„Jeroboám ott is maradt volna Egyiptomban, de érte küldtek, és hazahívták őt. Jeroboám Izráel egész gyülekezetével együtt eljött, és így beszélt Roboámhoz: Apád súlyos igát rakott ránk, te azért most könnyíts azon a súlyos szolgálaton és nehéz igán, amelyet apád ránk rakott, akkor szolgálunk neked.” (1Kir 12, 2b-4)
Salamon halála után az északi törzsek újra dönthettek, hogy elfogadják-e királyuknak Roboámot. Az északi törzsek feltételeket szabtak Roboámnak, aki nem volt felkészülve ilyen jellegű párbeszédre.
„Nem hallgatott a király a népre, mert az ÚR rendelte így, hogy beteljesítse azt az igét, amelyet a sílói Ahijjá által mondott az ÚR Jeroboámnak, Nebát fiának.” (1Kir 12, 15)
Roboám keménysége után nem is lehetett volna más választása a népnek, mint az ország kettészakadása.
„Roboám pedig Izráel fiai közül csak azoknak maradt a királya, akik Júda városaiban laktak. Roboám király ugyan kiküldte Adórámot, a kényszermunkák felügyelőjét, de megkövezte őt egész Izráel, és meghalt. Ekkor Roboám király gyorsan harci kocsijára szállt, és Jeruzsálembe menekült. Izráel tehát elpártolt Dávid házától. Így van ez még ma is.” (1Kir 12, 17-19)
„Ha feljár ez a nép, hogy Jeruzsálemben, az ÚR házában mutassa be áldozatait, akkor ennek a népnek a szíve urukhoz, Roboámhoz, Júda királyához hajlik, engem pedig megölnek, és visszatérnek Roboámhoz, Júda királyához. Ezért elhatározta a király, hogy készíttet két aranyborjút. Majd ezt mondta: Eleget jártatok már Jeruzsálembe! Itt vannak isteneid, ó, Izráel, akik fölhoztak téged Egyiptomból! Az egyiket Bételbe helyezte el, a másikat pedig Dánba vitette. És vétekbe vitték ezek a népet, mivel ezekhez járt: Bételben az egyikhez, Dánban pedig a másikhoz.” (1Kir 12, 27-30)
Jeroboám nem új Istent keresett, de ez a félreérhető ábrázolás (bikakép Baal képét jelöli a Közel-keleten) vitte vétekbe Izráelt és Isten imádása helyett bálványimádás lett.
„Ám miközben Jeroboám ott állt az oltárnál és tömjénezett, Isten egy embere Júdából Bételbe érkezett az ÚR parancsára, és ezt hirdette az ÚR parancsára az oltárnál: Oltár! Oltár! Így szól az ÚR: Egy fiú születik majd Dávid családjából, akinek Jósiás lesz a neve, ő majd föláldozza rajtad az áldozóhalmok papjait, akik most rajtad tömjéneznek, és emberi csontokat fognak elégetni rajtad!” (1kir 13, 1-2)
Ez a prófécia 3 évszázaddal előre tekintve mondja ki az ítéletet az áldozóhalmok ellen.
„De a másik ezt mondta neki: Én is olyan próféta vagyok, mint te, és egy angyal így szólt hozzám az ÚR parancsára: Hozd vissza őt magaddal a házadhoz, hogy egyen és igyon! Így hazudott neki. Az pedig visszatért vele, majd evett és ivott annak a házában.” (1Kir 13, 18-19)
Isten embere a király invitálásának ellenállt, de a kegyes hazugság megcsalja és így elbukik.
Habár Isten embere elbukik az engedetlensége miatt, de az ÚR kijelentése érvényes marad, amit a Bételi oltár ellen mondott.
Jó dolog az Úrnak szolgálni, de egyben veszélyes is, hiszen Isten nem személyválogató és az Úr akarata ellen való vétkezés nem marad büntetlenül.
„Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.” (1Kor 9, 26-27)
„Mindez pedig példaképpen történt velük, és figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk. Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!”
(1Kor 10, 11-12)
„De Jeroboám ezek után sem tért meg gonosz útjáról. Továbbra is a nép köréből rendelt papokat az áldozóhalmokra, és beiktatott bárkit, aki pap akart lenni az áldozóhalmokon. Ez volt Jeroboám házának a vétke; emiatt irtották ki a föld színéről, és emiatt semmisítették meg.” (1Kir 13, 33-34)
Habár a prófétai üzenet elhangzik és a csoda beteljesedik, a király mégsem tér meg és folytatja az Úrral szembeni engedetlenséget.
„Elszakítottam ezt az országot Dávid házától, és neked adtam. Te azonban nem voltál olyan, mint az én szolgám, Dávid, aki megtartotta parancsolataimat, teljes szívből követett engem, és csak azt tette, amit helyesnek látok. Rosszabbat tettél mindazoknál, akik előtted voltak, mert arra vetemedtél, hogy más isteneket csinálj magadnak: öntött bálványokat az én bosszantásomra, nekem pedig hátat fordítottál.” (1Kir 14, 8-9)
„Megveri az ÚR Izráelt, és ingadozni fog, mint a nád a vízben. Kitépi majd Izráelt ebből a jó földből, amelyet őseiknek adott, és az Eufráteszen túl szórja szét őket, mivel bálványoszlopokat készítettek az ÚR bosszantására. És kiszolgáltatja Izráelt a vétkek miatt, amelyeket Jeroboám elkövetett, és amelyekkel Izráelt is vétekbe vitte.” (1Kir 14, 15-16)
„Az a szolga, aki ismerte ura akaratát, és nem teljesítette azt, vagy nem cselekedett akarata szerint, sok verést kap; aki viszont nem ismerte ura akaratát, és úgy cselekedett verést érdemlő dolgokat, az kevés verést kap. Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.” (Luk 12, 47-48)
„Roboám uralkodásának ötödik évében fölvonult Sisák, Egyiptom királya Jeruzsálem ellen. Elvitte az ÚR templomának meg a királyi palotának a kincseit; mindent elvitt. Még a kerek aranypajzsokat is mind elvitte, amelyeket Salamon csináltatott.” (1Kir 14, 25-26)
„Ászá azt tette, amit helyesnek lát az ÚR, ősatyjához, Dávidhoz hasonlóan. Kiűzte a férfiparáznákat az országból, és eltávolíttatta az összes bálványt, amelyet elődei készítettek. Még anyját, Maakát is megfosztotta anyakirálynői méltóságától, mert egy undorító bálványt csináltatott Aséra tiszteletére. Ászá azonban összetörette ezt az undorító bálványt, és elégettette a Kidrón-pataknál. Bár az áldozóhalmok nem szűntek meg, Ászá szíve teljesen az ÚRé volt egész életében.” (1Kir 15, 11-14)
„Ekkor Ászá fogta mindazt az ezüstöt és aranyat, ami megmaradt az ÚR templomának a kincstárában, és a királyi palota kincseivel együtt udvari embereire bízta, és elküldte Ászá király Benhadadhoz, Tabrimmón fiához, Hezjón unokájához, Arám királyához, aki Damaszkuszban lakott, ezzel az üzenettel: Szövetségesek vagyunk, azok voltak már apám és apád is. Nézd, küldök neked ajándékul ezüstöt és aranyat. Menj, bontsd fel a Baasával, Izráel királyával kötött szövetségedet, hogy vonuljon vissza innen.” (1Kir 15, 18-19)
„Abban az időben elment Hanání látó Ászához, Júda királyához, és ezt mondta neki: Mivel Arám királyára támaszkodtál, nem pedig Istenedre, az ÚRra, ezért csúszott ki a kezedből Arám királyának a hadserege. Nem volt-e az etiópoknak és a líbiaiaknak roppant hadereje, igen sok harci kocsija és lovasa? Mégis kezedbe adta őket az ÚR, mivel rá támaszkodtál. Mert az ÚR szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi. Ostobán viselkedtél ebben a dologban, és emiatt mostantól fogva háborúkban lesz részed!” (2Krón 16, 7-9)
„De az Issakár házából való Baasá, Ahijjá fia összeesküvést szőtt ellene, és levágta őt Baasá Gibbetónnál, a filiszteusok városánál, amikor Nádáb egész Izráellel együtt Gibbetónt ostromolta. Ászának, Júda királyának a harmadik évében ölte meg őt Baasá, és lett helyette király. Amint király lett, kiirtotta Jeroboám egész háza népét. Egy lelket sem hagyott meg Jeroboám családjából, mind elpusztította őket az ÚR szava szerint, amelyet megmondott szolgája, a sílói Ahijjá által.” (1Kir 15, 27-29)
„Eljött Zimrí, levágta és megölte őt Ászának, Júda királyának huszonhetedik évében, és ő lett utána a király. Miután pedig király lett, és trónra ült, kiirtotta Baasá egész háza népét, nem hagyott meg egy férfit se belőle, se rokont, se barátot.” (1Kir 16, 10-11)
Az összeesküvés utáni állapot (7 nap) csak arra volt elég, hogy Zimri végrehajtsa az ÚR parancsát.
„Amikor az ostromló hadinép meghallotta, hogy összeesküvést szőtt Zimrí, és hogy a királyt is megölte, akkor egész Izráel a hadseregparancsnokot, Omrít tette meg Izráel királyává még azon a napon a táborban. Azután fölvonult Omrí egész Izráellel együtt Gibbetónból, és körülzárták Tircát.” (1Kir 16, 16-17)
Habár Omri sem járt az ÚR útján, mégis jelentős királynak lehet nevezni, aki királyi várossá alakította ki Samariát.
„Aháb, Omrí fia Ászának, Júda királyának a harmincnyolcadik évében lett Izráel királya. Huszonkét évig volt Aháb, Omrí fia Izráel királya Samáriában. Aháb, Omrí fia azt tette, amit rossznak lát az ÚR, még inkább, mint valamennyi elődje. Nemcsak folytatta Jeroboámnak, Nebát fiának a vétkeit, hanem feleségül vette Jezábelt, a szidóniak királyának, Etbaalnak a leányát, és Baalt kezdte tisztelni és imádni.” (1Kir 16, 29-31)
Apjától egy stabilizált királyságot vesz át és külpolitikailag is aktív szerepet játszik. A föníciai király lányát (Jezábel) veszi el. Az ország fejlődik, de az Úrtól való elfordulást jelzi a Baal kultusz terjedése.
„Az ő idejében építette újjá a bételi Híél Jerikót. Elsőszülött fián, Abírámon vetette meg annak az alapját, és legkisebb fián, Szegúbon állította fel a kapuját, az ÚR szava szerint, amelyet megmondott Józsué, Nún fia által.” (1Kir 16, 34)
„Abban az időben mondta ezt az átkot Józsué: Átkozott legyen az Úr előtt az az ember, aki hozzáfog, hogy fölépítse ezt a várost, Jerikót! Elsőszülöttjére rakja le az alapját, és legkisebb fiára állítsa föl kapuit!” (Józs 6, 26)
„A Gileádban lakó tisbei Illés ezt mondta Ahábnak: Az élő ÚRra, Izráel Istenére mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy ezekben az esztendőkben nem lesz sem harmat, sem eső, amíg én azt nem mondom.” (1Kir 17, 1)
Neve jelentése: az én istenem az ÚR (Élijáhú)
A Baal és az Asera a termékenység istenei voltak, és ezekkel szembe állítja az ÚR hatalmát Illés. Nem ő vonja meg az esőt Izráeltől, hanem az ÚR.
„Mert így szól az ÚR, Izráel Istene: A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki addig, amíg az ÚR esőt nem bocsát a földre. Az asszony elment, és Illés szavai szerint járt el. És evett ő is meg az asszony és a háza népe is mindennap. A lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki az ÚR ígérete szerint, ahogy igéjében, Illés által, megmondta az ÚR.” (1Kir 17, 14-16)
Isten minden körülmények között is Úr. Képes embereket bevonni, hogy csodákban mutassa meg szeretetét, hatalmát és erejét.
„Az ÚR meghallgatta Illés szavát, a lélek pedig visszatért a gyermekbe, és az föléledt. Illés ekkor fogta a gyermeket, levitte a felső szobából a házba, odaadta az anyjának, és ezt mondta Illés: Nézd, él a fiad! Az asszony így felelt Illésnek: Most már tudom, hogy te Isten embere vagy, és hogy igaz a te szádban az ÚR igéje!” (1Kir 17, 22-24)
Ez a cselekedet igazi bizonyságtétel az élő Istenről.
„Most mégis ezt mondod: Eredj, és mondd meg a te uradnak, hogy itt van Illés?! Ő meg fog ölni engem. De Illés így felelt: A Seregek élő URára mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy még ma megjelenek előtte. Elment tehát Óbadjá Aháb elé, hogy jelentést tegyen neki, Aháb pedig Illés elé ment.” (1Kir 18, 14-16)
Vannak olyan helyzetek az életünkben, amikor Isten olyan dolgot kér, amelyet legszívesebben kihagynánk. Mégis megtesszük, mert a Lélek erre indít és Isten engedelmes gyermekeként ez a helyes hozzáállás. Isten pedig értékeli a bátor tettünket és mellénk áll.
„Amikor Aháb meglátta Illést, ezt mondta neki Aháb: Te vagy az, Izráel megrontója?!”
(1Kir 18, 17)
Amikor hűen követjük Istent, akkor fel kell készülnünk arra, hogy a világ elutasít bennünket.
„Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem a világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ.” (Ján 15, 18-19)
„Illés pedig odalépett az egész nép elé, és így szólt: Meddig sántikáltok még kétfelé? Ha az ÚR az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baal, akkor őt kövessétek! De a nép nem felelt egy szót sem.” (1Kir 18, 21)
Ezzel a kérdéssel minden nap szembe kell néznünk. A világ kedvében, vagy Isten kedvében akarunk járni? A kettő nem megy egyszerre.
„Az áldozat bemutatása idején odalépett Illés próféta, és ezt mondta: URam, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene! Hadd tudják meg a mai napon, hogy te vagy az Isten Izráelben, én pedig a te szolgád vagyok, és mindezt a te parancsodra tettem! Felelj nekem, URam, felelj nekem, hadd tudja meg ez a nép, hogy te, az ÚR vagy az Isten, és fordítsd vissza a szívüket!” (1Kir 18, 36-37)
A népnek jel kell minden korszakban. Nem véletlen mondta Tamás, hogy hiszem, ha látom. Pedig a hit, amellyel Isten felé fordulunk nem függ a jelektől.
„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsid 11, 1)
„Amikor Aháb elmondta Jezábelnek mindazt, amit Illés tett, és hogy a prófétákat megölte karddal, ezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt! Illés megijedt, felkerekedett és ment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta, ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaért egy rekettyebokorhoz, és leült alá. Azt kívánta, bárcsak meghalna, és így szólt: Elég most már, URam! Vedd el az életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél!” (1Kir 19, 1-4)
Van az úgy, hogy egy nagy katartikus élmény után megfáradunk és sebezhetővé válunk. Még azok is megfáradhatnak és elveszthetik az erejüket, akik az ÚR hatalmát megtapasztalták. Ilyennek láthatjuk Illés mellett Jóbot, vagy Jónást is.
„Az ÚR angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted! Ő fölkelt, evett és ivott, majd annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig.” (1Kir 19, 7-8)
Ez az igazi reformáció, vissza a gyökerekhez, ahonnan elindultunk. Vissza minden élet forrásához, az Istenhez.
„Az ÚR ezt mondta: Gyere ki, és állj a hegyre az ÚR színe elé! És amikor elvonult az ÚR, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az ÚR előtt; de az ÚR nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az ÚR nem volt ott a földrengésben. A földrengés után tűz támadt; de az ÚR nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott. Amikor Illés ezt meghallotta, palástjával eltakarta az arcát, kiment, és megállt a barlang bejáratánál. Egy hang pedig így szólt hozzá: Mit csinálsz itt, Illés?” (1Kir 19, 11-13)
A személyes megszólítás az, ami igazából eléri az embert. Nem mással, hanem velem történik meg, hogy az ÚR szelíden és halkan szól hozzám. Boldog vagyok, amikor ezt meghallom és átérzem.
„Ekkor azt mondta neki az ÚR: Menj, kelj ismét útra a pusztán át Damaszkuszba, és amikor odaérsz, kend fel Hazáélt Arám királyává. Azután Jéhút, Nimsí fiát kend fel Izráel királyává; Elizeust, az ábél-mehólái Sáfát fiát pedig kend fel prófétává magad helyett! És aki majd megmenekül Hazáél kardjától, azt Jéhú öli meg, és aki megmenekül Jéhú kardjától, azt Elizeus öli meg. De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, amely nem hajolt meg Baal előtt, és minden szájat, amely nem csókolta meg őt.” (1Kir 19, 15-18)
A lelki feltöltődés után jön a feladatok listája. Mennyei Atyánk tudja, hogy fel kell készülnünk az előttünk álló feladatok elvégzésére, és ehhez megadja az erőt.
„Akkor egy próféta lépett Aháb izráeli király elé, és így szólt: Ezt mondja az ÚR: Látod ezt a nagy tömeget? Én ma a kezedbe adom ezt, és akkor megtudod, hogy én vagyok az ÚR!”
(1Kir 20, 13)
Habár Izráel elhagyta az Urat, Isten mégis ad esély a népének, hogy újra felismerje, hogy élete és halála felett az ÚR mondja ki a döntő szót.
„A próféta ezt mondta neki: Így szól az ÚR: Mivel kiengedted kezedből azt az embert, akit én kiirtásra szántam, életéért életeddel, népéért népeddel felelsz! Izráel királya ezután elkeseredve és haragosan hazament, és megérkezett Samáriába.” (1Kir 20, 42-43)
Az engedelmesség már Saulnak sem ment. Itt is azzal találkozunk, hogy Isten döntését Aháb semmibe veszi és inkább az emberi okoskodásban hisz.
„Ekkor így szólt az ÚR igéje a tisbei Illéshez: Eredj, menj el Aháb izráeli király elé, aki Samáriában lakik, de most éppen Nábót szőlőjében van, ahová azért ment, hogy birtokba vegye. Így beszélj hozzá: Ezt mondja az ÚR: Öltél, és még birtokot is szereztél? Azután így beszélj hozzá: Ezt mondja az ÚR: Ahol a kutyák felnyalták Nábót vérét, ugyanott nyalják fel a kutyák a te véredet is!” (1Kir 21, 17-19)
„Amikor Aháb meghallotta ezeket a szavakat, megszaggatta ruháját, zsákruhát vett magára, böjtölt, zsákruhában is hált, és csöndesen járt-kelt. Ekkor így szólt az ÚR igéje a tisbei Illéshez: Látod, mennyire megalázta magát előttem Aháb? Mivel megalázta magát előttem, az ő idejében nem hozom rá azt a veszedelmet; majd csak a fia idejében hozok veszedelmet a házára.” (1Kir 21, 27-29)
„De még nagyobb kegyelmet is ad, ezért mondja: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad.”” (Jakab 4, 6)
„Három esztendeig békében éltek: nem volt háború Arám és Izráel között. A harmadik esztendőben azonban, amikor Jósáfát, Júda királya elment Izráel királyához, Izráel királya így szólt udvari embereihez: Jól tudjátok, hogy Rámót-Gileád a mienk, és mi mégis tétlenkedünk, ahelyett hogy visszavennénk Arám királyától! Jósáfáttól pedig ezt kérdezte: Eljössz-e velem harcolni Rámót-Gileádért? Jósáfát így felelt Izráel királyának: Elmegyek én éppúgy, mint te, az én népem éppúgy, mint a te néped, az én lovaim éppúgy, mint a te lovaid.” (1Kir 22, 1-4)
„De Míkájehú így felelt: Az élő ÚRra esküszöm, hogy csak azt fogom mondani, amit az ÚR mond nekem.” (1Kir 22, 14)
Néha jobb lenne nem elmondani azt, amit Isten ránk bíz. Mert az sokszor nem tetszik az embereknek.
„Míkájehú pedig ezt mondta: Halld meg az ÚR igéjét! Láttam az URat trónján ülve, és az egész mennyei sereg ott állt a jobbján és balján. És ezt mondta az ÚR: Ki fogja rászedni Ahábot, hogy felvonuljon és elessék Rámót-Gileádnál? Erre az egyik ezt mondta, a másik azt mondta. De előlépett egy lélek, megállt az ÚR előtt, és így szólt: Majd én rászedem őt! Az ÚR ezt kérdezte tőle: Hogyan? Az így felelt: Elmegyek és hazug lélek leszek minden prófétája szájában. Az ÚR pedig így szólt: Így csakugyan rá tudod szedni. Menj és tégy így! Íme, így adott az ÚR hazug lelket valamennyi prófétád szájába. Az ÚR kimondta vesztedet.”
(1Kir 22, 19-23)
„Jósáfát, Ászá fia Ahábnak, Izráel királyának a negyedik évében lett Júda királya. Harmincöt éves volt Jósáfát, amikor király lett, és huszonöt évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Azúbá volt, Silhí leánya. Mindenben apjának, Ászának az útján járt, nem tért le róla. Azt tette, amit helyesnek lát az ÚR. Csak az áldozóhalmok nem szűntek meg, a nép továbbra is áldozott és tömjénezett az áldozóhalmokon. Jósáfát békességben élt Izráel királyával.”
(1Kir 22, 41-45)
Vélemény, hozzászólás?