„Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére az üdvözülők és az elkárhozók között: ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre. De ki alkalmas erre?” (2Kor 2, 15-16)
Nem sokkal – fél évvel – az első levél után keletkezett.
Az első levél nem nyugtatta meg a Korinthusban lévő gyülekezetet. Korinthusban olyan igehirdetők jelentek meg, akik Pál munkáját és magát Pált is próbálták rossz színben feltüntetni. Kénytelen volt megint Korinthusba utazni, de egy összeszólalkozás után eljött onnan. Ez a levél ezután született.
Pál kinyilvánítja, hogy az általa végzett szolgálat nem a saját képességei szerint alakul, hanem Isten megbízatását végzi a Szentlélek irányításával.
Újra előadja a gyülekezetnek, hogy az igehirdetés középpontjában Jézus Krisztus áll.
Leírja a 6. fejezetben, hogy az Isten szolgálata milyen módon történhet. A felsorolást végigolvasva nem hiszem, hogy sokan kedvet kapnak ilyen nehéz szolgálathoz, amely ennyi bajjal, buktatóval, hányattatással jár. Nem is a magunk erejéből juthatunk mégis el a szolgálat végzéséhez, csakis ingyen kegyelméből nekünk adott Szentlélek segítésével.
Titusz jó hírekkel való megérkezése Korinthusból fellelkesítette Pált, és újra értelmét látta előzőleg írt feddő hangú levelének, mert a feddő sorok megtérésre ösztönöztek egyeseket.
A 8-9 fejezetek a jeruzsálemi gyülekezet számára gyűjtendő adományok rendjéről és szükségességéről szólnak. Azzal példálózik, hogy más hellén városok is adakoznak, és mindenkit arra kér, hogy lehetősége szerint járuljon hozzá a gyűjtés sikeréhez.
Pál az evangélium terjesztésében az általa végzett munkában nem saját érdemeit emeli ki, mint sok igehirdető, hanem az ÚR kegyelmével dicsekszik. Ha mégis dicsekedni kell magával, akkor a szolgálat közben elszenvedett bántalmazásokkal dicsekszik.
Pál azzal az elhívással dicsekszik, amellyel megszólíttatott az ÚR által. Hiába volt testi nyomorúsága, a szolgálatban Isten megerősítette. Itt szembeállítja az erőtlen, bűnös ember és a szuverén Isten lehetőségeit.
Újra megígéri, hogy meglátogatja a gyülekezete és akkor lehetőségük lesz a vitás kérdések rendezésére. Ehhez viszont kéri Pál, hogy vizsgálják meg magukat, vajon hisznek-e Jézusban.
„Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére az üdvözülők és az elkárhozók között: ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre. De ki alkalmas erre?” (2Kor 2, 15-16)
Mit is ért a Biblia jó illat alatt? Az, ami tetszik az Istennek.
Már az ószövetség elején találkozunk azzal, hogy van olyan áldozat, amely tetszik az Úrnak:
„Azután oltárt épített Nóé az ÚRnak, majd vett minden tiszta szárazföldi állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozatot mutatott be az oltáron.
Amikor az ÚR megérezte a kedves illatot, ezt mondta magában az ÚR: Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva, és nem irtok ki többé minden élőt, ahogyan most cselekedtem.” (1Mózes 8, 20-21)
„….Füstölögtesse el a pap az egészet az oltáron: égőáldozat ez, kedves illatú tűzáldozat az ÚRnak.” (3Mózes 1, 9b)
A jó illat minden esetben Isten tetszését jelenti!
Az Újszövetségben is sokszor találkozunk a jó illattal:
- Mária megkeni Jézus lábát
- A napkeleti bölcsek tömjént hoznak
- Jézus megölt testét is kenettel kenték meg
A jó illat bizony fontos, ahogy ezt Pál is mondja más helyen is:
„Legyetek tehát Isten követői mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként.” (Efezus 5, 1-2)
„Átvettem mindent, és bővelkedem. Megvan mindenem, miután megkaptam Epafroditosztól, ami tőletek jött jó illatú, kedves, Istennek tetsző áldozatként.” (Fil 4, 18)
A jó illat mindig Isten közelségét mutatja be. Mégpedig azt a közelséget, amelyben nagyon jó lenni.
Ha egy kisbaba közelében vagyunk, szinte isszuk a belőle áradó jó illatot, az élet illatát.
Mit tehetünk azért, hogy az élet jó illatát árasszuk magunkból?
Ne gondoljunk misztikus, erőnket meghaladó dolgokra, csak ilyenekre:
- Éljünk egyszerűen, tisztán
- Tegyük csendben, alázattal a ránk bízott feladatot
- Legyen meg bennünk a másik iránti szeretet
- Istent imádjuk, senki mást
Bibliaolvasó kalauz 2022.01.26 a következőket írja:
„Ma hogyan ismeri fel a világ Krisztust? Ma mi lesz a jel, az üzenet, ami megszólítja, megragadja az embereket?
Nagyszerű keret, de csak üres keret az egyház, ha a templomokat nem lángoló lelkületű igehirdetések teszik élővé, és a megszólított gyülekezet, a mai tanítványi sereg nem ezt a Szentlélek szerinti tüzet viszi tovább: a leghétköznapibb élethelyzetekben is felvállalt Krisztus-hitvallásként. Krisztus ma ránk, rád bízza önmagát: az életet üdvösségre gyógyító evangéliumot.” (Hajdú Zoltán Levente)
Ezek nem megvalósíthatatlan dolgok, és életünk Isten kedves illata lesz.
„Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti Isten”.” (2Kor 9,6-7)
Mi az, amit az adakozással kinyilvánítunk?
- Életünk Istentől függ
- Mindenem, ami van az az Istené
- Teljes bizalmam az ÚR-é, hogy betölti minden testi és lelki szükségemet
Jákób ígérete:
„Ez a kő pedig, amelyet szent oszlopként állítottam föl, Isten háza lesz, és bármit adsz nekem, a tizedét neked adom.” (1Mózes 28, 22)
„Beszélj a lévitákkal, és mondd meg nekik: Amikor megkapjátok Izráel fiaitól a tizedet, amelyet az ő javaikból adtam nektek örökségül, ajánljátok fel a tizedük tizedét felajánlásként az ÚRnak.” (4Mózes 18,26)
„És örült a nép az önkéntes adakozásnak, mert tiszta szívből, önként adakoztak az ÚRnak. Dávid király is nagyon megörült.” (1Krón, 29, 9)
„Jézus pedig leült a templomi persellyel szemben, és nézte, hogyan dobja a pénzt a sokaság a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele, egy szegény özvegyasszony pedig odamenve beledobott két fillért, azaz a legkisebb pénzt. Jézus odahívta tanítványait, és ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Mert mindannyian a fölöslegükből dobtak, ő azonban szegénységéből mindent beledobott, amije csak volt, az egész vagyonát.” (Márk 12, 41-44)
Krisztus példája legyen a gyülekezeti adakozás mértéke
„Ezért ahogyan mindenben bővelkedtek: hitben és igében, ismeretben és minden buzgóságban, és a tőlünk rátok áradó szeretetben, úgy ebben az adakozásban is legyetek bőkezűek. Nem parancsként mondom, hanem azért, hogy mások buzgósága által a bennetek levő szeretet valódiságát is kipróbáljam. Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.” (2Kor 8, 7-9)
Ősgyülekezeti példa:
„Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá. Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.” (Ap.Csel. 2, 44-47)
Tényleg szüksége van Istennek a pénzünkre?
Csak a pénzre gondol az ige?
Nem csak a pénzünk kell az Istennek. Kell neki az egész életünk!
Mint jó Apa, szeretne boldognak, kiegyensúlyozottnak látni.
Szeretné, ha „átvennénk a családi céget”, vagyis továbbvinnénk azt a szeretetet, amivel alkotott és megőrzött minket.
Szeretne az örökkévalóságban is együtt lenni velünk, de nem kényszerít semmire.
„Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, mert elétek adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is!” (5Mózes 30, 19)
„De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem.” (2Kor 12,9)
Kegyelem (gratia) jelentése: tág értelemben kegy gyakorlása méltányosság, jóság alapján;
teológiai értelemben Istennek az üdvösség érdekében adott ingyenes ajándéka, mely a teremtményt sem természete, sem érdem alapján nem illeti meg, és jogos igénye sem lehet rá.
A reformációban a kegyelem lényegében a megigazulásról szóló tan lett.
„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (János 1, 14)
„És hozzálépve így szólt az angyal: Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van! Mária megdöbbent e szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés. Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél!” (Lukács 1, 28-30)
„Mert ő mondja: „A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek.” Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!” (2Kor 6, 2)
„Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efezus 2, 8-9)
„ha pedig kegyelemből van, akkor nem cselekedetekből, különben a kegyelem nem volna kegyelem.” (Róma 11, 6)
Pál szenvedett és kérte az ÚR-at, hogy ez változzék meg. De az ÚR ezt elutasította. Pál pedig alázatosan tudomásul vette Isten döntését, mert tudta, hogy Isten kegyelmében lenni mindennél többet ér.
Kértem az ÚR-at már régóta, hogy szeretnék egy kicsit pihenni. Olyan jó volna elnyújtózni és nem csinálni semmit. Kilépni a mindennapi taposómalomból.
Tavaly (2021) április végén kaptam 3 hét pihenőt. Nem csináltam semmit, csak elnyújtóztam és pihentem. A cég ment tovább, az élet nem állt meg egy percre sem.
Igaz, hogy nem ilyen pihenésre számítottam, hiszen erőm nem volt, 2 hétig nem tudtam enni és egy hetet kórházban kellett eltöltenem.
És ebben az erőtlenségben felragyogott Istenünk kegyelme. A kórházban az első naptól fogva jól voltam, a szobában lévő betegekkel tudtam beszélgetni Isten jóságáról. Volt idő, hely alkalom evangelizálni. Bizony elég volt nekem is Isten mérhetetlen kegyelme.
Tanulságok voltak bőven:
- Isten meghallgat.
- Megadja, amit kérünk, még ha nem is abban a formában, amelyet várunk.
- Isten nem hagy egyedül.
Vélemény, hozzászólás?