Filippi – város Macedóniában, amelyet II. Fülöp, Nagy Sándor apja alapította Kr. e. 358-ban. Kr. e. 42-ben Marcus Antonius és Octavianus itt harcolt a két filippi csatában Brutus és Cassius ellen. Ezután Octavianus Filippit római kolóniává tette. A város tovább nőtt és gazdagodott, művészeti központtá és a régió központjává lett.
A keresztény gyülekezet alapítása az ApCsel 16. fejezetében olvasható. Pál 50 tavaszán Silás és Timótheus kíséretében érkezett Filippibe. Igehirdetése nyomán egy kicsi, főként asszonyokból álló gyülekezet alakulhatott.
Pál szolgálata miatt rövidesen ellentét támadt, amely Pálék megvesszőzéséhez és bezárásához vezetett. Pál miután kiszabadult, Filippiből elutazott. Mindössze néhány napig tartózkodhatott itt (ApCsel 16:12).
Pál távozásakor Lukács a gyülekezetben maradt, s valószínű, hogy ő lett a gyülekezet első vezetője és gondozója. Bár a gyülekezethez kezdetben zsidó keresztyének tartozhattak, a
gyülekezet további fejlődésében pogánykeresztyén jelleget mutat.
Pál ezt a levelet a Fillipiben tartózkodó gyülekezetnek írta Kr. u. 54/55 telén Efezusból, ahol a fogságát töltötte.
A gyülekezet tudott Pál fogságáról és adományokat gyűjtöttek számára, amelyet Pál meg is kapott. A levél írásának az egyik célja, hogy az adományt megköszönje.
Ez a levél a Pál levelezésében található legközvetlenebb hangvételű írás. Ez nem véletlen, hiszen a Filippiben általa alapított keresztyén gyülekezet mindig közel állt Pál szívéhez. De ez a vonzalom kölcsönös volt, hiszen a gyülekezet mindig segítette Pált adományokkal, ajándékokkal, és ezeket Pál el is fogadta.
Pál kifejti, hogy a fogság nem akadályozza az ige hirdetésében, és ez bátorítja a munkatársait az evangélium hirdetésének szolgálatában.
Pál a halált is nyereségnek veszi, mert meg van győződve arról, hogy halálában Jézussal lesz. Viszont az életben maradással a korai keresztyénségnek és az általa alapított gyülekezeteknek segít Isten igéjében való eligazodásban, amelyet előbbre tart, mint a saját kívánságainak teljesülését.
A 2. fejezetben a Krisztus himnusz kiábrázolja Isten és Jézus kapcsolatát, példát állítva a keresztyén ember által szükségképpen képviselt engedelmességnek. Ennek az engedelmességnek viszont Jézussal való közösség a nyeresége.
A 3. fejezet a Pál iránymutatásaitól eltérő tanításokat hirdető keresztyén misszionáriusok ellen lép fel éles hangon. A futó példázatát használva próbálja szemléltetni a gyülekezetnek, hogy még a cél eléréséig hosszú út van hátra. Az egyedüli reményt keltő lehetőség az, hogy a célba tartó úton kitartóan fusson a gyülekezet.
A 4. fejezetben kimutatja Pál a gyülekezet felé megnyilvánuló szeretetét, amelyet nem is akar eltitkolni, de felejti el inteni a gyülekezet tagjait, hogy Istennek tetsző életet éljenek.
Nézzük meg a levelet egy kicsit közelebbről.
„Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja, mert ismertté lett az egész testőrségben és mindenki más előtt is, hogy Krisztusért viselem bilincseimet, úgyhogy többen azok közül, akik testvéreink az Úrban, fogságom körülményeiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét.” (Fil 1, 12-14)
Pál börtönben van és a gyülekezet aggódik az életéért. Mi lesz az evangélium terjesztésével, ha Pál meghal?
Pál megnyugtatja a gyülekezetet, hogy az evangélium ügye jól áll. Még a fogságban is Krisztust hirdeti. Ez a bátor kiállás felbátorít másokat is az evangélium terjesztésére.
„Attól a naptól fogva, hogy Artahsasztá király kinevezett Júda országának a helytartójává, uralkodása huszadik évétől a harminckettedik évéig, azaz tizenkét éven át nem vettük fel a helytartónak járó jövedelmet, sem én, sem a rokonaim.” (Neh 5, 14)
„Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.” (János 13,15)
„Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek.” (Fil 3, 17)
Pál példamutatásából láthatjuk, hogy mintát ad szolgatársainak mit is jelent Jézust követni. Ez írja: „Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség. Ha pedig az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor hogy melyiket válasszam: nem tudom. Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél; de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak. Erről meggyőződve tudom is, hogy életben maradok, és együtt maradok mindnyájatokkal a hitben való növekedésetekre és örömötökre; így még inkább dicsekedtek majd velem Krisztus Jézusban, amikor ismét megjelenek nálatok.” (Fil 1, 21-26)
Itt is láthatjuk, hogy nem a saját hasznát nézi az apostol elsősorban, hanem az evangélium terjedését.
Mit is érthetünk meg a fenti részből?
Talán azt, hogy a keresztény ember élete és szolgálata hatással van másokra:
- a gyermek nézi, hogy hogyan viselkedik apa, anya, hiszen ők a minta számára
- a munkatárs meglepődik, ha nem viszonozzuk az intrikát
- az üzleti életben bolondnak néznek, ha a törvény szerint dolgozunk és nem keressük a kiskapukat
„Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.” (Róma 12, 18)
„Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.” (ApCsel 2, 46-47)
Az igazi példamutatás a jelenben van és velem kezdődik!
„Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek.” (Fil 2, 14-16a)
Más helyeken ezt olvashatjuk:
„Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.” (Zsolt 119, 105)
„Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség.” (Efezus 5, 8-9)
„Ezután megkérdezte tőlük: Vajon azért veszik elő a lámpást, hogy a véka alá tegyék vagy az ágy alá? Nem azért, hogy a lámpatartóba tegyék?” (Márk 4, 21)
„Isten népének tisztának és feddhetetlennek kell lennie. Nem erkölcsi korrektségre kell itt gondolnunk. Nem egy farizeusi ideáljára a jobbá lételnek. Ezt nem lehetne fénynek nevezni a sötétségben. A filippibeliek azért világítanak, mert az élet beszédének ismerői és birtokosai. Rajtuk van Krisztus világosságának visszfénye, s így a Nap fényétől megvilágított csillagokhoz hasonlítanak. Krisztus a nagy, nem ők. Miközben minden dicsekedésről lemondanak, miközben félelemmel és remegéssel kegyelemből élnek, Krisztus élete rajtuk láthatóvá válik és ezért világítanak (2Kor 4:10).” (Jubileumi kommentár 2310. oldal):
„Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben.” (2Kor 4:10)
Jézus a követőitől azt várja el, hogy kövessék Őt. Az a feladunk, hogy a sötétségbe fényt vigyünk.
Hogyan tehetjük ezt meg?
Életünk, munkásságunk, szolgálatunk mutatja az utat más embereknek.
Nem kell mást tennünk, mint Isten igéjéből meríteni és engedni, hogy életünk átformálódjon olyan szolgáló életté, amelynek a zsinórmértéke Jézus.
Kérdezzük meg magunktól egy adott helyzetben: Mit tenne Jézus?
„Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5, 16)
Ha nem tudunk világítani, akkor imádkozzunk és kérjünk segítséget Istentől. Töltsön be Szentlélekkel.
A keresztyén élet cél nélkül elképzelhetetlen.
„Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus. Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” (Fil 3, 12-14)
Mi lehet a jutalmunk?
„Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek.” (Jakab 1, 12)
„Mert én nemsokára feláldoztatom, és elérkezett az én elköltözésem ideje. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.” (2Tim 4,6-8)
„Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni. Íme, az ördög börtönbe fog vetni közületek némelyeket, hogy próbát álljatok ki, és nyomorúságotok lesz tíz napig. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” (Jelenések 2, 10)
Bizony nagyon fontos a cél. Vannak, akik azt mondják, hogy nem a cél a fontos, hanem az oda vezető út. Ne higgyük el!
Hihetetlenül fontos, hogy kristálytiszta, megbízható célt tűzzünk ki magunk elé – az élet koronáját.
Milyen cél vezérel az életben? Szeretnél biztonságban, egészségben, békében, jómódban élni?
Ki ne szeretne ilyen célokat elérni. Ezzel nincs is semmi baj.
Az igazi problémát a hogyan okozza. Erre sokan azt válaszolják, hogy a cél szentesíti az eszközt. Mindegy milyen áron, csak érjem el a célomat.
Ez egy világi válasz.
Keresztyénként nem a saját célunk elérése a fontos. Meg kell kapnunk azt a célt, azt a feladatot, amit Isten szánt nekünk. Ennek a célnak kell nekifeszülnünk. Márpedig Isten nem csak célt, feladatot ad nekünk, hanem az ehhez való tehetséget, életkörülményeket. Mindezt azért, hogy a számunkra eltett élet koronáját megkaphassuk.
Nekünk a saját akaratunkat, kitartásunkat kell odatennünk. Ne engedjük, hogy múltunk súlya megakadályozzon abban, hogy az Isten adta célt eltévesszük.
„Sőt, dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.” (Róma 5, 3-5)
Ez az az edzésterv, amely az életre visz.
„Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.” (Máté 6, 33)
Vélemény, hozzászólás?