚR akaratát nem kérdezték meg. Józsué ráállt a békére, és szövetséget kötött velük azzal az ígérettel, hogy életben hagyja őket. A közösség fejedelmei pedig megesküdtek erre.” (Józs 9, 14-15)
Ennek a felelőtlenségnek végül is nem lett végzetes következménye annak ellenére, hogy a vezető emberek az ÚR nélkül döntöttek és megfelelő kikötések nélkül tettek esküt.
DE! A meggondolatlan eskü is kötelez.
Megkezdődnek a harcok különböző helyeken és az ÚR Izráellel van:
„Ahogy menekültek Izráel elől, az ÚR heves jégesőt hullatott rájuk az égből a bét-hóróni lejtőn egészen Azékáig, és meghaltak. Többen haltak meg a jégesőtől, mint amennyit fegyverrel öltek meg Izráel fiai.” (Józs 10, 11)
„Nem volt ilyen nap sem azelőtt, sem azután, hogy emberi szóra így hallgatott volna az ÚR, mert az ÚR harcolt Izráelért.” (Józs 10, 14)
„Akkor ezt mondta az ÚR Józsuénak: Ne félj tőlük, mert holnap ilyenkor Izráelnek adom mindnyájukat halálra sebezve. Vágasd át lovaik inát, és gyújtsd fel harci kocsijaikat!”
(Józs 11, 6)
„Így foglalta el Józsué azt az egész országot: a hegyvidéket, az egész Délvidéket és Gósen egész földjét, a Sefélá-alföldet és az Arábá-völgyet, Izráel hegyvidékét és alföldjét a Kopasz-hegytől, amely Széír irányában emelkedik, Baal-Gádig, mely a Libánon völgyében a Hermón-hegység lábánál fekszik. Összes királyukat elfogta, levágta és megölte. Hosszú ideig viselt háborút Józsué ezek ellen a királyok ellen. Egyetlen város sem köthetett békét Izráel fiaival, csak a Gibeónban lakó hivviek. Mindent harcban foglaltak el. Mert az ÚR megkeményítette a szívüket, hogy harcoljanak Izráel ellen. Ezért Izráel kiirtotta őket, nem volt irgalom számukra, hanem kipusztították őket, ahogyan az ÚR megparancsolta Mózesnek.” (Józs 11, 16-20)
A harci sikerek eredménye, hogy elkezdődhez a törzsek területének kiosztása Isten ígérete szerint.
„Így foglalta el Józsué az egész országot, pontosan úgy, ahogyan megígérte Mózesnek az ÚR. Józsué pedig átadta azt örökségül Izráelnek, mindegyik törzsnek a maga részét. És béke lett az országban a háború után.” (Józs 11, 23)
Vélemény, hozzászólás?