A keresztyén ember Isten közelében él. Áthatja Őt az Atya szeretete, a Fiú áldozata és a Szentlélek pártfogása.
Napjait abban éli, hogy hallgatva Isten elhívására, amely kegyelemből adatott neki, minden nap Isten szeretetében szolgál Istennek és ez az embertársaihoz való viszonyában látszik meg.
Ebben a szolgálatban az első helyen áll az evangélium hirdetése (engedelmeskedve Jézus által adott missziói parancsnak), amelynek alapja, zsinórmértéke a Biblia.
Kálvin nem véletlenül mondja, hogy minden gondolatunkat, tettünket a Bibliában leírtakhoz kell mérnünk (Sola scriptura). Ebben az Isten által ihletett könyvben Jézus Krisztus áll a középpontban. Más szóval mondva az ember megváltása Isten számára mindennél fontosabb.
Ezért adott az Ősatyáknak, a prófétáknak, a fogadott népének, majd később a pogányoknak az adott kor nyelvén megfogalmazott optimális minimumot.
Annyit, amelyet ott és akkor el tudtak fogadni, meg tudtak érteni.
Napjainkban is azt kell mondanunk, hogy Isten igéje igaz és jó. Ez az ige megismerhető a Bibliából. Ezt az igét lehet és kell átadnunk másoknak, hogy hallás után a Szentlélek bennük is elvégezhesse azt az átalakítást, amely után bűneiket Isten lábához téve tudnak Isten igaz és hűséges szolgáiként élni.
Amit mi Bibliának, Szentírásnak hívunk, az habár manapság általában egy könyvbe szerkesztve található, különböző korok különböző embereinek írása. Ez meglátszik az írások gondolatvilágában, képeiben, és meglátszik a leírt szöveg stílusában. Ami mégis összeköti ezeket a szövegeket az, hogy Isten ezeket tudatni akarta velünk. Azért, hogy épüljünk belőle, erősödjünk a hitben.
Ránézésre a Biblia két nagy egységre tagolódik: Ószövetség, Újszövetség.
Elődeink sokat vitatkoztak, egyeztettek egymással, hogy melyek legyenek azok a könyvek, amelyeket besorolnak a két nagy egységbe. Végül is megegyeztek abban, hogy csak azokat a könyveket veszik fel a „kánon”-ba, amelyeket a keresztyén egyházak isteni eredetűnek fogadnak el.
Még így is eltérés van a különböző keresztyén vallási felekezetek által használt „kánon”-ban. Vannak olyan „apokrif” (rejtett) könyvek, amelyeket egyes felekezetek benne hagynak a „kánon”-ban és vannak olyanok, amelyek ezt nem engedik meg.
Az Ószövetség tekintetében két gyűjtemény terjedt el.
Az Kr.e. 3-2. században kialakult a zsidóság körében elfogadott görög nyelvű kiadás (Alexandriai kánon), amely tartalmaz bizonyos könyveket (Tóbiás-könyv, Judit könyv, Makkabeusok két könyve, Jézusnak, Sirák fiának könyve, stb.), amelyeket a másik elfogadott gyűjteményből hiányzik.
Ez a másik gyűjtemény az Kr.u. 100 körül (Jamnai zsinat) véglegesített palesztinai kánon.
A keresztyénség korai időszakában az alexandriai kánon volt az elfogadottabb. A XVI. században a református őseink visszatértek a palesztinai kánonhoz, és a mai napig ezt használjuk.
A reformátusok által elfogadott 39 könyv alkotja az Ószövetséget. Ez teljes mértékben (sorrend eltéréssel) megegyezik a héber Bibliával (Tanakh). Az Ószövetségben az Isten a választott népen, Izráellel kötött szövetségen keresztül mutatja be magát a világnak. Ezt a könyvet szokás az ígéret könyvének is mondani, mert Isten Izráelnek és más népeknek tett ígéreteit tárja elénk. Azért, hogy egyértelmű legyen a választott nép számára, hogy Isten szabadító szeretete nélkül a környező pogány népek nyomorúságos szintje érhető el. Isten közelében viszont minden lehetséges.
Az Ószövetség héber felosztása a következő:
Tóra (Mózes öt könyve):
Mózes első könyve (Genezis, Eredet)
Mózes második könyve (Exodus, Kivonulás)
Mózes harmadik könyve (Leviticus, Léviták)
Mózes negyedik könyve (Numeri, Számok)
Mózes ötödik könyve (Deuteronomium, Második törvény)
Korai próféták:
Józsué
Bírák
Sámuel 1-2
Királyok 1-2
Késői próféták:
Ézsaiás
Jeremiás
Ezékiel
Kispróféták
Költői könyvek:
Zsoltárok
Példabeszédek
Jób
Öt tekercs:
Énekek éneke
Ruth
Jeremiás siralmai
Eszter
Prédikátor könyve
Történelmi könyvek:
Dániel
Ezsdrás és Nehémiás
Krónikák 1-2
A protestáns felosztás: Történeti, Tanítói, Prófétai könyvek.
Az Ószövetség nyelve héber, kisebb részben arámi (pl. Jer 10,11, Dán 2,4b-7,28).
A legrégebbi héber nyelvű bibliai kéziratok az Kr.e. II. század – i.sz. I. század időszakból származnak és a holt-tengeri tekercsek között találták meg őket.
A legrégebbi teljes héber bibliát tartalmazó kéziratok a X. századból valók, amelyet a maszoréták által megállapított szöveget tartalmazzák (a korábbi kéziratokat a maszoréták megsemmisítették). A maszoréta szöveg a Biblia mai héber kiadásának az alapja. A legnevezetesebb maszoréta kézirat az 1008-ból származó Leningrádi kódex.
Kik is a maszoréták?
A maszoréták a héber Biblia szövegének ókori és kora középkori zsidó értelmezői, szövegkritikusai voltak.
A Biblia héber szövegének a történetében új szakaszt nyit a maszoréták tevékenysége az i. sz. 6. századtól. Virágkora Palesztina: kb. a 750-1000 közötti időszak.
Munkásságukra ösztönzőleg hatott a 8. századtól a karaiták mozgalma, akik nem fogadták el a rabbinikus hagyományt, hanem csak a Bibliát fogadták el kizárólagos vallási tekintélynek!
A maszoréták Babilónban, Sura, Nehardea Pumpedita központokban dolgoztak, ők voltak a Kelet maszorétái, valamint Palesztinában (Nyugat maszorétái), ahol a Tiberiás maszorétáinak jelentősége kiemelkedő.
Közülük a Ben Aser család és a Ben Naftáli jelentősége kiemelkedő. A maszoréták a kánoni héber szöveget a legapróbb részletekig meghatározták. Munkásságuk felöleli a szöveghez fűzött kritikai elveket, megfigyeléseket és javításokat. Legfontosabb teljesítményük a punktáció.
Megnevezésük (baalé hammeszórá, héberül: בעלי המסורה) a héber mászar igéből származik, aminek a jelentése: átad, hagyományoz.
A maszoréták zsidó szövegkritikusok ill. a maszóra tudósai voltak. Céljuk a Szentírás héber szövegének (beleértve a helyesírást, olvasást és értelmezést is) egységesítése és rögzítése volt, ők gondoskodtak arról, hogy az Ószövetség régi szövege megmaradjon, és ne romoljon. Ők vezették be a héber írás pontozással történő magánhangzó-jelölését.
Kezdetben másolóknak, később pontozóknak is nevezték őket. A tibériási és a babilóniai hagyomány alapján két csoportba oszthatók. Különösen nagy tekintélye volt a ben Áser családnak Tibériásban. Hatásuk 1000 körül a córdobai kalifátuson keresztül Európára is kiterjedt, s főként a héber kiejtésben érvényesült. Maimonidész (Mose ben Maimun) közvetítésével Áron ben Móse ben Áron szövege lett a mérvadó. (Wikipédia)
Az Ószövetség szerzői és időpontjai:
Az első probléma a szövegek keletkezésének körülménye, időpontja. A mai modern könyvek első lapjának hátsó oldalán megtalálható az összes könyvészeti adat, olyanok mint: a szerző neve, a könyv címe, a kiadás éve, a kiadás helye, azonosítási szám stb. Az Ószövetség szerzői nem minden esetben tudtak írni, azt sem tudhatták biztosan, hogy mikor élnek. Mondandójukat nem írták le, vagy nem azonnal, így azok szájhagyomány útján hagyományozódtak későbbi generációkra. (Jubileumi kommentár 87. oldal)
Folyamatos vita van az Ószövetség könyveinek szerzőiről és arról, hogy mikor is keletkeztek valójában.
A Wellhausen-iskola azt állítja – és a szövegek gondos elemzésével azt bizonyítja –, hogy a Pentateuchus négy fő forrásra vezethető vissza. A legrégibb ezek közül az, amelyik a Jahve istennevet használja, s ezért jahvistának nevezték el; ezt Júdában foglalták írásba valamikor a IX. század közepén. Aprólékosabb elemzéssel még ebben is kimutatható egy ősibb és egy későbbi réteg. Az Elóhím istennevet használó és ezért elóhistának nevezett irat mintegy száz évvel későbbi, és Izraelben született. A két iratot Izrael királyságának összeomlása, Kr. e. 721 után, már Júdában egyesítették, összedolgozták, mégpedig oly módon, hogy a jahvistát vették alapul; az elóhista anyagából azt inkább csak kiegészítették. (Arcanum)
A papi történeti mű a krónikák két könyve és az Ezsdrás, illetve Nehemiás könyve. Itt a legfontosabb szempont Júda és Isten kapcsolata.
Ószövetség fontosabb fordításai:
Septuaginta (70-es) – A héber Biblia görög fordítása, amelyet 70, vagy 72 zsidó tudós készítette. A fordítás ie. 150-ben fejeződhetett be. Ez a legrégebbi görög fordítás, amely tartalmazta az apokrif iratok fordítását is (Alexandriai kánon)
Vulgata (elterjedt) – Latin nyelvű fordítása az alexandriai kánonnak, amely i.sz 5. század elején készült Szent Jeromos munkájával. A római katolikus egyház hivatalos Biblia-szövege 1546 óta. A korai európai fordítások alapja lett ez a fordítás.
Károli – Magyar nyelvű protestáns fordítás Károli Gáspár gönci református lelkész és lelkésztársai munkája, amely 1590-ben készült el. Ez a héber nyelvű palesztin kánon alapján készült.
Vélemény, hozzászólás?