Józsué könyve 13-24 fejezet

„Ez lett Izráel fiainak az öröksége Kánaán földjén. Eleázár pap és Józsué, Nún fia meg a törzsek családfői osztották ki örökségül Izráel fiainak; sorsolással osztották ki a kilenc és fél törzs örökségét, ahogyan megparancsolta az ÚR Mózes által.” (Józs 14, 1-2)

Az örökség és annak elfoglalása nem Izráel önkényes lépése volt, hanem az ÚR eleve elrendelése. Függetlenül attól, hogy a választott nép mennyire volt engedetlen.

„Mostanáig megőrizte életemet az ÚR, ahogy megígérte. Negyvenöt éve annak, hogy ezt az ígéretet tette az ÚR Mózesnek, amikor a pusztát járta Izráel. Most, éppen ma vagyok nyolcvanöt esztendős. Még ma is olyan erős vagyok, mint amikor Mózes elküldött engem. Amilyen erőm volt akkor, olyan az erőm most is: harcba vonulok, és visszatérek. Most azért add nekem azt a hegyvidéket, amelyet megígért az ÚR azon a napon, hiszen te is hallottad akkor, hogy anákiak vannak ott és nagy, erődített városok. Talán velem lesz az ÚR, és kiűzöm őket, ahogyan megígérte az ÚR. Józsué megáldotta őt, és örökségül adta Hebrónt Kálébnak, Jefunne fiának.” (Józs 14, 10-13)

A hűségnek látható jutalma van.

„Jézus így szólt: Bizony mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, az százannyit kap: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet.” (Márk 10, 29-30)

„De József fiai így beszéltek Józsuéval: Miért csak egy sorsvetésnyi örökséget és egy kimért részt adtál nekünk? Hiszen nagy a mi népünk, mert mindeddig megáldott bennünket az ÚR.” (Józs 17, 14)

Itt is látszik, hogy a felosztásnál, a sorsvetésnél nem volt mindenki elégedett. Józsué bölcsen döntött abban a tekintetben, hogy az eddig elfoglalt területeken kívüli helyeket a törzsek saját hatáskörben foglalhatták el.

„Izráel fiainak egész közössége összegyűlt Sílóban. Ott helyezték el a kijelentés sátrát, miután meghódolt előttük az ország.” (Józs 18, 1)

Siló Efraim hegyvidékének közepe táján feküdt. Izráel kultuszi életében fontos szerepe volt, központi kultuszhellyé tette a szövetségláda jelenléte. Éli főpap is itt lakott.

Több mint 300 évig volt a vallási központ, mígnem Jeruzsálem átvette a szerepét. A királyság előtti időkben a zsidók gyülekezési helyeként említi a Biblia. Itt volt a szent sátor 369 évig, és itt őrizték a szent ládát, amíg a kánaáni ellenség, a filiszteusok hadizsákmányként magukkal nem vitték.

Érdekesség, hogy először Júda és József fiai kapnak örökségek, a többieknek meg a maradék területből kell kiadni az őket megillető részt.

„Amikor befejezték az örökség szétosztását az ország területén, akkor örökséget adtak Izráel fiai maguk között Józsuénak, Nún fiának is. Az ÚR parancsa szerint azt a várost adták neki, amelyet kért: Timnat-Szerahot, Efraim hegyvidékén. Felépítette a várost, és abban lakott.” (Józs 19, 49-50)

A területek felosztása Kálebbel kezdődik, és Józsuéval fejeződik be. Ez a két férfi végig Isten mellett tette le a voksát és kitartott akkor is, amikor Izráel nagy része elpártolt.

„Ne keresse senki a maga javát, hanem a másét.” (1Kor 10, 24)

„Így adta oda az ÚR Izráelnek az egész országot, amelyről megesküdött, hogy atyáiknak adja. Birtokba is vették, és letelepedtek benne. Nyugalmat is adott nekik az ÚR mindenfelől, pontosan úgy, ahogyan megesküdött erre atyáiknak. Ellenségeik közül senki sem tudott megállni velük szemben: minden ellenségüket kezükbe adta az ÚR. Egyetlen szó sem veszett el azokból az ígéretekből, amelyeket az ÚR Izráel házának tett, mind beteljesedett.” (Józs 21, 43-45)

„Most már nyugalmat adott Istenetek, az ÚR testvéreiteknek, ahogyan megígérte nekik. Azért most menjetek vissza sátraitokba, arra a földre, amelyet nektek adott birtokul Mózes, az ÚR szolgája a Jordánon túl. De nagyon vigyázzatok! Tartsátok meg mindazt a parancsolatot és azt a törvényt, amelyet Mózes, az ÚR szolgája parancsolt meg nektek: Szeressétek az URat, a ti Isteneteket, és mindenben az ő útjain járjatok; tartsátok meg parancsolatait, ragaszkodjatok hozzá, és őt szolgáljátok teljes szívetekből és teljes lelketekből! Azután megáldotta és elbocsátotta őket Józsué, ők pedig elmentek sátraikba.” (Józs 22, 4-6)

A 22. fejezet visszatekintés a hadba vonuló 2 és fél törzs elbocsátására és az elbocsátás körüli félreértésre. Hiszen az oltár építés feldühítette a Jordántól nyugatra lévő törzseket.

„Izráel fiai azonban meghallották, hogy oltárt építettek Rúben fiai, Gád fiai és a Manassé törzsének a fele Kánaán földjének a határán, a Jordán mellett, Gelílótnál, az izráeli oldalon. Amikor ezt Izráel fiai meghallották, összegyűlt Izráel fiainak egész közössége Sílóban, hogy hadat indítsanak ellenük.” (Józs 22, 11-12)

A keleti törzsek vezetőinek kellett elhárítani a rájuk vetülő árulás vádját és megokolni az oltár építés szimbolikus jelentését.

Velünk is hányszor előfordul, hogy megharagszunk valakire, mert ez, vagy az történt és ezt nem első kézből tudjuk, csak hallomásból. Amikor a végére járunk, már nem is olyan nagy problémával állunk szemben.

„Láttátok mindazt, amit Istenetek, az ÚR tett értetek ezekkel a népekkel, hiszen Istenetek, az ÚR harcolt értetek.” (Józs 23, 3)

Az ÚR nem egy messze lévő Istenség, nem is kőből készült bálvány. A teremtő Isten mindent megtett a népéért. Nem csak harcolt a népéért, hanem meg is bocsátott az engedetlen népnek.

És amikor már ez sem volt elég, akkor:

„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1, 14)

Józsué az összehívott törzsektől azt kéri és várja el, hogy hűségesek maradjanak az Úrhoz.

„Legyetek azért igen erősek; tartsátok meg és teljesítsétek mindazt, ami meg van írva Mózes törvényének könyvében! Ne térjetek el attól se jobbra, se balra! Ne keveredjetek össze ezekkel a népekkel, amelyek itt maradtak köztetek. Isteneiknek a nevét ne említsétek, ne esküdjetek rájuk, ne tiszteljétek és ne imádjátok őket! Ragaszkodjatok viszont Istenetekhez, az ÚRhoz, ahogyan a mai napig tettétek!” (Józs 23, 6-8)

Józsué búcsúbeszédében is az ígéretek beteljesedésére hívja fel a figyelmet.

„Én most elmegyek azon az úton, amelyen minden ember elmegy. Ismerjétek el teljes szívetekből és teljes lelketekből, hogy egyetlen szó sem veszett el azokból az ígéretekből, amelyeket megígért nektek Istenetek, az ÚR! Mind beteljesedett rajtatok, nem veszett el abból egy szó sem.” (Jósz 23, 14)

„Most azért az URat féljétek, és őt szolgáljátok hűen és feddhetetlenül! Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak a folyamon túl meg Egyiptomban, és az URat szolgáljátok! De ha nem tetszik nektek, hogy az URat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: akár azokat az isteneket, akiket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek most a földjén laktok. De én és az én házam népe az URat szolgáljuk!” (Józs 24, 14-15)

„Történt pedig ezek után, hogy meghalt Józsué, Nún fia, az ÚR szolgája száztíz éves korában. Eltemették örökségének a területén, Timnat-Szerahban, amely Efraim hegyvidékén, a Gaas-hegytől északra van. Izráel pedig az URat szolgálta Józsué egész életében meg azoknak a véneknek az idejében, akik túlélték Józsuét, és akik ismerték az ÚRnak mindazokat a tetteit, amelyeket véghezvitt Izráelért.” (Józs 24, 29-31)

Be the first to comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*