József halála után úgy 10 évvel az egyiptomiaknak elegük lett a hikszosz-fáraókból, mert valószínűleg idegen népekkel telepítették be Egyiptom északi részét. Ie. 1570 táján elűzték a fáraót és egy új dinasztia vette át a hatalmat.
Az új fáraó építkezéséhez jól jön az, hogy az idegen népeket kényszermunkára kényszerítik. Ezáltal ingyen munkaerő áll a fáraó rendelkezésére.
„Salamon király kényszermunkásokat küldött föl egész Izráelből: harmincezer ember lett a kényszermunkása.”
(1Kir 5, 27)
Nem volt elég a fáraónak az ingyenmunka, még hatalommániájában félelem fogta el az idegen népek túlságos szaporodása miatt. Ezért úgy döntött, hogy az újszülött fiúgyermekeknek halniuk kell.
Ilyen ez a hatalom. Mindig félteni kell valakitől. Jézus születésekor ugyancsak ilyen események történtek:
„Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagy haragra lobbant, elküldte embereit, és megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket ahhoz az időhöz mérten, melyet a bölcsektől megtudott.”
(Máté 2, 16)
Ebben a korban született Lévi leszármazási vonalában egy izraeli gyermek, akit Mózes-nek neveztek el:
- Egyiptomi név: Mosze – valakinek a fia
- Izráeli név: Mose – vízből kihúzott
Mózes ie. 1526 körül született.
Honnan tudjuk ezt?
A Bibliából és a Biblián kívüli forrásokból.
Ezt olvassuk a Bibliában:
„Négyszáznyolcvan évvel azután, hogy Izráel fiai kijöttek Egyiptomból, amikor Salamon már negyedik éve uralkodott Izráelben, ziv hónapban, azaz a második hónapban kezdték el építeni az ÚR templomát.” (1Kir 6, 1)
Salamon ie. 970 – ie. 928 között uralkodott és a legfontosabb cselekedete a templom építése volt.
„Mózes nyolcvan, Áron pedig nyolcvanhárom éves volt, amikor beszéltek a fáraóval.” (2Móz 7, 7)
Így számolhatunk tehát: 966+480+80 = 1526
Térjünk vissza Mózes történetéhez.
Kisbabaként a Nílus gondjaira bízta az édesanyja egy sásból font kis hajóban, amelynek a héber neve: tébáh. Noé hajóját is így nevezték.
Habár 40 évig nevelkedett a fáraó palotájában és lett külsőleg egyiptomivá, belsőleg zsidó maradt:
„Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó lánya fiának mondják. Mert inkább vállalta Isten népével együtt a szenvedést, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, mivel többre becsülte Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett.” (Zsid 11, 24-26)
Amikor a saját kezébe veszi az irányítást, gyilkos válik belőle.
De jó tett helyébe jót ne várj. A zsidó honfitársai továbbra is az egyiptomit látják benne.
Miután kiderül a tette, 40 évesen menekülnie kell Egyiptomból.
Ezzel Mózes életének első nagy korszaka lezárult.
Hol talál otthont ezután?
Midjániak között a Sínai félszigeten.
Megnyerő hozzáállása meghozza a megnyugvást (mint annak idején Jákóbnak) és Midján papjának Reuél-nek (Isten barátja) lett a veje.
Később Reuélt a Biblia Jetró (Ő kiválósága) néven említi.
Gondoljunk bele mekkora váltás állt be Mózes életében. A királyi udvar kényelméből a nehéz pásztor életbe kell betagozódnia.
Isten pontosan tudta már ekkor, hogy milyen felkészítés szükséges az általa kiválasztott férfiúnak (Mózes) ahhoz, hogy Izráel népét ki tudja vezetni Egyiptomból.
Itt a pásztorolás közepette találkozik Istennel a Hóreben egy égő csipkebokor élményben.
Isten itt bemutatkozik: יהוה (JHVH) – Vagyok, aki vagyok; leszek, aki leszek
Ebben benne van, hogy Isten mindig ott van, ahol az Ő népének szabadításra van szüksége.
Jézus hasonlóképpen szól a tanítványaihoz:
„és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28, 20b)
Isten pontosan megmondja Mózesnek, hogy mi a terve vele:
„Most azért menj! Elküldelek téged a fáraóhoz: vezesd ki népemet, Izráel fiait Egyiptomból!” (2Móz 3, 10)
Ha meghallgatjuk Isten mindig megmondja, hogy mi a terve velünk és fel is készít a terve végrehajtására. És ne feledjük, hogy velünk lesz a világ végezetéig. Ha kell, akkor állít segítőket (pl. Áron) mellénk.
Amikor Mózes visszatér Egyiptomba a családjával együtt, akkor a felkészítésnek megfelelően kell viselkednie.
Az ÚR pontosan kijelenti, hogy mi várható:
„Mert ezt mondta az ÚR Mózesnek: Amikor visszamégy Egyiptomba, ügyelj arra, hogy megtedd a fáraó előtt mindazokat a csodákat, amelyekre képessé tettelek. Én ugyan megkeményítem a szívét, és nem akarja majd elbocsátani a népet, de te mondd meg a fáraónak: Így szól az ÚR: Izráel az én elsőszülött fiam. Azért azt mondom neked, hogy bocsásd el az én fiamat, hadd szolgáljon áldozattal engem! Ha nem akarod őt elbocsátani, akkor megölöm a te elsőszülött fiadat.” (2Móz 4, 21-23)
Amikor a honfitársai megismerik Isten tervét, amely Mózesen keresztül fog megtörténni, a nép hitt Istennek, meghajoltak és leborulva imádták Őt.
Az ÚR tíz csapáson keresztül mutatja meg hatalmát, erejét és eltökéltségét. Így senki sem gondolhat arra, hogy a véletlenek egybeesése miatt alakult így a történet.
„Mert így szól az Írás a fáraóhoz: „Éppen azért emeltelek trónra, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön.”” (Róma 9, 17)
A csapások előtt mindig ott a Mózes és Áron által tolmácsolt kérés Istentől, amelyre a fáraó tagadással válaszol. Ekkor következik be a megígért csapás, majd a fáraó kérése a csapás elmúlásáról, amelyre Isten kedvezően reagál.
Látni fogjuk, hogy a csapások egyre fokozódnak és egyre nagyobb károkat okoznak a kényelmetlenségtől kiindulva a halállal bezárólag.
Nézzük a csapásokat:
- A víz vérré válik (mágusok is meg tudják csinálni) – kényelmetlenség
- Békák jönnek fel a Nílusból (mágusok is meg tudják csinálni) – kényelmetlenség
- Szúnyogok – kényelmetlenség
- Bögölyök – szenvedés (Gósen földjét nem érinti) – megkezdődik a kivonulás körülötti alkudozás
- Dögvész – állatokat érintő halál (Gósen földjét nem érinti)
- Hólyagos fekély – szenvedés
- Jégeső – szenvedés (Gósen földjét nem érinti)
- Sáskajárás – szenvedés (Gósen földjét nem érinti)
- Sötétség 3 napig (Gósen földjét nem érinti)
Ekkor már a fáraó főembereinek is elege van a csapásokból.
Elkezdődik a készülődés a kivonulásra.
Páskabárány levágásának és elfogyasztásának az elrendelése.
Kovásztalan kenyér sütése.
Vérrel való megkenés – pészah (elkerülés) - Elsőszülöttek megölése – halál (vérrel megkent házakat nem érinti)
Izráel elindul:
„Útnak indultak tehát Izráel fiai Ramszeszből Szukkót felé, mintegy hatszázezer gyalogos férfi a családtagokon kívül. Sok keverék nép is ment velük, meg juhok, marhák, igen sok jószág.” (2Móz 12, 37-38)
Ez gyerekekkel, asszonyokkal, idegenekkel együtt legalább 2 millió főt jelent. Ha 10 fő ment egymás mellett és fél méterre követték egymást, akkor ez a menetoszlop 100 km hosszú lehetett. Ezt biztosan máshogyan oldották meg.
Páska törvény kiegészítése:
„Mint családi ünnepen, részt vehetett azon a rabszolga, sőt a jövevény is, ha körülmetélkedett. Ez a rendelkezés részint tág körű, ellentétben áll minden társadalmi vagy faji vonatkozású diszkriminációs elvvel. De ugyanakkor megvan a szigorú komolysága is: aki részt akar venni az Úr ünnepén, az vállalja magára a gyülekezethez tartozás alapkövetelményét, ne csak profán kíváncsiság vigye őt oda.” (Jubileumi kommentár 290. oldal)
Innen kezdve mind az ember, mind az állat elsőszülöttje, ha hímnemű, az ÚR-é.
A kivonulást az ÚR nem bízza a véletlenre, hanem saját maga ment velük felhőoszlop és tűzoszlop képében.
Irány a Hóreb:
Az átkelésnél a nép meglátva az egyiptomi üldöző sereget, kétségbe esik.
„Mózesnek pedig ezt mondták: Nincs talán elég sír Egyiptomban, hogy a pusztába hoztál bennünket meghalni? Mit tettél velünk, miért hoztál ki bennünket Egyiptomból?! Nem megmondtuk neked még Egyiptomban, hogy hagyj nekünk békét, hadd szolgáljuk Egyiptomot?! Mert jobb nekünk, ha Egyiptomot szolgáljuk, mint ha a pusztában halunk meg!” (2Móz 14, 11-12)
„De Mózes így felelt a népnek: Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg benneteket ma az ÚR! Mert ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, úgy soha többé nem fogjátok látni őket. Az ÚR harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!” (2Móz 14, 13-14)
A sikeres átkelés után Mózes nem feledkezik el arról, hogy hálát adjon Istennek és egy csodálatos hálaénekben köszöni meg Isten mérhetetlen szeretetét, amivel népe felé fordult.
Még három nap sem telik el a szabadítás után és a nép zúgolódni kezd.
Ebből is látszik, hogy az Isten útja nem könnyű, tele van kísértésekkel, megpróbáltatásokkal.
„Sőt, dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.” (Róma 5, 3-5)
Az ÚR tudja ezt és türelemmel fordul a zúgolódó tömeg felé és megteremt minden szükségeset: iható vizet, fürjeket, mannát
Csak engedelmességet és hitet kér. De sajnos ebben ritkán van része.
A pusztában nem csak a szomjúsággal, éhínséggel, fáradtsággal kell szembenézni, hanem ellenséges népcsoportokkal, rablóbandákkal.
Az Amálék elleni harcot a Józsué vezette csapat veszi fel és Isten segítségével győzelmet arat.
A győzelem után Izráel eljut a Hóreb-hez, ahol az apósa meglátogatja.
Itt Jetró két dolgot tesz:
- Mint pap égő és véresáldozatot mutat be az ÚR-nak
- Mint tapasztalt vezető a bíráskodás felelősségének a megosztását ajánlja
„De válassz ki a nép közül derék, istenfélő férfiakat, megbízható embereket, akik gyűlölik a haszonlesést, és tedd őket elöljárókká ezer, száz, ötven vagy tíz ember fölött. Ők tegyenek majd igazságot a nép között minden időben: minden nagyobb ügyet vigyenek eléd, de minden kisebb ügyben tegyenek ők igazságot! Könnyíts a terheden, hadd hordozzák azt veled együtt! Ha így cselekszel, és Isten is ezt parancsolja neked, akkor te is helyt tudsz állni, meg ez az egész nép is békességben mehet vissza a helyére.” (2Móz 18, 21-23)
Isten szolgálata nem egyszemélyes feladat. Meg kell bízni másokban is.
Fontos követelmény, hogy a megbízottak tanulják meg jól a rendelkezéseket és az Isten utasításait.
Vélemény, hozzászólás?